Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1973. (Pécs, 1973)

NAPLÓK A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC BARANYAI TÖRTÉNETÉRŐL - Bezerédy Győző: Náray János: Pécsi Krónika (1848—1849)

utcán történtek. Jorkovits térparancsnok megnyilatkozásait is szemtanúként írja le. A csapatok igen gyakori vonulásánál nemcsak azt írja le hány század, zászlóalj, ezred érkezett, vagy távozott el Pécsről, vagy Baranyából, hanem azt is, ki az egység vezére, mennyi a létszámuk, hány ágyújuk, társzekerük stb. van. Természetesen mindenütt mégsem lehetett jelen, hiszen a közéletben tulajdonképpen nem is vett részt, de feltétlenül olyan személyekkel lehetett kapcsolata, akik a legmagasabb fokon irányítói vagy részesei voltak az eseményeknek. Ilyen volt a püspök, illetve környezete. Scitovszky még mint püspök is, de főleg mint prímás az ország egyik legfontosabb személyisége volt. Ő a jobboldalnak nem látványos vezéralakja, hanem fontos pozícióból irányító szellemi vezére volt. Erre nemcsak pozíciója predesztinálta, hanem nagy műveltsége, tekintélye is. Ebben a környezetben Náray, ha csak morzsákat csipegetett is, hallatlanul fontos értesüléseket tudott szerezni, még akkor is, amikor Scitovszky távol volt Pécstől. Bárhol jár, nyitott szemmel figyeli az eseményeket, mindenre odafigyel, mindent lejegyez. A birtokos nemességnek abba a csoportjába tartozott, ki a reformkorban a mérsékelt reformoknak, a forradalom és szabadságharc idején a béke létrejöttének volt a híve. Egyik oldal felé sem elfogult, mindkét fél túlkapásait (Nemegyei-Jorkovitz) elítéli, ugyanakkor minden eseményt anyagi oldalról szemlél: mennyi kára származott abból a városnak, és személy szerint neki. A fegyelem híve és feltétlen tekintélytisztelő, s ez még a forradalom oldalán álló vezető személyekre is vonatkozik. Amikor a kisebb jelentőségű személyeket élesen elítéli, (Perczel Antal), kínosan ügyel arra nehogy Batthyány Kázmérra rosszat mondjon. A szerző a Naplóban többször is említi az országos eseményeket, ezeket azonban csak akkor közöljük, ha valamilyen pécsi, vagy baranyai vonatkozásai voltak. Általában ezek az értesülései is pontosak (nagy részüket fővárosi vagy bécsi sajtóból vette). Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az állandó csapatvonulások, katonai események, hányszor váltottak ki rémületet, pánikot Pécsett, vidéken és az ország más területein. A menekülő polgári lakosság a veszély nagyságát meghatványozva adta tovább. A rémhírek, álhírek garmadájából nehéz volt a valóságot kihámozni. Meglepő az az érzék, amellyel Náray ezt a munkát elvégezte. Kivétel természetesen nála is akad; s néhány hiba így is becsúszott írásába: pl. 1849 okt. 28-án, amikor Táncsics állítólagos kivégzéséről ír. Külön szólni kell az idegen szavak, nevek írásáról, amelyben Náray épp úgy következetlen, mint abban az időben bárki. A nevek írásában nem törekszik a pontosságra, némelyiket 3—4 féle képpen írja, sokszor pár sorral később ugyanazt a nevet megváltoztatva jegyzi le, sőt pl. Stokucha nevét Sztokutyának írja, úgy ahogy a nép talán gúnyolódva akkor ejtette. * * * Megjegyezvén, hogy alól írt, minden az itt elő Számlált helybéli eseteknek szemtanúja voltam; a vidékit pedig hiteles tudósításokból merítettem. 1848 dik Év. Már január 15-én a megyei Tisztújíttásnál élénken egymás ellen állott a fejér és vörös párt, fehér szín a Kormányt, a vörös szín a Szabadságot jelenté, azonban a fejér párt, egész éjjeli voksolás után 585 szavazattal 435 ellen győzött; ekkor ugyan le volt szavazva a vörös párt, de a vissza fizetést mártius 18-án midőn a Bétsi felkelés hírül esett, nagy lángokkal hirdették. A megye és Péts város házaiknál ki tűzettek a nemzeti zászlók fejér vörös zöld, hármas színekkel: Perczel Miklós és Katits István, a város háza előtt hordókra állván az összve