Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1924-09-01 / 1. szám

22 AZ ERŐ 1924. szeptember hó. ••••• • *........•* :••••• v ATTILA ŐRSZEMEI. *•........* •• .••••• Múlt évi 9. számunkban kérdeztük meg először Az Erő olvasóitól: ki szeretne Attila őrszemei közé tartozni? Akkor élénk visszhang felelt a kérdésre s mivel az akkori akadályok eltűnteik, megkérdezzük nem volt-e szalmaláng akkori lelkesedéstek. Újra szétküldözzük tehát a verbunkost s hangos szóval kér­dezzük: Ki szeretne Attila egyik őrszeme lenni? A ki­képzést októberi számunkban kezdjük meg. Verbunkos. Bizonyosan ismeritek őket a történelemből. A legelső kör középpontja Attila sátora volt. Kö­rülötte az őrszemek úgy helyezkedtek el, hogy Attila szóval beérhesse őket, ők viszont egymást és a követ­kező kör két-két emberét. Eleven lánc volt ez, mely a szélrózsa minden irányában szétterpeszkedett s polip­karjaival átérte az egész akkor ismert világot. Hírt. hozott mindenünnen s mindenüvé eljuttatta Isten os­torának parancsszavát. Attila koporsóját régesrégen ismeretlen sír hantjai nyomják s Európa népei is nagyon régen elégtételt vettek a hunutódokon az akkori megaláztatásért. De az unokák unokái, valahányszor találkoznak a nagy király unokáinak az unokáival, még ma is titkos el­lenszenvvel és nem is nagyon titkolt gyanakvással néznek a szemük közé. Vájjon, ha a szempillantás ez­redrészét kémlő-csöbe lehetne tenni, ha vogvelemezni lehetne, mint a kézzelfogható anyagokat: milyen tu­dományos titkot fecsegne ki valamelyik ma még nem ismert psychokémiai képlet róla? Fiúk, magyar gyerekek! A legeslegifjabb Detrék, a zsenge Aetiusok, serdülő Leók még ma sem hiszik el, hogy Attila őrszemei igazán elhagyták őrhelyeiket, nem látnak, nem hallanak többé s elnyújtott, hosszú üvöltésüket nem hallatják. Tépe, Nagyradó, Gyilkos, Gyepáros, Kettős, Inacs, Kelenc és a többi kunhalom; tárja fel akárhányszor az aroheologia, szántsák széjjel akármilyen modellű modern gőzekével: az egykori győzelem rémülete ott kergetözik a győzők ereiben, nem hisznek a pusztulásnak — pedig üszkösek a ge­rendák mind egy szálig — sem az ájult némaságnak — pedig olyan régóta tart és olyan szívetszorítóan mozdulatlan. — Azért nem akarnak már ezer év óta betelni a győzelemmel; azért olyan friss a kegyetlen­ségük minden egyes új ürügy alkalmával. Gonoszság? Félelem? Ne törjétek a fejeteket rajta, hiszen egy ez a kettő. Valamit nem tudnak ezek az emberek. Azt nem tudják, hogy Attila őrszemei csakugyan vannak — hiába mutat mást a konkrét tapasztalás. — Vannak és azért vannak, mert az ő rémületük, és rossz lelki­ismeretük akarja, hogy legyenek. Vannak és addig vannak, míg ők akarják, míg van, amire vigyázniok kell. Oh, ez a hadsereg örök: legyőzhetetlen és lesze­­relhetetlen, nem húsból és vérből való és nem vasba van öltöztetve. Áll és vigyáz. Fegyverét ölében nyugtatja, de készen tartja. Nem támad, csak védeke­zik. Hűséges hírhordója egy központi gondolatnak és más fülnek érthetetlen, neki világos parancsokat hall meg, szót fogad neki és engedelmesen adja tovább. De kaptákba vágja magát s leteszi a fegyvert azok előtt, akik homlokon csókolják. * Ennek a háborúnak a defenzív, a védekező oldala sem könnyű. Állni és vigyázni, míg Európa letfegy­­verzi Attila őrszemeit azzal az egy fegyverrel, melyet 1924 esztendővel ezelőtt kezébe nyomott egy nagy fővezér, kiadva egyetlen örökidőkre szóló parancsát a azeretetről. Állni és vigyázni, mint valami örök szemrehányás, mutatni, pontosabban, mint a hőmérő a meleget: még mindig nem vagytok igazi végre­hajtói ennek a parancsnak, európai kulturnemzetek. De magyar fiúk: van ennek a háborúnak offenzív, támadó formája is; ugyanezzel a fegyverrel szerelni le a haragtartókat. Tudjátok-e, hogy Attila őrszemei nem mindig ugyanazok másfélezer esztendő óta? Hallottatok-e róla, hogy minden emberöltő végén őrségváltás kez­dődik s megy végig a számanincs őrdombok tetején ? És gondoltatok-e már rá komolyan, hogy a ránksza­­tkadó új őrségváltáskor ti kerültök sorra? Azt bizonyosan tanultátok már, hogy a hadrend­­szer, a taktika és stratégia minduntalan megváltozik. És mindig az a fél marad győztesen a csatatéren, aki az idők jelét idejében megértette. így vívott ki váratlan győzelmet, mint megannyi modern hadiesz­köz, a hajóhad, a hátasló, a puskapor, az ismétlő fegy­ver, a lövészárok és a tank. Nem újság előttetek az sem, hogy mint mindent a világon, a hadakozás mes­terségét is tanulni kell előbb, aztán érti az ember a módját. Régen gyerekkorukban kezdték a tanulást a katonák, akkor apródoknak nevezték az újoncokat, míg lovaggá nem ütötték. Közben tizenkét esztendeig fe­küdt Mántovában, Majlandban Királyfia Kis Miklós és vitéz Joannes Háry, míg obsitot kapott, legutóbb három évig rejtette a babája szeme elől a porosfühí bundást a dombon épült ratkersburgi kaszárnya, míg hiagyusztált baka lett belőle. Fiúk, magyar gyerekek! Az őrségváltás ideje má­val is közelebb jött felénk. Nemsokára ránk kerül a sor. Uj taktika, uj stratégia kell az őrszemeknek, kü­lönben csakugyan áttörik a végtelen sugarak mentén sorakozó ördombok frontját a soha meg nem engesz­­telődők. Akartok-e Attila őrszemei lenni ? És akarjátok-e megtanulni az új stratégiát? Az Erő ezennel kibontja Attila őrszemeinek a zászlaját és leghűségesebb leventéit alávárón hirdeti a toborzót. Mindazok, akik Attila őrszemei akarnak lenni, tu­dassák e vágyukat az októberi Erő lapzártáig a szerkesztőséggel. A levélbeli kiképzés az októberi Erőben kezdődik meg. Parancsokat kaptok, kurta im­perativus formában s egyetlen feladatotok: a paran­csok hűséges és készséges végrehajtása. A mozgalom állásáról minden egyes alkalommal be fogunk számolni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom