Az Ember, 1961 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1961-06-24 / 25. szám
9!. oldal 1961 Junius 24 (Folytatás az 1. oldalról) felsorakoztatta az egyes nagy pesti lapoknak évek hosszú során becsülettel dolgozott, de most sárgacsillaggal és internálással jutalmazott tagjait és szadista fölénynyel élvezte nieg nem érdemelt megalázottságukat. vesszőfutásukat. Egyik idemellékelt képen láthatjuk a polgári, kapitalista és hazafias, független 48-as Pesti Hirlap szerkesztőjét és hat hasonló szellemű, régi munkatársát, a magyar toll lelkes munkásait, amikor Somudi, lapja: a “HARC” számára való fényképezésre felsorakoztatták őket. Somody-Klaszek ott állt előttük; szemén monoklival és arcán a sátáni káröröm minden diadalmasgigával vigyorgott reájuk! Egyetlen más újságíró nemi afcadt még az akkori nyilas Iiitlersajtóinasok között sem, aki erre a legutolsó, komisz, inkollegiális és inhumánus szerepre odaadta volna magát! De még ha Somodi- Klaszek a Hitlerektől kapott zsoldját megszolgálni akaró lapkiadó, utasítására tette vo'lna is, akkor is emberi becsületérzéssel és minimális kulturemberi erkölcsi ízléssel, feltűnés nélkül bonyolította volna le és ha már nem az üldözöttek feletti keresztényi sajnálkozással, de emberséges hangnemben írhatta volna meg tudósításait! írhatott volna adatszerű, politikamentes beszámolót, tárgyilagos riportot, de ehelyett tüntetőén Eichrnanu Gestapo-tisztjei társaságában t anult fel s aztán egész cikksorozatban uszított a boldogtalan zsidó internáltak, köztük a zsidó callásu magyar újságírók, szerkesztők, illusztris szellemi emberek ellen! j j . ..SOMODI-KLASZEK a cikkeiben már akkor is becsmérelte Amerikát és gyalázta vezérkarát és rei.üilijjl de most már nemcsak_a zsidó újságírókat teszi felelőssé [ mindazért a nagy bajért, ami 1944 óta szakadt a világra, hanem egyik uszító közleménye szerint mindenekelőtt és mindenekfölött! — Amerikát, az Egyesült Állatno- j kát is! Mindenki bűnös náluk, csak; Hitler és Szálasi, a német nácik és a magyar nyilas gyilkosok nem! "Az évszázados bűnök' fxel terhelt zsidó sajtó" “A zsidótól! utolsó mohikánjai” című többszáz soros cikkében többi közt így ír Somodi-Klaszek: “Az évszázados bűnökkel terhelt zsidó sajtóra az 1944 március 1.9-i nagy belpolitikai földrengéssel lecsapott a végzet: egy csapásra elnémult. Megszűnt a lélekmérgezés, erkölcsi fertőzés, nyíltabb vagy burkoltabb lazítás, sorok közti fülbe- ] súgás és VITAMIN-adagolás lehetősége.” • Somodi-Klaszek csupán “nagy belpolitikai földrengésnek” nevezlv azi, hogy — Magyarország külcs beipolitikailag megszűnt független lenni . . . ' Ezt ismételten a “nagy' fordulatként” említi és lelkendezve örvendezik rajta, akárcsak “az évszázados bűnökkel terhelt” pesti demokratikus polgári napi- és hetilapok, — közte lapom, a “Társadalmunk” — megszüntetésén, ami szintén a Somodi-Klaszekék legfőbb főnöke, Hitler Adolf nyomására történt, nem pedig a Horthy kormány szabad elhatározásából! Lazítást csak Szálasi és nyilasai, a Somodi-Klaszekok végeztek Horthy kormányzó ellen, a sorok közti fülbesugás és VITAMIN- adagolás alatl