Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1926-03-01 / 7. szám

162 AZ ERŐ 1926. március hó Készítenünk kell azonban az Lj, t2, az Ls és L4 tekercseket. A második ábre a tekercsek nagyságára felvilá­gosítást nyújt, itt csak néhány, ott fel nem tünte­tett dolgot említek meg. Az Lx antennatekercs 20 menetből áll. Ezzel közös hengerre van csávóivá az csavarral fölerősitett 4 darab kis szorítócsavart al­kalmazzunk. Ügyeljünk azonban arra, hogy az L2 tekercs azon végződését kössük össze az első lámpa rácsával, amelyik közelebb van az Lj-hez. (A má­sik vég a potenciometer csúszóérintkezőjébe — a középső csavar — lesz bekötve, mindkét vég ez­után a Cj forgókondenzátorral lesz áthidalva.) Következik az L:1—L4 tekercspár elkészítése. Ezen két. tekercs helyzete egymáshoz képest meg­változtatható, amit a kapcsolási vázlaton levő nyil jelez, még pedig úgy, hogy a nagyobb L:1 tekercs (sztátor) előtt forog a kisebb L4 (rotor). A fontos méreteket a 2. ábrán szintén megtalálhatjuk. Az E3 60, az L4 a tengelytől jobbra és balra 15—15, vagyis összesen 30 menetből áll. Megjegyzendő, hogy mind a négy tekercs 03 mm. vastag, a le­hetőség szerint kétszer selyemmel szigetelt huzal­ból legyen csévélve. A. rotort egy 8 mm. külső át­mérőjű, 100 mm. hosszú sárgarézcsőre erősített gomb által forgatjuk. Csőre azért van szükség, mi­vel ezen keresztül hozzuk ki a visszacsatoló rotor­tekercs két végét a sztátorra erősített szorítócsavar alá. Ebből a célból a tengely azon részét, mely a forgótekercs belsejében van, az egyik végétől tehát körülbelül 30 mm.-nyire, kivájjuk, itt a tekercs két -it.-itt 4)|I JSS. Lo szekundér tekercs, melynek első menete az an­­tennatekercs utolsó menetétől 11 mm.-nyire kezdő­dik és ez már 60 menettel bír. A hengerre a te­kercsvégek szilárd leerősithetősége végett két anya­végére forrasztott hajlékony kábelzsinórt bébi' amely zsinór azután a cső közelebbi végén kijön és a két szorítócsavar alá lesz vezetve, lékony zsinórt azért kell alkalmaznunk, mivel zzuk, újból H új­ítasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom