Az Ujság, 1974 (54. évfolyam, 1-50. szám)

1974-06-06 / 23. szám

1974. JÚNIUS 6. AZ ÚJSÁG 5. öldal: Dr. Molnár Zsigmorid: KIALSZIK-E A LÉLEK, AVAGY NEM? Gondolatok Zilahy Lajos hazatérésével kapcsolatban Elhangzott “Cleveland Magyar Hangja rádió-állomásnak 1974 május 24-i műsorán. Amikor a közelmúltban a magyar emigrációban szét­szaladt Zilahy Lajos író végleges hazatérésnek híre, nem döbbentem meg. Zilahy Lajos csinált már egy két ilyen meglepetést a magyarságnak. Akik ismerik az elmúlt félévszázad magyar irodalmát, azok ismerik Zilahynak ezen irodalomban elfoglalt igen előkelő helyét is. Nem célja ^zen írásnak Zilahy életrajzi adatait, írói karrierjét és múltját ismertetni, amelyek többé-kevésbé ál­talánosan tudottak. Nem túlságosan tudott azonban az, hogy az első éfyonalba jutását a kétségtelenül nagy tehet­ségén kívül a 'magyar ariszokráciával való nagyfokú kap­csolatainak is., köszönhette. Mert ha a régi Magyarországon egy kezdő, de un. jó családból való, nagyszerű fellépésű, jóképű és kitűnő modorú írócskának egy grófnő, egy báró, egy herceg vagy egy miniszter volt a pártfogója, akkor az irodalmi téren is könnyebben idvezült, vagyis: a kis írócská­ból könnyebben lehetett nagy író, mint mondjuk egy őste­hetség szántó-vető senkifiából, ... pl. a parasztgyerek Er­délyi* Jóskából, ' vagy az egetverő tehetségű juhászbojtár ivadékból, a nagy nyomorban élő éÉ tüdőbajban elhalt Sinka István költőből, akiket még á jóságos ég sem párt­fogolt.; / j : ■ .■ . '■ ' Zilahy Lajossal kapcsolatban szellemesen jegyezte meg pnnak idején valaki, hogy majdani sírfeliratára talán csak e'gyét!éW"fnortdat volna á legtalálóbb, hogy; 'szerette a főnemeseket. E ftagy sZereíme azonban nem gátolta meg őt abban, hogy már az amerikai emigrációjában írt Ararát című regényével . . . tiszta hálából, irgalmatlanul bele ne rúgjon az akkor már jóformán kimúlt magyar arisztokráciába. Az elsőt meglepetést Zilahy akkor csinálta, amikor érezvén az eljöVendő új világ szelét már a 2. világháború első éveiben' enyhén és óvatosan konspirálni és ellenállni kezdett. Az áhgol-sza'sz beállítottságú magyar arisztokrácia pártfogása miatt azonban semmi baja nem történt. A naív magyar arisztokrácia ugyanis meg volt győződve arról, hogy Zilahy ipellettük konspirál. Tévedtek. Zilahy ugyanis hir­telen felfedezte magában, hogy ő nem egy arisztokrata­­barát.tellenben egy; jajde. népidemokrata, aki majd meghal a szegény-parasztokért, a hivatalok mélyén körmölő un. ér­telmiségi dolgozókért és a gyári melósokért.. Ekkor, ahogy angolul mondják . . . “megcséncsolta a májndját és egy fél­­kanyarral abbahagyta a grófozást bárózást. A nemzeti Magyarország végnapjaiban,' 1943 telén, amikor Budapest népe az ostrom alatt a pincékben remegett, fázott és éhezett, amikor lányok és asszonyok sikolyától vol­tak terhesek a Vészes éjszakák, Zilahy már ott sündörgött Debreéénben a monoklis ilálnoki Miklós Bélák, a törpe kis Tildy Zoltánok, a dagadt -Rákosink és a sikkasztó Volt ke­reskedősegéd Gerő árnyékában és koncért tartotta tenyerét. Vorosilov születésnapi csődületén, annak balján ülve, sá­­padtam^S remegő kéziéi ürítette pezsgős poharát a, nagy marsaiba, akinek marshalsága katonai vonatkozásban leg­feljebb