Az Erő, 1925-1926 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1926-02-01 / 6. szám

1926. február hó AZ ERŐ 133 — Mindig az erősebb szabta a törvényt. Milyen ikönuven hivatkoznak arra, hogy rendkívüli körűimé­­<nyek között történt a vásár, ezek a körülmények meg­szűntek, tehát a vásár is semmis. Nekünk meg kell mutatnunk, hogy fegyverrel is meg tudjuk védeni .azt, ami a mienk. — Fegyverrel? -— és a mérnök elgondolkozott. — Hát készíthetünk hungaritból kitűnő puskákat és ágyukat. Én már régen akartam, de nagyságos asszony volt az, aki akkor nem engedte. — Nem! Nem! — kiáltott föl Zóra. — A világért sem akarok újabb háborút! Megint emberölés? De­hogy! Én olyan fegyvereikre gondolok, amik lehetet­lenné teszik a háborút. É*s tudom, hogy mérnök úrra ebben is számíthatok. Gondolja meg, hogy meg kell vé­denünk azt, amit szereztünk! Nagyszerű munkánkat meg kell szilárdítani. Ki kell találni valamit, hogy az emberi kapzsiság, önzés, rosszindulat ellen meg le­gyűrnie védve! A mérnök elmosolyodott és amikor ezt látták a többiek, sejtették, hogy a kitűnő feltaláló nem hagyja cseriben most sem a vállalkozást. Laub mérnök meg­­sodorva bajuszát, így felelt: — Majd töröm az eszemet és megpróbálom, hogy kitaláljak valamit. Nem mondom, hogy nincsenek már terveim és vázlataim. Hiszen a világháború alatt ki ne foglalkozott volna ilyesmivel? De én akkor Amerikában voltam és nem is akartam egyik találmá­nyomat se befejezni, mert akkor hazám ellen használ­ták volna föl. De majd megnézem ezeket a terveket. Most azonban őnagysága mondja el már a tervét, mert készen van vele. Majd én is elmondom, ha készen leszek. — Jól van, —• mondta Zóra, — hát elmondom. Nem tudom, jó-e, de én így gondoltam, hogy a magyar erdőket elküldjük erről a havas csatatérről. Azt tud­ják és mondták is már, hogy a fák kivágása és élkor - dása képtelenség. Ezt én is tudom. De mit szólnak ah­hoz, hogyha felégetjük az erdőket? — Éljen! — tört ki Dani, aki állandóan figyelte Zórát. — Ezeket a nedves, havas erdőket? — kételkedett ■& geológus.-— Látott már erdőt égni télen, tanár ur? — felelt neki Zóra. — Az első nedves kis ág nehezen gyullad meg, de aztán, ha akkorára nő a tűzvész, hogy kilomé­teres távolságon ég, akkor hömpölyög már, mint va­lami tenger és nincs, aki megállítsa. Igen, én kísérle­teztem is. A gyártelepünkből szurokló folyik ki, ami­óta ezt a hajóépítésnél nem használják. Ha ezzel ken be az ember egy fát, ég' az, mint a máglya. Nos, be kell kenni kétszázat kedvező széllel és bárom nap alatt ötven kilométeren letaroltuk az erdőt. Azon nem kell gondolkozni, hogyan gyújtsuk föl az erdőt, inkább arra nézve kell intézkedni, hogy tovább ne terjedjen mint amennyire mi akarjuk. Csend lett a szobában. Most már mindenki előtt egyszerűnek és könnyűnek látszott az egész és mintha valami varázslat fogta is volna el valamennyit, nap­fényes tájék tárult föl előttük, zöld, virágos mezők, bólogató falombok, szálló madarak, csillogó patakok, mind csupa régi szépség, amit nem láttak már régen és ami után úgy sóvárogtak valamennyien! — így hát, — fejezte be a társalgást Zóra, — március végére megkezdjük a régi Európa visszaállí­tását. Egy hónap alatt kiirtjuk az erdőket, ezalatt el­olvad a hó Közép-Európában, hire megy a dolognak az egész világon, az emberek elkezdenek