Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-04-11 / 15. szám

2-i'k oldal AZ EMBER APRIL 11, 1953 ellen, a “szovjet gazdálkodás” ja­vára törne lándzsát . . . Az 1953-as költségvetés száma­it tanulmányozva azonban, még más igen jellemző tényt is meg­állapíthatunk. Elsősorban a fegy­verkezés jelentős mérvű fokozá­sát. Az állami budget döntően legmagasabb tételét ugyanis a nehézipar 11.4 milliárd forintnyi uj beruházása, illetve a néphad­sereg és az államvédelmi szervek fejlesztésére fordítandó 7 milliárd 381 millió forint teszik ki. E ket­tő együtt az állami budget 35.2 százalékát alkotja, pénzben kife­jezve 18 milliárd 781 millió forin­tot a fegyverkezés javára. S ezzel szemben vájjon mennyit fordít a “szocialista” nevet bitorló rend­szer valóban szociális célokra? Mindössze az állami budget 11.4 százalékát, 5,907 millió forintot, vagyis alig többet, mint. a fegy­verkezési költségek egyharmadát! Az uj költségvetés bevételi ro­vata jövedelemforrásként négy tényezőt jelöl meg, ezek: a szoci­alista szektor — vagyis az álla­mosított ipar és mezőgazdaság,— ez utóbbi az állam felé forgalmi adót és nyereségrészesedést fizet; harmadik jövedelmi forrásként a | lakosságra kirótt adó jön számba, mig a nagyedik: az államkölcsön. A jLs?/3''-’;'ta szektoron” belül mutatkozó jov, bemmel foglal­koznunk. nem érdemes, hisz an­nak létrejöttéhez a magyar nép csak munkájával járul hozzá, ám a keletkező haszon kizárólag az államkassza érdekkörén belül fo­rog s a lakosságra legfeljebb ha Közvetve van .kihatással. A közös­ség számára érzékenyebb pont azonban a harmadik bevételi for­rás, a kirótt adó, ameljmek 1952- nöz viszonyított aránya 10-ről 8 százalékra csökken a budget-ben. Annyit jelent ez vájjon, hogy az allam csökkenti 1953 folyamán a lakosságra rótt adót? Korántsem. Ellenben annyit jelent, hogy a kivetett adó egy része, a globális összegnek pon­tosan 2 százaléka, magánszektor­­oól a szocialista szektorba ment át — vagy megy át — az év fo­lyamán. Pontosan azon kispa­raszti réteg adójáról van szó, mely nem bírván a terheket, a termelőszövetkezetekhez csatla­kozott. Ezzel kétségkívül könnyí­tett adózási terhén, ám aligha könnyített önmagán és társai helyzetén . . . (Garam völgyi) Mátyás király alakja a szlovén nép mesevilágában Nemrég került kezembe Ivan Orafenauer könyve: “Szlovén nép­mesék Mátyás királyról”, amit 1951-ben adott ki Lyublyanában a szlovén Akadémia. Érdeklődve lapozgattam s magamban össze­hasonlítottam azzal a mese- és monda-anyaggal, amely magyar nyelven maradt fenn Hunyadi -Mátyásról. Semmi hasonlóság, csak az alapmotívum, amely eb­ben a gondolatban fejeződik ki: Mátyás az igazságos. A Mátyás­mesék közvetlenül a halála utá­ni évtizedekben keletkeztek a ma­gyaroknál ép úgy, mint a szlové­neknél s fenntartották magukat mint szájhagyomány a mai na­pig-Hogy Mátyás mint az igazság szimbóluma élhetett tovább a nép hagyományaiban, annak elsősor­ban gazdasági okai vannak. A 15- ík század második felében, ami­kor a főnemesség a középkori zűrzavart igyekszik fenntartani, csakhogy vagyonát gyarapithas­­sa. jön Mátyás, aki az egészséges nemzeti királyság érdekében kor­szerű reformokat foganatosít. A nemességet megadóztatja, a me­­-gyei üléseket beszünteti — ame­lyek a főnemesi reakció főfészkei — biztosítja a jobbágy szabad költözködési jogát s nemcsak er­kölcsileg, de anyagilag is támo­gatja a fejlődésnek induló váro­sokat és a polgárságot. Kétségtelen, hogy a jobbágy­ság helyzete jóval könnyebb ek­kor, mint Mátyás uralkodása előtt és után. A nemes urak birto­kaik megművelésére nem találtak elég embert, azért