csak annyit ért, mint ennek a Cinege gyereknek, a 2 világháború szénagoblyákban és padlásokon bujkáló vi­tézének, aki most odahaza, mint honvédelmi miniszter, Hin­­denburgot játszik s aki mint cinege-madár röpköd ágról­­ágra de megbízható hírek szerint, . . . mint nagy sex-menő . . . inkább csak ágyról-ágyra. Más egyéb, közismert debreceni sündörgők adatai szerint, akik közül ma már nem egy itt nyüzsög a nyugati szabad világban, Zilahy sápadtsága és kezének remegése az öreg jvasmunkás-marsallra való kocintás közben abból adódott, .hogy a születésnapi csődület előtt 1 órával az ál­tala krisztus-arcúnak nevezeti derék szovjet tovarisok kifosz­tották és bokáig textilneműre vetkeztették a debreceni esti szürkületben. Hogy vorosilov a szovjet Ilit és erkölcstan szabályai szerint tiszta nyájasságból azonnal kupán lövette a vetlcöztetőket, az Zilahy remegésén nem segített semmit. Fájdedpmdíjul Vorosilov atya ott nyomban az estélyen meg­alapította, a Magyar-Szovjet Kultúrtársaságot, s ennek el­nöki tisztségével Zilahy Lajost löttyintette nyakon. Zilahy ezt a tisztséget soha el nem múló érdemekkel viselte mind­addig, amig egy óvatlan pillanatban rá nem jött arra, hogy a derék “Krisztus-arcú tovarisok nem is annyira krisztus­­arcúak, mint ahogy azt ő-zilahysága előzőén elképzelte. Ek­kor gondolt egy nagyot és merészet . • . egy-állóhelyből el­­ugrott hazulról és több mint '25 évre beállott emigránsnak Amerikába. Persze itt nem gyárak mélyén melózott, mint volt barátai, az emigráns grófok és hercegek nagyrésze . . . ellenben az Ararát -tál és az itt készült filmjeivel annyi dohányt vágott zsebre . . . amit 5 darab emigráns főnemes kb. 650 év alatt tud csak gyárak mélyén összetúlórázni. És feltételezhető, hogy odahaza most, mint megtért öreg bá­rányt, az “Ararát” címen elkövetetf regényéért utólagosan valami népidemokratikus nagydíjjal löttyintik nyakon. Zilahy Lajost állítólag haza vitte a honvágy azzal, hogy a “lélek nem alszik ki”. És amikor hallottam ezt a “honvágyat’ ’ és a lelket, amely nem alszik ki, kissé elképed­tem, mert eszembe jutott az annak idején nagy port felveri másik Zilahy regény, amelynek az volt a címe hogy: A lélek kialszik”. E regény tartalma röviden a következő. A 20-as évek­ben a megcsonkított kis Magyarországból egy fiatalember szerencsét és boldogulást keresni Amerikába jön. Itt néhány küzdelmes esztendő után un. kispolgári jólétet teremt ma­gának, majd 10 év eltelte után az amerikai feleségével és a magyarul nem beszélő néhány éves kisfiával hosszabb látogatást tervezve, hazamegy Magyarországra. Az ameri­kai fiatalasszonytól a legsovinisztább magyar nacionalizmus sem veheti rossz néven, hogy nem érzi jól magát a dunán­túli kisvárosban éshogy nem Ízlik neki a foghagymás abált­szalonna és az öreg bakák nemzeti eledele, a grenadirmars. Sajnos azonban, nem érzi már jól magát a regény hőse sem a kicsi szülővárosában. Az első napok viszontlátási örömei­nek lezajlása után nyugtalan lesz . . . félszemmel állandóan a második, a befogadó hazájára tekint vissza a bárhogy is akarja a régi életével, a múltjával felvenni a kapcsolatot, ez már nem sikerül neki. Idegen már minden. Idegen a levegő, a régi családi ház, ahol született, idegen az édesanyja, a testvérei, valamint az öreg temető, ahol az édesapja csontjai porladnak. Érzi, hogy nem t«dna többé odahaza gyökeret ereszteni . . . majd 2 heti vívódás után összepakolva, jóval hamarabb jön vissza Amerikába, mint ahogy azt tervezte. Amikor Hegyeshalomnál kilép a megcsonkított szegény kicsi országból és mégegyszer visszatekint, érzi, hogy soha többé nem fogja látni az édesanyját és a szülői öldjét. Ennyit dióhéjban a regény tartalmáról, amelynek vé­gén Zilahy Lajos levon egy általános következtetést, hogy hosszú évekig, esetleg évtizedekig való külföldi tartózkodás után a szülőföld iránti érzés és a lélek kialszik mindenkiben. Hogy a Zilahy féle megállapítás szerint a lélek ki­alszik-e vagy sem, arról egy általános tétéit felállítani nem lehet. E sorok olvasói, legyenek azok 15, 20 vagy 30 évvel ezelőtt ideérkezett politikai menekültek, vagy 40-50 évvel ezelőtt önként bevándorolt magyarok ... magukban kell eldöntsék, hogy ezen hosszú évek alatt kialudt-e bennük a lélek a szülőhaza iránt, vagy pedig él bennük mindörökké és mindhalálig. * * * Annak idején irodalmi berkekben nagy port vert fel ez a regény és Zilahyt sokan a nemzeti érzés destruálásával vádolták. Zilahy állta a kritikákat, mert közben dőlt hozzá a pénz és a kritikák nagy reklámot csináltak neki. Hogy Zilahy . . . több mint negyedszázados amerikai tartózkodása után felfedezhette azt, hogy a lélek mégsem alszik ki . .-i. és hogy, valóban a honvágy vitte-e haza, vagy hogy az Ararát című regényéért a nagy díj szagát érzi, vagy esetleg, mint hihetetlen hiú öreg ember, tiszta reklám­ból odahaza akar meghalni, e sorok írásakor nem tudható. Ezt csak ő tudná megmondani. Feltételezhető, hogy 83 korára már kiírta magát, s így nem valószínű, hogy a “krisztus-arcú szovjet katona, vagy az otthoni rendszer dicsőítésére még eldörrentsen egy­két könyvet, bár lehetséges, hogy az ily irányú termelésre , valamint a nemzeti emigráció gyalázására esetleg serken­teni és ösztökélni fogják. Az “Ararát” című könyve ehhez mindenesetre jó hátteret ad neki. “A lélek kialszik című egykori regényére, amit most a saját honvágyas hazatérésével cáfolt meg, hiteles adatok alapján küldök Zilahy Lajosnak egy meghatóan szép törté­netet aZzal, hogyha még tud írni, erről írjon egy könyvel azzal a címmel, hogy “A lélek mégsem alszik ki ’. E történet hiteles adatai a 2. világháború előtti évti­zedekben á budapesti Hadtörténelmi Múzeumben voltak találhatók. * * * Egy 1921-ben kelt budapesti újságriport, amit saját szemeimmel olvastam, elmondotta, hogy egy Szibériából érkezett hadifogoly szerelvénnyel hazajött Dombay Márton, Kossuth Lajos 91 éves egykori huszárja, aki még a világosi fegyverletételnél került orosz fogságba. Az irkutzki hadi­fogoly tábor tisztjei találtak rá egy környékbeli muzsik faluban 1919-ben, az akkor már 89 éves öregemberre, akiről az a hír járta, hogy valami nagyon régi háború, után sodró­dott arra vidékre és hogy állítólag magyar volna. Mik or, a hadifogoly magyar tisztek rátaláltak, az öreg huszár már csak pár szót tudott magyarul, de a fogolytáborból hozzá kijáró magyar tisztekkel való érintkezés során egyre több magyar szó ragadt rá és a magyar lélek csodálatos ereje áttört azon a falon, amely 72 éven át rakódott Dombay Márton lelkére. A szülőhaza iránti vágy elszunnyadt lángja egyszerre fellobbant benne és önkéntes elhatározásból . . . hozzátartozóinak minden tiltakozása ellenére is megszök­tette magát a magyar foglyokkal, hogy hazajöhessen meg­pihenni és végleg elnyugodni az örök magyar földbe. Dom­bay Márton 19 éves korában esett Világosnál orosz fogság ba, majd besorozták a cári hadseregbe és mint lovaskatona, 1853-ban végig harcolta a krimi háborút. Dombay Márton a békés-megyei Vésztő községből származott el, de az ille­tékes nyomozószervek, valamint a Magyar Vöröskereszt hozzátartozókat ott már feltalálni nem tudott. . . s így a bu­dai 48 -as honvéd aggmenházban helyezték el a nagy idők tanúját, ahol 1921-ben még élt néhány 48-as öreg honvéd Dombay Mártonnak 6 fia és 17 unokája volt, akik közül egy unoka, ugyancsak Dombay nevű, Bukovinában, a ma­gyar arcvonal elleni harcokban esett el. * * * Lelkes kisdiák és cserkész voltam azon időkben . . • rajongója a legendás kuruc-kornak és 1848 dicső szabad­ságharcának. így 1922-ben, a húsvéti iskolaszünetben egy barátommal a szülővárosomból 160 km-es utat tettünk meg kerékpáron oda-vissza, hogy láthassuk ... és láttuk is . . . Kossuth Lajos egykori huszárját, aki 72 évet élt Szibériá­ban, akib en a lélek látszólag már kialudt, de akiben a ma­gyar hadifoglyokkal való találkozás után rövid idő múlva, 72 év iszonyú távolságán- is, égig érő lánggal csapott fel a honvágy. Magyar lelke, ha el is szunnyadt a szörnyű szi bériai tengerben, de mégsem aludt ki. Dombay Márton 1923-ban halt meg 93 éves korában és én életem végéig büszke leszek rá, hogy láthattam őt s mint könnyekig meg­hatódott kisdiák, kezet foghattam vele. * * * Szibériában való rátalálásának és az onnan való ha­zatérésének a volt hadifogoly tisztek vallomása alapján tisztázott körülményei annak idején a Hadtörténelmi Mú­zeum levéltárában voltak találhatók. Ha e Múzeum anyagát a krisztus-arcú derék tovarisok tiszta figyelmetlenségből vagy hanyagságból nem dúlták volna fel a “dicsőséges felszabudulás idején, úgy Zilahy Lajos talán ezt most feltalálhatja odahaza ... s ha még tud írni, akkor erről írjon egy jó könyvet. Ez a téma talán érdemesebb lesz valami népidemokratikus irodalmi nagy­­díjra, mint az “Ararát”, vagy esetleg a magyar nemzeti emigrációra való megrendelt nyelvöltögetés. TÖRTÉNELMI TELJESÍTMÉNYEINKET TESZI KÖZISMERTTÉ MINDSZENTY mártír hercegprímásunk személyének varázsa TUDTA CSAK MEGTÖRNI A NÁNDORFEHÉRVÁRI VILÁG­RASZÓLÓ DIADAL ISMERTETÉSE ELLENI ORSZÁGOS AKADÉKOSKODÁST Mindszenty Bíboros Urunk személyesen elzarándokol a Los Angeles és San Diego közötti San Juan Capistrano tengerparti faluba, hogy leleplezze a fenti bronz táblát az 1776-ban létesült híres Missióval szembeni községházán. Régi óhaj teljesül ezzel, mert itt az ideje, hogy a tavasszal és ősszel Capistranóba látogató turisták is tudjanak valamit a helységnévvel kapcsolatos történelmi tényekről. Szent József ünnepén, március 19-ikén érkeznek rend­szerint a trópusokról a fecskék a legnagyobb californiai misszióstemplom földrengés által rombadöntött harangtor­nyába és pontosan Kapisztrán Szent János halála évfordu­lóján: október 23-ikán távoznak ismét melegebb tájakra. A nagy számban odalátogató amerikaiaknak eddig halvány fogalmuk sem lehetett arról, ki volt a helység névado­mányozója és hogy mi a déli * Angelus eredete. 1956 július 22-ikén, a nándorfehérvári diadal ponto­san 500. évfordulóján Washington magyarjai példás ál­dozatkészséggel már megkísérelték széles körben ismertetni a Hunyadi-Kapisztrán hőstett és ezzel a nyugati civilizáció megmentésének jelentőségét. A hágai kormány adományát, a hollandiai árvízkárosultak megsegítéséért a Fehér Ház parkjában felépített óriási harangjátékot is több száz dollár előteremtésével 1956 nyarán legelőször magyarok szólaltat^ ták meg, miután az éveken át némán állott, nem lévén ha­rangjáték-művész hangversenyére előirányzat az amerikai költségvetésben. Eisenhower elnök az?al utasította vissza a szabadtéri ünnepségen való hivatalos képviseltetésére irányuló kérést, hogy a törökök az Egyesült Államok szövetségesei. A ki­­rnagyarázás során annak is hangot adtak, hogy amennyi­ben Nándorfehérvár annyira fontos szerepet játszott volna a történelemben, akkor az elnök Alma Mater-jének díszter­mében, a New York melletti West Point tisztképző akadé­mián is lenne ennek nyoma; hiszen az ottani diszterem freskói a nagy hadvezéreket (közöttük Dzsingiz Khánt) mind megörökítik a katonai pályát választó amerikai daliák okulására . . . Christian Ravndal budapesti amerikai követ azonban jobban tudta a magyar nép évszázados, önfeláldozó élet­halál harcát a kereszténység védelmében és gyönyörű beszé­det készített. Ezt az Amerikai Magyar Szövetség központja $500 árán úgy angolul, mint magyar fordításban kinyomat­ta.' Sziklay Andor, a belgrádi amerikai nagykövetség ta­nácsosa eredeti fényképfelvételeket küldött a Koszorús Feíencné Gabriella művészi kivitelű fedőlapjával ékesített, mindenképpen reprezentatív füzethez. A Szilágyi Mihály védte Nándorfehérvár bástyatornyait azonban éppenúgy nem szemlélhette a főváros vezető rétege, mint ahogyan nem hallhatta Ravndal követ gyönyörű magyarsággal el­mondott beszédét. Az ugyanis hosszas huza vona után au­gusztus 20-ikán hangzott el: vidéken, bár a Iegmagyarabb amerikai iparvárosban, Clevelandon. A kiválasztott lármás, szabadtéri pajta az ottani “angol park szórakozóhely kö­zépén nem csupán teljesen alkalmatlannak bizonyult, ha­nem az időpont is egybeesett a Katolikus Aggmenház rég szokásos Szent István napi ünnepségével — tehát még meg is osztotta a magyarságot! Erre is áll Robert Murphy külügyi államtitkár szen­zációs könyvének 1956 októberére vonatkozó megállapítása: “The lowest point of American diplomacy . •. Ravndal követ vissza se mehetett Budapestre — vajon miért nem? ... kérdezhetnénk! — és a szabadságharc, 1848 méltó 1956-os másának, brutális leverése után az úgynevezett civilizált nyugati világ napirendre tért a magyar sorskérdések felett. A menekültjeink befogadásával megenyhült lelkiismeretfur­­dalások már észre sem vették, hogy másfél évtized alatt több mint 3,000,000 magyar csecsemőt kapartak ki, világ­­rajöttük előtt, az anyák méhéből: nehogy honfiakká és hon­leányokká nőhessenek és kövessék az 56-os gyerekhősök világrengető hagyományait. De a régi bölcs mondás szerint “az Isién malmai las­san, de biztosan őrölnek.” A