visszaözönleni, a kiürült államok újra megtelnek és ezzel megkísérlik, hogy visszavegyék azt, amit a nagy havazás idején el­kótyavetyéltek. Akkorra, mérnök úr, meg kell lenni az ötezer repülőgépnek, de meg kell lenni a találmány­nak is, amely visszaver minden támadást. — Igen, — bólintott rá a mérnök, — visszaver minden támadást szárazon, vizen és a levegőben, — A többiek ránéztek, tudták, hogy már elmerült gondo­lataiba és mérlegeli terveit. Az újévi megbeszélés után erős munka indult meg a telepeken. Minden épkézláb embert munkába fogtak ős az egy közös vezetés alatt dolgozó kétmillió magyar munkás, érezte, hogy valami nagy dolog készül. Hire ment annak, hogy a hungarit telepeken eny­­nyi repülőgépet gyártanak és különböző hatalmak egyremásra jelentették be tiltakozásukat a magyar kormánynál. A kormány kijelentette, hogy nem ő ké­szítteti a repülőgépeket és egyébként is meg fogja vizsgálni a dolgot. Ezzel aztán abban is maradt az egész. Március elején már komollyá lettek ezek a felszó­lamlások és ekkor a hungarit művek vezetőinek taná­csára azt felelte a magyar kormány a követelődző ha­talmaknak, hogy tiltakozik mindennemű beavatkozás ellen. Erre negyvennyolcéra! ultimátumot adtak Magyar­­országnak és mikor ez lejárt, három hatalmas repülő­raj indult meg Budapest felé. Az egyik Angliából, a másik Franciaországból, a harmadik Spanyolországból. Közép-európai számítás szerint reggel pont nyolc órakor emelkedett a levegőbe a bárom repülöraj és megállapodásuk szerint Regensburg fölött kellett ta­lálkoznak, innen egyenes vonalban indulniok Budi­pest felé. Olvasható volt ez minden újságban, a rádió­jelentések is hirüladták az egész világnak. A megállapodott időben meg is indult a három repülőflotta. Mindenik külön ad-ta le a rádiójelentése­ket Regensbuirgig. Itt találkoztak is, még ezt is hirül­­adta a világnak a rádió. Hanem aztán semmi hir sem érkezett többé róluk. Három államnak mintegy ötszáz repülőgépe, több mint kétezer emberrel, nyomtalanul eltűnt. Huszonnégy óra hosszat izgatott csöndben leste a viliág a híreket. Aztán az angol kormány felvilágosí­tásért fordult a magyar kormányhoz. A magyar kor­mány nem adhatott feleletet, mert ö semmit sem tett az érkező repülőgépek ellen. Ha valami szerencsétlen­ség történt velük, azt is igen nehéz kideríteni ebben a ködben és uttalan hósivatagokon. De az angol kormány ebbe nem nyugodott bele és egy öt repülőből álló légi flottát küldött ki az eltűn­tek nyomozására. Ez a flotta titokban indult, azzal a megállapodással, hogy még rádió-értesítést is csak ak­kor küld, ha biztos nyomra akad. Ez az öt repülőgép is elindult, de nyomaveszett, egyetlen értesítést sem tudott Angliába küldeni. Most már világszenzációvá lett a dolog és har­madnapra csak növekedett a szenzáció, mikor a nagy világlapokban a hungarit-műveknek következő nyilat­kozata jelent meg: ,,A nemzetek között uralkodó lelketlenül igazság­talan eljárásnak ezennel véget vetünk. Az nem mehet tovább, hogy egyes nemzetek önkényesen cselekedje­nek minden jog ellenére, másoknak meg minden jog­talanságot el kell tűrni. A Magyarország ellen kül­dött repülőgépeket mi fogtuik el és legénységükkel együtt fogságban tartjuk. Kijelentjük, hogy Közép- Európába sem szárazon, sem vízen, sem a levegőben

Next

/
Oldalképek
Tartalom