Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1925-11-01 / 3. szám
62 AZ ERŐ 1925. november hó. toros erősítő meglehetős drága, mivel igen bajos jó transzformátort házilag készíteni, tehát elsősorban vételre vagyunk utalva. A másik baj az, hogy a vasmagos transzformátor, főként többlámpás erősítő esetében, erősen torzít. Vasmagnélküli transzformátort pedig óriási méretei és nagy szelektivitása miatt nem alkalmazhatunk. Ezeken a bajokon segítendő, a következőkben egy olyan alacsonyfrequentiájú erősítőt fogok leírni, mely a fenti hibákat teljesen kiküszöböli, vagyis olcsó és jó. Ez az erősítő az ú. n. ellenállásos eiősítő. A kapcsolási vázlatot 2. ábránk szemlélteti. Az egyes méretek a következők: W,, W2 80.000, a W3, W4 pedig 2,000.000 ohmos szilitellenállások, továbbá a C, és C2 blokkondenzátorok 0'1 mikrofaradosak. Az A és B- - -MV -pontok a vevőgép telefonszorítóiba lesznek kapcsolva Nagyon fontos azonban, hogy a lenti méretek betartására ügyeljünk és csakis pontos szilitellenállásokat vásároljunk. Az ellenállásos erősítő már torzításmentes tiszta hangot eredményez, bár az erősítési fok nem oly nagy, mint transzformátoros erősítő esetében. Mindemellett, főként Angliában, óriási elterjedtségnek örvendenek, az ellenállásos magasfrequentiájú erősítővel egyetemben, bár az utóbbiak nem mutatnak fel annyi előnyt, mint az előbbiek. Példaképen egy angol ötlámpás neutrodipu vevő fotográfiáját mutatom be, melyben egy kétlámpás ellenállásos erősítő nyer elhelyezést. (Folytatjuk.) Vörös László.- svA-yyvj»............................................. Nagyszalonta nevezetes város.. ♦ Szalontai diákok kultúrhőstette. ~ Boszorkányság a Csonkatorony tövében ? Elismerem, hogy kissé fellengzős a cím, amit ennek a tudósításnak a tetejébe írtam. De egyrészt Arany János O-torony című költeménye beszél boszorkánytáncról a végén s Szalontával együtt ez a vers is, az a végső kép is önkénytelenül az eszébe jut az embernek, másrészt magatok is el fogjátok ismerni, hogy nem közönséges esetről adok itt hírt nektek s ha nem is boszorkányság, de valami titokzatos erőnek kellett közreműködni, hogy megindulhatott és... ami legfőbb és legritkább erre mifelénk, be is fejeződhetett. Arról van szó, hogy jómultkorában, de mégis csak mostanság, nagyon érdekes könyv jelent meg a magyar könyvpiacon. Szemrefőre nem az ugyan, de belülről annál inkább. Szemrefőre: A Kisfaludy Társaság Magyar Népköltési Gyűjteményének a XIV. kötete. Tehát olyan valami, amiből eddig is megvolt már tizenhárom darab s ti mégis tudtatok is, nem is róla, mert hát valami sok közötök nem volt hozzá. Ez is meghúzódhatnék tehát a többi tengersok ismeretlen nyomtatott könyv halmazában, ha . .. Ha ez a XIV. kötet is szakasztott olyan volna, mint a megelőző tizenhárom. De nem olyan ám, s éppen ezzel a másvalamilyen voltával válik minden magyar diák számára izgatóan érdekes szenzációvá. Ennek a könyvnek az anyagát szalontai diákok gyűjtötték össze. És ez a könyv éppen ezáltal, hogy nem öregek munkája, hanem egy nagy csapat lelkes, hangyaszorgalmú fiatal gyereké, teljesebb, igazabb, hívebb, jobb, mint az eddigiek. Nem azért Írtam én ezt ide így, hogy most egy jó nagyot és hangzatosat mondjak s megdobogtassam vele a szíveteket, hanem mert így igaz. Nem is én mondom ezt valójában, hanem a gyűjtemény tudós szerkesztője, Sebestyén Gyula dr., az új kötet elé szánt bevezető szavai között. De ideírom, mert minden iskolában minden szeptember elején hall a magyar diák kultúrfölényről, mint számunkra egyetlen lehetséges fegyverről, hall arról is, hogy ebben tevékeny részt illik venni neki is, de ritkán jut alkalma elképzelnie, hogy vehetne tevékeny részt (a tanulás reproduktiv munkáját nem számítva) produktive is ebben a nagy munkában, ha véletlenül nem született fúró-faragó, rádió-készítő, technikai érdeklődésű embernek, de nem is önképzőköri versmatador ? No, ez a szalontai eset ritka jó példa a diák humanisták számára. Mert nem olyan munkáról van benne szó, értsük meg jól, amit a „ha ló nincs, szamár is jó“ elve alapján gyerekek is elvégezhetnek jól-rosszúl, vagy éppenséggel feliből-harmadából, hanem olyan nemzetépítő. körmünkreégett, már így is csak adósságtörlesztésszámbamenő tevékenységről, amit csak gyerekek végezhetnek el igazán jól (természetesen hozzáértők irányítása mellett). Arról van szó, hogy a magyar nép meséi, dalai, balladái, közmondásai, mondókái, találós kérdései, babonái, szokásai, alkalmi rigmusai, közhiedelmei, mondái, régi idők óla apáról-fiúra szálló tapasztalatai, mesterfogásai, receptjei még mindig nincsenek rendszeresen összegyűjtve egészország-szerte. Pedig ezekre az úgynevezett „néptannak“ (etnográfia, etnológia, néplélektan, folklore, összehasonlító irodalomtörténet), de meg az egész tudományos munkának (nyelvtudomány, vallásbölcselet, jogbölcselet, filozófia) lépten-nyomon nagy szüksége volna.