fáklyát, amit a pesti “srácok saját életük árán meggyujtottak, most olyan Öreg Ember markolta meg és emeli magasra szerte a világban, akiről már lemondtak. A fogoly Mindszentyről már senki sem beszél r— járták be e jelszóval Amerikát is a magyar adó­fizetők ingyenjegyeivel utazgató békepapok. És ime a tetsz­halott feltámadt, a fogoly kiszabadult és életerősen, fenn­hangon hirdeti mindazt, ami a magyar szívnek fáj. Min­denüvé elmegy, hogy hirdesse a magyar megújhodást, a várt feltámadást. A Csendes Óceán tengerpartján levő San Juan Ca­pistrano falucskának községházán ő leplezi le nagy bronz táblánkat, hadd tanulják meg az oda sereglő amerikai tu­risták, mit köszönhetnek Hunyadi hőseinek. Hiába olvasz­totta öblös ágyukká Tüzes Orbán Balázs, a renegát vegyi-bűvész a török által feldúlt Konstantinápoly templom­harangjait, azok helyett Nándorfehérvár és Capistrano üze­nete most a világsajtóban visszhangzik. London kimagasló turista-érdekessége, a Tower királyi vár és vesztőhely egyúttal, de az ott látható hatalmas Orbán ágyú — az az, ami élettelen, az a halott. Ezzel szemben a mi Bíboros Főpászlorunk nem csupán él, hanem földi és földöntúli életet hirdet. Nándorfehérvár után 518 évvel ő az egyetlen, az első, aki úgy tudja meg­kongatni ékes harang-szavát, hogy a földkerekség minden népe meghallja. Minden jel arra vall, hogy Föltöntuli Erők hirnöke, felkent Apostolaként érettünk jár közben itt és odafönn. Báchkai Béla Móra Ferenc: ( FURFANGOS TÁMADI Furfangos Támadi a legkedvesebb hadnagya volt Rá­kóczi fejedelemnek. Tűz az esze, villám a kardja. Nekiszila­­jodott oroszlán a csatában, pajkos tréfák kieszelője békessé­­ges napokban. Szerette is mindenki a fejedelemtől kezdve az utolsó kurucig. (Ámbár hiszen kurucnak mind első volt a Rákóczi népe.) De nemcsak a kurucok szerették furfangos Támadit, hanem a labancok is. Az újvári csatában ejtették foglyul, s úgy megörültek neki, hogy tán akkor sem örültek volna jobban, ha nagy Bercsényi Miklóst juttatja nekik a hadi­szerencse. — Hát kelmed a híres tréfacsináló? vette szem­ügyre Heiszter generális, a labanc hadak fővezére. — No, majd meglátjuk, hány zsákkal telik. Dória generális is megveregette a vállát, aki szinte nevezetes labancvezér volt abban az időben. Mi is szeretjük ám a tréfát mondta mosolyogva. >— Itt pedig lesz ideje hozzá kegyelmednek mert, innen ugyan szány nélkül meg nem szabadul. Bánom is én — vont vállat a kuruc hadnagy. —> Legalább kipihenhetem magam egy kicsit. Ügy látszott, csakugyan nem is sokat búsul a társai után. Jól érezte magát Újvárban egész nap aludt a medve­bőrös kanapén, este együtt poharazgatott a labanc tisztek­kel, és úgy elmulattatta őket bohókás ötletekkel, hogy bele­fájdult az oldaluk a nevetésbe. —< Sohase eresztjük többet vissza kegyelmedet ölel­gették a generálisok. — De el sem megyek ingyen i— nevetett Rákóczi had­nagya. — Jobb itt, mint a kuruc táborban. Ott, ha éhes az ember, azt mondják neki: eredj, fogj magadnak labancot. De itt, úgy nézem, nem élnek kurucpecsenyén. Pár hét múlva követ érkezett Rákóczi táborából, s pe­csétes levelet mutatott Heiszter a hadnagynak. «— Haza kívánja kegyelmedet a fejedelem. Harminc labanc foglyot ajánl föl érette. Mit üzenjek neki? 1 