Az Ember, 1960 (35. évfolyam, 1-50. szám)
1960-11-19 / 47. szám
1960 November 19 3. oldal (Folytatás a 2-ik oldalról) az élén Somodi Klaszekkel agybafőbe tömjénezte Nixont és ugyanakkor a leggonoszabb, tudatos aljassággal megrágalmazta Amerikát, hogy bűnös Magyarország megcsonkításában. Hazug módon megalkuvással vádolja az új demokrata vezetőket, akiknek még módjuk sem volt felelős kormányszerepben ténykedni és november 6-i számában annak a minden elvetemült gazság legtetejét jelentő, förtelmesen gonosz állításnak ad helyet, hogy a demokrata elnökjelölt győzelme esetén, az atomkémek szabadonbocsátása következhetne! Vagyis az. atomkémek iránti barátsággal, a legsúlyosabb árulással vádolta meg Kennedyt, — tébolyultan rágalmazott és gyalázkodott a demokratikus haladást ígérő új elnök ellen. Azt hiszik, mindenki olyan gaz áruló, mint egykori imádott vezéreik, akik csatlósi koncért elárulták hazájukat a világ legbestiálisabb tömeggyilkosának, eladták ne. ki a magyarság vérét és életét, amikor már annak semmi más célja nem volt! Gyilkosoknak és bujtogatóknak nem jár sajtószabadság! El kell hallgattatni és vissza kell toloncoltatni őket Nyugat-Európába, a!MOST NYÍLT! Boro Wiy Salon 5324 13-ik ÁVENUE, Brooklyn, N. Y. TEL.: TR 1-0780 Kitűnő importált PARÓKÁK | mérsékelt áron, a legjobb kivitelben. A régit a legmodernebbre alakítjuk és kijavítjuk. Gyors és szakszerű kiszolgálás! ! HAJTEKERCSEK ! Magyarul beszélünk! honnan Ágh Lászlóéhoz hasonló szélhámos hazugságokkal becsempészték ide magukat, hogy itt A- merika-ellenes, nyilt és suttogó propagandával és vérszomjas antiszemitizmussal fertőzzék az amerikai demokrácia levegőjét. Beleértve a Vasvári Zoltán nyilas antiszemita Kereszt és Kard Mozgalmát és tarkólövészegyletét is! A Free Europe nyilasai Lesz sajnos bőven munka, amelyfoen hatalmas szerepet vihet az Országos Magyar Demokrata Párttagozat! A Free Europe irodái, különösen a müncheni, amely napi 24 órán át sugároz leadásokat Magyarországra, nyüzsögnek Szálasi egykori, legbuzgóbb, véresszáju íródeákjaitól, a Csonka Emilektől. Radnayaktól, ölvediktől, Béryktől, akik nem vontak vissza semmit és ma is a demokrácia és Amerika méltatlan kitartottjai, bőségesen megfizetett ellenségei! Meg kell tőlük tisztítani a Free Europe-ot! Általában az egész vonalon véget kell vetni annak, hogy Amerika nyilasokat és nyilas társutaso-Egy demokratikus, szabad Malengeti saját kebelén. Kitisztogatni Amerika fizetett ellenségeit! Sgy demokratikus, szabad magyarországért csak demokraták harcolhatnak becsületesen! Ki kell seperni a Free Európe.ból az oda nem való, régóta ott tenyésző nyilas bandát és végre ajtón kívül kell tenni őket a State Departmentből és a többi kormányhivatalokból is! A demokrácia és Amerika ellenségei ne lehessenek többé Amerika fizetett rossz tanácsadói, — erre csak igazi, becsületes demokraták méltók és hivatottak és az állandó permanenciában lévő Országos Magyar Demokrata Lakás festés, épület külső és belső festés Szobák festése 25 dollártól'. Előleg nélkül! Csak akkor fizet, ha megelégedett a munkával! Elsőrendű minőség, legszebb kivitelezés! 20 éves óhazai gyakorlat. TELEFON: TE 7-6777 VÖRÖS 61 East 86th Street New York City LA BONBONNIERE híres Broadway üzlet, 2410 BROADWAY (a 88. és 89. u. közt) N. Y. 24. TR 3-0468 A legnagyobb választék IMPORT CSOKOLÁDÉKBAN Svájcból, Hollandiából,, Izráelből, Itáliából és Németországból. — Vajas sütemények, saját . . . fontja $1.49. — Diétikus csokoládék és sütemények. — Szárított és cukrozott gyümölcs, diók, stb. I ' Most rendelje leszállított áron az ünnepi ajándék-küldeményét! A BUDAPEST-i LORANT SZŰCSMESTER Tel.: SW 5-2960 657 WEST 161st Street, Apt. I-A NEW YORK 32. N. Y. Párttagozatnak az is egyik hivatása lesz, hogy ebben tiszta helyzetet, Tabula Rázát teremtsen! Alakítsuk meg múlhatatlanul dr. VVEITZNER Imre kongeniális el; nöksége alatt és csatlakozzék hozzá minden igazán deanokratikus, amerikai szellemű, jóravaló magyar, hogy minél nagyobb lendülettel és erővel vezethesse az amerikai magyarságnak a náci antiszemita pestistől való megóvása akcióját és az eljövendő Kennedy adminisztrációval bensőségesen égyüttmüködve, helyreállíthassa az amerikai magyarság régi tiszta és dicső reputációját! Legyen a Demokraták Magyar Párttagozat és Clubja végre az igazi, méltó és szép magyar egység, amely alaposan elvégzi a mások bűnei által kényszerű szükséggé vált tisztogatást és harcos magyar bajnoka és őre marad az amerikai szabadság, demokrácia é« humanizmus nagy eszményeinek! ETTA’S GREYSTONE Beauty Salon A Tinting és ÁLLANDÓ HULLÁM specialistája. — Ezelőtt Budapesten! A SZALON TeL: TR 4-9012 Magyarul beszélünk! 2452 B'VVAY a 91. u.-nál, NYC Lapzártakor: Ujakb náii botrány Canadában — Montreáli tudósítónk telefonjelentése — Két héttel ezelőtt megírtam azt a Montrealban példátlannak tartott antiszemita botrányt, amely a régi pesti “ÉBREDŐ” időket hozta vissza az itteni magyar negyedbe és amelynek eredményeként a zsidózó és tettleges botrányt okozó BÁNYAI Béla, PAVELKA Rudolf, KOCZOR Jimmy, DÁVID László, KAPOCS Géza és TÓTH Pál fejenként 125 dollár óvadék ellenében szabadlábra kerültek és így várják a november 25-i főtárgyaidat. A múlt héten pedig AZ EMBER beszámolt arról, hogy egy PÁLL János nevű kanadai nyilas átment WASHINGTONBA, ahol az amej -ikai náeivezér: ROCKWELL csoportjában zsidózva tüntetett KENNEDY tllen és emiatt vissza deportálták azonnali eljárás utján Ca; nadába. Most pedig egész Canada felháborodottan tárgyalja, hogy a TOBONTO-i és MONTREAL-i közös Televízión a múlt vasárnap megjelent ROCKWELL, PÁLL János és egy BELLFEUILLE nevű itteni náci és a legvadabb antiszemita kijelentések és fenyegetések közben bejelentették, hogy 1962-ben “ÁTVESZIK A HATALMAT” és ELGÁZOSITJÁK, vagy KONCENTRÁCIÓS táborokba rakják Amerika és Canada zsidóságát. Az elképzelhetetlen felháborodást keltő ügyről következő számban beszámolok, de megállapítom, hogy most már azok is, akik "erősének vélték AZ EMBER hangját e náci és nyilas gyilkosokkal szemben, elismeréssel idézik, hogy AZ EMBER volt az egyetlen lap az egész világon, amely már 1939 JULIUS 25-ÉN vezércikkben közölt NYÍLT LEVÉLBEN figyelmeztette 100 százalékos adatokkal Canada MINISZTERELNÖKÉT, dr. John DEBENBAKERT a zsidógyilkos. HUNGARISTA LÉGIÓ és más nyilas alakulatok feltámasztására! Az új GAZTETTRŐL pontos tudósítást küldök! DÉNES MIKLÓS Ritka üzleti lehetőség! Commission Bakery BROOKLYN 1800-2000 dollár heti forgalom, 6 napos üzlet. Házaspár heti $250-300 dollárt tisztán kereshet. $8.000-ért átvehető DAVID JARETT CORP. 150 Montague St., Brooklyn UL 2-5600 BAN MIKLÓS IKKA gyógyszerküldő, naponta elküldi rendeléseit. Üzleti órák reggel 10-től este 10-ig 1555 SUMMERHILL AVE. Apt. 101. — Tel.; WE 3-2035 Montreal, Que., Canada Látogassa meg a magyarok MONTREAL-i találkozóhelyét a P A M - P A M Európai Restaurant és Espresso Coffee Bar-t Szeretettel várjuk elsőrendű magyar konyhánkkal, házi süteményünkkel és Espresso kávénkkal 1425 STANLEY STREET MONTREAL, Que. Canada RESERVE NOW! Recommended by America's Leading Orthodox Rabbis I DAVID ROSNER’S lERLiWi HOTIt • POOl «CABANAS » ' Sterling Quality 1$ Supreme Only RENOWNED FOR KASHRUTH AND QUALITY SINCE 1932 CALORIE AND SALT-FREE DIETS I 3 UNSURPASSED STERLING MEALS DAILY Gay Day ft Nighttime Activities« Write for free color brochure |0N m OCEAN . 47(1) STREET, MIAMI IEACH.Ru - New York Otliie: PL 7 853» Halmi Béla BUDAPEST volt közismert FÉNYKÉPÉSZE, most NEW YORKBAN ajánlja művészi portréit Karácsonyi ajándékképek kedvezményes árakon 45 WEST 56th STBEET Tel.: Cl 6-2487 és FL 3-4737 riKÍ)@MMaM8MMgE!!3 yr -*■ ■ V You must remember this GALLAY ELSIE ELŐADÓESTJE november 24-én délután 5 órai kezdettel a CARNEGIE HALL-ban (Thanksgiving Day) it Fellépnek: Kapitány Anny Magyar György Rád Valy Rákosi Tibor Somló Mary és még számos meglepetés Jegyek kaphatók (már csak korlátozott mennyiségben) Délibáb Restaurant, 218 East 86th Street, tel.: RH 4-9720, este 6-tól Bogáthy Mihály Dékány László Havas György Herskovits Béla TRAVEL NOW TO HUNGARY VISAS QUICKLY PROSESSED TRAVEL RITE TRAVEL BUREAU VÁMMENTES IKKA csomagokat Magyarországra TUZEX csomagokat Csehszlovákiába Mindennemű biztosítás. Bel- és külföldi Hajó- és Repülőjegyek. "VÓGYSZEREK SORONKIVLT GYŐR® SZÁLLÍTÁSA' Brownfield Joseph 15 PARK ROW NEW YORK CITY Telephone: BArclay 7-1166—7-1167 TOLTÍRTmTM” 207 EAST 84th Street. N.Y. 28, N.Y. A 3rd Ave sarkán. — TELEFON: LEhigh 5-6490 — Tudományos könyvek, szakkönyvek, zseb- és' kéziszótárak, tankönyvek, versek és szépirodalmi művek, HIRES FESTŐK művészi reprodukciói vásznon nagy választékban Első feladat: a " megtisztítani a