Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

BARANYAI OKMÁNYTÁR 1848-1849 - Közreadja: Baranya Margit, Bezerédy Győző, Fáncsy József, Kardhordó Kálmán, Kisasszondy Éva, Kopasz Gábor, Sándor László, Szita László, Tegzes Ferenc

hová forduljon? Somogy főispánját a körülményekre figyelmeztetni bátor voltam, azonban a tettre hívásnak mindkettőnkhöz, Tolnából kell eredni, hogy az ellenség tanyája, s mely a bekövetkező Harcznak első színtere lészen. Gyors futár általi válaszát kikérve, hazafiúi üdvözlettel vagyok Méltóságodnak Kész Szolgája Batthyány Kázmér Bm. Fő Isp. Korm. Biztos Pécs octob. 6-án 1848 (Eredeti levél) TmL. Sztankovanszky Imre főisp. ir. A levél hátoldalán a következő szöveg: „Méltóságos Sztankovanszky Imre úrnak Tolna megye Főispányja s Kormány Biztosának Igen Sürgős Szexárdon vagy akárhol." A levél október 7-én érkezett a Tolna megyei főispánhoz. Sztankovanszky válasza 7-én kelt fogalmazvány alapján ismeretes. E szerint Tolna megye határát az ellenség október 3-án már elhagyta és ezt követően, mint már az újságok is hírül adták, honvéd­csapatok és nemzetőrök kettős nyomása alatt szétzilálták. Csak menekülő kisebb részei várhatók Tolnán és Baranyán keresztül. ígéretet tett ismét, hogy minden fontos eseményről futár útján értesíti Batthyány Kázmért, illetve Baranya megyét. Uo. 1848. október 9 Batthyány Kázmér elismerő levele Tolna megye főispánjához az Ozorán aratott sikereikért Méltóságos Fő Ispány és Kormány Biztos Úr! Kevés volt a siker, mely a lefolyt dicső Táborozásból Nékünk Baranyaiaknak osztály részül jotott. — se kevésről is Méltóságod tisztelt polgáriasaival elismerésüket, örvendetes részvétüket hű szomszédjaiknak oly készséggel, oly nagy mértékben nyilváníták! — Mint viszonozzam aránylag, én most Baranya nevében Önöknek Diadalmát a Siónál? 1 Szeren­csések Önök, felülemelkedetek egyesek dicséret halmazin, mert a Szabadság e nemes harczá­nak történet könyvében Tolna fiai örökre egy szép lapot vívtak ki maguknak ! Nékem nem marad egyéb hátra mint legszívesebb köszönetemet az öröm hír gyors közléséért kijelen­teni, mit alkalmul használtam az ide ./. mellékelt 2 pédány szerint számos Nyomtatványok­ban nem csak Pécs városában s Baranya megyében, de a Dráván túl Eszék s Verőcze Me­gyében is tovább, tovább terjeszteni, had repüljön a hír szárnyain az Önök dicsősége. Tisztelettel és nagyrabecsüléssel Pécs. Okt. 9-én 1848. Gr. Batthyány Kázmér Baranya Fő Ispán s Kormány Biztos (Eredeti levél) TmL. Sztankovanszky Imre főisp. ir. Az irat hátlapján az érkeztetés dátuma október 1 l-e látható a címzés felett. 1 Október 6-án Ozora mellett Csapó Vilmos tolnai nemzetőr parancsnok csapatai, Perczel Mór ezredes csapatai és Görgey Artúr őrnagy Duna—Tisza közi önkéntesei körülzárták Kari Róth tábornok seregét és 7-én reggel kapitulációra kényszerítették. 2 Batthyány röplapja nem volt az iratok mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom