Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)
FORRÁS ISMERTETÉS - Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár Somogy megyei kormánybiztos Baranya megyei iratai 1849. május—augusztus
1849. június 11 Kossá Dániel Baranya megyei tábornoki megbízott jelentése Noszlopynak a turonyi csatáról Tisztelt Kormány Biztos Úr ! Mint legközelebb küldött futárom által tudatám Önnek meghagyása következtében Pécs és Szalánta közt foglaltam helyet, hogy a közlekedést Péts és Siklós közt megakadályozzam; már előbb Siklós és a Dráva part közt a Szabolcsi hidat összerontattám ; — a népfelkelés egyrészének vezényletét Mitterpacher honvéd századosra bízám, előre még Vaiszlóba kiadván neki a rendeleteit merre és hová menjen, az ismert tájék biztosítása az kívánta, hogy egy része a népnek a csarnotai — más része pedig a turonyi erdőbe szállíttassék mind a két erdőben az utak bevágassanak, benikudíroztassanak ; — 9-kén a vonulás napján is későn érkezett meg Mitterpacher úr kitűzött állomására, de én akkor már az utat bevágattam, az akkor elfogott levelekből kitűnt, hogy Eszékről várnak segítséget, kaptak é? nem tudom, elég szomorúan kell a tudósítást tennem, az összegyűlt nép — mely a néhány óráig tartó csatát tüzet tsak hallotta; de sem látta, sem tsak egy is meg nem halt és sebesíttetett — lehangoltatva a tábor azon részének tette által mely Mitterpacher százados úr vezérlete alatt a Csarnotai erdőben volt beszállásolandó, kétszáz körüli honvéd is volt vele; — miszerint ahelyett, hogy legalább a honvédeket, a háromszáz lépésnyi távolságra eső turonyi erdőbe vonult volna vissza — mind a honvéd századot, mind a több népet haza eresztesse; megtámadtatva Siklós felől való oldalán a hegyoldal legelőször de. 9 és 10 óra közt, elébb tsak egyes lövések, majd sűrűbb sűrűbb a legnagyobb erőszakadásba is folytatva történtek mind két felől, már... levelére — tudva azt, hogy egy jó patrol fegyveresen van hátunk megett, s strázsákon kívül minden puskás mozgóimat négyen kívül nékie átküldtem, s mégis már 2 1/2 órakor du. azt íratja ,,ha több fegyveres erőt nem küldök eloszlatja a népet; a mind, hogy 4 óra tájba, nem tsak a felkelt nép, hanem legelői a honvédek vonultak vissza, mire Csarnotai erdőbe volt nemzetőri s népfelkelő csapatok is szétmentek, én több ízbe próbáltam a népet — midőn a fent említett megfutamlás megtörtént — reá venni, hogy az ellent megrohanva semmisítsük meg, de célt nem értem, egyedül az sikerült, hogy a népet együtt Garréig tömegbe menetiem, honnét osztán kiki hazafelé vonult: elvonulásunk után Turony tsakhamar felgyújtatott; én magam is egész éjjel részint kotsin részint gyalog utazva reggelre ide Szigetvárra értem, hogy ezen hivatalos sürgönyöket mielébb Kaposvárra át tegyem; azonban itt azt haliam, hogy a cszászáriak Pétset elhagyták a múlt éjjel s lehúzódtak Siklós felé; ha ez igaz volna, sebes mozgásomnak mégis nagy hatása lett volna; Mozgóim egyéb iránt kezdenek ide is gyülekezni; ha megengedi Kormánybiztos úr, hogy itt egy baranyai mozgó csapatot alakítsak, szélyel oszlott mozgó csapatbelieimnek izének s őket magamhoz hivatom; vélek Szigetvár erősítése úgy hiszem tsak nyerend, mert nagyobb részint vállalkozó fitzkók. Népfelkelés ellenben — úgy hiszem még több próbák is bizonyítandják, — legalább még most rendes katonaság s ágyú ellen sem használható. Én mit tettem Kormány biztos Úr utasítása után tettem; nyugodt öntudattal vagyok — mert tudom senki sem hanyagsággal, sem árulással vádolni nem foghat, hogy kívánt siker nem koronázta éj nappali fáradalmaimat, ez a sors végzése, bár reám nézve a legnyomasztóbb. A honvédeket összeszedni Dollinger hadnagy urat rendeltem, hogy azokat szállítsa át Kaposvárra, ha tőle választ nem nyerek magam keresem fel őket. Az átvett pénzrőli számadásomat e napokba beadandom mihelyt az élelmezési biztossal beszélhetek. A gyapjúra nézve azt az utasítást adtam Adamovitsnak, hogy szállítássá Somogy Megyébe, de ha veszély fenyegetné akkor bármi áron adja el, s a pénzt hozzám vagy ha engem nem találna, azonnal Kormány Biz-