Az Ember, 1959 (34. évfolyam, 7-49. szám)

1959-10-10 / 39. szám

1959 október 10, 3. oldal BERLINI AZ EMBER Adenauer az u} kölni zsinagóga felavatásán Az emlékezetes 1938 november 9..i templom-égető pogrom-éjsza­kán a földdel egyenlővé tett kölni Roon-Strasse-i zsidótemplom he­lyén új Istenháza épült, amelyet most avattak fel, s az ünnepségen Adenauer kancellár, aki Hitler előtt Köln polgármestere volt, is meg­jelent. A 83-ik évét meghaladott kancel­lár az első padsorban foglalt he­lyet, alkalmazkodva a zsidó templo­mi szokáshoz, ünnepi fekete ruhá­ban és fején alacsony, szőrmés ci­linderrel. Az istentisztelet második részében felment a frigyszekrény előtti-imaasztalhoz és onnan szólt az ájtatoskodókjioz, kiknek száma a régi időkhöz képest oly tragiku­san megfogyatkozott ... A tény, hog'y önmaga jött el a megnyitásra és közvetlen szavai kedvező hatást tettek a lelkekre, ahnelyek mélyén még most sem heggedtek be teljesen a múlt ször­nyű sebei. Emlékeztek arra, hogy Adenauer mint városuk polgármes­tere, nem hódolt be Hitlernek, ge­rincesen kitartott elvei mellett, s vállalta a következményeket, az el­bocsájtást és mellőzést. Érezték, hogy igaz emberi együttérzés és mások iszonyú bűnei miatti mély­séges szégyenkezés van a kancel­lár szavai mögött. És amikor Ígér­te, hogy “Németország a rend és igazságosság országa lesz”, az enyhület nyugalma ült ki az arcok­ra. A megható jelenet hatása elől senki sem tudott elzárkózni, sokak szeme könnyel telt meg... Amikor végétért az ünnepi fel­avató istentisztelet, a hívek lelki elégtétel érzésével távoztak a zsi­nagógából, s némelyek, úgy, mint egykoron az elpusztult régi temp­­lom bejárata előtt, megálltak egy kis templom utáni kaszinózásra. Adenauer jelenléte és emberi tisz­tességtől áthatott beszéde volt per­sze a főtéma. A hitközség egyik véne találta legjobban fején a szö­get: — A názik jövetele előtti idők­ben arról ismertük meg, ki a názi, hogy azt szokta mondani a zsidó­nak, akivel beszélt: “Hej, ha min­den zsidó olyan volna, mint ma. ga! ...Most mi mondhatjuk: “Hej, Otto nem mehet Bécsbe Látogatási vízumot sem kaphat, amíg NEM MOND LE! HABSBURG OTTÓ BÉCS, 1959 OKTÓBER Tavaly ősszel az osztrák parla­mentben és közéletben akció indult, hogy Habsburg Ottó, aki 1918 vége óta él külföldön és ma Európa legrégibb emigránsa, visszatérhes­sen Ausztriába. Azzal érveltek, hogy az osztrák keresztény néppár­ti és szociáldemokrata kormány­koalíció nem zárkózik el a kérdés kedvező elintézésének megfontolása elől, de azon a véleményen van, hogy a döntést nagyon megkönnyí­tené, ha Ottó írásbeli nyilatkozat­ban lemondana az osztrák trónról és lojalitást fogadna a köztársaság­nak. Ottó a válaszúton Azóta közel egy év telt el és anélkül, hogy Ottó nyilatkozott volna, hajlandó-e erre, s közben Becsben nemcsak osztrák, de ma­gyar körökben is olyan híresztelé­sek terjedtek el, hogy az akció tőle indult ki, s mielőtt elkezdte, már rászánta magát a lemondásra. A híresztelések odáig mentek, hogy Ottó nemcsak az osztrák, de ma­gyarországi igényeit is feladta. Az ügyre most világosságot de- I rít feltétlenül megbízható forrás­ból származó értesülésem, mely szerint augusztus végén tiroli mo­­narchista körök kérték a kormányt, adjon egyszeri látogatásra szóló, rövid lejáratú beutazási engedélyt Ottónak és feleségének, hogy részt­­vehessenek egy tiroli népünnepé­lyen, melyet Hofer András tiroli szabadsághős olaszországi kivégzé­sének 150-ik évfordulója alkalmá­ból rendeznek. NEM MOND LE Az osztrák kormány, dacára az ország több részéből érkezett sür­­getsének, elutasította a vízumké­relmet A belügyminisztérium vég­zése ezt azzal indokolja, hogy rö­vid időre szóló vízum esetére is ragaszkodnak azon előfeltételhez, hogy Ottónak előbb írásban le kell mondani tróingényéről. “Miután Dr. HABSBURG OTTÓ vonakodik ily nyilatkozatot aláír­ni, — mondja a döntés, — a bel­ügyminisztérium nem engedélyez­heti a beútazást.” HORVÁTH ENDRE ha minden német OLYAN VOLNA, MINT ADENAUER!... FRINGS kardinális: "Századunknak talán legnagyobb szégyene" Az istentiszteleten felolvasták Kardinal Josef Frings kölni bíbo­ros érsek üzenetét, amely a zsi­dóknak Hitler által történt isten­telen üldöztetését és templomaik elpusztítását “századunk talán leg­­szörnyfibb kultúrszégyenének” bé­lyegzi meg és megállapítja, hogy “noha az eltévelyedés, amely ily'K szörnytettekre vezetett, nem tehető meg-nem.történtté, mégis örömmel kell. üdvözölni, hogy módunkban áll legalább valamit tenni jóvátételé­re.” Történelmileg hiteles okmányok szerint a kölni izraelita hitközség Krisztus után 321-ben, Nagy Kon­stantin engedélyével alakult és a legrégibb Németországban. Ma Ber­lin, München és Frankfurt után a negyedik legnagyobb hitközség. Hitler előtt 20.000 zsidó, hét zsi­nagóga és több, mint húsz kisebb imaiház volt Kölnben. Megháfrál a "Cél" és a "Hídverők" Az Ember akciójától Az Ember akciójának, amely azt eredményezte, hogy a bajorországi kormány két évi határidővel az pr. szág elhagyására utasította Alföl­­di-Schilzong Gézát, a területén megjelenő “Hídverők” pogromista lap szerkesztőjét é§ Nyerki Feren­cet, a szálasista-hungarista “Cél” kiadóját, üdvös következményeit figyelhetjük itt meg mindkét nyi­las nyomtatványon. A “Cél”, amelynek eddigi szá­maiban csak úgy hemzsegett a vad antiszemita uszítás, most jócskán csökkentette a zsidózást, rágalmazást. A “Hídverők” legutóbbi számai­ban pedig nagyító üveggel sem le­het többé felfedezni azokat a leg­vadabb zsidófaló cikkeket, amelyek ezelőtt egymást követték hasábja­in. Most távoli, szürke, érdektelen témákról szóló, hosszú cikkekből áll az egész lap. Halálosan sivár és unalmas lett Alföld i-Schilzong máskor antisze­mita kurjantásoktól hangos kloáka­­•orgánuma. Az antiszemitizmus volt a politikai macskazenéjének főszó­lama, s amint azt abbahagyja, ki­derül, hogy ezzel a hangját is el­vesztette, más mondanivalója so­hasem volt és most sincsen ... Mindkét kiutasított nyilas gaz­fickó arra spekulál, hogy ha egy-ADENAUER kancellár az új kölni zsinagóga frigyszekrénye előtt beszél ideig tetteti, mintha megjavult vol. na, talán feloldják majd a kiutasí­tási végzést, s utána nemsokára megint elölről kezdhetik az anti­szemita uszítást, folytathatják a hep-hep üzletet. De gandom volt arra, hogy ez ne sikerüljön! Dr. Kiár Zoltán fő­­szerkesztő úr utasításának megfe­lelően illetékes kormányszervekhez beterjesztettem a Marschalkó La­jos, Ráttkai-Radicz Kálmán és Né­metországban garázdálkodó más hivatásos antiszemiták garázdálko­dásáról tőle kapott legújabb adato- i kát. És biztosan remélem, hogy nemcsak Nyerki és Alföldi nem ke­rülik el a jól megérdemelt kiutasí­tásuk végrehajtását, de sor kerül ; Marschalkóra, Ráttkaira és aa egész új zsidóírtásra izgató, legu­tolsó, legaljasabb nyilas 'sajtógang többi tagjainak felszámolására és kikergetésére is! Dr. BEDÓ PÁL \\\\ vwwwvwwv BUT0RVASARL0K ! FIGYELEM ! 100 AIR CONDITIONED BEMUTATÓSZOBÁBAN 4 teljes emeleten — 1000 bútor közt válaszhat a 407 West 42nd Street, New York City alatt lévő végleges BÚTORÁRUHÁZBAN Minden amerikai magyar mielőtt bútort vásárol, kérjen árajánlatot attól a megbízható magyar cégtől, amely több, mint 10.000 new­­yorki és környéki magyar lakását látta el és rendezte b® kitűnő, masszív és tartós bútorokkal. Paul Fisher MAGYAR BUTORNAGYKERESKEDŐ 407 West 42nd St. - Tel.: CHelsea 2-6338 Figyelje hirdetéseinket, amelyekben részleteket közlünk! ■ 11——I «■mi ii minin mi — «IMII Ilii III II Vámmentes KÁVÉ, KAKAÓ, TEA, SZÖVET, VÁSZON. GYAPJUFONÁL, CIPŐ. ÉPITŐANYAG,| KERÉKPÁR, RÁDIÓ, HÁZTARTÁSI s IPARCIKKEK megrendelhetők MAGYARORSZÁG és CSEHSZLOVÁKIA területén élő címzettek részére. A csehszlovákiai TUZEX csomagok teljesen különböznek a magyar IKKA csomagoktól. Gyógyszerek MINDENFÉLE liVHAUCTOrDIÍ IS RENDELHETŐK Árjegyzéket kívánatra küldünk. U. S. RELIEF PARCEL SERVICE, Phone: LEhigh 5-3535. Uj cím: 245 East 80th St. NEW YORK 21, N.Y. BRACK MIKLÓS igazgató BEJÁRAT A 2nd AVE.-róL

Next

/
Oldalképek
Tartalom