igyekeztek rög-HOLLÓS BÖZSI ANGOL - '( AGYAR magyar-angol fordítási, emigrációs ügyekben segítő irodája készséggel áll a magyarság rendelkezésére. | 55 West 42 St. New York 18, N. Y. (Room 1«46) Telefon: LO 4-3filO HAZAr' SZALÁMI és mindenfajta jó hurka, kolbász, sonka, szalonna és friss hús, stb„ tgail HAZAI MÓDI — kapható: MERTL JÓZSEF — magyar hentesnél — 1508 Second Ave. Tel. RH 4-8292 höz kötni a jobbágyokat és élet­­re-halálra üldözték a szökevé­nyeket. A Hunyadiak, János és Mátyás érdeme volt, hogy enge­délyezték ja jobbágyok az^oad költözködését, amit utánuk ismét megszüntettek. Váraüi egyik iratából tudjuk, hogy a “jobbágyokat a barommal egyenlőknek tartja a nemesség és úgy is bánik velük, még a törö­köknél is rosszabban s ezért attól kell tartam, hogy kivándorolnak.” Ez idézte elő a Dózsa-forradalmat, amit vérbefojtottak Zápolyáék, ez idézte elő a Felvidéken a nép lá­zongását, amit Ráskai Gáspár fojtott el. Csoda-e, hogy a job­bágy Mátyást és korát hívja visz­­sza és ennek hangot is ad nép­meséiben, mondáiban. Ezért őriz­te meg a magyar és szlovén nép is meséiben alakját oly tökéletes­nek. Ezért lett szimbólummá. A magyar hagyomány Mátyás­ról közismert, annál kevesebben tudják, hogy a délszláv nepha­­gyomány nemcsak Hunyadi Já­nos alakját őrizte meg, ae Má­tyás királyét is. ízelítőül itt köz­lünk egyet. A FUVAROS ÉS MÁTYÁS KIRÁLY Fönt a Fagyott víznél, a Visarjó j hegy alatt egy fuvaros bort szálli- i tott, de egyszercsak megálltak lo­vai, nem akartak tovább menni. Ostorával is ütötte őket, de mind­hiába. Aztán a hegy felé nézett, | ahol meglátott egy alakot. Oda­ment és Mátyás királyt látta az asztal mögött ülni és hosszú sza­­j Itália az asztal köré csavarodott. Amikor Mátyás megmozdult, vele I mozdult egész katonasága és a­­mikor Mátyás király kardot vett kezébe, mindannyian kardot vet­tek kezükbe. Ekkor megszólalt Mátyás és megkérdezte a fuva­­j rostól, hogy a hangyák járnak-e még a hegyen. A fuvarosnak eszé­be jutott, hogy a hangyák nagy- i I lábúak s azt felelte, hogy igen. j Mátyás meg mondta: “Jól van, | majd ha nem ‘járnak,’ visszatérek j I én a földre.” | A mesét Milkó Katicsetov je­­! gyezte fel 1951 julius 3-án a Kred I melletti Potok faluban s azt Ke­­j sinka, egy 80 éves nénike mondta ■ el. (Bona Julia) HAIFÁI ANZIX Még mindig sokan a márciusi Kodály - hangversenyről beszél­nek, amit a zenei zseni 70-ik szü­letésnapjának tiszteletére ren­deztek városunkban. Budai Má­ria, Faludi Katalin, Garay Ernő, Bezalel Sári, Fehér Ilona és Len­gyel Vera voltak a koncert sze­replői és a műsoron főleg a ju­­oiláns Kodály Zoltán, meg Bar­tók és Weiner müveit hallottuk, amelyhez magyar szerzők héber­­szövegű ének-négyesei érdekes és színes keretet adtak. A hangver­seny — a szaksajtó szerint—min­den izében méltó volt az ünne­pelt magyar Mesterhez. Sokat Írtak újságjaink a nem­rég elhunyt Patai Józsefről, akit Izráel egyik legkimagaslóbb ma­gyar személyiségének tartott itt mindenki. Ehelyütt csak Feuer­stein Emil dr. -nak az “Uj Kelet” cimü napilapban megjelent nagy cikkéről szeretnék megemlékezni, aki szép nekrológban parentálta el a nagy zsidó-magyar költőt, a “Múlt és Jövő” cimü nagyszerű budapesti cionista folyóirat ala­pítóját és főszerkesztőjét és Izrael fáradhatatlan magyarországi elő­­harcosát, aki munkájáért soha nem kapott és nem is várt kö­szönetét. Ezt meg is irta egyszer “Könnykoszoru” cimü versében: “Boldog ki gyűjti a könny gyöngyöket, Boldog, kit ott fenn koszorúja vár, Kit a földön ezer áldás követ, S a mennyben övez örök dicssugár . . .” A világhírű Habima-szinház két újdonságáról irt hosszú