Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)
BARANYAI OKMÁNYTÁR 1848-1849 - Közreadja: Baranya Margit, Bezerédy Győző, Fáncsy József, Kardhordó Kálmán, Kisasszondy Éva, Kopasz Gábor, Sándor László, Szita László, Tegzes Ferenc
szerint pedig a lázadás nyilt ellenségeskedéssé fajulván a korona híveinek személy- és vagyonbátorsága veszélyeztetve és ezen lázítás vezetői hadi készleteinek gyűjtése által erőszakos ellentállási szándékuk világosan kimutatva van. Ezen törvénytelen törekvések által előidézett veszély elhárítása úgy a hűtlen honpolgárok megfenyítése végett a Dráva innenső vidékére, Varasdtól Eszékig, jelesen Zala, Somogy, Baranya és Tolna megyékre és Pécs Városra Csányi László mint országos biztos, teljes hatalommal felruháztatott oly végre, hogy azokban, melyeket a fentebbi esetre vonatkozólag a Magyar Korona érdekei, mint teendőket igényelnek, sikeresen intézkedjék e részben mindazt elrendelhetvén, amit a kitűzött cél elérésére célszerűnek és szükségesnek ítélend; — mindezek folytán e megyének egyeteme felszólíttatik, hogy nevezett ország Biztos Úrnak mindenben segéd kezet nyújtván, az ország egységének fenntartására közre munkálni elengedhetetlen kötelességének ismerje. Ezen alkalomra felolvastatott Csányi László királyi biztos úrnak folyó évi június 7-ről Csáktornyán költ levele, melyben élénk színekkel ecsetelvén a közveszélyt érinti, miként azon ő Felsége által eltiltott horvátországi tartományi gyűlés folyó hó 5-én mégis megnyittatott és jelenleg folytattatik, eként a törvényesség külszínével iparkodván a bán a pártütést továbbra is folytatni, előadja továbbá, hogy a rendelkezésére bízott katonaság száma 4000-re ajánltatott felemeltetni, mely csekély szám mindenesetre az illető megyék erélyes közremunkálása folytán a mozdíthatóvá teendő őrsereggel lészen szaporítandó; ennélfogva felszólítja e megyét, hogy a rendelkezése alá helyezett katonaság élelmezéséről és a körülmények szerinti szállításáról, úgy a nemzetőrség rögtöni alakításáról és mozdíthatóvá tételéről intézkedvén, ezen hazafiúi szent célra közremunkáljon. Ennek folytán a bizottmányi ülésben személyesen jelen volt Királyi Biztos Csányi László Úr fentebbi levelével kapcsolatban előterjesztette, miszerint azóta a közveszély ismét nagyobbodott, miután a pancsovai és pétervári csajkások a pártütő bán tervéhez rokonszenvileg nyilt lázadásban törtek ki s mint ellenséges had 4000-ről számos ezerre szaporodván, már tőlünk 8 ágyút elfoglaltak; és azóta Zenta környékén, mint erőszakosan pusztító rabló csoport, bűnös merényletőket folytatják. Mindezeknek megzabolázására, illetőleg a fenn kijelölt vonal védelmére mintegy 40 000-re menő fegyveres erő szükséges. Erre nézve a fentebbi érintett 4000 sorkatonaság 5000-re emeltetett, a katonaság parancsnokául Ottinger generális, ismeretes lelkes buzgalmú hazafi neveztetvén ki; a hiányzó 35 000 fegyveres erő ezen vidékbeli megyék nemzeti őrseregéből fog alakíttatni. Továbbá a szükséges fegyverekre nézve értesíti a megyét, hogy legközelebb 600 karabin, 500 zünderpuska és 200 kijavított szuronyos puska és 1000 darab kasza érkezend Pestről, Csanády kapitány úr pedig felsőbb rendelet szerint 10C0 puskát fog Eszékről átvenni. Végre a rendelkezésére bízott 6 ágyún kívül gróf Batthyány Kázmér főispán saját 4 ágyúit a honvédelemre átengedte. A pénzt illetőleg pénzügyminiszter bomlott financiális állapotunk dacára, oly rendelkezéseket tőn, mi szerint ott hol a hazának életkérdése forog fenn, pénzhiány által a dolgok sikeres előmenete akadályt ne szenvedjen. Mindezek után ismételve felszólítja ezen megyei hatóságot, hogy a nemzeti őrsereg azonnali felkeléséről, úgy általán a katonák élelmezéséről és szállításáról a szükséges erélyes intézkedéseket megtegye. A felolvasott miniszteri rendelet, királyi biztosi levél, úgy ezen Királyi Biztos Úr szóbeli előadása által, a közhaza veszélyeztetése egész nagyságában feltüntetvén, a bizottmány erélyes és komoly fellépése, valamint lelkesedett közremunkálása felhívatván, midőn egy részről fenn tisztelt Királyi Biztos Úrnak, mint alkotmányos szabadságunk egyik tettdús bajnoka, s hazánk leghűbb fiai egyikének kineveztetése örvendetes tudomásul szolgál; más részt ismét a veszély nagyságához mért erélyes, határozott és rögtöni intézkedések szükségeltetvén, — ezennel elhatároztatik: