Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)
BARANYAI HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Szűts Emil: Baranya megye 1848—1849-ben
anyaggal és a szükséges gépekkel, felszereléssel — ezek pótlása is hosszú időt vett volna igénybe. A döntő ok azonban az volt, hogy a katonai események alakulása lehetetlenné tette. Eszék elvesztésébe az ellenség sehogyan sem akart belenyugodni, egyre határozottabb törekvést árult el a vár visszafoglalására. — Trebesburg császári őrnagy kapott megbízást a vár körüli területek elfoglalására. Ez nagy körben körül is fogta Eszéket, apró csatározásokkal alkalmatlankodott a várbelieknek. Annyi ereje azonban nem volt, hogy a vár ostromára gondolhatott volna. Eszék várőrsége előtt az a feladat állott, hogy az ellenőrzésnek ezt az egyre szorosabbá váló gyűrűjét szétfeszítse, éppen ezért, amikor tudomást szereznek arról, hogy az ellenség Csepin környékén nagyobb erőket vont össze, annak megfigyelésére, ha lehetséges kiszorítására a várőrség egy részével támadást indítottak. 82 Az ütközet, amely méreteiben nem volt nagy, komoly jelentőséggel bírt mégis. Bebizonyosodott, hogy az ellenség már olyan erőket vont össze a vár közvetlen közelébe, amelynek ereje nyílt színi csatában meghaladja a várőrség ütőképességét. Ez összefüggésben áll azzal a szomorú tapasztalattal, hogy az újoncok nemcsak kiképzésük, hanem bátorság szempontjából is alatta maradtak az ellenségnek. Ez utóbbi tény már csak azért is nagy veszélyt rejtett magában, mert a vár véderejének többsége ezekből az újoncokból tevődött össze. Mindezek a tények akkor lettek nyilvánvalóvá, amikor Eszék a korábbinál is sokkal fontosabb szerepet nyert. 1848. december 13-án Windischgraetz herceg 40 000 főnyi hadseregével átlépte a határt s ezzel kezdetét vette az ellenforradalom második támadása, amely december végén már csaknem az egész Dunántúl elfoglalását eredményezi, január első napjaiban pedig elesik a főváros is. Görgey a fősereggel lényegében minden ellenállás nélkül vonul vissza. A kormány székhelyét Debrecenbe tette át. Tehát a szabadság 1848 végére alig valamivel nagyobb területre, mint a Tiszántúl, szorult vissza. Ebben a helyzetben a vár a forradalom Dunántúlon visszavonuló erőinek kiszemelt védőbástyája. A megyék visszavonuló nemzetőrseregei — Nemegyei Bódog vezérlete alatt Veszprémből, Festetich Miklós alatt Somogyból és Csertán Sándor alatt Zalából mind a vár felé húzódtak. Terv szerint a három csapat egyesülve Batthyány seregével „az eszéki várból kitöréseket rendezve, ezek által a vár környéke tisztány fog tartani". 83 Kossuth utasításokat ad Batthyánynak : „Nézetem szerint az ellenségnek imponálni leginkább az által fog lehetni, ha Gróf úr a parancsnoksága alatt lévő haderővel egyetértőleg, s összmunkával az említett három csapat parancsnokaival a Dráva két partján az eszéki várból kitöréseket rendezvén ezek által a vár környéke annyira tisztán fog tartani, miszerint, ha a körülmények úgy alakulnak, mind a többször említett három csapat mind pedig idő és körülmény szerint a Dunántúl működő haderő Eszékben támaszpontját találhassa. Röviden Eszéket nemcsak megtartani kell, de egyszersmind úgy kell megtartani, hogy a megtámadott haza egyik támaszpontját bírja benne". 84 A vár, amelynek a szabadságharc vezére ilyen fontos szerepet szánt, a védősereg minősége miatt erre nem volt alkalmas. 85 Igen bizonytalan támasz állt a Dunántúlon visszavonuló erők mögött, amikor az ellenség nyomása egyre erőteljesebbé kezdett válni. Zala megyében Buries császári tábornok nyomult be és Zalaegerszeget a tisztikar gyáva magatartása miatt minden ellenállás nélkül elfoglalta. Csillag alispán még 8 ágyúját is az ellenség kezére juttatta. A támadók Somogy felé haladtak előre. Ugyancsak ide vonultak vissza a Zalából megmentett erők — szabadcsapatok, újoncok, hazafiak — s itt Festetics Miklós erélyesen szervezte az ellenállást. Január közepén, amikor az ellenség erejét még csak néhány ezer emberre becsülik, szervezett védelemmel kívánják előnyomulását meggátolni, bízva a nemzetőrség és népfelkelés erejében. 86 Néhány nap múlva azonban már világosabban kirajzolódik a valóságos helyzet, az ellenség túlereje, s a vele szemben álló forradalmi erők ütőképességének gyengesége. Bebizonyosodott, hogy ezek az erők nem képesek az OHB által kidolgozott terv
