Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI OKMÁNYTÁR 1848-1849 - Közreadja: Baranya Margit, Bezerédy Győző, Fáncsy József, Kardhordó Kálmán, Kisasszondy Éva, Kopasz Gábor, Sándor László, Szita László, Tegzes Ferenc

1848. október 11 Tolna megye főispánjának levele Batthyány Kázmérhoz, amelyben elismerését fejezi ki, hogy az ozorai sikerekhez a baranyaiak oroszlói rajtaütése is hozzájárult Méltóságos Gróf Főispány és Kormánybiztos Űr! Lélektanilag bizonyos, hogy midőn folyó hó 9-én kelt igen becses levelében az Ozorai fényes győzelmet a Tolna megyei működésnek rója fel érdemül, és egyszersmind annak er­kölcsi hatását különös nyomtatványban terjeszti!:' akkor a Tisztelt Gr. Főispán Úr a haza­szeretet tiszta és legmagasztosabb indulata szerint cselekszik, mely önmagát megtagadva, örömmel engedi másnak a koszorút azon hazafiúi megnyugvásban, hogy a hazai közügy bár ki által kivívva a cél elérve van. Nem akarhatom ugyan én itt szerény tevésből elmellőzni magunktól azon részt, melyet a Tolnai nép(felke)lés az ellenség feltartóztatásával, és e mellett, mi előtt még a nemzeti hadsereg odaérkeztével ezközöltetett volna lefegyverezvén az ide ./. zárt harctéri részletes jelentés szerint már kijelentett magamegadásával vett vala az ozorai diadalban: de csak belső meggyőződésemet nyilvánítom, midőn azt mondom, hogy az ozorai nagyszerű ered­mény alapokát szerencsés események hosszabb láncolatába kell keresni, melynek első szemét vagy gyűrűjét éppen azon sikeres megrohanás képezi, amellyel az éppen most lefegyverzett fogoly hadseregnek egy nagy lőszerszállítmánya Baranya megyében elfoglaltatott. 3 Annak nyomán lőtt ő útjában tétova, a nem sikerült visszafoglalás miatt akadozó, továbbá Tamási­nál és Pincehelynél hosszan maradozó, utóbb Tácznál előcsapata elfogva, maga pedig foly­vást űzve zaklatva, és éheztetve még testben fáradva, lélekben kedvetlenedve, reá virradóit az ozorai gyásznap, mely reánk nézve annál derültebb örömünnep. Engedje tehát tisztelt Gr. Főispán Úr, hogy ezen oklánczolatnál fogva és alapján az ozorai diadalban, ha nem is közvetlen, de közvetve igen is fényesül ismervén fel, hazafilag őszintén üdvözöljem a báránya megyei nemzetőrséget, melynek és a hozzá csatlakozott népfelkelés­nek élén a tisztelt Gr. főispán Úr áll a legpéldásabb hazafiúi buzgalommal, mint a legnagyobb eréllyel működik, és ily lelkes eljárásának már is dús eredményeit okvetlenül többről több siker fogja még koszorúzni. Mihez fogadja a Gr. főispán Úr őszinte hazafiúi tiszteletemet. Kelt az 1848 eszt. oct. 11-én 1848. (Eredeti fogalmazvány) TmL. Sztankovanszky Imre főispáni ir. 1 Batthyány levelét lásd az 1848. október 9-én kelt dokumentumban. 2 Oroszlón az elfoglalt lőszer és hadianyag, fegyver mennyiségére vonatkozóan lásd az 1848 szeptember 28-án kelt dokumentumot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom