Az Ember, 1962 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1962-05-26 / 21. szám

2. oldal ^z&mber 1962 Május 26 BERLINI AZ EMBER i "Csak 1,000 zsidót öltem megí — mondja arcátlan védekezésében Filbert volt SS véreb ' Berlin, május 16 Nyugat-Berlinben most kezdő­dött meg Albert Filbert 56 éves volt SS tiszt és öt SS tiszttársá­nak tömeggyilkossági pere. Fil­bert a fővádlott, a többiek bűn­segédként kerültek a vádlottak padjára. 10,300 zsidó meggyilkolása Filbert az “SS Elite’’ alakula­tok egyikének volt a parancsnoka. A háború után másfél évtizedig zavartalanul élt Nyugat-Berlin­­ben s egyik vezető banknak volt az igazgatója. Az ügyész azzal vádolja, hogy SS-eivel 1941-ben liengyclországban és Oroszország­ban, az előrenyomuló német ka­tonák nyomában összefogatta a »isidókat és sortűzzel kivégeztette őket. összesen 10300 mártír zsidó legyilkolását kéri számon tőle és társaitól ADENAUER kormányá­nak bírósága. Az áldozatokká! előbb megásatta sírjukat Filbert a kihallgatás kezdetén mindent tagadott. Az ügyész nyilván számított erre, mert vé­letlenül életbenmaradt tanukkal, többi közt a legyilkoltak némely szerencsés hátramaradottal felvo-. tíu Itatás aval és' éles keresztkérdé­­áekkei megtörte Filbert arrogáns makacsságát. Kénytelen volt ab­bahagyni a férfiatlan tagadást, mert a tanuk sorra szemébe mond­ták, hogy előbb hosszú árkot ása­­tött s boldogtalan zsidó áldoza­tokkal, akár öregek voltak, akár fiatalok s közben maga inspir­álta, bogy elég mélyen és ren­desen ásták-e meg? Azokra, akik nem bírták eléggé a nehéz, iz­­zadságos munkát, vagy kidőltek, ráuszította SS legényeit, vagy végigsuhintott korbácsával. Az­után felállíttatta őket az árok mentén s legtöbbször önmaga ve­zényelte a sortüzet ... A halot­tak legtöbbje egyenesen az árok­ba zuhant. Mint előző náci-pereknél kide­rült, nemcsak Filbert különítmé­nye, de más náci kivégző oszta­gok is ezt a “leegyszerűsített” módszert használták, a “felsőbb­­rendű” német Herrenvolk leg­jobb tisztjeinek “patent-ötlete” volt oz. “Unsere praktische Me­tódé” . . . Filbert végül fülig elvörösödve, hobegön vallotta: — Legfeljebb csak ezer zsidóról lehet szól A többi rosszakaratú túlzás és tiltakozom ellene, hogy olyannal vádoljanak, amiben ár­tatlan vagyok! És állati arcátlansággal tette hozzá: — A háborúban milliók haltak meg. Miért csak mindig a zsidó halottakat kérik számon, miért csak mindig róluk kell beszélni7 A nyugatnémet sajtó nem harcol eléggé a neonácizmus ellen! A nyugatnémetországi lapok nem sokat beszélnek róluk, szá­razon tudósítanak. Nem válaszol­nak Filbertnek, nem mondják meg, hogy e zsidók legtöbbje agg férfi, asszony vagy gyermek volt s nem fegyverrel a kézben állt szemben a németekkel, hanem megadta magát sorsának, hajszálnyit sem akart ártani a németeknek, nem is tudott volna . . . Pedig ahogy itt látom, még mindig számosán vannak, akik azt mondják, Hit­lerrel csak egy baj volt, az, hogy végül elvesztette a háborút . . . Az iskolai ifjúság, a jövő nem­zedék németjei