Az Ember, 1965 (40. évfolyam, 1-48. szám)

1965-02-13 / 7. szám

1965. Február 13. 'mz^jmber 5. OLDAL Mag^ar-Amerika legszebb társadalmi eseménye, As Ember-Bál as ESSEX HOESE-ban Március 27—én Szombat este 8 kor Belépő személyenként, a pazar ESSEX Vacsorával $ 20.00. Jegyrendelés: SU 7-7771 SU7-1353 WA 5-7160 Kollert F. Kennedy Newyork uj Szenátorának levele AZ EMBER'hez Robert F. KENNEDY, volt Igazságügy - miniszter, New York Állam novemberben sok százezres szavazat többséggel megválasztott uj, szövetségi, de mokrata Szenátora a következő levelet intézte dr. Kiár Zoltán­­hoz, Az Ember főszerkesztőjé­­hez: ROBERT F. KENNEDY Dr, Zoltán Klar Az Ember szerkesztője 100 West 80 Str. Kedves Dr Klar: A legjobb dolgok egyike egy si­keres választási kampánynál, ami­kor a szavazás már megtörtént és eljön az idő, hogy köszönetét mond junk a barátoknak s támogatóknak E sorokkal kifejezést kívánok ad­ni annak, mily őszintén becsülöm azt a támogatást, amelyet lapja a­­dott jelöltségemnek és még inkább azon állandó törekvését, amellyel a kampány tartama alatt a válasz­tási kérdéseket korrekt módonj ( “ FAIRLY ” ) tárgyalta. Az idegennyelvü sajtó életfon­tosságú szcdgálatot teljesít azzal, hogy a jó amerikaiak sok ezreinek állandó tájékoztatást nyújt a köz­­ügyekről. Ily tájékozott polgárság nélkül a demokrácia nem tudna működni országunkban, , VALLY’S • house ' ▼ IENNESE OF Bármikor, ha azt gondolja, hogy köziigyekre fel kell hívja figyelme­met, ajtóm mindig nyitva lesz. Sincerely Aláírás: Robert F. Kennedy Szívből köszönjük Robert F. KENNEDY Szenátor levelét, de úgy érezzük, hogy csak KÖ­TELESSÉGET teljesítettünk amikor minden publicisztikai e­­rőnket és Az Ember oly széles körű nyilvánosságát latba ve­tettük annak érdekében, hogy New York Államnak ismét le­gyen DEMOKRATA párti sze í nátora is, kivált amikor oly ér­tékes eredményeket produkált politikusról van szó, mint: Ro­bert F. KENNEDY, aki a pol­gári jogegyenlőséget oly sok­ban szolgáló CIVILjOGI ja­vaslatával és más HALADÓ törvény - kezdeményezéseivel biztos garanciát nyújt arra, hogy MÉLTÓ utódja lesz a nagyemlékű Herbert H. LEH­MAYOR'S KESIHKt.VT i a legjobb MAGYAR vendéglő a West Side-onl CLIFTON HOTEL 127 W. 79th ST. NEW YORK CITY TRafalgar 4-4525 YORKVILLE legmodernebb és legelegánsabb SZÉPSÉG. SZALONJA, 326 East 86 Str. ( 1st és 2nd Ave. közt) NYC !!! VALAMI UJ !!! Nemcsak nők, de férfiak és GYERMEKEK SZÁMÁRA IS: SAUNA nagyfontosságu az Ön EGÉSZSÉGE, TESTÁPO­LÁSA, valamint SZÉPSÉ­GE SZÁMÁRA! SAUNA a legújabb módszer IDEG MEGNYUG­TATÁSRA és a test LEFOGYASZTÁSRA! iHa egyszer használta a SAUNA-t, látni fogja, mit mu­lasztott eddig,! Úgyszintén Test-MASSZÁZS, NAP-lámpák, |TÜ-ZUHANYOK TÖRÖK-LEDÖRZSÖLÉSEK stb. stb. A Hölgyek kényelmére szolgál 30 I éve ismert SZÉPSÉG - SZALO­­NUNK, amelyben nemcsak ameri- ___ kai, de európai készítményeket is | használunk s Európában kiképzett | szakerőink a legnagyobb megelé­gedést tudják biztosítani! Specia- ÍJ listák vagyunk HAJSZÍNEKBEN Y és Tartós HAJHULLÁMBAN! ^ tájékoztatásért és APPOINTMENT-ért telefonáljon: Vfc'lf’ YORK központjában, a Hág üzleti életének centrumé­­>an, a Broadway kellős közepén MM ■ Hotel ABBEY 151 W. 51st Street TEL: Cl 6-9400 4 magyar szívélyesség és elő­­iékenység és az amerikai nagy­vonalúság vezérli ezt a gyönyörű szállodát, fényes éttermét, a oilág minden részéről Ameri­­kába érkező magyarok • köz­ponti találkozó helyét További .RE 7-0658. . ?0 0 0 *0000000000000000-00000 * 0 0 0 0 0 0 0* BURG-A-CUE RESTAURANT Rendelését PERCEK alatt Házhoz Szállítjuk! INGYENES hazaszállítást Second Ave. at 79 Street. Tel.: BU 8-8582 ROBERT F. KENNEDY Dr. Zoltán Klar Editor AZ EMBER 100 V.'est 8oth Street Hevi York, New York Deer Dr. Klar: One of the best things about a successful election campaign cones after the voting is all over — v;hen the time arrives to thank one's friends and supporters. This is to let you know how sincerely 1 appreciate the support •which your paper gave to ny candidacy -- and, even,more , the constant effort which you rade to present the issues fairly throughout the campaign. The foreign language papers perform a vital service in keeping many thousands of good Americans informed on public affairs. Without such an informed citizenry, democracy could not function in our countryi Whenever-you have public natters that you believe should come to my attention, my door váll. always be open. Sincerely, MANN nemes humanista és harcos demokrata politikájának A magunk részéröl örömmel élünk majd KENNEDY Sze­nátornak e levélben hozzánk in­tézett felhatalmazásával és a­­dott esetben, fontos demokra­tikus magyar s MUSZ-os köz­ügyekben azon biztos tudattal fogunk hozzá fordulni, hogy: nemcsak nyílt ajtóval, hanem a tőle megszokott NYÍLTSZÍ­VŰ, népbarát érzésekkel fogja felkarolni IGAZ ügyeinket és nagysulyu szavát mindig fel emeli majd teljes sikerükért.\ KALMÁR »3 MIKLÓS ! WIICIHY Oly frissítő, hogy a franciák NEM CELESTINS is teszik jégre... A franciák a VICHY CELESTINS-t hidegen szervírozzák. A New Yorkiak jobban szeretik jegelve. Kiki ízlése szerint! A Francia országi Vichyben, töltik a VICHY CELESTINS-t, a forrásnál, a teljes ásványi tartalmával és enyhe alkalikussága folytán segíti az emész­tést. Az európai jóízlésiiek esküsznek erre é­­vek óta. Kérje New York jó vendéglőiben é­­lelmiszer boltjaiban, Drogériákban és áruhá­zaiban, vagy pedig hívja: OXford 5-1497. Vichy of France, Inc., 1440 Broadway, N. Y, 10018 >00000-» rwiKuri IRKA és I B U S Z FÖKÉPVISELET JOSEPH BROWNFIELD IS PARK ROW. NEW YORK CITY. N. Y. TEL.: BA 7-116«, BA 7-11*7 Mindenféle UTAZÁS és BIZTOSÍTÁS1 Magyarországi VIZŰM beszerzése Felvilágosítással készséggel szolgálunk« “CI/LTl/RE CENTER” , «7 EAST 84th Street, N.Y. 28, N.Y. A 3rd Ave sarkáé - TELEFON: LEhigh 5-6490 — Tudományos és Szépirodalmi Könyvek, Szótárak, Hanglemezek*

Next

/
Oldalképek
Tartalom