ámadi Gábor a szemébe húzta a kucsmát, hogy könnybe borulását meg ne lássa a német. Mégis meglátta És azt gondolta magában: <— Fáj neki itthagyni a jó helyet, a vidám cimborákat. A hadnagy pedig ennyit mondott: Megmondtam már, hogy ingyen nem megyek. Ezt üzenje meg generális uram a fejedelem őnagyságának is. Ettől fogva nem is igen vigyáztak a labancok Táma­­dira. Maguk közé valónak számították. Jöhetett-mehetett szabadon a várban. Ha a várkapu előtt gyakorlatoztak a katonák a szabad mezőben, azok közé is kimehetett. Még örültek is neki, mert mindig tudott okos tanáccsal szolgálni. Egy szép őszi délben is ott beszélgetett Heiszter gene­rálissal, mikor nyargal be a kapun valami labanc vitéz, a kötőféken vezetve egy gyönyörű pejlovat. — Kié ez a fejedelmi állat? állította meg a gene­rális* Dória uram őkegyelmeé tisztelgett a labanc. — Az imént vette száz aranyon a priboji lócsiszártól. r— Szavamra mondom, százegy aranyat adok érte! — mondja Heiszter nekilelkesedve, s el nem eresztette addig a labancot, míg le nem olvasott neki százegy aranyat. — Add oda Dpria uramnak köszöntésemmel együtt! A lovat pedig kössétek az istállómba. A lovat még el sem vezették, mikor már jött Dória ge­nerális csörgetve az aranyakat az erszényben. Szavamra mondom, nem adom néked a lovát! »— kiabálta haragosan. — Én meg szavamra mondom, hogy enyim lesz a ló! — ütötte össze Heiszter a sarkantyúját. I öbbről többre mentek, annyira, hogy már maguk is megbánták, mert máskülönben igen jó pajtások voltak. — A macska bánná a lovat — legyintett Heiszter csak szavamra ne fogadtam volna, hogy az enyém lesz. — Én se bánnám, ha a tied lenne is, csak szavamra ne fogadtam volna, hogy nem adom neked r— nevette el magát bosszúsan Dória. Ahogy ott néznek egymásra tanácstalanul, megszólal a kurucból lett labanc hadnagy. — Mondanék én egyet, kettő lesz belőle! — Halljuk, halljuk a furfangos Támadit! kapott a szón a két vezér. — Kegyelmed azt mondta, ugye, hogy Heiszter őke­­gyelmének nem adja a lovat? fordult Dóriához a had­nagy. —• Azt mondtam. <— De azt nem mondta, hogy nekem nem adja — hu­nyorított furfangosan. Kegyelmed nekem adja a lovat. Heiszter őkegyelme nekem adja a százegy aranyat. .. — Értjük, értjük, furfangos kópé! nevettek a ge­nerálisok. Annál jobb, ha értik kegyelmetek mosolygott a bajusza alatt a hadnagy. — Hát enyim a ló, generális uram? — igen, igen, kegyelmednek adom erősítette Dória, aki örült, hogy se a jó barátját nem kell megbántani, se a szavát megszegni. — Hát én akkor erre fölülhetek, mert az enyém w pattant nyeregbe a kuruc. — Hát kegyelmed ád-e nekem százegy aranyat? ~ Adok, fiam, hogyne adnék — nyújtotta oda Heisz­ter az erszényt. — Te pedig nekem adod a lovat, amit most kaptál a'^ndékba. i— De már olyan bolondot nem teszek —■ akasztotta a kuruc a nyeregkápára az erszényt, azzal sarkantyúba kapta a lovat, s úgy elporzott vele, hogy meg se állt Kassáig. A két generális szájtátva nézett utána. Aztán keserves mo­sollyal nevettek össze: <■— Megmondta a kópé, hogy ingyen el nem mén innen! SAJTÓALAPRA ADAKOZOTT Dr. Gáspár Bálint, Akron $8 00 Dr. Lelbach Antal, Cleveland $13.00 Hálás köszönet a megértő támogatásért!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom