Az Ember, 1963 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1963-02-09 / 6. szám

4 oldal 'jtZ&MRER 1963 február 9 „MUSZ“ HÍRADÓ Dr. Polgár Miklós felhívása Izraelből Dr. Polgár Miklós, a HAIFA, Izraelben működő Volt Náci Mun­kaszolgálatosok Izraeli Szövetsé­gének elnökétől kaptuk az alábbi Felhívást, amely úgy az egykori BORI, mint a SIEMENS-HALSKE üzemekben dolgoztatott volt MUSZ-os bajtársainkat, illetve azok hátramaradottjait közelről érdekli. Ezért adunk helyt a közlemény­nek, amelyet szószerinti szövegben adunk az érdekeltek tudomására. FELHÍVÁS volt NÁCI MUSZ-osok és azok Hátramaradottaihoz! Szövetségünk több, mint 6 éve tartó intervenciója, valamint a COMPENSATION TREUHAND működése következté.ben, a volt BORI MUSZ-osok és azok hátramaradottai számára, de a SIEMENS­­HALSKE konszern egykori kényszermunkásai számára is, nevezett cég, eddig ÖTMILLIÓ DM. összegű alapot képezett. Felkérjük mindazon érdekelteket, akik eddig igényeiket még nem jelentették be, SÜRGŐSEN közöljék adataikat Szövetségünkkel. Cím: HAIFA, POB 4266, ISRAEL. Aláírás: Volt Náci Munkaszolgálatosok IZRAELI SZÖVETSÉGE Minthogy a kártérítések kereté­ben igen sok megtévesztő köz­lemény és alaptalan hirdetés lá­tott napvilágot — amelyekre ál­landóan figyelmeztetjük Olvasóin­kat, — most, amikor közöltük az IZRAELI MUSZ Szövetség felhí­vását a BORI és SIEMENS ügyekkel kapcsolatban, szükséges­nek tartjuk megjegyezni, hogy úgy ezzel a Szövetséggel, mint annak elnökével: dr. Polgár Miklóssal, hosszú évek óta állandó kapcsolat­ban vagyunk és eddigi munkájuk­kal a legteljésebb elismerésünket vívták ki, megbízhatóságuk ennél­fogva kétségtelen! Ezért közöltük szívesen felhívá­sukat. COSMO YOUR BEST SOURCE FOR: PIECE DYEING OF ALL SYNTHETIC FIBERS ORLON® SAYELLE® ANTKON® ACRILAN® BAN-LON® ZEFRAN® ALSO “THE BEST” IN KNITWEAR PROCESSING • BRUSHING COSMO DYE WORKS, INC. \ COSMOPOLITAN KNITWEAR PROCESSING CORP. 19 Control Avenue Brooklyn 6 N.-w Vo'1« Telephone HVocmth 7-4144 Alkalmi Először Amerikában “MAGYAR” Brand IMPORTÁLT SZALÁMI, CA O LA SZAPPANOK, VALÓDI PESTI LIBAMÁJ. Magyarországból importált valódi barack, szeder, eper, savanyú cseresznye és málna jam-ek! Magyarországból importált ÉDES NEMES PAPRIKA fontja csak ---------------------------------$1.00 Friss darált MÁK, DIÓ, MOGYORÓ Könyvek leszállított árakban: Az ÉJSZAKA KAIRÓBAN ára 3.50 RANDEVÚ RÓMÁBAN ára 3.50 NEONFÉNY A NÍLUS FELETT ára 3.50 MÁJUS MANHATTANBEN 3.50 HOLDFÉNY HAWAII-BAN 3.50 Az 5 könyv ára MOST CSAK $15.00 Kérje 600 képpel ellátott INGYENES árjegyzékünket! LEMEZEKBŐL KÜLÖN ÁRJEGYZÉK! H. ROTH & SON IMPORTERS 1577 FIRS7 AVENUE NEW YORK 28, N. Y. (82-ik utca sarok) Telefon: RE 4-1118 — LE 5-2322 VIGYÁZZON A CÍMRE! — AMERIKA LEGRÉGIBB és LEGNAGYOBB IMPORT ÁRUHÁZA! é 6 9 9 © ® 9 © 9 9 9 9 ® 9 9 I © © f 9 f 9 9 9 e & © 9 tí © 9 i te f £ 9 9 * Meghalt Alpár Gitta Édesanyja United Hungarian Jews of America HOTEL MILBURN 242 W. 76th St., New York 23 ALPÁR Gittának, az egykor Budapesten, Bécsben és különö­sen Berlinben oly nagy sikereket aratott opera-, operett- és film­sztárnak édesanyja meghalt Bu­dapesten, 80 éven felüli korban. „KLOPFER MAMA“ a Dohány utcai zsidó templom egykori kó­rusvezetőjének volt felesége, erő­sen „jiddisch“ akcentussal törte a magyar nyelvet és a leg,kedélye­sebb színházi mamák közé tarto­zott. „KLOPFER MAMA“ fogalom volt a pesti színházi és újság­író világban mindmáig, sok év­vel azután, hogy ALPÁR Gitta elhagyta első forró sikerei szín­helyét. Magyarországot és Berlin­be ment. * ALPÁR Gitta nemcsak tünemé­nyes énekhangjával, de erotikus kedvességével is szenzációs sike­reket aratott úgy operettekben és filmeken, mint a férfivilágban. FRÖHLICH Gusztáv, a nők bálvá­nya, az akkori világhírű német film-Amoroso feleségül vette. Egész Berlin ünnepelte házasságu­kat, majd gyermekük, JULIRA megszületését. De a náci korszak kitörése vé­get vetett mindennek. FRÖHLICH Gusztáv, a nők bál­ványa behódolt HITLERNEK, el­váltak és Gitta előbb ANGLIÁBA menekült, ahol az Erzsébet ki­rálynő koronázásán szólót énekelt, majd Dél-Amerikába, Buenos Ai­­resbe került. * Gitta Hollywoodban kötött ki és férjhez ment egy BRUGGE nevű hollandushoz, de tőle is elvált és mozisztárok énekkorrkpetitbPa lett. Villája van Palm Springsen és elég jó módban él. Leánya, FRÖHLICH Julika férjhez ment egy gazdag Írországi fiatalember­­hez. k.... T... AMROL HOMES bejelenti model otthonának megnyitását a Hillyer St. és Queens Boulevardon, a 8. Ave. Subway közelében. Modem 2 családos tégla otthonok , 2 ötszobás lakással, kövezett utcában, felszínes pincével, garázzsal. Modern front ve­randa. Gáz, melegvíz, caloric fali kályhák, Hot Point edénymosó. Intercom hálózat, modern Ízlésének megfelelően, Tisztelettel hívjuk meg a megnyitáshoz. Hl 6-4210 7tzGHߣJ2 The Man — American-Hungarian Independent Weekly Published by The Man Publishing Co., line. Editor-in-Chief: Dr. Kiár Zoltán, főszerkesztő General Consul: Alfred H. Adler, jogügyi tanácsadó 1775 B’dway — Tel.: Cl 7-2545 Editorial and Publishing Office: Szerkesztőség és kiadóhivatal: 100 West 80th Street New York 24, N. Y., U.S.A. Telephone: SUsquehame 7-7771 Yearly Subscription $12.50, Single Copy 25 cts. Published every Saturday Reentered as second class matter August 4. 1952, at the post office at New York under the act of March 3, 1879. Second class postage paid at the Main Post Office 8th Avenue Bet.: 32-33rd Street, New York City 6. szám — 1963 február 9 Tel.: TR 3-655Í-----ooOo----­A United Hungarian Jews of America új tisztikarának beikta­tását január 26-án, szombaton este tartották meg, nagystílű bankett és művészi programm keretében a Hotel Milburn nagy­termében. Louis Perlman ügyvéd, az UH JA jogtanácsosa volt a cere­mónia mester és a beiktató bizott­ság elnöke, aki szívélyesen üdvö­zölte a megjelent egyleti dele­gátusokat, a vendégeket és a tisztikar tagjait. A Hatikva és az amerikai himnusz eléneklése után Rév. Morris Lőwy rabbi mondotta az invokációt. Legelőször Spitz Zoltán a Független Magyar Páholy volt elnöke iktatta be a bizalmi ta­nács tagjait: Lőwy Arankát, Tho­mas Kathiet, Szerényi Simont és Nyíri Józsefet hivatalába, az­után Szerényi Simon iktatta tisztségébe Szendrődy Ernő pénz­ügyi titkárt, Friedman Jenő, a Kossuth Egylet díszelnöke Sam Grüner pénztárnokot, Steindler Frigyes alelnököt Cziment Lajos az American JeWfth Refugee Aid Society elnöke instalálta Mrs. Helen Rotman ügyvezető alelnök­­nőt Mrs. Malvina Green, a Ma­gyar Demokraták Országos női tagozatának elnöknője Sehatzkin Mitzi az UJHA női osztályának elnöknőjét, Lőwy Aranka, Buchs­­baum György adminisztratív tit­kárt Louis Perlman, a beiktató bizottság elnöke, Eugene Oester­reicher jegyzőt Nyíri József, Brummer Sándort az igazgatóság elnökét, Klein Ármin a központi Egylet volt elnöke, Brownfield Jó­zsefet az igazgatóság elnökét Sunshine Oszkár, a Magyar Zsidó Világszövetség társelnöke és Emery J. Wortot, az UH JA új elnökét: Isidore < Shapiro Night Court-i híró iktatta be tisztsé­gébe, aki ismertette nagyvonalú munkaprogrammját, Nánási Mik­lós, a Magyar Zsidó Világszövet­ség amerikai tagozatának elnöke üdvözölte az UHJA új elnökét, akivel már tárgyalásokat foly­tatott közös akciók létesítése céljából. Schönfeld Lázár főrabbi benedikciójával ért véget az ün­nepélyes installáció. ÉVI BAZÁR Az ezévi bazár február 8-án pénteken kezdődött és tart 4 napig, február 11-ig, Hétfő estig bezáróan az UHJA helyiségében. Rengeteg ajándéktárgy és áru kerül forgalomba. Érdemes ott vásárolni jótékony célra! Rendkívüli UTAZÁS NAGYON GAZDASÁGOS ÁRON Speciális 24 napos csoportos utazás MAGYARORSZÁGRA 1963 JUNIUS 1 és JULIUS 7-ÉN 2 HÉT MAGYARORSZÁGON ÉS 1 PÁRIZSBAN VAGY 3 HÉT SAJÁT VÁLASZTÁSA SZERINT 23 NAPOS 23 NAPOS Üdülő út Gyógyító út Franciaország, Belgium, Rheumások és arthritiseknek Itália, Hollandia, Monaco 19 nap a híres francia DAX és Francia Riviéra nevű gyógyhelyre New York és vissza, minden költséggel — AMERICAN PLAN Speciális csoport és egyéni utazás Izraelbe Gyerekek szünidei csoportja Izraelbe 10—17 éveseknek 8 hét 1963 julius és augusztusban Felvilágosításért jöjjön, vagy írjon Health & Pleasure Tours, Inc. (azelőtt: HAP TOURS, Inc.) 55 West 46th Street, New York 36 N. Y. JU 6-1775 Legrégibb magyar UTAZÁSI IRODA Az összes hajó- és repülőtársaságok hivatalos képviselője VÍZUMOK BESZERZÉSE IKKA és TUZEX csomagok Gyógyszerek küldése garanciával! FÖLDES UTAZÁSI IRODA 1503 FIRST AVENUE, NEW YORK, 21 Telefon: BU 8-4985, BU 8-4990

Next

/
Oldalképek
Tartalom