Az Ujság, 1958 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1958-11-27 / 47. szám

? OLDAL * AZ ÚJSÁG NOVEMBER 27, 1958 — Kovách Imréné, a Wm. Penn 361 Női fiókjának volt elnöké rövid időre New Bruns­­wickra, N. J. utazott, ahova minden évben ellátogatott, a­­mig páratlanul jó ^és felejthe­tetlen férje, Kovách Jimmy élt. Nagyon szomorú kötelessé­gének tett eleget Kovách Im­réné: részvétét kifejezni és vi­gasztalni utazott le sógornőjét, Gál Jánosnét, szül. Kovách Mariskát, aki sorsára jutott, az is elvesztette jó férjét, akit szombaton temettek el. A gyászszertartást Rév. Kosa végezte. Kovách Imréné két akroni Ohioi unokatestvére vitte le autón New Brunswickra: Hor­váth Imre és József Vasárnap reggel indultak vissza és este már Cleveland­­ban voltak.-------- • -------­Mika János és neje megnyitást rendez­tek gyermekeiknek A földi menyországnak egy része az Elbow Room Lounge, 5555 Ridge Rd. Parma, Ohio, olyan szép hely, hogy annál szebbet még képzelni sem le­het. Minden uj benne és olyan hozzáértéssel, olyan művészi érzékkel készült a berendezé­se, hogy az felülmúlhatatlan. Az Elbow Rooi\* Lounge hivatalos megnyitása nehány hét előtt volt. Mika János és neje rendezték, hogy a tulajdo­nosoknak örömet szerezzenek és biztatást nyújtsanak, mert a tulajdonosok Mika János s neje gyermekei: fiuk Tivadar, a volt tengerész és leányuk, Idus és férje, Pál Mihály. A vendégek a megnyitón Mika János és neje meghitt barátai voltak. A vacsorát Mika Jánosné készítette két leánya, Idus Pál Mihályné és Beverly, Mrs. Szabó .valamint legjobb ba­rátja, Nikodém Jánosné segít­ségével. A vacsora, rántott csirke olyan fenséges volt, hogy minden vendégnek volt egy-egy elismerő szava. A kiszolgálást Pál Mihály­né és Schönherr Tivadarné vé­gezték kedves figyelmességgel. A vendégeket Mika János fogadta, olyan udvariassággal, hogy az a feltevésünk, miként előzetesen vagy leckét vett vagy gyakorlatot tartott. A vendégek sorában volt: Gayer Antal, virágkereskedő, az önképzőkör elnöke és neje, sógora Antel János és neje, Parró Mihály és neje, Bro­­szek Fülöp és neje, Broszek József és neje, Eizner Lajos és neje, Sirák János és má­sok. Mika János és neje hálás köszönettel vannak barátaik iránt, akik gyermekeik uj üz­letének megnyitásán megje­lentek és kérik jó ismerősei­ket, hogy látogassanak el al kalomadtán az Elbow Room Loungeba, 5555 Ridge Road. KIADÓ Nagyon kényelmes lakás ki­adó. négy szoba, konyha és fürdő szoba, (lenti lakás), a West 130-on, közel a Ford és a Chevrolet telepekhez. Bövebebt és részleteket meg­tudhat, ha felhivja: CL 2-2788 Beszámoló a Szabadságharcos Sportbálról 1958 évi Szabadsághar­cos Sport Báli szépség ki­rálynői versenyét Szabó Zsuzsika nyerte, akit Szobo­­nya László és neje koronáz­tak szépség királynővé. Ud­varhölgyek, Borbély Mary Jane és Nagy Zsuzsika vol­tak. A megnyitó tánc után a lelkes szép számú közönség Roósz László kiváló zenéjé­re egész késő órákig táncolt. A közönség a kitűnő szóra­kozás után boldog emlékek­kel távozott. Köszönetét kell monda­nunk Celebrezze polgármes­ter urnák, hogy nevével és megbízottjának, Richard