Pécs-egyházmegyei R. Kath. Tanítók névtára Magyarország fennállásának ezredik évétől kezdve (Pécs, 1896)

12. §. Olyan községekben, melyekben több felekezet tart fenn népiskolát és azoknak mind­egyike igénybe veszi az állami segélyezést, úgy­szintén ott, a hol bár csak egy községi vagy fe­lekezeti iskola szorul segélyre, de fontos állami érdekek azt megkívánják: a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter a törvényhatósági közigazgatási bizottság meghallgatása után a 9. §. értelmében kért állami segély megadása helyett a községi vagy felekezeti iskola megszüntetésével állami iskolát állíthat. 13. §. A 11. §. értelmében 60 frtot meghaladó állami segély mellett alkalmazott hitfelekezeti nép­iskolai tanitó állásából csak oly, az illető hitfele­kezeti hatóságok által saját szabványaik szerint hozott fegyelmi ítélettel mozdítható el, mely Ítélet végrehajtás előtt a vallás- és közoktatásügyi mi­niszterhez mindenkor felterjesztendő és jogérvé­nyessé csak akkor válik, ha a miniszter annak vételétől számított egy hó alatt a közigazgatási bizottság kiküldött tagja közreműködésével foga­natosítandó vizsgálat alapján újabb ítélethozatalt nem kíván. A hitfelekezeti hatóság államilag segélyezett hitfelekezeti tanitó ellen a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter kívánságára a fegyelmi eljárást megindítani köteles. Ily esetekben a miniszter a fegyelmi eljárás megindítása iránt a hitfelekezeti hatósághoz intézett felhívással egyidejűleg, vagy az eljárás folyamán bármikor az államsegélyt meg­vonhatja. A hitfelekezeti hatóságok által ily ese­tekben hozott Ítéletek, ha elmozdítást nem szabnak is ki, a miniszterhez minden esetre felterjeszten- dők, mely esetben a megelőző pontban körülirt eljárás foglal helyet. Ha a hitfelekezet főhatósága akár a fegyelmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom