Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1924-12-01 / 4. szám
1924. december hó. 91 AZ ERŐ d) a Városliget őszi pompájában, e) magyar nóták, magyar anekdoták, magyar versek lelki fürdőjében, f) orgonazúgás érzelmi magaslatain (nem-szédüló létekkel). 2. A munka verejtékgyöngyös imáját is elrebegték. Örsi-, raj-, csapat-összejövetel, Ichthüsz összesereglés, szülői értekezlet és tábortűz formájában minden alkalmatosságot megpróbáltunk az új zászló megkomolyító közelében, amit négy fal között cserkészek végezni szoktak. A fasori gimnázium szerető (és türelmes) vendéglátó gazdának bizonyult. Az összejöveteleken négy próbapont szerepelt, (meglepetészerüleg persze) : a) az egyes fiúk megfigyelőképessége, (parancsátvétel, továbbadás, zavaró jelenségek sempiibevétele, feltűnő jelenségek megjegyzése, rövid idő hasznosítása formájában), b) az egyes formációk fegyelme (riadó, tüzilárma, első segélynyújtás, kétes helyzet esete kapcsán), c) az egész Icihthüsz belső szervezete (nem részleteiben is előkészített programúi, össze nem szokott csapatok együttműködése, nyilvános tárgyalás elvi kérdésekről, közös tábortűz próbák nélkül: feladatok, amelyeket sikerrel csak szent naivitásé kedélyek individuális és önkéntes tömörülése oldhat meg- igazán), d) az Ieihthüsz-szülők cserkészbarátsága. (Mert csak igazi cserkészbarátság birja ki azt az idöpazarlásft és idegőrlő lármát, amellyel ez a csertkészdélutún — szükségszerűen -— lezajlott és csak szülői szeretet egyezhetik bele a családias íesztelensögnc'k abba a csteirkészfogalmazásába, amellyel őket ide-oda parancsolgattuk (sokszor bizony székestől is, ha több hely kellett), vallattuk, becéztük, pénzügyileg fosztogattuk, hogy most utólag nem győzzük a bocsánatukat kérni érte. De a próbát — büszkék vagyunk rájuk — valamennyien megállották. Nyíregyházai cserkészek kultur-munkája. Július első napjaiban hat napig kulturmunkát végzett a ,,Turul“ cserkészcsapat. Nyiregytóza város mai határához tartozik egy „Sima-puszta“-nuk nevezett hatalmas terület, mely még a XVIII. századiban önálló volt. Többek között egy ihosszúéletü község volt rajta: „Zunior-t eleke" név alatt. E község még a XIV. században épült és (íratok feljegyzései alapján): — templommal. Állítólag a XVI. században, (a török hódoltság korában), pusztult el rabló törökök kezei alatt. Mi július 1-én Nagy Elek városi műszaki tanácsos, Kiss Lajos és dr. Jósa András múzeumi igazgató kíséretében, Kollonay Zoltán parancsnok vezetésével tizenketten indultunk a régi, elpusztult templom romjainak feltárására. Sima-pusztának csak a neve ,,puszta.“ Ma már gazdag termőterület sok ezer holdnyi nagyságban, közepén a Nagy-Szék nevű szikes tóval. A tóról kedves legendák élnek ma is a nép ajkán. (Például egy ,,Rozi néni“ névre hallgató öregasszonytól azt hallottuk, hogy a Nagy-Szék közepén élt valaha (a szigeten) egy pogány fejedelem. Gyönyörű leánya volt, aki keresztény akarván lenni, — míg apja rablóhadjáratra ment — kolostort építtetett kis kápolnával és a kápolna tornyába ezüst, harangot huzatott. Hazatérve a fejedelem, meghallotta a harangszót és leánya ellen haragra gerjedt. A kápolnát lerombolta, a harangot beledobta a Nagy-Székbe, a leányt pedig befalazva egy bástyába, megátkozta a szigetet, mire az elsülyedt). A leány halála óta azonban minden hetedik év hetedik napján, az éjféli órában, tizenkétszer megkondul a harang. (Azt, hogy legutoljára mikor hallották, senki sem tudja. Azonban egyesek erősködtek, hogy évekkel ezelőtt ők is hallották). Mások szerint a leányt apja megölte és el akarta temetni, a jobbágyok azonban, akik szerették a leányt jó szíve miatt, felbőszültek és a fejedelemre rohanva, legyilkolták s tetemére minden jobbágy egy kapa földet hányt. Ma is mutatják azt a nagy kerek halmot, (116 m. a tenger színe fölött), amely alatt nyugszik Zungor fejedelem (valószínűleg ez az a „Zunior“) jószívű, szentéletü leányával. A vidékre kiszállva, eleinte nem találtunk mást, minit kemény köveket, mik csak sok mérföldnyi meszszeségből kerülhettek oda. A templom anyagát azonban alaposan elhordhatták (valószínűleg gazdasági és cselédlakások részére), mert két darab kövön kívül semmi néven nevezendő épületanyagot nem találtunk. Valami különös habarcs volt a földben. Mész és homok keveréke, ami porlott kezeink között. Tömör falak alapjainak látszottak kör-kiugrókkal, amik valószínűleg oszlopoknak szolgálhattak és zegzugos sorrendben nyúló alaprétegekkel. A második napon egy sírra bukkantunk. Deszkája elpoirladt. Fekvő helyzetben, törzsének csontjai hanyatt, keze, lába kinyújtóztatva volt a lelet a sírban. Csak az volt különös, hogy míg törzse hanyatt feküdt, a koponya a fedlapjával fordult a csigolyák felé és állkapcsa kívülre fordult. (Abban az időben, vagy valami babonás előitélét folytán vágták le fejét, vagy pedig erőszakos halál után temették el). Harmadik napon végzett kutatásainknál sem találtunk egyebet egy-két csontváznál, elszórt csontoknál. Negyedik napon két kisebb (gyermek) csontvázat fedtünk fel egy nagyobb (anya), csontváz mellett. A nagy csontváznak egyik karjánál egy csiszolt kődarabot leltünk, mely át volt fúrva. Valószínűleg ékszer lőhetett. Kutatásaink azonban nem jártak olyan nagy sikerrel, mint reméltük. Hja, 600 év nagy idő! Nem csoda, hogy a templom alapjait, va:gy ékszereket, pénzeket nem találtunk, inkább az különös, hogy annyi idő múltán is fennmaradt az emléke egy önálló magyar községnek és keresztyén templomának. Dienes István, tudósító.