be­számolót a fenti lapban dr. Mar­ton Gizella. Ibsen: “Jon Gabriel Borkman” cimü drámáját, vala­mint Goldfaden Abrkhám (a jid­dis színház megteremtője, aki küzdelmes pályája folyamán az ÜSA-ban telepedett le és 1908- ban, New Yorkban halt meg) “A herceg története cimü zenés jid­dis népszínművet újította fel a Habima-társulat jelentős sikerrel. Az Önképző Egylet műkedvelő estje Április 17-én, pénteken este a New Yorki Első Magyar Önképző Egylet vidám estét rendez az egyesület székhazának újonnan dekorált nagytermében. Winter Duci, a kiváló drámai színésznő nagyszerű műkedvelő gárdát to­borzott és négy mulatságos, szel­lemes, a régi pesti humort ra­­gyogtató kabaré-jelenet rendezé­sével alkalmat nyújt, hogy a kö­zönség kellemesen szórakozzék. A “Rikkancslány” szerepeit Ha­cker Sári és Szabolcs Ottó ját­­szák; az “Egymás közt” c. jele­netet Goldstein Frida és Hacker Sári adják elő. A “Nagy kanállal eszünk” c. daraban Lichtner Ella, Stein Mary, Heller Sándor és Gyémánt Sándor lépnek fel. Jól fog mulatni a publikum a “Gye­rektartás” cimü kis bohózaton, a­­melyben Schwartzbart Jenő, Stein Mary és kutyája jutottak vidám szerepekhez. Végül “Gábor és Bri­gitta” cimü kis darabot mutatják be Goldstein Frida, Kava Margit, Gyémánt Sándor, Neuman Zoltán. Sándor Stefi vállalta a Master of Ceermonies szerepét és reper­toárjának néhány frappáns szá­mát is előadja. Schwartz Sán­dor hegedűművész és Köves-Stei­­ner Lajos znogoramüvész értékes szereplése ad még külön fényt a gazdag műsornak. Az estély jö­­delmét az Országos Gyermekpa­­ralizis alapja javára fordítják. A nemes célra való tekintettel is biztosra vehető, hogy a közönség április 17-én, pénteken este meg fogja tölteni az Önképző nagy­termét. Beléptidij 1 dollár. Párisi Panoptikum: A MÜ VÉSZ írta: JÁVOR LÁSZLÓ Az utolsó éjszakai metróval ér­keztem állomásomhoz, egy óra le­hetett. A zománcfehéren csillogó földalatti pályaudvaron néhány álmos alak dőlt ki a kocsik ajta­ján, aztán a szerelvény bóbiskol­va poroszkált tovább Billancourt alatt a Sevres-i végállomás felé, hogy kialudja magát. A metro kijáratának ajtaja mellett az ellenőr várt. Én voltam az utolsó utas, behúzta utánam a rácsozott kaput. Koromfeketének tűnt fel a táj, később megszoktam a sötétséget, amelyből kibontakoztak a házak körvonalai. Aludt az Avenue Ver­sailles, aludt a tér, aludt a két szökőkút. Bezárt kapuk és abla­kok mögött aludtak a házak, a lakók, az emberek. A “jó falat” nevű hentes- és mészárosüzlet sem adott semmi életjelt, a cuk­rászda édesen szendergett, az ék­szerbolt kirakatában a hamiskö­­vü gyűrűk bágyadtan hunyorog­tak, a jegygyűrűk házastársakhoz illő szeméremmel és unalommal horkoltak egymás mellett. A té­ren túl az Avenue de la Reine, a Királyné - útja nyújtózkodott a Szajna felé. A néphit szerint ezen a lombsátoros utón járt be Ver­­saillesből Párisba Mária Antoi­nette, XVI. Lajos asszonya. A XV. azt mondta: utánam a víz­özön. Tévedett. Vérözön jött. És Medoun felé vivő utón vitték a boldogtalan Mária Antoinettet a Templébe. Néphit — tévhit. A Ki­­rályno-utja felett mintha veres volna az ég, a kárminok mellett még lilák és kimondhatatlanul kékek olvadnak, olyan kékek és kárminok, mintha Greco festet­te volna oda a láthatárt elfedő Saint Cloud város templomtor­nyának a hegyére. Messze, a Szajna másik oldalán a kis festői városka, Saint Cloud is alszik. Simogatva nézem. Aludj kedves város, szeretlek, olyan vagy most, mint az egykori pesti haj­nalokon. Buda volt . . . Egy csil­lag lebeg valahol, mint Bizet ope­raköltő egykori gyertyalángja, aki ott a hegyen kottázta le latin szive graciőz dallamai között egy éjszaka a Gyöngyhalászt. A metro mellett nézem a vörös­­téglás otromba bérpalotát, ahol lakom. Minden ablak sötét. A földszint üzletsorán vakon mered­nek az éjszakába a boltok kira­katablakai. Unalmas ez a vidék, régen lakom itt. Ott szeretnék lakni, ott a túlsó parton, a Szaj­na másik oldalán. Ott a hegy tetején szellemek járnak most is, mindig, minden éjszaka. Lenéz a szelíd hegyről az ember a Szajnára és lent a föl­dön, vagy képzeletéből életrekelő árnyakból meséket sző. Tengerré válik a Szajna és lalla lalla, da­loló gyöngyhalászok éneke száll a közeli csillagok felé . . . Amint lassan elindulok éjszaká­im börtöne, a vöröstéglás lakóhá­zam felé, zenét hallok. Hegedű­szóló hangfogóval. Hallgatózom, valóban egy élő hangszer, nem képzeletem játéka ez a tünemény. A metro mellett, a Les Fontaines kávéház üres terrasza előtt egy feketeruhás sápadt alak borul a hegedűjére. Hajiottan áll, az al­kotás transzától őrülten, behunyt szemekkel ,vakon és süketen, ki­­vül a világon, önmagába és a végtelenbe olvadva. Cigány! Cigány, rezdül valami bennem, egy évek óta elnyomott érzés. Cigány, román cigány az istenadta, románul játszik, de ci­gány, értem a beszédjét. Donját kever a lavotáján, olyan “kecske­­rezgéssel” ahogy a nagyképűek, a tudálékosok gúnyolják a romák két ujjal billentett vibráját. Kecskerezgés, mekegés? Jaj, de­hogy az! Az édes indiai dravida nyelv lejtő lebegése, a Ganges* monoton csobbanása, kelet mesé­je, az élet és a halál örökkévaló­sága, elcsukló bánat az elvesztett őshaza — ahová vissza nincsen ut j — buggyan ki siró dalként a ci­gány szivéből. Azelőtt csak sej­tettem, most megértettem a ci­gányzenét, itt idegenben, Páris ti­zenhatodik kerületében, a Place de la Porte de Saint Cloud-on egy menekülő éjszakán ... Kissé távol a cigánytól elbűvöl­ve álltam a repdeső hangok kö­zött a néptelen téren, az üres ká­véház terrasza előtt. Szépen mu­zsikál ez az ember, a ruhája is ki­fogástalanul vasalt. Koldus vagy részeg — tűnődtem. Talán mind a kettő? A zenész rabszolga volt, később csak szolga. Ma szabad koldus. A koncert a végéhez közeledett, halkan papirosba csavartam né­hány rézgarast. A muzsikus bal­kezének mutatóujját a gé-húrhoz tapasztotta, a vonót a kápánál érintette és leheletszeriien á-moll akkorddal befejezte a dallamot. Halkan a zenész mellé léptem, lába előtt heverő hegedütokja mellé tettem sovány tiszteletdija­­mat. A muzsikus kinyitotta a sze­mét, a levegőbe bámult, aztán ondorral belerúgott az alamizs­nába. Kerestetések: Keresem Guttman Jenőt és testvérét, akik az 1920-es évek­ben vándoroltak ki Nagyváradról Amerikába és tudomásom szerint New Yorkban élnek. Magyaror­szágon cipészek voltak. Apjuk: G. Salamon, anyjuk: szül. Farkas Léni, aki Berettyuujfaluból szár­mazik. Értesítést kér Izráelben élő unokatestvérük, Sára, akinek Farkas József volt az apja. A cí­mem: Jakubovits Mómé, P.O.B. 20-34, Tel-Aviv, Israel. Keresem unoka testvéremet, Láng Gizit (.apja: L. Adolf). Cí­mem: Gíládi Irén, Simron-Naha­­lal. Israel. Keresem Klein Berti unokabá­tyámat, aki Tiszasalamon (Csap mellett) községből származik és 30-35 éve él Amerikában. Kere­sem fivéreit: Klein Miksát és Emilt is. Apám neve: Glück An­tal. Címem: Zoltán Glück, 64 Shenkin St., Tel-Aviv, Israel. I LIC. MASSEUSE gives private I massages. Reasonable. Day­time or evenings. Call: MRS. WALLERSTEIN, LO 8 - 0692. — Ladies only. — I MAYOR’S RESTAURANT KÖZISMERT MAGYAR KÜLÖNLEGESSÉGEIRŐL Mérsékelt árak. Fincm vevőkör. CLIFTON HOTEL 127 West 79th Street Telephone: TR 4-4525 NEW YORK CITY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom