Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1926-03-01 / 7. szám
154 AZ ERŐ 1926. március hó. Történelem az élet tanítómestere. ... És miközben kivirúlnák a kis diákok keblén a kokárdák, a nyolcadikos versenyszavaló eldörgi, hogy „sehonnai bitang ember, ki most, ha kell, halni nem mer“, aztán este táncmulatság lesz az intézeti Segélyző Egylet pénztára javára az Iparos Társaskör összes helyiségeiben, én mormolom, mormolom a föntebb idézett jól ismert mondást, s a ti nevetekben is hosszan tűnődözöni rajta... Hát igazán, ezért és így? Hosszú, gyötrelmes órák emléke üli meg lidércnyomásként éjszakai álmom nyugodalmát. Láthatatlan ajkak sűrű egymásutánban kérdésekkel gyötörnek. Mettől meddig tartott a Syracusaei hadjárat ? Hány évvel hamarabb halt meg Demosthenes Görögországban Caudium előtt Rómában? Melyik keleti nagyság uralkodott 529 és 522 között? Ki az a Spartacus? Mi köze az azincourti csatának a troyesi szerződéshez ? Ki vetett véget a fehér és piros rózsa harcának ? Vájjon anyja volt-e Izabella III. Eduardnak vagy felesége, és miféle fel- vagy lemenő rokonsági viszonyban állott Valois Károllyal ? Es mi közöm nekem hozzá? Kergetőznek a fejemben az évszámok és a nevek : geográfiai, jogi, politikai fogalmak naggyűlést tartanak a memoiiriám gyönge talaján, de tudja Isten, okulás helyett inkább szédülök és érzem, hogyha holnap véletlenül én kerülök sorra, akármit kérdeznek tőlem, valami pajkos ördög mindegyre azt fogja hajtogatni bennem : schmalkaldeni szövetség, schmalkaldeni szövetség . . . Érzem, hogy nem ez az igazi s egy-egy óra fénye és melege valami egészen más világot ragyog be és hat át. Aztán megnyit valami eddig észre sem vett ajtót, ablakot, ahonnan gyönyörű és határanincs távlatra nyílik látás, de azután megint csak összefolyik minden előttem és nem látom az összefüggést a részek között s a függvényszerű viszonyát e hatalmas áradatnak az életemmel szemben. * Gyertek, koldusország kifosztott örökösei, hagyjuk itt a papát, aki rosszkedvűen gyűrte öszsze a legfrissebb újságot, a mamát, aki számolszámol, de a kiadás még mindig több, mint a bevétel, és szegény feje ebbe Rimaszombati utcai részlet. majd belebolondul, ugorjunk át egy nagy csomó századot, viziteljük meg a hanyatló Rómát. Előkelő elvonultságban filozofál otthonában egy komoly férfiú. Politikailag alárendelt helyzetű görögök tanítványa. Ő az úr, és mégis amazoktól tanult meg töprengeni dolgokon, amelyek azelőtt természeteseknek látszottak előtte. Boldog szeretne lenni, s a gondolatokkal verekszik a boldogságért. „Nos beatam vitám, írja lázasan, non depulsione mali, séd adeptione boni indicemus nec earn cessando, sive gaudeníem, ut Aristippus, sive non dolentem, ut Hyeronymus, séd agendo aliquid considerandove quaeramus". Nem a baj eltávolításától tesszük függővé a boldogságot, hanem a jó elnyerésétől. Azt meg nem abban keressük, hogy tétlenül maradjunk, mert élvezni akarunk Aristippus módjára, vagy a a fájdalomtól irtózunk Hyeronymusként, hanem abban, hogy tegyünk valamit és lássunk a dolgok mélyére. Majd a fórumra megy ez a férfi. „Nam, quum hostium copiae non longe absunt, szónokolja tűzzel, etiamsi irruptio nulla fácta est, tarnen pecuaria relinquitur, agri cultura deseritur, mercatorum navigatio conquiescit. Haec provincia non modo a calamitate, séd etiam a metu calamitatis est defendanda. “ Ha a háború van a levegőben, nem ellenek a barmok, parlagon hever a föld, üresek a boltok raktárai. Nem csak a veszedelem baj, az is baj, ha sohasem érzi magát az ember biztonságban. Aztán egy költő énekli meg érzéseit. „Delicta maiorum immeritus lues, Romane, donee templa