B. Kline, megjelenésével emel­te a bál értékét. Köszönetét mondunk Kádár Józsefnek és nejének, az Amerikai soc­cer sport szövetség elnöké­nek és Szabadságharcos Sport Club disz elnökének, Szobonya Lászlónak és ne­jének, hogy nevükkel és személyes megjelenésükkel emelték a bál sikerét- Köszönetét mondunk mind­­■aíoknak a személyeknek, a­­kik segítettek a bál sikeré­ben, idős Galgány Sándor, Hornyák János, Lavatti An­tal, Makai János, Bozsó Ju- i lia, Boros Istvánná, Hor­­jnyák Jánosné, Prentiss An­­jna, Bishop Ilona, Galgány Sándor Jr.> Galgányné Len­gyel Erzsiké és leányai Bet­tié Rose és Elaine, Magyar Janet, Tatai József, Boros Zsuzsánna. Ezúton mondunk köszö­netét azoknak is, akik ado­mányaikkal járultak a bál­hoz. Volovits ékszerész, egy arany női karóra, Fisher Bros., egy szép lámpa, Mo­reland Rádió üzlet, Photo album és lemez, Franks Dry Goods Store pullover, Gal­gányné Lengyel Erzsiké magyar baba, Stevens Virág üzlet, fal disz, Gábor Virág üzlet csokor virág, Gayer Florist díszlet készülék, So­­kola Bakery, Lucy Bakery, Kis Debreceni, Lengyel Gé­­záné, 2 torta, Lengyel Ist­vánná, Mrs. Tóth torta, Dán Dee Potatoe Chips, Wards Tip Top 30 kenyér, Mrs. Komyati torta, Farkas Meat Mark. 10 f. kolbász. Ragány Meat Mark- 5 font kolbász. Boros Istvánná savanyúsá­got. És külön köszönetét mondunk azoknak, akik pénzbeli adománnyal járul­tak hozzá. A Szabadságharcos Sport Bizottság megtartotta a Sport Báli elszámolást, a­­melyen jelenvoltak: Kovács János elnök, Z. Kiss Sándor alelnök, Németh Ferenc ügyintéző, Vén István edző, Takács Sándor pénztáros, Galgány Sándor ellenőr, Galgányné Lengyel Erzsiké. A báli bevétel 1,267.05 cent. Kiadás $671.00- A bá­lon tiszta haszon $595.83- Bál előtti hirdetés és egyé­ni adomány $313.00. Össze­sen a báli haszon $909.83. a mely összeg a csapat eddigi kiadásait és ezutáni költsé­geit fedezi. Szabadságharcos Sport Bizottság megbízásából Z. Kiss Sándor A 80 éves Gönczy István 18 év múltán visszajött a U. S.-be ■ A 80 éves Gönczy István tüé’l hét előtt vieszaé'rkezett az Egyesült Államokba két fiához, Gönczy Pálhoz, a Bu­ckeye Road legrégibb ma­gyar Gasoline állomás bérlő­jéhez és Bélához, aki a város szerte ismert nagy építő vál­lalatnak, a Frank Kares cég­nek munkavezetője és leá­nyához, Erzsébethez, Gönczy Gábornéhoz. A 80 éves Gönczy István e­­jlőször 1906-ban érkezett az E- gyesült Államokba. Többször hazalátogatott. 1940-ben végleg elbúcsúzott itt élő gyermekeitől, azzal az elhatározással, hogy végleg j visszatér Magyarországba. Nehéz szívvel vált meg a gyermekeitől, nem tudott el­­lentállni a honvágynak, von­zotta, húzta a hazai föld, kis birtoka, amelyen gazdálkodni kívánt. Nagyon meg volt elégedve sorsával, mert 28 hold földje voh, amelyen szépen elgazdál­kodott ,mindig keresett any­­nyit, hogy gondmentesen el tudta tartani magát. Helyzete rosszabra fordult, amikor a kommunisták vették át az uralmat. Birtokát nem vették el, de ki szabták, mennyit kell ter­melnie és mennyit kell be­szolgáltatnia. A kiszabott mennyiséget nem tudta kiter­melni, ezért elvették földjét. Gönczy István