Az Erő, 1924-1925 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1925-02-15 / Jókai szám

140 AZ ERŐ 1925. február hó Rovatvezető : JÓKAI MÓR. Férfi sorsa a nő. — Lássa ön, egyetlen barátom, — suttogd, közel hajolva orcájával Leo arcához. — Nekem borzasztó álmaim voltak. Azt álmodtam, hogy mi, „én és Ö“ el­váltunk egymástól. Ő elment a víz alá lakni s ott én nem tudok élni. Aztán más nőt vettem: egy büszke fejedelemnöt, S aztán ezt a büszke nőt felcseréltem egy lángajkú daemonnal. Az egyik meg fagyasztott, a másik megégetett. Oh! Mi kínokat álltam ki! Ha az ember ki tudná mondani! Az ember álmodik dolgo­kat, amiknek nincs neve! Még rosszabb álmaim is voltak. Oaptain! Én elvesztettem becsületemet. Pol­gártársaim becsülését. Haszontalan, eladó emberré let­tem. Az arany hullott rám minden oldalról s én ful­dokoltam alatta. Oaptain! Még többet is vesztettem. Elvesztettem hitemet, önző, irigy, szívtelen lettem. Megtagadtam mindent, ami szent. Nem kerestem mást, csak a mi nekem jól esik. Ah! Csakhogy álom volt mindez! * Az pedig eljött hozzá mindennap. Mindennap. Eljött hozzá mély tenger fenekéről, üdvözültek mennyországából, halálsötét birodalmából. Nem volt már semmije a világon. De ez az egv megmaradt neki. Ez az „enyim.“ Ez az örökké „enyim.“ Ez a halál után is, ez a másvilágon is az „envim!“ Mikor a „Tied“ és az „övé“ miatt elvesztette lel­két. ez az „enyim“, ki maga is lélek már, felfogta azt és megtartá magának és eljárt szomorú éjszakájának világosságot hozni. És aztán a beteg lerajzolja az eléje jövőt mind­annyiféle alakban, ahányban az élet megörökíti őt emlékezetében. Lerajzolja őt, a kisdeddel ölében, abogy a dudái papiak udvarán eléje lépett először. Mi lett aztán abból a kisdedből? Az ki van törölve leikéből. Lerajzolja őt, amint a sziklameredólyen áll, kér­dezve, hogy szabad-e tiszta lélekkel ikeresni a halált? Lerajzolja őt, mint szabadító angyalát, midőn a torlasz alól az aléltat kiemeli. Lerajzolja őt ama végzetes éjszakán, a leégett lakban, mint menyasszonyát.. Lerajzolja őt, mint hősnőt, az Alligátor fedélze­tén. midőn a kapitányt rábeszéli férje megmentésére. Lerajzolja őt, mint szenvedő beteget, ki utazó tár­sainak előadást tart. Lerajzolja őt, mint kertésznöt, délvirágok köze­peit, egészséges deli alakként. Lerajzolja öt, mint bűbájos édesanyát, a mosolygó gyermekkel ölében. * — Captain! ... — monda Leónak lankadozott hangon. — Mi nem utazunk már együtt messze . . . Nőm nagyon beteg ... alig lélekzik már . . . Szívére teszem kezemet s elszámolom az erütést. . . Negyven, egy perc alatt. iSaját órverése volt az. Captain! ön tudja azt jól, hogy nekünk kettőnk­nek van egy lelkünk . . . Nem olyan ritkaság ez . . . Hajdan, mikor könyvtárakban laktam, egész foliánso­­kat olvastam olyan emberekről, akiknél kettőnek ju­tott egy Jelek ... Legtöbbnyire nő és férfi szokott lenni... de vannak esetek, hogy két férfi vagy két nő bír egy lélekkel... Néha ikertestvéreknél fordul elő . . . Rendes dolog az összenőtt ikreknél . . . Azok­nak ugyanegv percben kell meghalniok, mert kettő­jüknek van egy lelkűk. . . így volt az új-szőnyi összenőtt ikerleányoknál. . . így a siami ikertestvé­reknél. — Nekünk is kettőnknek van egy lelkünk, — folytató a kór. Amint kedvesem szíve utolsót dobban: az enyém is megáll. Ezzel megszűnt dobogni egy nagy, nemes szív, mely nagy erényeiért nagy jutalmakat vett, nagy botlásaiért nagyon megszenvedett. . . Hibája is az volt, ami az erénye: férfi volt s asz­­szonyt szeretett. Jókai Mór. Divatos hajviselet. — Ugyan, kedves kisasszony, ne féltse olyan na­gyon ezt a frizurát. Sokkal szebben illenék kegyed­nek, ha egészen egyszerűen viselné a haját. Kegyed­nek . olyan szép haja van, hogy Isten ellen való vétek azt vassal sütögetni, viasszal feldudorítani. Ne en­gedje azt többet. Kár ennek a szép hajnak minden száláért, a mi elvesz. Pedig ettől a haj kínzástól, amit kegyetek piperének neveznek, csak romlik a haj. El­veszti a fényét, a haj a hegyén meghasadozik, köny­­nyen elszakad és hamar hullani kezd. Minderre a mesterséges fonadékra kegyednek nincs szüksége. Hisz olyan gyönyörű tömött hajzata van, hogy ha azt egész egyszerű fonadékban tűzi föl a fejére, annál szebb fejdíszt nem kívánhat magának. Jókai Mór.

Next

/
Oldalképek
Tartalom