Az Ujság, 1975 (55. évfolyam, 2-50. szám)

1975-04-10 / 15. szám

1975. ÄPRIUS 10;

AZ ÜJSAG

5, OLDAL

Somogyi Ferenc dr.:

MAGYAR

NYELV ÉS IRODALOM

1825-től 1920-ig

A} Folytatás —

VÖRÖSMARTY LÍRIKUS KORTÁRSAI

GARAY JÁNOS I

II

Az obsitos látogatása Ferenc császárnál

Nagy, derék vitéz kend, vitéz Háry János,

A sereg kend nélkül bizony nagy hiányos.

Vajh! sokat beszélt el sok vitéz dologról.

Amit ember nem hall hetvenhét országról.

Elbeszélte nekünk: Franciaországban,

A tengernek partján hogy járt Pádovában.

Látván ő nagy partján óriási rákot,

Ollójával felvett egy lovas kozákot.

És midőn bejárta szép Tirolországot,

A stájer hegyekben oly magasra hágott:

Hogy haját a nnpnak lángja meg ne kapja,

A hegyet végiglen, csak hason mászhatta.

Máskor Mantovában kedvre táborozván.

Hétfejű sárkánnyal vitt mint egy oroszlán.

És ki tudná végét, és ki tudna mindent,

Vitéz Háry János, vajmi nagy vitéz kend,

De ha még ezerszer oly vitézlő volna.

Mint amekkorának tudja kendet Tolna,

Azt nem engedjük meg, ily jó kedvben lévén.

Hogy ne mondatnék el e vidám tor végén:

Mint s hogyan járt el kend Bécsnek városában, Király qfefsége, látogatásában.

ß i ir i />* “v > V. ■••• '

És az obsitos hős. társin eltekintvén,

Megsodorja bajszát, kettőt is köhintvén,

Kémlelődve, nincs-e tán diák körötte.

Aki elprüsszentse jómagát fölötte.

De diák ezegyszer nem volt a bokorban.

Mint igaz hívő vett részt az éji torban.

S vitéz Háry János isten-igazában,

Elvété a sulykot ő bátorságában.

“Becsbe kgzdé . Bécsbe, hát no hébe-hóba. Kedvem szottyant menni kis látogatóba.

Sok barátom él ott, s nem egy generális.

Sőt valót beszélve, maga a király is,

Kinek ő felségét a halál torkából Én mentettem meg, nem messze Pádovától,

Mentem-mendegéltem >— Vagy mit is beszélek? Gyors fakóm vitt hátán, mint igaz hogy élek.

Hej ha élne, most sem látná senki párját,

S mint a szél, elértem rajta Bécsnek várát.

És hogy a hajnallal a városba értem,

A király házára mindjárt ráismértem

Kétfejű sasáról, mely a háztetőn ül,

S mindennap egy tulkot költ el egy ebédül.

Ott fakólovamról kényesen [eszöktem,

A sövény fájához, mint illik, kötöttem.

Magam végigmentem az isterázsákot.

EgyiőI-egyik ismert, régi jó bnrátot.

Végre eljutottam a tornác végére,

Kezem egy ajtónak tevén kilincsére.

Vasból volt az ajtó, de nem nyílt szobába.

Szép fehér ezüstből másik nyílt nyomába.

Afe ezüst után a harmadikba buktam,

Tiszta színaranyból, ott be is nyitottam.

Hát nem is hogy én, de amint rám tekinte,

Maga őfelsége szólt s magához inte.

'Isten hozta kendet, régi jó barátom.

Nos, hogy állunk? kérdé <—« frissen, amint látom.”

' Hála isten *— mondám — megvagyok biz ott még! Még a régi bőrben, mint láthatja fölség.

Jó fakóm is, az no, melyen őfelségét , Egykor megmentettem ;• járja, de a végét.”

S jó hogy említettem, a szegény páráját.

Mert legott a jó úr így kezdé mondását:

“Hát ugyan hol hagytad a szegényt? azonnal Istállóba vele: parádés lovammal

Egyazon jászolból kapjon eleséget,

Még pedig aranyból” s küldte a cselédet.

Hát te már ettél-e? kérdezé jósággal.

“Nem bizony még, felség! kérem átossággal.”

Semmi no, csak ülj le — mondá és leültem, »—

Van még vacsoráról egy darabka sültem.”

S asztala fiából egyben ki is vette,

S egy fehér cipóval énelém letette.

Erre bekiálta a mellékszobába,

“Van-e még, héj anyjuk, a slivovicába?

Nincs bizony, felséges térjem és királyom,

Most kapá utolsó kortyát a Iokájomí”

Szólott a, királyné. “Ej no, küldjön el hát A zsidóhoz át, itt a pénz, egy gárdistát!”

Dictum-factum, úgy lett, hej de nem hiába Hogy királynak hozta, gyorsan is járt Iába.

S Mózsi, nem hiába, hogy királynak mérte, Finomul kiteJIett, mondhatom, mértéke.

És amint eképpen ittunk, eddegéltünk,

Régi harcainkról jóízűn beszéltünk:

Hát köröttünk egyszer oly sikoltozás van,

Mint mikor két tábor van hadakozásban.

A királyi úrfik (most Iátám őket meg)

Cifra tarsolyomért összeverekedtek.

“Gyermekek! — kiálta rájuk édesapjok —Hát ki van a háznál, hogy ti hajbakáptok?

Hát az angyalát is, vitéz Háry bácsit Egy sem látja? mindjárt parolát és pácsit.

Dictum-factum, a kis úrfik rendre jöttek.

Vas markomba pompás parolát ütöttek.

Én pedig benyúltam cifra tarsolyomba.

És egy-egy krajcárkát vettem a markomba.

“Nem, barátom, ezt nem engedem neked meg, Szólott a király —- pénz nem való gyermeknek.

Pénzre több szükséged van. neked, vitézem.’

Mire markomat már tömve, dugva érzem.

Szépen megköszöntem, rája elbúcsúztam,

Jóllakott fakómat aklából kihoztam.

S a királyi abrak nem is volt hiába.

Mert alig került be huszonnégy órába,

S Bécsből itthon voltam, megcsinált gavallér,

Mert a pénz ezüst volt, s mind megannyi tallér.

Tallér, az angyalát! még pedig lázsiás,

Hej, hogy elfogyának, mint ezernyi sok más!

De azért az Isten tartsa meg királyom,

Soh'se lesz nekem több olyan jó barátom.

1843

LEHEL KÜRTJE

Hős Lehelnek szózatos kürtjéről Hír maradt a régi szép idő bői,

És ha híre volt a kürt szavának,

Nem kisebb volt súlya hős karának.

Mint levente, még a hét vezérrel Ázsiából ifjan költözök el,

Kűrije volt a nemzet nagy zsoltára, Valahányszor kelt véres csatára.

Kürtje volt a győzedelmi ének Diadalban Árpád nemzetének,

Kürtje nyögdelt szomorú torában, Valahányszor gyásza volt csatában.

Most az ifjú hosszéi, szép hajának Hollójával hattyúik párulának,

S kürtje már csak régiség díszéül Függ szalagján hőse csipejériil.

Hős Lehelnek untig volt csatája,

S gyászt, csak egy volt, mely hozott reá ja. Német Augsburg éré megbukását,

Ottó császár verte rája láncát.

Szálig elhullt, mint midőn kaszálván.

Nem marad meg a fű árva szálán.

Szálig elhullt húszezer vitéze,

Húszezer más hullt a 1 ,ech vízébe.

Öt lováról harcának közötte Durva német dárdával ütötte,

Négyen álltak össze, folyván vére,

A vitéznek megkötözésére.

S elvivék a császár udvarába,

Mint rablónak, kötve keze-Iába;

Ottó császárnak fényes udvarában Diadalnak vannak mámorában.

Mint a puszták szörnyéi hiénája A halottat sírból is kivájja,

Körbe Ottó gyűjt élőt, halottat.

És fölöttük vérítéletet tart.

S mint a gyermek, gyönyörét találja.

Ha fejenként a mákot kaszálja.

Úgy találja kedvét Ottó benne,

Ha magyar faj még kétannyi lenne.

S már a szörnyű mészárlás fogytán van. Amidőn új ötlet kél agyában.

Hét magyar van élve még, szegények Mindheten szép és ifjú legények.

Mind a hétnek megbocsát a császár;

Egy helyett de rájok két halál vár. Megcsonkítva orr- s fülek hiával.

Rakva lesznek gúny gyalázatával.

És hajón elküldi a Rajnára,

Küldi onnan a Dunára;

Megizenvén gőggel a magyarnak.

Hogy ha jőnek, ily sorsot aratnak.

Hős Lehelnek vére rég habot hány, Meg-megrázza láncát hősi karján.

Élni nem tud szörnyűi szégyenében,

S halni nem bír kínja tengerében.

“Mért e késés? <— szól fájó haraggal Mért nem öltök százszoros halállal? Életemmel nem csere beréltek,

Hogyha értem váltságot reméltek!”

“Meglakolsz még te is! >—> mond a császár /— Rád, vezérül, fényesebb halál vár;

De előbb, mint a vérpadra mennél. Szívességet mivelünk tehetnél.

Hős kürtödről, mely függ oldaladnál,

S nagy hírével félvilágra szolgál,

Úgy beszélik, eddig csak víg ének Harsogott le Árpád nemzetének.

Kandi volnék hallanom, miként szól A szomorú ének ajkaidról,

Fújj halotti nótát társaidnak,

S rá, ha tetszik, búcsúszót magadnak.”

Mond a császár sértő gúnykacajjal.

Tréfát űzve védtelen fogollyal. “Megteszem!’ <—> mond hős Lehel dühében, Mert nagy ötlet lobban fel fejében.

És azonnal oldatik bilincse,

Jobb karjában lehet újra kincse.

Ifjúsága szózatos barátja Most utósó tette végistápja.

És kiír ■pvén a császár elébe,

Ahelyett, hogy kezdne gyász-zenébe,

Hősi kürtjét két kezébe kapja,

S le a császár rőt fejére csapja.

Menj előre —< mond —< a másvilágra! Tégy magadnak szert, ha kell, szolgára!

És ha szolga kell a szellemeknek.

Ottan is te szolgálsz hős Lehelnek .

Szólt s utolsó hangja volt szavának;

Kürtje és a hős elnémulának;

Kürtje Ottó homlokán hasadt szét,

A hőst Ottó népe vágta százrét.

HOZD EL. ÉDES ESTI SZELLŐ

Hozd el, édes esti szellő.

Hozd el álmomat,

Álmodólag elfeledni Hosszéi útamat.

Vígy szerelmem bájhonába,

Róza lelkem lágy karába Vígy el engemet.

Hozd előmbe szép szemének Bájoló egét,

Angyallelke s szent szerelme Tiszta tükörét.

Hagyd éreznem olvadását, Olvadása pillantását Égni lelkemen!

Annyi boldog óra közzül Egy órácska csak,

Hol szív szívvel, ajk ajakkal Összeforrjanak;

Képzeletben is egy éden,

És a kínos messzeségben Istenéldelet.

REGE A TIHANYI VISSZHANGRÓL

Az oroszlánt a körméről ismered, Tetteiben a dicső hőst megleled;.

Ez az ének sem egyéb, mint csermelye. Melyben az ég csillagboltját festi le.

Dőlj le, honfi, e pataknak mentiben,

S míg virágzó partján tested megpihen, Kegyelettel a dal árján révedezz > lm, az ének Szent Lászlóról zengedez.

MESSZE VISZNEK

Messze visznek,

Messze szép hazámtul; Mérföldekre,

Mérföldek honán túl.

Merre visznek, meddig érek Nem gondom nekem;

Nyugtom én a távozásban Föl nem lelhetem.

A szívemben.

Mint selyembogárnak, Száleresztő Tündérek csatáznak.

Menjek a nap bölcsejéhez,

Át a föld színén,

Mindenütt csak szent szerelmem Szálán csüggök én.

MAGYAR HÖLGY

Magyar hölgynek születtél:

Áldd érte sorsodat!

Magyar hölgynek születni Nagy és szép gondolat.

Ó, hölgy, ki azt megérted: Mi szép vagy és mi nagy Rendeltetés az égből,

A földön áldva vagy.

Szépnek teremte Isten,

Mert hölgynek alkota;

Virág a hölgy, az élet Szépsége, illata;

Gyöngy, drága s ritka gyöngy ő A szívnek tengerén.

Szelíd és tünde csillag A szerelem egén.

De te, midőn születtél.

Kél hivatást nyerél;

A hölgyét s honleányét, w . Mert hölgy s magyar levél.

I enéked szebb, dicsőbb tért Szabott a végezés;

Születni és szeretni ^

Magyar hölgynek kevés!

A régi szép időkben Egy szép királyleány Aranyszőrű kecskéket Őrzött Tihany fokán.

Sok kinccsel ért föl a nyáj, Mely a hegyen legel;

Még többel a leányka Szépsége ékivei.

Szemének, éjhajának. Arcának párja nincs;

Csak rózsabimbó-ajkán Van néma, bús bilincs.

“Adj, szép leány, nyájadból Egy csésze friss tejet Beteg fiam számára,

S megoldom nyelvedet.

