Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1925-03-01 / 7. szám
1925. március hó AZ ERŐ 155 Végre megálltunk. A sűrű hóhullásban semmit se láttam. Minden, minden égig érő hófúvás volt. Hóhegyeik között egyesével mentünk kanyargós úton táborhelyünkre. Mikor a vasajtó dörögve becsapódott mögöttem, kétségbeesve dobtam magam az egyszerű vaságyra. Fogoly voltam. Ártatlan fogoly, mert hisz angol szövetséges vagyok, de ezt nem hitték el. Másnap reggel a parancsnok se hitte el. Nem panaszkodom ,a fogságra. Enni-inni valónk bőven volt. De rettenetes sokat szenvedtem a hidegtől. Jól emlékszem, milyen rendkívüli tüneményben volt részem. Egyik nap gyertyát akartam gyujtani s abban a pillanatban a rettenetes hidegben a gyertya lángja egyszerre megfagyott. Többször is ismétlődött ez s néhány kilogrammnyi ilyen szilárd lángot el is tettem. Nem tudom, meddig voltam a fogolytáborban, de napról-napra erősebb lett bennem a honvágy és a szökésen gondolkodtam, de beláttam, hogy ez kivihetetlen. Ám egyik napon váratlanul is alkalom nyílt erre. Táborunk a tengerparton volt s egyik reggel örömmel sétálni mentem. A parton járkáltunk, miközben az őr szorgalmasan üritgette pálinikásüvegét. Valami szikla mellett egyszerre csak leült s én felügyelet nélküli maradtam. A tengerre pillantva, egyszerre megdobbant a szívem. Az erősen hullámzó vizen egy gazdátlan motorcsónak hánykolódott közvetlen a lábam alatt. Hirtelen beleugrottam, elszántan megindítottam a motort és kisildottam a zúgó tengerre. A katona a motor kattogására felugrott. Utánam lőtt, a golyó mellettem csapott a vízbe. Néhány pillanat múlva ágyudörgést hallottam, puskák felvillanó tüze után fegyvereknek rendetlen ropogását. Szökésemet észrevették. Hanem már késő volt, mert én nagyon messze jártam a fagyos, viharzó tengeren, ismeretlen sors, ismeretlen jövő felé. 3. A tengeren. Irgalmatlan vihar zúdult rám. Körülöttem bömbölve harsogott a tenger, fölöttem meg a fekete felhős ég s a koroimsötétséget csak a sűrű villámlás világította meg egy-egy pillanatra. A motort szabadjára hagytam, vigyen, ahova akar. Ha Istennek tetszik, úgyis megmenekülök, ha meg nincs mentség, hát pusztuljak el itt ismeretlenül, elhagjmtva. Hiszen háború van. Hány ember pusztul el most úgy, hogy sohasem fogják megtudni, él-e, hal-e, hol pusztult el és hogyan? A hideg mindig nagyobb lett. Nem is mertem már a kormánykerékhez nyúlni, mert biztos, hogy újjaim a legkisebb érintésre is megfagyva eltörtek volna. A rémületes vihart nem bírtam tovább, elvesztettem eszméletemet. Nem tudom, meddig feküdhettem megdermedve a csónak fenekén, egyszerre csak borzasztó csattanásra ébredtem fel s első kábulatomban csak annyit láttam, hogy a motorcsónak szétmállik alattam s a következő pillanatban már messze úsznak roncsai a zajgó hullámhegyeken. A csónak sziklába ütközött s összetörött. A fagyos vízben voltam. Előttiem egy óriási, kúpalakú, csúcsos szikla meredt ki a tengerből, síma falán még megkapaszkodni sem tudtam. Körülnéztem. Csak a végtelen vizet láttam, az örök tengert. Amint körülúsztam a sziklát, bámulva vettem észre, hogy a szikla túlsó oldalán a tengervíz egyszerre langyos meleggé változott. A hullámzás is megszűnt s előttem tükörsima volt a végtelen víz, csak a hátam mögött hallottam tompa morgását s láttam elmosódó hullámhegyeit. Szerencsémre az oldalamra kötött pálinkásüvegnek semmi baja nem történt s mikor felhajtottam a fenekén maradt kis italt, új erő szállt a szívembe és karjaimba. — Hurrá! —• kiáltottam a levegőbe dobva az üres üveget — megyünk tovább, lesz, ami lesz! Úszni kezdtem s lám, megsegített az Ég, mert igaz, hogy nagyon-nagyon messze, de mégis partot és nagy hegyeknek elmosódó körvonalait láttam. A levegő rendkívül tiszta volt s mindjobban kivettem a feltünedező part kopár, sziklás vidékét. A nap erősen sütött s a tenger vize is egyre melegebb, később már tűrhetetlen forróságú lett. Már-már kimerültem a gyors iramú úszásban, mikor végre parthoz értem és nagy erőfeszítéssel felkapaszkodtam a sziklára. Szárazföldön voltam. Soha elhagyatottabb, sívárabb. vadabb vidéket nem láttam. Sehol egyetlen fa, fűszil, virág nem volt, élőlénynek még a nyomát se láttam. A végtelen messzeségben óriási begyeknek halványkék körvonalai rajzolódtak a felhőtlen, majdnem színtelen égre.
