Az Ember, 1965 (40. évfolyam, 1-48. szám)
1965-02-20 / 8. szám
THE MAN Hungarian Weekly 100 WEST 80th STREET NEW YORK 24„ N. Y. Előfizetés egy évre TIZENKÉT DOLLAR és 50 CENT 40. évfolyam, 8. sz FŐSZERKESZTŐ: BR KLÁR ZOLTÁN Tel: SU 7-7771 SU 7-1353 WA 5-7160 Vol.: 40. No.: 7. 1965 Február 20. ÁRA: Egyes Szára 25 c Cniiadai SZALASI Emlék" vacsora, mely est a nyilasok közölték, hogy: MAO TSE TUNG legyőzi a zsidó USAt és Szovjetet és ezután, mint “TURÁNI” ROKONUK, tüstént FELSZABADÍTJA MAGYARORSZÁGOT ! Irta: DÉNES MIKLÓS, Az Ember Montreal-i szerkesztője MONTREAL, 1965, Február A régi Magyarország antikéin it izmusa és nyilasizmusa ellen legbátrabban küzdő lapnak, a dr. Kiár Zoltán szerkesztésében megjelent és így a Zsidó-ellenes törvény életbelépése után legeslegelsőként BETILTOTT “ társadalmunk ” című hetilapnak, valamint az ugyancsak dr. Kiár Zoltán szerkesztésében most New Yorkban megjelenő Az EMBER-nek az a specialitása és ebben különbözik MINDEN más orgánumtól, hogy: a náci és nyilas banditák elleni adatait saját maga gyűjti össze, önerejéből szerzi meg és ezért tud e banda ellen SIKERESEN küzdeni, —miként ezt a New York-i Esküdt Bíróságnak a nyilas lapot Az Ember adatai alapján hozott kivégző döntése bizonyítja és amiként Az Ember nyilas-leleplező adatait a Canada-i illetékes tényezők is méltányolják, amelyről én, magam tudok tanúságot tenni... AZ EMBER ily Irányú munkásságát erősíti az alábbi riportom, amely egyaránt szolgál ébresztésül és hiteles felvilágosításéi úgy AZ EMBER nagy olvasótáborának, mint a Canadai illetékes hatóságoknak, állambiztonsági tényezőknek, a Szabad Világ demokratikus magyarságának. Egy ország sírásója... MONTREAL nyilas gárdája újból összeült, hogy Magyarország, sírásójának, a magyar történelem legsötétebb alakjának, sokszázezer ártatlan magyar zsidó gyilkosa: SZALASI Ferenc emlékének— “ áldozzon ’’ ••! A HUNGARISTA SZABADSÁG MOZGALOM ”, £. vad-ttyilES “ HUNGARISTA TESTVÉRI KÖZÖSSÉG ” társ - egyesülete, mely a “ SZITTYAKÜRT ” című nyilas lapot adja ki, SZÁLASI - EMLÉK VACSORÁT rendezett a Montreali “ SZÉKELY KLUB ” külön termében. Nyilas emlékvacsora E sorok írója, — montreali hírlapíró volta ellenére,— ezúttal sem kapott meghívót... Úgy látszik, hogy: nemcsak a nyilas lapot feltámasztó newyorki zsidó - nyomdát reprezentáló főtitkárral rendelkező és még, mindig vele működő Magyar Zsidók Világszövetségének newyorki szer, vezete, de a montreali nyilasok is — fekete listára tettek..! Természetesen az a csekélység, hogy: nem kaptam meghívót a nyi lasoktol, — NEM akadályozhatott meg abban, hogy ne legyek szemes fül - tanúja a zártkörű és csakis meghívóval megközelíthető nyilas gyülekezetnek. Só't! Az összejövetel szig,oruan zártkörűsége egyenesen parancsoló kötelességemmé tette, hogy tudomással bírjak mindenről, ami e társaság estjén történik"! Szejm- és fül-tanuság A SZEM-tanuságot úgy oldottam meg, hogy: a Klubbal szemben lévő “ TOURIST HOME ”-ban kibéreltem egy szobát és onnét, mint egy “ Páholy ”-bol figyeltem az emlékvacsorára igyekvőket... A FÜL-tanuság már kissé komp likáltabb volt, de ezt is sikerült megoldanom. Dénes Miklós A délután folyamán, — mellékes, hogyan és miként, kivel és mily módon, sikerült a teremben elhelyeztetni egy hangfelvevőt, amely hűen vette fel az elhangzott beszédek--------eg,y részét... Sajnos, — csak egy részét, mert a kis készüléket a Meghívón jelzett kezdési időpontra állították be de a vacsora kb. egy órai késéssel vette kezdetét és így a hangfelvevő több, mint egy órán át, csak ér dektelen és értéktelen hangfoszlányokat rögzített, feleslegesen pergett. Szálasi évforduló A később leforgatott hangszalagról derült ki egyébként, hogy: a montreali nyilasaink SZÁLASI Ferenc születésének hatvannyolcadik évfordulóját ünnepelték. Még délután, a helyszínen tett személyes látogatásom alkalmával ugyanis úgy véltem, hogy Szálasi halálának évfordulójára hívták ősz sze a ‘‘ testvéreket ”... Tudni illik: pont a látogatásom idején AKASZTOTTAK fel két “ ÁRPÁD . SÁVOS ” zász ló közé a tudvalevőleg —felakasztott nyilas “ Nemzet Vezető ” arcképét-óz így joggá’- hittem, hogy — egy, “ In Effigje ” akasztásnak ” vagyok véletlen szemtanúja-A megjelentek Mint “ Páholyom ”-bol zavartalanéi figyelhettem,— a “ meghívottak ” lassan kezdtek gyülekezni Elsőnek: Kövecses Ferenc, a Hungarista Szabadság Mozgalom montreali csoportjának vezetője érkezett. Nem sokkal utána a Szálasi-generáüs Zákó András féle Magyar Harcosok Bajtársi Közös, ségének elnöke: Dettre László jött és valamivel később. legnagyobb csodálkozásomra látom, hogy: a híres Montreal-! LOYOLA Collegium újonnan alakított MAGYAR Tanszékének professzora, HAEOKEXAST Dezső is az ünneplőkkel tart, két, diák külsejű fiatalember társaságában..! Mintegy ötvenen, —közöttük né hány hölgy,— vettek részt az ünnepi vacsorán, amelynek vezérszónoka Kövecses Ferenc szabadságharcos ” volt, aki nem győzött kifogyni a SZÁLASIT dicsérő frázisokból, majd a világ-politikára és ezzel kapcsolatosan -------- Magyarország FELSZABADITÁ. SÁRA tért ki Kövecses-.. Mao Tse Tung úr A montreali nyilas Csoportvezető a legnagyobb határozottsággal jelentette ki: . — Magyarország min den reménysége Mao Cse Tung-ban és Vörös Kína mai vezetőiben KELL hogy összpontosuljon!- közölte kategorikusan... A nyilas banda nagy tapssal fogadta vezérszónokának e desperátus kijelentését, amelyet a taps elültével Kövecses “ testvér ” bővebben is megmagyarázott..Amerikai és orosz *' bolsi ” zsidók..! Kifejtette, hogy: az OROSZZSIDÓ bolsevisták meg az AMERIKAI - KAPITALISTA ZSIDÓSÁG egy követ fújnak, de már. NEM SOKÁIG, mert rövidesen kenyértörésre kerül a sor Mao Tse Tung Vörös Kínája és a zsidó-bolsevista Oroszország, meg a szövet, ségese, a zsidó-kapitalista Amerika között és nem kell hozzá prófétának lenni, hogy megállapítsuk: ebből az összecsapásból a TURÁNI fajjal közeli rokonságban levő KÍNAIAK kerülnek majd ki győztesként..! A kinai “ rokonok ” Elszónokolta még ezután, hogy: a “ rokonok '* a győzelmük után nemcsak kikérhetik a muszkákat Magyarországból, hanem segítségükkel “ majd visszaállítjuk ezeréves határainkat is ..! ” így, a nyilas kismóricka ”! Kövecses “ testvér ” szerint; a Vörös-Kina felé való orientációnak van egy másik, el-nem-hanyagolható tényezője is, nevezetesen az, hogy,— bár a kínaiak is MARX elvét vallják, de NINCSENEK köz tűk-------- ZSIDÓK és így nyűgöd.