Az Ember, 1963 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1963-03-16 / 11. szám

1963 március 16 'jíz&mEbji 7 oldal Gyimesi Kásás Ernő, a kiváló festőművész, az amerikai magyar képzőművészek egyesületének alapító elnöke és legagilisabb egyéni­sége, a New York-i nagysikerű karácsonyi kiállítás megrendezése után most végre időt szakított, hogy saját művészi alkotásaival is törődjék. Ötven pompás festménye van készen és azoknak bemuta­tását a johannisburgi Rembrandt Society meghívására a délafrikai köztársaságban kezdi meg. Gyimesi Kásás február 25-én már el­indult távoli útjára Londonon, Rómán és Kenya fővárosán: Nirobin át. Az utóbbi helyen a muzeum igazgatója, akinek felesége magyar, fogadást rendezett tiszteletére. Johannisburgban kiállított képei főleg tájképek és városi képek. Gyimesi Kásás kiváltkép urbánus festő. A Rembrandt Társaság, melynek tagjai főleg milliomos gyémánt­kereskedők, nagy érdeklődést mutatnak képei iránt. Gyimesi Kásás Johamúsburg város első szállodájában lakik és első estéjén a szálló éttermében a zenekar nagy meglepetésére a magyar Himnusszal és magyar nótákkal köszöntötte. A délafrikai kiállító körút további ál­lomásai: Pretoria főváros, Captown és Dürban. Gyimesi Kásás az első magyar festőművész, aki Dél-Afrikában utat tör a magyar képzőművészetnek, még pedig a jelek szerint biztos sikerrel. .. * Brownfield József, rendkívül tevékeny magyar közéleti férfiú, az United Hungarian Jews of America igazgatósági boardjának elnöke és felesége, Vera asszony, házassági évfordulója alkalmából egy baráti társaság szeretettel ünnepelte őket a híres Chárdás nightclub és restaurant elegáns, ragyogó helyiségében. A virágokkal díszített, nagy asztal mihamar a zsúfolt terem központja lett, az előkelő, nagy­részt amerikai vendégekből álló közönség érdeklődése is a vigadva ün­neplő magyarok felé fordult, amikor a legkiválóbb magyar prímások egyike, Horváth Elemér a jubiláns házaspár tiszteletére a legszebb magyar nótákat kezdte játszani. A hatás elementáris volt. A magyar muzsika a Chárdásban megfogta a szíveket és némely morozus ame­rikaiból egy csapásra rajongó magyarbarátot formált. Hozzá­járult ehhez Havas György harmonikaművész elragadó játéka is. Külön kell szólni Rákossy Tiborról, a Chárdás nagytehetségű férfi­sztárjáról, aki szintén a magyarságnak szerez dicsőséget. Minden dicséret megilleti a Chárdás magyar tulajdonosait, hogy ily nívó­sán s amellett rendkívül hangulatos, mulattató formában nép­szerűsítik a magyar énekművészetet és zenét, Magyarországot. És külön feljegyzésre méltó érdekesség, hogy a Brownfield házaspár intim, kis magyar családi ünnepsége ekként szélesedett ki az ame­rikaiak és magyarok meleg, hangulatos estjévé ... NÉVJEGY, leggyorsabban, legolcsóbban és legmodernebb kivitelben: Theodore (Tibor) KLAR Printing Co.-nál: 260 West Broadway, New York 13, Tel: WA 5-7160, SU 7-7771, SU 7-1353. Sokan ismerték Pesten Kőszegi Károlyt, a „Háztól-házig“ nevű fuvarozási vállalat népszerű tulajdonosát, aki a napokban hosszas viszontagságok után megérkezett New Yorkba. Kőszegi régóta sza­badulni akart Kádár János szabadságfosztó paradicsomából, de ut­­levélkérelmét mindig visszautasították. Végre tavaly júliusban al­kalma lett egy kis ravaszsággal kijutni Bécsbe, a football válogatott csapatok nagy mérkőzésére. Csoportutazást rendeztek Pestről és egy ilyen, kevesebb szigorúsággal összeállított csoportba sike­rült becsempésznie magát s Bécsben aztán lemaradt a transportból és azon töprengett, hogy most már merre menjen, letelepedésre hol keressen új hazát magának? Ezenközben a bécsi Ring egyik uj­­ságstandján megpillantotta „Az Ember“ legújabb számát és kí­váncsian sietett megvenni a külföldi magyar szabad sajtó leghar­­cosabb hírben álló lapját. A második oldalon, a Pontiac nagy autós világcég hatalmas hirdetésében azonnal meglátta Balogh László, magyar igazgató nevét •— s eszébe jutott, hogy Balogh Lászlóval együtt érettségizett s milyen kedves jó cimborája volt az iskolapad­ban. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elkezdett amerikai vizűm irányában orientálódni, amelyet végül sikerült is megszereznie. Mon­dani sem kell, hogy New Yorkban első útja Balogh Lászlóhoz ve­zetett, aki a régi szeretettel ölelte keblére egykori bajtársát, osz­tálytársát. Boldogan így került össze Amerikában újra „Az Ember“ világpublicitása révén a két jóbarát és mindketten siettek érte kö­szönetét mondani lapunknak ... Súlyos csapás érte Hacker Jenőt, a New York-i Önképző Egylet díszelnökét, feleségének, Josephine aszonynak 55 évi boldog há­zasság után 80 éves korában történt elhunytával. Mrs. Hacker élén­ken résztvett az Önképző munkájában s az Egylet tagjai, valamint a család barátai nagy számban vettek részt temetésén. Az önképző ülésén Paprikás Weisz Sándor, az Egylet új dísztagja meghatóan szép, költői szárnyalású beszédében áldozott nemes emlékének, szem nem maradt szárazon. A megható felszólalás befejeztével egy percig csend honolt a teremben, mert sokan. Hacker Jenővel együtt szemü­ket törölgették, annyira a hatása alá kerültek Weisz Sándor me­leg emberi érzülettel teli, hatalmas gyászszónoklatának, amely ma­gával ragadó, méltó portrét adott a nemeslelkű Hacker Jenőnéről... A "BüDAPEST’-ben úgy ehet, mint Budapesten! A “BUDAPEST”-ben úgy érni magát, mint Budapesten! Budapest RESTAURANT és Cocktail Luncheon Legfzletesebb ebédek, vacsorák. Importált borok és belföldi ITALOK nagy választéka. — Business Men’s Luncheon — Herskowitz Kálmán személyes és figyelmen irányítása mellett 1481 SECOND AVENUB (A 77th Street sarkán) Asztalrezerválás: PL 2-9325. WHITE HOUSE MAGYAR VENDÉGLŐ 1464 FIRST AVE., N. Y. (A 76. és 77. n. között) A York vilié elegáns, barátságoa MAGYAR vendéglője Szolid polgári árak. Business Men’s Luncheon TEL.: RE 4-9034 CSIZMAZIA Irén és Kálmán RÓNAI Kosher Hungarian Restaurant Delicatessen, Caterers 1615 UNIVERSITY AVE., BRONX Tel.: CY 9-4952. Monday: LU 3-9761 Esküvők Partyk Barmicvok A newyorki MAGYARSÁG és a SPORT BARÁTAINAK kellemes, otthonos, kitűnő, jutányos vendéglője a: FOOTBALL BAR RESTAURANT, INC. 1482 SECOND AVENUEN, közel a 77-ik utcához TELEFON: RH 4-9005. UJ MAGYAR VENDÉGLŐ NEW YORKBAN! // n BALATON Kitűnő magyar konyha! Rendkívül jutányos árak! A konyhát Ács Gizella vezeti 1602 THIRD AVE. A 90-ik utca és 3rd Ave. sarkán PHONE: SA 2-9868 LICHTMAN'S CUKRÁSZDÁNAK uj címe: 532 Amsterdam Ave. A West 86. utca sarkán Tel.: TR 3-2373 CONTINETTE III COIFFEURS *“ Leslie Kovács Andy Pastor 1221 LEXINGTON AVE. (Near 83rd St.) TEL. REgent 4-1825-6 PAPRIKA Magyar Restaurant - Espresso 1529 YORK AVFNUE (a 81-ik utca sarkán) NEW YORK 21, N. Y. — Telefon: RH 4-9227 7 fogásos teljes DINNER $2.30 és feljebb! — Nyitva, hétfő ki­vételével, naponta d. u. 4-től 12-ig. Szombat és vasárnap déli 12-től éjfélig — KÜLFÖLDI és BELFÖLDI BOROK és SÖRÖK 1 ! MINDENNAP FRISS, ROPOGÓS LIBASÜLT ! Magyaros szeretettel várja: HORVÁTH GYULA tulajdonos GALLAY ESLIE ZONGORÁZIK minden este BÁN TAMÁS a kitűnő KOMIKUS minden szombaton fellép 65 Délibáb 99 ZENÉS NIGHT CLUBBAN TÁNC — SZÓRAKOZÁS 218 EAST 86th STREET, NEW YORK CITY Elsőrendű magyar konyha! Magyar borok! Szolid árak! Rezerváció: Tel.: RH 4-9720 Kedden zárva! Emlékszik még az igazi BUDAI vendéglők, Cukrászdák csodálatos, magyaros hangulatára? A béke, nyugalom és bőség KELLEMES OTTHONA KLEINE KONDITOREI (A KIS CUKRÁSZDA) Intim, hangulatos, elegáns vendéglő és cukrászda a YORKVILLB szivében 234 EAST 86th STREET RE T-T130 Remek sütemények. Csokoládék. Torták A legkitűnőbb ITALOK a legnagyobb választékban I Mr. and Mrs. FRED KLAUKE, tulajdonosok gondos, szeretetteljes managementjében Yorkville kedvenc restaurantja MINDEN ESTE ZENEI KITŰNŐ MŰSOR! Continental konyha! MÉRSÉKELT ÁRAK! CSALÁDI HANGULAT! tufcnt 207 EAST 86 St. A 3-ik Avenue közelében mee TELEFON: AT 9-8130 UJ MAGYAR VENDÉGLŐ A WEST SIDE-ON LITTTLE INTIM RESTAURANT A GREYSTONE HOTELBEN 212 West 91st Street, New York 24, N.Y. Telefon: SC 4-8341 Continental zene KITŰNŐ KONYHA Nyitva minden este 5 órától kezdve SEMSEY LÁSZLÓ tulajdonos MOCCA 1590 SECOND AVE (82-83-ik utcánál) Uj, kellemes, intim magyar ESPRESSO. — Nyitva, délelőtt 11 órától a hajnali órákig, A legfinomabb ESPRESSO kávé. — Kitűnő sütemények, gesz-5 tenyepiré. Palacsinta, szendvicsek, hideg tálak. Friss sültek Tulajdonos: JOHN FEKETE T1 o 1 ó 1Ua*7ínV q IVTC'íC’ű* A !(( jj aiaiiv-vj/jzjunn. __

Next

/
Oldalképek
Tartalom