Szászfán szü­letett, de a szomszéd Újváron gazdálkodott. Amikor a birto­kát elvették, pénzzé tette in­góságait, hogy legyen mivel fedeznie az Egyesült Államok­ba való repülés költségét. A- mikor együtt volt a pénze, irt Erzsébet leányának, Gönczy Gábornénak, hogy szeretne új­ra kijönni az Egyesült Álla­mokba. Az megtette a szük­séges lépéseket és rövid idő alatt megkapta édes apja ré­szére a beutazási engedélyt. A kommunista kormány nem akadékoskodott és megadta a kiutazási engedélyt. Gönczy István újra itt van közöttünk a gyermekeinél, a­­zok is, ő is és kiterjedt rokon­sága is nagyon örül, hagy minden kellemetlenség nélkül kijutott. Nekünk is örömünkre van Gönczy István megérkezése, annál is inkább, mert — ahogy Pál fia mondja —, az első nap kérdezte: — Életben van-e még Tár­cái?-------- • -------­EZ A JÓ ORVOS Uriasszony: Kedves dok­tor ur, szeretnék március­ban Abbáziába utazni. Orvos: Jól van. Majd ki­keresek a nagyságod részé­re egy Abbáziához illő be­tegséget. A SIKER — Ön azt mondja, hogy a műtét sikerült. Pedig, a­­mint hallom, a páciens bele­halt. — Igen ám; de arra még ráért, hogy a műtét honorá­riumát kifizesse. Vendel münden nép reggel 10-tál este $4g. Dr. CIPRUS ISTVÁN FOGORVOS 2884 Scranton Road TaL CHorry 1-3317 CLEVELANDI KRÓNIKA William Penn Fiókok Hirei A társadalmi élet a William Penn 14-ik fiókjának Ottho­nában, 8637 Buckeye Road fellendülőben van, amióta Horváth János és neje az ott­hon gondnokai, akik sok újí­tást kezdeményeztek Legnagyobb érdemük a pe­dáns tisztaság. Ha kell napon­ta is felmossák a bar termet, mert annak ragyognia kell. Ha benyit az ember a Wm. Penn otthonba, az az első be­nyomása, hogy egy előkelő magyar vendéglőben van. Szépen és ízlésesen megtérí­tett asztalok várják és nagyon barátságos magyar kiszolgá­lás. Horváth János és neje ve­zetésével az üzleti forgalom is egyre emelkedik. A novem­ber hónap máris dupláját mutatja a szeptemberi bevé-j telnek. Még ugyan nem annyi, mint Juhász Miklós elnök gondnok- ^ sága alatt volt, de még lehet; annyi is, ha minden beválik, amit Horváth János és neje a William Penn javára tervez. !-------------__ # --------------------­Ping-pong klub alakul a William Penn Otthonban. Semmi anyagi kötelezettség­gel sem jár a Ping-pong Club tagsága, csak azzal a kötele­zettséggel, hogy részt kell venni a ping-pong estéken. Tagságra jelentkezni lehet Horváth János gondnoknál.-------- • -------­Sakkor van alakulóban a William Penn Otthonban. Horváth János gondnok na­gyon kéri azokat a régi ame­­rikás magyarokat, uj ameriká­­sokat és szabadságharcosokat, akik szeretnek sakkozni, je­lentkezzenek nála, hogy a meg­hívót nevükre kiküldhese a sakkor megalakulása érdeké­ben.--------- • --------­A WILLIAM PENN 14-ik fiókja évi gyűlését december 7-én, vasárnap tartja meg 2 órai kezdettel a William Penn Otthonban, 8637 Buckeye Rd. A gyűlés olyan fontos —, ahogy Juhász Miklós elnök mondotta —, hogy valósággal vétkezik, aki ok nélkül elma­rad a gyűlésről. A gyűlés egyik fő napirend­pontja: a Wm. Penn 43 (R) fi­ókjának az egyesülésre vonat­kozó határozatának tárgyalá­sa. A másik nagyon fontos ügy: döntés a szilveszter est megtartása ügyében. Az évi gyűlésnek az uj tisz­tikart is meg kell választania. Ezek mind olyan ügyek, a­­melydk szükségessé teszik, hogy a tagság nagyszámban jelenjék meg.---------• --------­A WM. PENN 45-ik fiókja december 7-ikén .Vasárnap tartja évi gyűlését, délután 2 órai kezdettel a West Sídéi Evangélikus Teremben, W. 98 és Denison sarkán. Az évi gyűlés nagy fontos­ságára való tekintettel Ma­­gyary Pál elnök nagyon ké­ri a tagokat, hogy nagy számban jelenjenek meg és azzal adjanak jelentőséget az évi gyűlésnek, hogy sokan Huáák Testvérek Rádió Órát fürdetéseket U köszönti«« két elfogadunk OJ LAKCÍM ÉS TELEFON 1*914 GRIFFING AVENUE Tel. SK 1-5085 GA 1-6434 «fcuUk ham. Bné *e UOvi MINDEM HÉTFŐN ESTE 7-től 7:30-ig hallgassa meg KÁLLAY ELEMÉRNÉ válogawlt Magyar Program­ját W D O K (1260) Hirdetés vagy üdvözlet avagy egyleti bejelentés ügyében HÍVJA: Tel. RA 1-0146 Lakcím: 2861 East 112nd St. 8. Vígjáték: “Dolgozz macska”. 9. Daljáték: “El kéne in­dulni.” 10- Táncszámok: “Legény tánc”, “Lakodalmas tánc”, “Török búza lakodalmas”, “Kanász tánc.” 11. Uzsonna. Ez alkalomból is jószivü adományt kérünk és köszö­nettel veszünk. A csoport szombaton délután 5 órára érkezik és gyülekezetünk tagjainak a vendégei lesz­nek a visszaindulásig. — Varga Elemér, az Ame­rikai Magyar Református E- gyesület kerületi szervezője felépült betegségéből és el­foglalta helyét tisztviselőtár­sai között az Amerikai Ma­gyar Református Egyesület clevelandi irodájában, 12523 Buckeye Road. Varga Elemér kér. szerve­ző nagyon kedvelt, népszerű tisztviselője az Amerikai Ma­gyar Református Egyesület­nek. Mindenhol szívesen lát­ják, örömmel fogadják. Francia pezgő és többféle High Ball» RUDY TAVERN 5710 Lorain Avenue Tel. WO 1-9586 Whysky - Vodka - Scotch - Gin - Bourbon - Rum kapható üvegekben kivitelre is. >0-nél többféle sör van mindig készenlétben Ha party van a házánál, ná­­unk nagy kedvezménnyel kapja a sört. 1 MOST KÜLDJÖN PÉNZT AZ ÜNNEPEKRE! Kerülje el az utolsó idők rohamát —. Rokonai és ba­rátai pontosan , és . időben megkapják, ha most feladja! E szolgálat rendelkezésé­re áll bankunk mind a 68 kényelmes fiókjában. mm mi ott. Tagja a Federal Deposit Insurance Corporaiipnnak Nemcsak mint szervező tett szert népszerűségre, .hanem mint férj és vő is. A Hartman család oda van érte és nemcsak bájos felesége,Erzsiké boldog vele ,de az egész Hartman család. Betegsége alatt a Hartman család minden tagja igyeke<­­zett szolgálatára lenni. Felépülését csirke paprikás vacsorával ünnepelték meg Varga Elemér és neje ott­honában és misem bizonyítja az iránta érzett szeretetet, mint az, hogy anyósa, Hart­man Gyuláné kikötötte, hogy azt ő készíti el. Aki ismeri Varga Elemér jó szüleit, Varga Lajost és ne­jét, az nem lepődik meg, hogy Varga Elemér minden vonalon bevált. eesznek részt a választásban. A gyűlésen szó esik a ka-| flácsonyi gyermek délután-' ról is, amelyet a William Penn 15. fiók minden esztendőben még megrendezett.-------- • --------­A William Penn 43 fiókja —, ahogy Leczó István, az osztály ügykezelője közli velünk —, november 30-ikán, vasárnap délután 2 órai kezdettel gyű­lést tart a William Penn Ott-j honban, 8637 Buckeye Road. A gyűlésnek határoznia kell abban a nagyon fontos kérdésben, hogy egyesüljön-e a William Penn 14-ik fiókjá­val? Ifj. Leczó István úgy infor­mál bennünket, hogy Kovács Balázs, a William Penn ~43. fiókjának elnöke nagyon az e­­gyesülés mellett van és igyek­szik a tagokat meggyőzni, hogy az a legjobb megoldás, ha a két nagy Wm. Penn fiók egybeolvad. A tagság nagyon hallgat Kovács Balázs elnök javasla­tára és igy nagyon valószínű, hogy vasárnap a gyűlésen ki is mondják a két William Penn fiók egyesülését. Ha a két fiók egyesült, a William Pennek az East Side­­on legaláb is 3500 tagja lesz. —------ • -------­Rétes délután a West Side-on A West Sidei Evangélikus Egyház Olitáregylete vasárnap, november 30-ikán délután 2 órai kezdettel rétes délután­nal egybekötött kártya partyt rendez az Evangélikus terem­ben, West 98 és Dennison A- ve sarok. A West Sidei Evangélikus Oltáregylet mindig megérdem­li a támgatást, most vasárnap meg különösen, mert a kár­tya party jövedelmével kará­csonyi ajándékokat vesznek a gyerekek részére. A hozzájárulás $1.00 A W. O. W. 212, MAGYARHON OSZTÁLY tagjaihoz! Tisztelt Tagtársak! Kötelességemnek tartom ez utón is ériesiteni egyesületünk tagjait, hogy ÉVI GYŰLÉSÜNKET 1958 DECEMBER 14-én, VASÁRNAP, délután 2 órai kezdettel tartjuk meg a Szatmármegyei Klub alsó termében, 11132 Buckeye Bejárat az udvarról (E. 112) Ez évi gyűlésen kell meg­választanunk az uj tisztikart. Arra kérem tagjainkat hogy az évi gyűlésen lehetőleg mindannyian jelenjenek meg, legalább az esztendő ez egy délutánját szenteljék egyle­tünknek. A gyűlés után az egylet ha­­rapnivalókkal és hűsítőkkel vendégeli meg a tagokat. A gyűlés határozata alap­ján kérem ezt Tisztelettel TATAI JÓZSEF elnök 2909 E. 104 Tel.SW 1-4212 RELLA ROSE DR. HALLER ISC7ÁN Hungarian Radio PROGRAMJA DR. HALLER M. ISTVÁN igazgató vezetésével MINDEN VASÁRNAP délelőtt 10-től 10:30-ig WDOK — 1260 Diai ÍIRDETÉSEK, — ÜDVÖZLE­TEK és KÖSZÖNTŐK Ügyében hívja fel e számot GA 1-3443 10602 SHAKER BLVD. Szappanos Rádió A legnagyobb amerikai magyar rádió program MINDEN VASÁRNAP d. u. 1-3-la WDOK - 1260 ke. SZAPPANOS RECORDINGS *048 EAST 123rd f>ee4 LO 1-5524 Első Magyar Ref. Egyház köréből Közli: Dr. Szabó István HETI ÁLLANDÓ MUN­KARENDÜNK VASÁRNAP: ):30:-kor Magyar Istentisz. 10:45-kor Vasárnapi Iskola 11.00-kor Angol Istentisz. 4:00-kor Jr. Youth Fellow­ship 7:30-kor Sr. Youth Fellow­ship. HÉTFŐ: 7:00-kor Bowling League KEDD: 5:30-kor Cub Scouts 7:30-kor Temp, és Isk. Se­­gélyző 3:00-kor Vegyeskar Ének­órái a SZERDA: 4:00-kor Gyermekkar 7:30-kor Cserkész Gyűlés 7:30-kor Lorántffy Zsuz. E. 7:30-kor Női Varró kör 3:00-kor Vas. Isk. Tanitók gyűlése PÉNTEK: 7:30-kor Explorers (1-ső és 3-ik Péntek) SZOMBAT: 10:00-kor Gyermekek Vallás órája (8-12 évesek) 10:00-kor Konfirmandusok előkészítője 1:30-kor Nagy leány Cserké­szek l:30-kor Nagy leány Cser­készek. HAVI GYŰLÉSEK: Női kör Második Csütörtök este 8-kor Férfi kör 3-ik Csütörtök este 8-kor Presbitérium utolsó Csütörtök este 8-kor Lorántffy Zsuzsanna. Első Vasárnap üzleti ügyek. Temp• és Isk. Segély. 2-ik Vasárnap üzleti ügyek. Ref. Ifj. Egylet- Második szombat.--------- • --------­A W. S. Református Egyház Hírei Daróczy Mátyás, lelkész. Vasárnap, november 30-án az Árvaház — Bethlen Ott­hon —• igazgatója, tanítója és 21 gyermek, a Bethlen Otthon lakói lesznek a ven­dégeink. Az “Árvaházi Hét” befejező napja lesz ez gyü­lekezetünkben, amikor ado­mányainkat elhozzuk a gyer­mekek, öregek fentartására. Az istentiszteleteken Nt. Da­róczy Sándor, igazgató hir­deti az Igét. A gyermekek vegyeskara énekel. Délután, pontosan 3 óra­kor műsort adnak a gyer­mekek Kovács Zoltán taní­tó vezetésével- A műsor után gyülekezetünk nőtagjai íz­letes uzsonnát szolgálnak, amely után indul a csoport vissza az Otthonba. A műsor számai a következők: 1. Köszöntés: Nt. Daró­czy Sándor, igazgató 2. A gyermekek vegyeska­ra: “Fel barátim”, “Az ál­dott orvos közeleg.”, “Mes­ter, a bősz vihar dühöng.” 3. Szavalat: “Ha Isten is úgy akarja. 4 Vegyeskar: Katona nó­ták. 5- Szavalat: A török és a tehenek. 6. Vegyeskar: Balaton-Somogyi nóták; Kossuth La­jos táborában. 7. Szavalat: A gólya. Rétes Délután lesz Most Vasárnap, NOVEMBER 30-án. 2 ÓRAI KEZDETTEL A WEST SIDEI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ OLTÁR EGYLETE . KÁRTYA PARTYJÁN A WEST SIDEI EVANGÉLIKUS TEREMBEN, West 98 és Denison Ave sarok Uzsonnára többféle rétest, finom sonka szendvicset és kávét szolgálunk fel. — Számos, értékes ajtódij! — A kártya party TISZTA JÖVEDELMÉT karácsonyi gyermek party rendezésére fordítjuk. Segítsen bennünket e célunkban megjelenésével! Hivja meg és hozza el ismeretsége köréből mind­azokat, akik SZERETIK A FINOM RÉTEST! A HOZZÁJÁRULÁS $1.00 ! Katalin-Erzsébet ! s s NÉVNAPI KÁRTYA PARTYNKRA amelyet MOST VASÁRNAP, NOV. 30-án 3 órai kezdettel tartunk AZ ÖNKÉPZŐKÖR TERMEIBEN, 2059 Fulton Rd. A CLEVELANDI MAGYAR ÖNKÉPZŐKÖR NŐI OSZTÁLYA NEVÉBEN tisztelettel hívjuk meg tagjainkat, minden jó bará­tunkat és különösképen a KATALINOKAT és ERZSÉBETEKET.. Finom uzsonnáról és sok ajtó díjról gondoskodtunk Uzsonnára finom sonka szendvicsei, a Kör női tag­jaitól házilag készült legfinomabb süteményeket és kávét szolgálunk fel. A HOZZÁJÁRULÁS $1.00 Jobb magyar társaságot sehol sem talál és sehol jobban nem szór akozhat! Legyen, szívesen látott vendégünk! Bollinger József né elnök Fekete Ferencné, vig. el. A GYÁSZBA BORULT CSALÁDOKNAK három temetkezési intézetével és jóakaratával lelkiismeretességével áll rendelkezésére JAKAB-TOTH & CO. 11713 Buckeye Road 12014 Buckeye Road WA 1-4421 LO 1-7524 8923 Buckeye Road AZ ÚJSÁG (HUNGARIAN NEWS) EDITED BT LOUIS TAHCAL Managing Editor MART TARCAL Editor 1407 Woodland Amor CWvsland i Ohio. United States felsphene: GAríield 1-5658 HETILAP. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN Published Every Thursday By Mary Tárcái, Publisher Subscriptions 54.00 a year by mail, 52.30 for 6 month«. 514)0 for 3 months. Bú—red aa Second Claw Matter at the Poet Office el Cleveland. Ohie under the Act of March *; 1179.

Next

/
Oldalképek
Tartalom