Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-12-01 / 4. szám
84 AZ EßÖ 1925. december hó. Ifjú táltos-. Igen, de hát mit mond ? Balra-é vagy jobbra ? Táltos : (Ingerülten) Édes öcsém nagyon el vagy bizakodva, hogy ennyi bölcs között kinyitod a szádat, nem is szeretheted igazán hazádat. Hogy mondhatna Hadúr egyebet minékünk, minthogy őshazánkba, napkeletre mégyünk. Első táltos : Bocsáss meg fiamnak. Hogy ezek mifmernek ? Nem tudja, mit beszél. Félig-meddig gyermek. Anyját elvesztette s így magamhoz vettem, gondoltam, hadd legyen itten én mellettem. De majd megtanulja, majd lesz arra gondunk, Hadúr sem mondhat mást, mint amit'tpi mondunk. Táltos : (Erélyesen) Hát csak azért mondom, legyen úgy, [mint régen, minden elpusztulhat, de köztüpk rend légyen. Most pedig hozzatok mindent szépen rendbe, fehér lovat elő, késeket kifenve, oda állítsátok (jobb háttérbe mutat) oda a mezőre, lassan száll már a nap délre, delelőre. lm ott közeledik már vezérünk Almos, jöhetsz már, készen vár Hadúr és a Táltos. ‘ HATODIK JELENET. (Almos, alvezér, nagyasszony, kisasszony, kiséret, pásztorok középről felvonulnak.) (Álmos, vezérkisasszony könnyű főhajtással, — alvezér, nagyasszony, többiek mély meghajlással köszöntik Táltost. Táltos és táltosok mélyen meghajolnak Almos előtt.) Álmos : Régen nem álltam meg, színed előtt, Atyám, tudom, ezért sokan rosszat mondanak rám. Azt mondják elhagytam már őseim hitét, pedig ez rágalom, nem áll meg semmiképp. Csak az az igazság, más volt a mi dolgunk, ezer veszély között állandóan forgunk, mikor pedig a baj mindenfelől dagad, az ember leginkább már csak kardot ragad. Dicső fejedelmi elhagyott hazának, igaz, hogy énnálam többet áldozának, Hadúrhoz sokkalta gyakrabban megtéitek, de, Hadúr az atyám, jobban rá is értek. Ám az igaz lélek nem jó órájában, de megmutatkozik legnagyobb bajában. \ Én is bajban vagyok. Kétfelé a törzsem s nem tudom : nyugatnak, keletnek vezessem. Nehéz ez a kérdés, több ez, mit ember tud, szúrjátok a lovat s kérdezzétek Hadúrt 1 Táltos: Kedves fiam, Álmos! Népemnek vezére! S nékem is magamnak hatalmas vezérem ! Nem is tagadhatom, gondok között éltem, gondok között éltem miattad már régen, Azt sem tudtam, minthogy színedet se láttam, vájjon magyar vagy-é Hadúr — igazában. Most eljöttél hozzám, most eljöttél hozzánk, hogy sorsunk Hadúrral el-megtanácskoznánk. És most boldog vagyok, magyar vagy te, látom, indulok is immár s a lovat levágom. (Táltos és táltosok visszavonulnak szin mögé.) Alvezér (áhítattal): Tíz esztendeje már lovat nem ölettünk, (Éllel) igaz, hogy akkor is csak ellene tettünk. Azóta, bár Hadúr akármit akarhat, csak ma érzem magam igazán magyarnak. Nagyasszony (fölénnyel) : Kend csak megöregszik. Nem hullatna könnyet, Mint vénasszony, kinek lelke ettől könnyebb ? Kendnek az áldozás fontos, az, hogy itt volt, nekem csak egyedül, hogy a Táltos mit mond. Lehet, hogy nyugatnak, lehet, hogy keletnek, áldozati vagyunk a kósza szeleknek. ha a belek füstjét napkeletnek fújja, akkor napkeletnek visz magyarok útja, de ha megbolondul s nyugat felé támad, soh’se láthatom meg én édes hazámat. (Csikorog.) Álmos (körülnéz, megdöbben): Elrendeltem, úgy-e, Álmos egész törzse pontosan itt legyen mára delelőre, a jámbor pásztorok mind itten is vannak, de az íjjasaim, azok hol maradnak ? Én csak visszatértem őseim hitéhez, de nem nagyon jönnek vélem a vitézek. Akárhogy is vagyon, ez fegyelmünk sérti, súlyosan bűnhődik, ki szavam nem érti. Kisasszony (megijedve) : Jaj, jaj, vezér bátyám, gondold meg a szavad, akik el nem jöttek, köztük van a fiad. Álmos (gúnyosan): Valóban, az úrfi, vájjon hol csatangol, majd leszállítom én büszke úrfi rangról. (Haraggal.) Kóbor íjjasok közt apja ellen tüntet, majd megtudja, mi az. hogy ha Álmos büntet. Kisasszony: Jaj, Hadúr, kegyelmezz! Fordítsd rá orcádat! Nagyasszony : Mit óbégatsz itten! Fogd be már a szádat! Eleget beszélnek rólatok a réten, ne áruld el magad ! Jaj, megöl a szégyen. Elég! Most csend legyen! Jön vissza a Táltos. Álmos (megadással) : Akárhogy is vagyon, hallgassuk meg már most. (Táltos és táltosok előbbi rendben bevonulnak.) Táltos (szertartásosan) : A hogy én megláttam, a jövő láttassék, magyarok közt Hadúr örökkön áldassék ! Mind (mélyen meghajlanak). 'Táltos: Leszúrtam a lovat, ahogy parancsolják ősi szokásaink és az ősi ország. Alácsurgó vére előbb meggyülemlett, aztán elfolyt lassan, arra (mutatja napkeletnek). (Pásztorok közt mozgolódás, öröm Alvezér, nagyasszony arcán.) Azután, ahogy kell, belét elégettem, jószagu füstölőt gonddal felétettem, és a felgomolygó jóillatu pára felhőbe gyűlt s aztán — napkeletnek szállá. (Álmoshoz.) íme, itt a jóslás, vedd bé a fejedbe, .ajánlom magamat nagy Te Kegyelmedbe. (Tálto[sokkal el.) Alvezér (ujjong) : Fel hát, készülődni. Pásztorok, előre, marhát összeszedni, ki a legelőre. Házam népe pedig a sátorfát szedje, indulhatunk végre haza, napkeletre. Nagyasszony : Asszonyok, leányok, gyorsan, szedtevette, jaj annak, ki most a kezét összetette. Egyik lábad itten, a másik meg ottan, térülőre légyen a szekér rakottam Kisasszony (szorongva) : Jaj, én egy kedvesem, jaj, mi lesz most vélem, most elkövetkezik, amitől úgy féltem. Nagyasszony (ráripakodik) : Hát te mit állsz itten ! De jó is a dolgod, egyszer megfoghatod már te is a dolgot. (Eltusz[kolja.) (Alvezér, Nagyasszony,, Kisasszony, kiséret, pásztorok el.)