mltsem tudnak Hitler gázkamráiról, SS kivégzö osztagairól, hat millió zsidónak az “úrnépi” hitleráj általi kiirtá­sáról ! Hány zsidót öltek meg? Nyugat-Berlin sajtója mintha egészen elfelejtetté volna Carlo Schmidtnek, a bonni képviselőház alelnökének az 1960-as templom­­mázolások idején a Bundestagban mondott beszédét: NEM AZ A KÉRDÉS, HÁNY ZSIDÓT ÖLTEK MEG, HA­NEM AZ, HOGYAN LEHE­Emlékszik még az igazi BUDÁT vendéglők, cukrászdák csodálatos, magyaros hangulatára? A béke, nyugalom és bőség KELLEMES OTTHONA KLEINE KONDITOREI (A KIS CUKRÁSZDA) Intim, hangulatos, elegáns vendéglő és cukrászda a YORKVTLLE szivében 234 EAST 86th STREET RE 7-7130 Remek sütemények. Csokoládék. Torták A legkitűnőbb ITALOK a legnagyobb választékban! Mr. and Mrs. FRED KLAUKE, tulajdonosok gondos, szeretetteljes managementjében L & F. FURNITURE EXCHANGE CORP. 2776 THIRD AVENUE A 119. utca sarkán ul és HASZNÁLT BÚTOROK! Hálószobák, ebédlők, konyha­­berendezések, televíziós készülékek, frigidairck, ágyak, székek, képek óriási választékban Mielőtt bárhol vásárol, NÉZZEN KÖRÜL nálunk minden vételkötelezettség nélkül! SOK PÉNZT TAKARÍT MEG NÁLUNK! Keresse Mr. JAMES FORLENZA tulajdonost! Telefon: AT 9-6486 TETT CSAK EGYET IS MEGÖLNI! SCHMIDT ezzel a másik, a ré­gi, kulturált Németország, Goe­the, Heine, Kant és Hegel Né­metországa számóra igazolt ali­bit. De úgylátszik, a harminc ezer visszatért zsidón kívül kevesen vettek tudomást róla. Minden­esetre kevesebben, mint kellett volna . . . Adenauer kétségtelen jóhiszeműsége dacára érezni le­het, hogy az aggresszív antisze­mitizmus javíthatatlan megszál­lottjai nem adták fel átkon szen­vedélyüket . . . Filbert vallomása és a Marschalkok Mondanom sem kell, hogy a 1427 THIRD AVE. N.YD. {» 81-82-lk utcák közt) Tolefón- LEhigh f-8484 • VALÓDI ÓHAZAI KÜLÖNLEGESSÉGEK! • Legfinomabb készítést 82TESEK, TORTÁK és SÜTEMÉNYEK. HABOS KÁVÉ éa JEGES KAVfi AIrcondi tioneu'helyiségben 1 NEW YORK központjában, a világ üzleti életének centrumá­ban, a Broadway kellőt közepén van a Hotel ABBEY 151 W. 51st Street TEL.: Cl 6-9400 A magyar szívélyesség és elő­zékenység és az amerikai stagy­­ronaluság vezérli ezt a gyönyörű szállodát, fénye* éttermét, a világ minden részéről Ameri­kába érkező magyarok e köz­ponti találkozó helyét TRIO J0L FELSZERELT MAGYAR nyomda Újságok, Magazinok, Brossára k, P a m p h I e t-ek, Könyvek készítése előnyös feltételek mellett 524 W. 25 St. NY Tel.: 0R 5-6648 nyugatnémetországi Szálasi-emi­­gráusok sem és kivált a nagy­részt német “nyugdíj”-zsoldból élő, egykori magyar katonatisz­tek, akik különösen Bajorország­ban nyüzsögnek erősen, még odá­ig sem mennek el, mint a bíró­ság előtt kutyaszorítóba került Filbert és társai. Nekik Mar­­schalko Lajos a mérvadó, a hír­hedt legféktelenebb antiszemita sajtógangster, aki Münchenben szerkeszti a “Hídfő” című nyilas uszítás- és Tágalom-halmazatot. Cikkei szerint nem is voltak gáz­kamrák, nem is történtek zsidó ölesek, — az egész az amerikai zsidók álnok propaganda-találmá­nya . . . De Marschalko és a Marschal­kok az európai és amerikai nyi­las lapjaikban tovább fognak ha­zudni most is, dacára, hogy Fil­bert a saját műveként bevallott “legfeljebb” ezret, őket semmi sem képes kihozni az üzleti sód« rukból ... A becsületes kultúméraetek, — mert ilyenek is vannak, s ál­talánosítani a németekkel szem­ben sem szabad, — azonban Carlo SCHMIDTTEL és minden tisz­tességes erkölcsű emberrel, ma­gyarral és másokkal együtt vall­ják, hogy EGYETLENEGY zsidót sem szabadott volna megfosztani Istentől nyert életétől. S a német újságerdő némasága dacára re­mélni kell, hogy az elriasztó íté­let e szellemben fog elhangzani FILBERT és társai, úgyszintén Walter LEMKE, KRUMEY és HUNS-CHE, Hitler magyarországi SS hóhérai sorrakerülő ügvében is . . .1 Dr. Bedő Pál ALKALMI VÉTEL! > ALKALMI VÉTELI 12 SZOBÁS HÁZ BÚTOROZVA 3 acre terület. Forrásvíz. Olajfűtés. Közel a tóhoz 1 órányira New Yorktól IaíUc Wlahopac-en olcsón eladó Érdeklődjön: CY 5-7845, vagy FL 3-0339 ESTAB. Times Square Since 1938 TEDDY & OLGA CONTINENTAL HAIRDRESSERS International 1st price winners. Wigs-Toupees. Special low prices 131 WEST 45th STREET JU 2-1954-55 MAGYARUL beszélünk TÄNC-PARADICSOM Újonnan érkezet­tek részére 2 ZENEKARI cottso \ Minden vasárnap folytatólagos [tánc 4-től zárásig Kitűnő ételek I [205 E. 86th ST. (első emelet) I Nyitva csütörtök, ' péntek, szombat és vasárnap KITŰNŐ ÉTELEK! Yorkville legnagyobb táncparkettje SA 2-9332 — SA 2-9607 Használja ki az alkalmat, utazzék most leszállított áron Magyarországra a SABENA belga repülőjárattal Világhírű kiszolgálás, legújabb JET repülőgépek, elsőrendű pilóták. Gyakori csoportntazások LOVIS GARTNER's All Nations Public Travel Service 238 E. 86th STREET, N. Y. C. Telefon: RE gént 7-7474 Hivatalos IBUSZ képviselet KERTÉSZ Ilonka közismert, lelkiismeretes pontos kiszolgá­lása biztosítja egy kellemes,­­gondnientes útról ,. ’60 LARKS 2-DRS. and 4-DRS. From $795.— Autóm Transm, Heaters, Choice of Colors. Also ’62 LARKS and HAWKS ALL CARS GUARANTEED 250 DYCKMAN STREET LO 7-8000 DYCKMAN Auto Corp. Fizessen elő az amerikai magyar­ság legszámottevőbb lapjára: "AZ EMBER"-re! Alkalmi w* Először Amerikában “MAGYAR” Brand IMPORTÁLT SZALÁMI, CA O LA SZAPPANOK, VALÓDI PESTI LIBAMÁJ. Magyarországból importált valódi barack, szeder, eper, savanyú cseresznye és málna jam-ek! Magyarországból importált ÉDES NEMES PAPRIKA fontja csak ---------------------------------$1.00 Friss darált MÁK, DIÓ, MOGYORÓ Könyvek leszállított árakban: Az ÉJSZAKA CAIROBAN ára_________:__________ $2.98 RANDEVÚ RÓMÁBAN ára ____________________ $2.98 NEONFÉNY A NÍLUS FELETT ára_______________ $2.98 A 3 könyv ára MOST CSAK $8.50 Kérje 600 képpel ellátott INGYENES árjegyzékünket! LEMEZEKBŐL KÜLÖN ÁRJEGYZÉK! H. ROTH & SON IMPORTERS 1577 FIRST AVENUE NEW YORK 28, N. Y. (82-lk utca sarok) Telefon: RE 4-1118 — LE 5-2322 VIGYÁZZON A CÍMRE! — AMERIKA LEGRÉGIBB és LEGNAGYOBB IMPORT ÁRUHÁZA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom