Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

FORRÁS ISMERTETÉS - Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár Somogy megyei kormánybiztos Baranya megyei iratai 1849. május—augusztus

hol ellentállásról szó sem vala, — ez hát humanismus.(!) Van értésemre Uram miként gyakorolják önök Pécsen s környékin Baranya megyében a humanismust, egyébként is példa arra azon számtalan 25, 30 és 50 bot, mellyel a császári seregek főnökei a magas kegyelmeket, ön míveltségüket, s a Humanismust fogalmuk szerint tettleg gyakorolják még oly egyéneken is, (Dr. Visy) kiket márcsak tudományos műveltségüknél fogva ily durva bántalommal illetni gazságnál egyébbnek nevezni nem lehet. Midőn ön Szemere Elnök ministerünk rendeletére hivatkozik, üdvözölném e téren, ha okoskodása alapos volna, de ebből látszik, miként ön engem s a parancsnokiásom alatt álló sereget úgy tekinti, mint Baranya megyének ellenségét, s így azon balhiszemre is ki­látszik, miként Baranya megyét nem tartja e magyar haza részének, s kötelezettnek arra, hogy magyar törvényeknek s magyar kormánynak engedelmeskedjék, én Uram úgy vagyok meggyőződve, hogy mindezekben Baranya megyét, s annak becsületes Polgárait csak önnek zsarnok hatalma gátolja, ezt legyőzni, hazám törvényeinek, törvényes hatóságának fegy­verrel is tiszteletet szerezni, s elnyomott polgártársaim szabadságát visszaszerezni, becsüle­tes kötelességem, e közben csak azon erőszakos módokhoz fogok nyúlni, melyekre ön, vagy egyéb Császári seregek makacs ellentállása kényszerítend, ha hazámnak, kivált ár­tatlan polgárai e közben terheltetnének, vagy bármi módon kellemetlenül érintetnének, vérzeni fog szívem, erányukban a legnagyobb mérsékletet követendem önmagam s seregem fegyverének becsületét megőrzendem, de a főczélt hazámat az ellenségtől megmenteni szem előtt téveszteni nem fogom. — Ez s így történt eddig is, nem Baranyának polgárai Honfitársaim, hanem ön, s önnek bérenczei ellen van fegyverem éle intézve — az, hogy méltatlanul illettek volna honvédeim bárkit is, alaptalan ráfogás. Hamvasztani készül ön Szigetvárt, igen ön ezt teendi, mert a hazát s törvényeit, mely pedig önre és honosira áldást, üdvöt és szabadságot árasztana, makacsul ellöki magátul, — Uram ön megkezdheti a harczot, de honvédeim bátorságát edzett hazafiúságát a számításból ne felejtse —, a fenyegetést figyelemre nem méltatjuk, a harcz végén úgy hiszem Szigetvár még állani fog, mert ügyünk igazságát Istenünkben véljük. Áldás s tisztelet önnek, Szigetvár, Június 29-én 849. Tallián 1 (Tisztázat) OL. NG. kormb. i. 1300. sz. cs. 168—170. folio. 1 A levelet feltehetően nem küldték el Stokucha császári őrnagynak. 29. 1849. július 3 Noszlopy Gáspár levele Majthényi Józsefnek melyben beszámol a katonai helyzetről Somogy m. K. biztosa Baranya megye Kbiztosának Becses levelét az alábbi napon megkapván abbul a legnagyobb örömmel értesültem, annyival hasznos volt tudnom Önnek tervét, mivel e szerint fogom magamat alkalmazni Pécs megtámadása iránt. Csertán levelét idezárva másolatban közlöm, ki muraközi működése végett segélyt kér, Június 19-én is már kért tőlem, de én akkor már a pár nappal elől öntől kapott segélykérést

Next

/
Oldalképek
Tartalom