Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-06-01 / 10. szám
1925 junius hó. AZ ERŐ ás 221 AZ•ERÓ ÉRETTSÉGI SZÁMA Az Erő lematurál. Ügy érezzük, nem volna diákos megvárni a tiz éves jubileumot. Leghűségesebb, legrégibb olvasóink, akik első osztályos koruk óta kitartottak velünk és mellettünk, június végén éretteknek fognak nyilváníttatni főiskolai tanulmányokra. Az ő örömük a mi örömünk, az ő ünnepük a mi ünnepünk, úgy érezzük : ez a mi szívünk szerint való legelső nagy jubileumunk. Nyolc esztendő küzdelmes napjai mégegyszer leperegnek előttünk az emlékezés mozivásznán. Látjuk Az Erőt gyereknek. Mitsemsejtő, játékoskedvű, gyanútlan, naiv ... és épen ezért szép, színes mese a két első év az életében. Igazán olyan, mint egy kisdiák: boldog, elégedett, csak sírni és csak kacagni tud. Aztán jönnek a kamaszévei. Isten különös gondviselő kegyelme folytán keresztülevickél a bolsevizmus és az újjáépítés korán. Megél azonfelül két belső válságot. Közben kísérletezik, csetlik-botlik, esetlen, mint egy negyedikes vagy hatodikos . . . keres, nyugtalankodik. Dacos, magábazárkózott, csúnya, pattanásos, mutál a hangja; udvariatlan, nemtörődöm, elméleti ember. Mint minden kamasz, míg ki nem forrja magát s a helyét valahogy meg nem találta. Azután egyszer csak hosszúnadrágot kap. Hetedikes lesz. Akadémiai rangú diák a régi magyar iskola rendje szerint: domine. Már nem nézi le a kisebbeket, hanem megpróbálja őket kiszolgálni: mulattatja, vezeti. Lehiggad, a lelkét megérinti az élet sejtelme és gondbaboritják a lassan közeledő komoly feladatott. És most itt az érettségi. Először meri felvetni előttetek a kérdést, amit a tankönyvek öregapja a Hármas Kis Tükör is legeslegutolsó kérdésnek spórolt meg a végire, palizsnának: és ha mindezeket tudjátok, mi hasznát vészítek ? Szerettünk volna praeelare maturus lenni s végig töprengeni veletek a pályaválasztás minden elképzelhető problémáját. Szerettük volna kultúrmagyarország egész kincsesbányáját feltárni előttetek, hogy úgy válogathassatok az egészből, kedvetekre — nem sikerült. Megtört a jóakaratunk a nehézségeken, csak töredékek mutatják: mik ma a csonkahazában egy magyar diák lehetőségei. De ami hiányzik, a szeretetek ugy-e kipótolja ? A mérnök a szeretet tolmácsolásával kiolvassa a papnak adott tanácsokból, ami neki szólott volna és kénytelen-kelletlen elmondatlan maradt. A leendő debreceni, szegedi vagy pécsi egyetemi polgár tájékozódik a budapesti utasításokból. Nekünk pedig, ugyebár, kiállítatok azért mégis egy egyszerűen maturus bizonyítványt ? Nyolc évi együttlét után még egy szívből jövő valete . . . ugy-e bizony kölcsönösen kidukál egymástól ? Isten veletek, cimborák ! Tovább, tovább! . . .
