Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-12-01 / 4. szám
1925. december hó. AZ ERŐ 79 megnehezítette a repülőgépek forgalmát, az automobilokkal való közlekedés pedig teljesen lehetetlenné lett, mert még a lépésben haladó kocsik összeütközéséből is számtalan szerencsétlenség támadt. A korai télnek ez a sűrű fátyola védelmül szolgált a hirtelen keletkezett rablóbandák támadásaihoz. Olyan nagy volt európaszerte a nyomorúság, hogy ez a kínálkozó alkalom a tönkrejutott embereket könnyen elcsábította. A népek vezetői nem tudták orvosolni a népek baját és így sülyedt Európa népe anyagilag és erkölcsileg. Ebben a ködben igen sokszor megtámadták a vonatokat és kirabolták. Városokban bankokat, pénztárakat raboltak ki. A tettesek úgy el tudtak tűnni a ködben, hogy üldözésük lehetetlen volt. Egyik ilyen fojtó ködös reggelen a telefon berregése verte föl álmából a mérnököt. A hansági telepről telefonált neki Dani, aki most ott a felügyeletet vezette. A telefonjelentés megdöbbentő volt. Arról szólt, hogy nagyszámú fegyveres lepte meg a telepet. A támadók polgári ruhában vannak, de fegyelmezett katonáknak látszanak. Vezetőik magyarul beszélnek, de nyilván nem magyarok. Már megszállták az egész telepet és tisztjeik vezetésével kutatnak. A mérnök utasításait kéri Dani. A mérnököt felizgatta ez a támadás, bár Dani előtt is mondta többször, hogy el van készülve efélére. Néhány másodpercig gondolkozott, aztán rendelkezett. — Tudod, hogy megbeszéltük, mi ilyenkor a teendő. A harmadik számú gáz csapjait meg kell nyitni, de előbb embereinknek meg kell adni a ködkürtjelet, hogy tegyék föl a gázálarcot. Ennyi az egész. Magam is indulok ki a telepre. Öt perc múlva a mérnök lovon ült, mert lóháton járni volt most legbiztonságosabb. Mire a telephez ért, nagy csend fogadta. Dani szobája felé sietett. A fiatal ember ott ült az asztal előtt és örömmel ugrott föl, amikor szobájába belépett a mérnök. Jelentette neki, hogy utasítása szerint járt el, de hogy azóta mi történt, nem tudja, mert hogy hol feküsznek emberek és mennyien, azt igen bajos megállapítani. — Akkor megpróbálunk valamit, ami másnak ugyan igen költséges passzió volna, de mi megengedhetjük magunknak. Föl fogjuk melegíteni a ködöt egy-két kilométeren és egy kis időre kitisztítjuk magunk körül a levegőt. Ezt magunknak kell csinálni. A telep körül a kivezető csövekbe eresztjük a földgázt és meggyujtjuk. Félóra alatt több száz cső fújta ki a hatalmas lángot a ködbe és a nehéz nedvesség nemsokára szikkadni kezdett, oszlott, emelkedett és lesütött az őszi nap a gyártelepre. Most már teljes nagyságában látszott a veszedelem. Valami kétszáz, tőrrel és revolverrel fölfegyverzett ember feküdt itt az udvaron és a gyári helyiségekben. Úgy látszott, hogy a mérnök az utolsó pontig tisztában volt azzal, hogy mit csinál, azért gyorsan rendelkezett. — Valamennyi repülőgépet elő! Ezeket az elkábult embereket felrakjátok és elviszitek dél felé. Az Adria fölött már megszabadultok a ködtől, addig alighanem három ezer méter magasságban kell repülnötök. Gépeink akárhányszor mentek már negyvennyolc órát eg huzamban. Most sem kívánunk sokat tőlük, ha nyolc-tíz órát oda és ugyanannyit vissza teszünk. Afrikába mentek és ott valami megfelelő oázison, ahol víz is van, datolya is, lerakjátok ezt az egész csomó embert. Az emberek vígan fogtak a munkához. A repülőgépek csakhamar berregni kezdtek és egymásután röppentek föl a levegőbe. (Folyt, köv.) — ........................................................r Legenda. Irta: SZÍNI GYULA. Az öreg pap a kis elvakult tükör előtt borotválkozott. Szent ember volt és a világ hiuságos dolgaival nem törődött, ezért volt a fűkre ócska és homályos. Nem is nézett belé, ösztönezerüleg kaparta le a szappanos szőrt és egészen másra gondolt. Volt a kis mezővárosnak egy csodatevő Krisztusi libanoni cédrusfából. Szájról-szájra való hagyomány szeriut még a tatárjárás idején került a templomba és megóvta a városkát a háború, a pestis és a mongolok pusztításától. Azóta is mindig bevált a csodatevő ereklye, pedig hány háború dúlta már fel századokon át az országot! És a hajadon leányok hozzá imádkoztak, hogy segítse őket férjhez. A gazdák jó termést esedeztek tőle. A 'bűnösök előtte vezekeltek és tőle kérték az enyhítő körülmények alkalmazását. De a legnagyobb csoda mégis az volt, hogy a cédrusfából való Krisztust a szú nem bántotta, az eső meg nem ártott neki: a színei is épen maradtak, holott a keresztet, melyre rá volt illesztve, átlag minden tíz évben meg kellett újítani. Most is egyszázalékos pótadót vetettek ki a városra, hogy új keresztet ácsoljanak az ódon Krisztus számára. Az ereklye az ácshoz került és a plébános épp azért borotva’kozott, mert meg akarta látogatni az ácsot és meg akarta vizsgálni az új feszületet. Az ács pedig ezalatt a korcsmában ült és az egyszázalékos pótadó eredményét lassanként átadta a gömbölyű korcsmárosnénak, aki különben istenfélő özvegyasszony volt. Az ács gyermekei pedig ezalatt az udvaron játszottak, amelynek nem volt kerítése. A szomszédos há
