Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-09-01 / 1. szám
1925. szeptember hó. AZ EB « 5 fényesebb dicsérettől. Lehajolt, féltérdre ereszkedett és megcsókolta a férfi kezét. — Mindent maguknak köszönhetek, — mondta meghatottam — Légy csak tovább is a mi örömünk, — szólt a férfi, aztán hozzátette, mintha a szívéből szakadt volna a szó: — kedves fiam. Zórát is meghatotta a jelenet és megcsókolta minda kettőt, de aztán energiája, mely szinte férfiassá edzette, felül kerekedett és kiment, hogy csakugyan legyen harapnivalójuk az uraknak, mire visszatérnek. A falusi úri viliásreggeli olyan bőséges volt, hogy legalább öt városi villásreggelit ki lehetett volna belőle készíteni igen szépen. De nem is azért került az egész az asztalra, hogy mindent megegyenek, hanem hogy mindenki válogathasson a kedve szerint. Mert van, aki a kirántott csibét szereti, más a sonkát, más a füstölt kolbászt, a szalonnát, a sajtot vagy a vegyített túrót, mézet, vaját, friss és befőtt gyümölcsöt, pirított kenyeret, főtt tojást, aztán bor is van többféle, mert azt se lehet tudni, ki szereti a könnyű bort vízzel, ki a nehezet viz nélkül, tisztán. Végül is kisült, hogy a mérnök Amerikában leszokott a boritalról, a tanár úr is inkább vizet kért, mert amint mondta, attól tisztábbak maradnak a gondolatai. A kocsi már várt rájuk az udvaron, mert ahova most mennek, oda nem való az autó, oda jól. megvasalt könnyű szekér kell, olyan egypár acéllábú vasderessel, amilyenek a könnyűfutású kocsi elé voltak fogva. Zóra, Laub és Fehér felültek. A verandáról Kemény és Dani integettek utánuk. Dülőutakon, mezőkön, lápok mentén kanyarogtak késő délig. A geológus kívánságára mentek hol erre, hol arra. Sorra jegyezte a helyeket, ahol majd megindítja vizsgálatait. Még ha a kocsin ült is, magába merülten szemlélte a tájékot és csak egyszer fordúlt kísérői felé, hogy igazolja magát: — Ez mind csak feltevés. A belső rétegeket csak ásatással lehet kideríteni. De szinte föl van itt írva a fű közé, hogy micsoda kincsek vannak itt egypár méteres mélységben. Ásni fogunk. Aztán tovább folytatta a jegyezgetést és a helyek megjelölését. A kocsis velejárt, vitte az ásót, a baltát és a cövekeket. Zóra és a mérnök egyedül maradtak, felálltak a kocsiban és úgy nézték be a sík ingoványos vidéket. — Mondja csak, mérnök úr, — kezdte Zóra, — érdemes a tőzeg megművelésére valami nagyobb telepet csinálni ? — Minden attól függ, hogyan kezeli a dolgot az ember. Eddig is vannak már igen jó eljárások és a németek pompás gépeket csináltak hozzá. Ha ezekkel dolgozna, ezen a módon is tízszer annyi jövedelmet hozna ki a földből, mintha tisztán búzával vetné be. — Azt mondja, hogy: Ha!.. . Tehát van még más módja is? — Még nincsen. — Akkor lesz! Maga találja ki ! — kiáltott föl élénken Zóra. — Nem eresztem el! Itt fogja kidolgozni. A nyereségről ne beszéljünk; amit a haszonból kíván, a magáé. — Belém látott, nagyságos asszonyom, de engedje meg, hogy én is őszintén megmondjam: A nagyságos asszonynak a tőzegtermelésen kívül van még más célja is. Különben nem vetné oda a hasznát nekem. — Lehet, — mosolygott Zóra. — Ha érdemes lesz róla beszélni, azonnal megtudja, mit akarok. De a találmány. Mi kell hozzá? — Ha csak tőzeg van, akkor egészen jelentéktelen javításokról lehet csak szó. De ha volna itt más... Hm. Akkor.. . — Földgáz? — kérdezte Zóra. — Az. — Beleavatkoznának. Elvezetnék innen. — Egy köbcentimétert sem ! — kiáltott föl a mérnök. — Itt szívnánk föl mindent, mi ! — Ez a találmánya ? — Ez! — és a mérnök elkezdte magyarázni, hogy Amerikában egészen véletlenül hogyan jött rá, hogy vékonyra hengerelt tőzegrostokat nagy nyomás alá helyezett földgázzal hogyan lehet kikészíteni és ez az így nyert anyag milyen kiváló 'tulajdonságokkal bír. Csak titokban kísérletezett. Azért jött haza, hogy itthon kidolgozza találmányát!* — Van belőle már valami készen ? — Néhány lemez. Majd megmutatom. Átlátszó, mint az üveg, kemény, hajlékony, törhetetlen mint az acél és könnyű, mint a pehely. — És az előállítása ? Nem nagyon drága ? — Ahol tőzeg van és földgáz, semmibe sem kerül. A talaj gáza fűti a gépeket, a tőzeg melléktermékeiből festő-anyagokat és orvosságot lehet gyártani, ezek fedezik az egész üzemköltséget. — De a gyár felszerelése fog sokba kerülni. — Hát eleinte nem építünk márvány falakat. Csak két gép kell. Az egyik, amelyik a tőzegrostokat hengereli, a másik meg, amelyik a földgázt préseli. — Az összeg? — Talán úgy ötvenezer aranykorona körül. Zóra fellélegzett: — Annyi van ! Tíz év óta gyűjtök rá. A mérnök csodálkozva nézett az asszonyra. Micsoda csodálatos lelki erő van benne! Már éppen kérdezni akart tőle valamit, amikor a füzesből előbukkant a geológus-tanár a kocsissal és az ásó nyelével hadonászott a levegőben: — Megvan! Meg lesz! Tűzbe dobom minden könyvemet, ha nem találunk! — Mit ? Tőzeget ? — Eh, mit! Földgázt! Zóra és a mérnök szótlanúl néztek egymásra. Egy másodperc századrésze alatt annyi mindent elgondoltak, hogy egy egész gazdag élet programmja kitelt belőle.