Szólt Balaton tündére,

Az ősz hullámkirály;

Ajkáról térdig érvén A hófehér szakáll.

Adott tejet fiának A szép királyleány,

S a szót a víz királya Megoldta ajakán.

S csengőbb Ion szép ezüstnél, A méznél édesebb A szép leány beszéde; Meggyógyult a beteg.

De büszkeség kapá meg A lánykát s vad negéd, Hallván, mi szép, mi bájos Most ajkán a beszéd.

Mint pénzfukar kincsével. Bánt nyelve bájival;

Nem zenge, csak magának E csattogányi dal.

Isten, dicsőségére Meg nem nyitotta azt. Szegénynek panaszára Nem zenge légy vigaszt.

Testvérnek és barátnak Irigyen zárta be,

Az esdő szerelemnek Nem nyílt meg kőszíve.

S amiíy hamar megnyerte Sok ifjúnak szívét,

A rózsaláncot gőgje Oly rögtön tépte szét.

Csak egyet vitt sírjába A mélyebb érezet,

Fiát a tókirálvnak.

Ki érte elepedt.

Az aranyszőrű nyájnak Tejéből itt szegény Bűvös varázs-szerelmet, Mely méreg lett szívén . . .

A tónak ősz királya Haragra gyúlt ezért,

A bérctől a leányra S a nyájra átkot kért.

A bérc tűzet bocsátott, Sziklája mind kigyúlt, Három nap, három éj, mint Ítéletnapja dúlt.

A nyáj a Balatonba Rohant és benn veszett —•

A ló máig kihányja A kecskekörmöket.

A lányt pedig örökre Bűbáj kötötte meg,

Foglyául tartja máig.

Ki tudja, mely üreg.

Szemmel nem látja senki. Kézzel nem fogható —<

De bárki megszólítja. Visszhangja hallható

Mert büntetésül mondta A tündér átka ki:

Hogy nyelvével lakoljon, Mellyel vétett neki.

S ki csengő, szép szavával Kevélyen visszaélt,

Istennel és emberrel Negédből nem beszélt:

Most —< bárki szóljon hozzá. Bár gazdag és szegény: Felelni köteles rá E bércek tetején.

A “SZENT LÁSZLÓ” ELÖHANGJÁBÓL

A dicső hőst, kit magasztal énekem,

Rég dicsőnek, szentnek tartja nemzetem; Nyiolcszáz éve, hogy László, a nagy király

A magyar nép hírkönyvébe írva áll\

Származásra nem volt nála nemesebb, Lelki, testi ékességre senki szebb;

Hős apától szép anyának gyermeke. Nagynak, szépnek rá volt ütve bélyege.

Te egy alvó hazának Lányául szüleiéi.

Fölébredő nemzetnek Anyjává tétetél!

Mit érne tündökölnöd Egy bűzhödt tó fölött?

Mit szép virágnak lenned Gyász-sírhalom között?

Jenéked korcs apákat Jutott ébreszteni;

Hazádnak tűzhelyéhez Férjed téríteni.

S szíved lángjába mártván V ezér-szövétneked,

Hazád szeretetére Nevelni gyermeked.

Hogy légyen, ami nincsen,

Egység e bús hazán;

Minden magyar, ami nem volt:

Csak honfi, honleány;

Hogy egy gyűrűvé forrjon Árpádnak nemzete!

S e szép aranygyűrűben A gyémánt gyöngye te.

Magyar hölgynek születtél:

Tedd hivatásodat!

Egy hon nemtője lenni,

Nagy és szép gondolat.

Ó. hölgy, ki ezt betöltéd.

Mi szép vagy, és mi nagy Rendeltetés az égből,

A földön áldva vagy.

!—> Folytatjuk —I

; AZ AKRONI

LORÁNTFFY OTTHON

I MAGYAR LELKÉSZEKKEL,

: MAGYAR ORVOSOKKAL,

; MAGYAR ÁPOLÓNŐKKEL

MAGYAR SZEMÉLYZETTEL, MAGYAR ÉTELEKKEL, j: MAGYAR SZERETETTEL

> MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT

AZ AMERIKAI MAGYARSÁG !; SZOLGÁLATÁBAN.

Érdeklődhetünk le vél ven vagy telefonon: !; LORÁNTFFY OTTHON

■ 2631 Copley Road

i; j AKRON, OHIO 44321

Ü i Tel.: 216-666-2631 és 216-666-1313

i