pedig a zsidók azon éltető reményét kellett érteni, hogy hátha sikerül megmenekülniük? Somodi-Klaszek már ezt a csekély reményny ujtást is sokallotta, öriilt, hogy megszűnt a lehetősége: szadista gyönyörrel élvezte, hogy ezentúl a “zsidó lapok” nem nyújthatnak majd vigasztalást, erőt a hazátlan pusztulásra ki jelölteknek; hadd érezze a zsidóság, hogy siralomházban ül, s nincs, nem lesz menekvés! Infómis zsidóellenes hazugságok orgiája! Somodi-Klaszek nem riportbeszámolót írt a zsidó internáltakról és “élgárdájukról”, a zsidó újságírókról, hanem aljas, szívtelen, kereszténytelen, ezerszeresen hazug uszító vádirat förmedvényt, amelyben a legvadabb rágalmakat halmozta egymásra, hogy izgathasson a zsidók és a zsidó vallásu újságírók ellen. Ily cikkei tömegéből mint legkirivóbbat csak egy példát akarok itt idézni: Mezei Ernőről, a 60—70 év előtti vezércikkíróról, a Pesti Hírlap és Egyetértés egykori nagytekintélyű főmunkatársáról, az emigráns Kossuth nagyrabecsült személyes barátjáról, a volt kuruc függetlenségi és 48-as képviselőről, kora egyik legtiszteltebb hazafias magyar újságírójáról azt hazudja, hogy a parlamentben egyízben azt mondta: “Ha a magyaroknak nem tetszik a zsidóuralom, vándoroljanak ki”. Ez az otromba, hazug állítás minden logikus gondolkozást! ember előtt magában hordja cáfolatát, de sok hasonló gaz hazugsággal együtt Somodi-Klaszeknek jó volt a logikátlan nyilas söpredék felizgatására, a zsidók elleni beugratásra . . . De Somodi nemcsak a halott, zsidó vallásu újságírók emlékének meggyalázásában, de az élők, az üldözöttek és, szenvedők elleni rágalmazásban is buzgólkodott a “Harc” hasábjain. ..Nem kevesebb, mint TIZENHÁROM, többszáz soros cikkben szórta névszerinti, legkülönbözőbb, de egyaránt hazug -—és uszító vádjait a prominens magyar zsidó újságírók és szerkesztők ellen a magyarellenest ség-től csalásig és sikkasztásig megvádolva őket mindennel, amived csak ártani lehet a védekezéstől, ..jogszolgáltatástól teljesen elzárt, páriasorsra jutott és Eichmann irtótáboraival fenyegetett magyar sajtókiválóságoknak! Nincs az a véletlenül zsidó vallású 'magyarnak született pesti újságíró, akit legalább a hazaárulási vádba bele nem foglalt volna Somodi-Klaszek. Egész névsorokat közölt a zsidó vallásu budapesti újságírókról, mindjüket bűnbakként vádolta a két világháború alatti magyar- vezető politikusok külpolitikai tévedéseiért. Még azokat is, akik régen meghaltak, mint Fáik Miksát, Vészi Józsefet és más Habsburg-barát szerkesztőket gonosz, “destruktív nemzetrombolóknak” állította oda a nyilas pellengérre. A magyar újságírás, iroda- j lom nagyrészt külföldön is nagy-: rabecsült, legdíszesebb neveinek vi- j selői, Kóbor Tamás, Molnár Fe- i rency Heltai Jenő, Lengyel Meny- j hért és sokan mások szerepelnek ] mint “évszázados, nemzetellenes, j zsidó bűnökkel terhelt, destruktívok” Somodi-Klaszek cikkeiben. Az akkori tragikus magyarországi helyzettel kapcsolatban pe-, dig általánosságban így uszított és rágalmazón vádaskodott valamenynyi kényszermunkára, földlapátolásra internált zsidó újságíró ellen : ..“A hatóságok »mikor számos más zsidóval együtt a veszélyeztetett, ..ismételten .bombázott gyárvidékekre internálták a zsidó sajtó utolsó mohikánjait, úgy .gondolkoztak, ho-gy nekik, mint .az .angol-szovjet győzelemre .spekuláló :és -ezt ÁRULÁSSAL IS ELŐSEGÍTENI AKARÓ ZSIDÓSÁG élharcos gárdájának elsősorban itt‘ a helye.” Somodi-Klaszek “Harc'-beli cikkei szerint a zsidó újságírók mind I halálosan bűnös magyarellenes, zsidó, imperialista nacionalisták voltak, — például még Kulinyi Ernő, a “Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" halhatatlan irredenta dal szövegirója is, aki nemsokára azután, hogy Somodi-Klaszek denunciálta őt a “Harc”-ban a zsidó újságírókról szóló cikkében — sok más denunciált és hamisan vádolt kartársával együtt — irtótáborba került és a nácik halálos martaléka lett! Somodi-Klaszek az újságírók elpusztításában is Eichmann kezére dolgozott... Eichmannak kapóra jött a Somodi-Klaszek által “destruktív nemzetirtó” zsidó újságírókról a “Harc”-ban uszító kommentár-körítéssel közölt nagy lista, valamint az egyes prominens újságírók és szerkesztők ellen feltalált és feltálalt, hamis vádtömeg és az így denunciált újságírók, kiváló szerkesztők mihamar különleges figyelemben részesültek. Eichmannék és Endre Lászlóék külön gondot fordítottak arra, hogy mielőbb elpusztuljanak! Azok zöme, akik Somodi- Klaszek zsidó újságírói listáján szerepeltek, vagy akiket az újságírókról a “Harc” írt 13 cikkében megrágalmazott, borzalmas halállal pusztult el, a nácinyilas antiszemitizmus, az Eichmann—Somodi-Klaszek-féle borzalmas, gyilkos összjáték áldozata lett! Az újságírók ellen írt tizenhárom uszító Somodi-Klaszek cikk hiteles fotókópiában Miniszter úr rendelkezésére áll, hogy Somodi- Klaszek páratlanul aljas, bestiális gazságáról újabb bizonyságul szolgáljon! A gyilkos hazugságok ámokfutója Miniszter Uram! Somodi-Klaszek István vezeklés helyett újra vezetni akar, lapjában a nyilas rémuralom és antiszemitizmus felélesztésén mesterkedik és az antiszemitizmus mételyét terjeszti Amerikában. Nem szállt magába, nem vont vissza semmit, -gyáván letagadni próbálja égrekiáltó bűneit és javíthatatlanságában, elvetemültségében velem szemben is éppen úgy hazudik, mint annakidején, amikor szerkesztőtársaimmal Ivistarcsún kellett elszenvednünk mérhetetlen gazságait. Miniszter Ur! Ahogy most hazudik Somodi-Klaszek, ugyanoly lelketlen és lelkiismeretlen módon hazudott azon újságírók és más tisztességes, becsületes, jóravaló zsidók óriási tömegéről, akik az ő denunciálásai következtében Eichmannak és nyilas antiszemita hóhértársainak vagy utcai pogromoknak szörnyű mártír-áldozatai lettek. A gyilkos hazudozás ámokfutója volt és itt Amerikában, tovább folytatja Amerika-ellenes, nyilas és vad antiszemita mániákus, őrjöngő rágalmait, amelyekkel árt az amerikai demokritikus eszményeknek és társadalmi és felekezeti békének!. Ezek érdekében az itt beterjesztett további bizonyító adatok alapján is kérem a vizsgálat lefolytatását Somodi-Klaszek István félrevezetéssel szerzett állampolgársága megsemmisítését és az Egyesült Államokból való deportálását. Miniszter Uramnak igaz híve: Dr. Kiár Zoltán A William Penn gYémántjubileuma A William Penn 75 éves fennállása alkalmából rendezett “Testvériség! Nap” szebb volt, nagyobb volt, mint minden eddigi országos arányú összejövetel. A Laura Lane hatvan pályás óriási kuglizó arénában mérkőzött több, mint félezer kiváló William Penn sportoló férfi és nő az arany kupáért és más díjakért. Macker Gyula elnök nyitotta meg a mérkőzést és gurította ki a hagyományos első labdát! Ha csak ennyit írnék, hogy a William Penn országos magyar biztosító intézmény feje, fundamentuma abban a több mint félezer sport-ifjúban és sport-leányban van, akik saját' költségükön jelentek meg a legnagyobb, legszebb kuglizóversenyen, Testvériségi Napon, akkor is szépet és sokat mondanék. De állíthatom, hogy ennél szebb, sikeresebb ünnepélyt még nem láttam egyleti életünkben. A bemutatkozások, az ünnepi beszéd, az asztali áldás után Macker elnök gyönyörűen felépített magyar beszéde, ezt sokszorosítani és berámázni kellene. Csak ez az egy magyar beszéd hangzott el, de akik magyarul értenek, megállapították, hogy ez a beszéd volt tulajdonképpen az új William Penn elnök “State of the Union” beszéde. Ebben a beszédben Macker Gyula mindenkinek megadta a kellő tiszteletet, élőknek, holtaknak egyaránt. Jól esett látnunk az újelnök felé áradó megtisztelő szeretetet. A közönség akarta így, nem volt abban semmi mesterkéltség, tettetés, minden csak úgy magától adódott. A testvérsegítő intézmény, vezetésében kifejtett, több évtizedes, érdemes munkája után 100 százalékos a bizalom iránta! A hatalmas virágcsokrok, az értékes ajándékok, a kuglizóknak adott arany kupák, mind kézzelfogható jelei voltak a William Penn testvériségnek, amely további nagyszerű eredményeket fog pro| dukálni a tagság közös javára és ! üdvére! K. J. IKKA RENDELÉSEKET KIZÁRÓLAG KANADAI ÜGYFELEINK RÉSZÉRE TOVÁBBÍTUNK! I K K A RENDELŐK FIGYELMÉBE! FELHÍVJUK KEDVES ÜGYFELEINK FIGYELMÉT ARRA, -HOGY-I K KA RENDELÉSEIKET KIZÁRÓLAG CSAK OLYAN HELYEN ADJÁK FEL AMELYEK AZ I K K A ÁLTAL KIBOCSÁTOTT M EGBIZÚLE V ÉI.L EL RENDELKEZNEK! ALAPÍTVA 192 5 -BEN ALEX A. KELEN LTP-1467 MANSFIELD ST„ MONTREAL, QUE„ CANADA Telephone» Victor 2-9548 KANADAI IKKA FÖKÉPV1SELET TUZEXCSOMAGOK, PÉNZKÜLDÉSEK, GYÓGYSZEREK, FORDÍTÁSOK, HITELESÍTÉSEK KELEN TRAVEL SERVICE 1467 MANSFIELD ST., MONTREAL, OLE., CANADA Telephone» Victor 2 - 9 5 4 8 MAGYAR, CSEHSZLOVÁK, ROMÁN LÁTOGATÁSI-ENGEDÉLYEK SORONKIVÜLI INTÉZÉSE. REPÜLŐGÉP- ÉS HAJÓJEGYEK A VILÁG MINDEN RÉSZÉBE. HOTELFOGLALÁS, ÚTLEVELEK BESZERZÉSE. MINDEN UTAZÁSI, VIZŰM ÜGYBEN RÉSZLETES, PONTOS FELVILÁGOSÍTÁS. LAKÁS FESTÉS, épület külső és belső festés Szobák festése. 25 dollártól! Előleg nélküli Csak akkor fizet, h megelégedett a munkával! Elsőrendű minőség, legszebb kivitelezési 20 éves óhazái gyakorlat, TELEFON: TE 1-6117 VÖRÖS BÉLA 61 EAST 86-th STREET NEW YORK LIT' HA MIAMIBAN TARTÓZKODIK látogassa meg a HUNGARIAN AMERICAN JEWISH CLUB-ot! Club helyiség nyitva van minden KEDDEN, CSÜTÖRTÖKI és SZOMBATON este 8 órától. MIAMI-I MAGYAROK OTTHON a Variety Hotel épületében 1215 - 15tli Street Miami Beac