Az Ember, 1964 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1964-07-04 / 27. szám

1964, Julius 4. 7 oldal «Már több alkalomból írtunk a két Gáti fivérről, akik az 56-os for. radalom után jöttek Amerikába, egyetlen cent nélkül, de telve ambi cióval, energiával, munkakészséggel, azzal a szándékkal, hogy ők, a két pesti GÁTI - GYEREK majd megmutatja Amerikának a korlát­lan lehetőségek hazájának, hogy: ki a legény a ----------GÁTON, hogy pesti ügyességgel, szorgalommal mit lehet itt elérni.,! És minden úgy is történt, ahogy ez a két kitűnő megjelenésű, kedves modorú, mindig mosolygós arcú fiatalember maga elé tűzte: Gáti Pál sokfelé történt próbá'kozás után kikötött végül az ékszer szakmában és ott máris te­kintélyre és a megélhetés szükségességét jóval túlhaladó, biztos és folyton növekvő jövedelemre tett szert. Gáti Norman pedig az élték tőzsde fantasztikus lehetőségeket kínáló mezőnyét választotta érvé­nyesüké színhelyéül és megbízhatóságával, előzékenységével, udva­riasságával először meghódította híres cégének minden amerikai ve­zetőjét és szerzett a nagy amerikai cégnek kitűnő magyar klienseket. Az elmúlt héten már a saját Queensi házukban adott Mr. s Mrs. Nor­man Gáti és Anita leányuk, a Svédországból látogatóba jött nővére: Mrs. Rose Gálos tiszteletére hatalmas méretű, pazar fogadást. A villát “ Budai Kiskocsmá vá alakították át, lampionokkal, kockás asztalkendőkkel, magyar borokkal ésTgy muiattak kivilágos virra­datig... A kedves vendéglátáson a Queensi Olvasókör dr. és Mrs. Les­lie Kardos, a MJJSZ társelnöke vezetésével szép számmal képviseltet­te magát. Megje*entek: Gáti Pál és elegáns felesége, Mr. Mrs. Gerber dr. és Mrs. Edinger, Mr, és Mrs. Szegő, Mr. és Mrs. Joseph Bence, Mr, és Mrs. Füredi Sándor, Mr. és Mys. Kramer, dr. és Mrs. Richfield Mr, és Mrs. Hugo Weisz, Mrs. Mira Szerda, az Ausztráliai Sidneyböl, Mr. és Mrs. Gáspár Tamás főmérnök, Mr. Sidney Silinsky, Mr. és Mrs. John Gordon, Mr. s Mrs, Otto Quittner, Mr. s Mrs, George Solti Mr, és Mrs. Sándor Grosz, bőrkabátgyáros, Mr. Mrs. Leslie Kemény, Mr. Mrs. Leslie Friedman, ékszernagykereskedő, Mr. Mrs, Les'ie Far­kas ötvösművész, Mr. Mrs. Sobel és családja, Mr. Mrs. George Csá­szár Mrs. Lilly 'Fischer, Mrs. Sári Mérő, Mrs. Susie Saunders és mások. A háziaszonyi szerepet Mrs. Ethel Weisz, Norman Gáti anyó­sa töltötte be kedvesen, fáradthatatlanul.. Másnap, amikor Mrs. Kose Gálos a Kennedy repü^'térröl elutazott, utolsó pillanatban megérke. zeit Torontobol másik testvére: Mrs. Edith Sereny, Mr. John Sereny, faevportör felesége..! Hát nem o*yan ez, mint egy —álom, derék, be­csületes, szorgalmas magyar emigránsok MEGVALÓSULT álma..? ! Sales Management Mortgages ARTHUR C. KARLIN Co. Inc. 667 Madison Ave. New York 21, N. Y. Licensed Real Estate Brokers (Hungarian spoken. Ask: for Mr. HALPERT! Call: PL 3-6977, STORES OFFICES LOFTS Brownstone Specialists A "BUDAPEST”-ben if j ehet mint Budapesten! A “BUDAPESr’-ben úgy érxl magát, mint Budapesten! Budapest RESTAURANT és Cocktail Luncheon Legizletesebb ebédek, vacsorák Importált borok és belföldi ITALOK nagy választéka. — Business Men’s Luncheon — Herskewitz Kálmán személyes és figyelmes irányítása mellett 1481 SECOND A VENU« (A 77th Street sarkán) Tel: UNI-3600, RH4-9432 OLD DUTCH Delicatessen Felvágottak, ínyencségek, Bel s külföldi különlegességek Importált csokoládék. Mikor Partyt rendez, hívjon minket! 1646 Second Ave. (85-86 utcáknál) Tel: RE 4-7194 73535 o ~ JT MAYOR'S RESTAURANT ( a legjobb MAGYAR vendéglő a West Side-onl CLIFTON HOTEL 127 W. 79th ST. NEW YORK CITY TRafalgar 4-4525 ELEGÁNS szobás LAKÁSOK , Bérlet szerződéssel -Lease-vagy anélkül] Minden Kényelemmel BÚTOROZVA Gáz és villannyal felszerelve. MAGYARUL BESZÉLÜNK I PARK SHELTON APARTMENTS \ 163-03-89 th Ave. JAMAICA, L. I. POSTA MELLETT. Tel: OL 8-6704i ÚTIRÁNY: 8th Ave. SUBWAY .Jamaica Line, PARSONS Blvd. állomás. 25 perc Newyorkhoz, 10 perc a World Fairhez^ 0 00 0 *0**-0'0'00-0*0*0r0 01 QUALITY ART GALLERIES néven YORKVILLE legnagyobb MAGYAR KÉPTÁRA, 1496 3rd Ave.l TELEFON: LE 5-4168 ■ a 84-85 utcák között. Pazar MAGYAR, Német, Osztrák, Olasz, Francia képek jutányos árakon. Keressen fel bennünket^ Barbara és József Bárczy, tulajdonosoké ASTORIA-ban: 30-19 Steinway Str. LINY. Tel: AS 4-5990 Í QUEENSben: 64-15 Fresh Pond Road, Ridgewood 27 EVl-2365m Egy igazi barátságos hely,egy SPARK’S PUB VENDÉGLŐ ahol mindenki remekül érzi magát DON SPARK, tulajdonos 1526 Second Ave. Tel: RH4-9721 MAGYAR HENTES Merít József NEW YORK, |Í508 Second Ave. (RH 4-8292) L (a 78. és 79. utcák között) I Hazai szalámi kapható: lég mindenfajta jó hurka, kol-l Ihász, sonka, szalonna és fri»sf hús, igazi HAZAI MÓDI, LICHTMAN'S CUKRÁSZDÁNAK áj címe: 532 Amsterdam Ave. ▲ West 86. utca Barkán Tel.: TR 3-2373 99 “PAPRIKA Magyar Restaurant - Espresso 1529 YORK AVFNUE (a 81-ik utca sarkán) NEW YORK 21, N. Y. — Telefon: RH 4-9227 7 fogásos teljes DINNER $2.60 s feljebb! Nyitva hétfő ki­vételével, naponta d. a. 4-től 12-ig. Szombat és vasárnap déli 12-től éjfélig — KÜLFÖLDI és BELFÖLDI BOROK és SÖRÖK! Naponta friss rétesek, palacsinták. Pénteken Halászlé! Air Conditioned! Magyaros szeretettel várja: HORVÁTH GYULA tulajdonos •eeeeeeeeeeeeeeeeeeee FIGYELEM ! Teljesen átalakítva! Mindenkinek látnia kell! Mindenkinek hallania kell Minden este KOVÁCS LAJOS primás Károlyi Tamás zongorakiséretével ! “Délibáb” Zenés Night Clubban. Tánc kezdete este 8 óra 30-tol záróráig 218 EAST 86th STREET, I\EW YORK CITY Elsőrendű magyar konyha! Rezerváció: Tel.: RH 4-9720 Magyar borok! Szolid árak! Kedden zárva! NAPONTA 25 ételféleségből válogathatnak kedves VENDÉGEINK AZ ÚJONNAN MEGNYÍLT KIS ROYAL MAGYAR ÉTTEREMBEN! — Előzékeny kiszolgálás ! 1 Győződjön meg olcsó, ízletes, változatos ételeinkről l REGGEL 6.30-tol ESTE 12-ig NYITVA-Business LunchI 1606 Second Ave. Betw.: 83-84 Str. ICA AIR CONDITIONED 206 EAST 86 STR TEL.: RE 4-4428 (a 2 és 3 Ave között) Helmut VOLLMER tuL Naponta Vig György vezeté­kével a Bert Durra Trio hangversenyez 4-től záróráig Kitűnő saját CUKRÁSZ sütemények Legfinomabb kontinentális konyha — Lunchok -Dinner £spR£ss° ^ V/ RESTAURANT 301 East 79(2nd Ave) A zongoránál: ELSIE GAL LAY Tel: RH 4-9266 Délután 2 - éjjel 1-ig KEDDEN ZÁRVA ESPRESSO ÁRAK- AIR CONDITION ! 25-30 Személyes Cocktail Partyk Rendezését Vállaljuk ! IMEGNY1LT! Yorkville Legszebb Vendéglője, a: GREEN KITCHEN a 77 utca és 1st Ave. sarkán MODERN - Olcsó-AIR CONDITION! A pazar konyhánkra, szeretettel várják a Newyork-i és a Világkiállításra ideérkező magyarokat a tu>ajdonosok: JIMMY - BILL - JIMMY

Next

/
Oldalképek
Tartalom