Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-04-11 / 15. szám
APRIL 11, 1953 AZ EMBER 5-ik ©Ud Mit mond a 80 éves Baedeker Pestről Irta: KÉRI PÁL Doh-szag ütötte meg a telkemet, mikor nekiestem ennek az ódon Baedekernek, — édes dohszag, mámoritó doh-szag, nagy illat: annak az örökre eltemetett, számomra most íme kiásott Pompéji-nek lehe, ami valaha Budapest volt, és már nem lesz soha. A Baedeker 1873-ból való, cime: “Österreich und Ungarn” és a vékonyka könyvecskéből is alig harminc egynéhány oldal szól Magyarországról. De ez a pár oldal a szokott lelkiismeretességgel van megszerkesztve, térképekkel, nevezetes épületek számokkal való jelzésével, csillagokkal, mindennel, ami egy becsületes Baedekerhez kell. Még Ö maga, Baedeker Károly irta és már nagy hire lehetett, mert az előszóban figyelmezteti a vendégfogadósokat, kocsmárosokat, egyebeket, hogy emberek sűrűn járnak hozzájuk Baedeker nevében és pénzt meg ellátást zsarolnak jó megemlítés fejében: ezeket dobják ki. Mert Baedeker Károly nem fogad el senkitől semmit, ő igazságos kosztrakvártélyra, mint egy Cato. Kicsit zsenirozva érzi magát, hogy egy ilyen barbár országot ajánl a turistáknak, de biztosítja őket, hogy a vasutak kiépítése óta Magyarországon éppen úgy lehet Utazni “mint bármely középeurópai országban.” A közbiztonság is “általában kielégítő,” noha távolesö vidékeken, mint például az egykor hírhedt Bakonyban, még előfordulnak rablótámadások. Dehát ki megy a Bakonyba! Nem vagyunk az erdőben, noha a magyar nyelv “köztudomásúan” a finn-török-altáji törzshöz tartozik, de az nem baj, a némettel el j lehet boldogulni. Egyébként nagyvéleménye van az országról; azt Írja, Európa egyik leggazdagabb földje, északon nemes fémekkel a hegyek gyomrában meg kősó, kimeríthetetlen fa-gazdagsággal, a Kárpátoktól délre sok-sok kiválóan jó bor—alighanem vörös orra lehetett Károlynak, mert a bor mindig nagy gondja néki—a síkon, az Alföldön pedig annyi termékkel, hogy annak “fölöslegével” Európa piacait látja el. Azon már nem törte a fejét Baedeker, hogy ha olyan gazdag az ország, mért olyan nyomoru a népe, — mert az volt, akkor még inkább, mint később. Noha a vasúthálózat már eléggé ki volt építve, mégis azt ajánlja, ne vonaton menjünk Bécsből Pestre, hanem hajón, már csak azért is mivel a büszke vasutháozat vonatja kilencedfél órát döóg Pestre, mig a hajó is megteszi zenkét óra alatt és az ut gyö-A legszebb tavaszi pihenés MIAMI BEACH-en, FLORIDÁBAN, csakis a fényesen átalakított, Amerika-szerte ismert BÖLCSKEY- nyaralóban élvezhető. Indian Creek Lodge 3 percre a tengerparttól 6981 INDIAN CREEK DRIVE Telefon: 86--6152 Fürdőszobás, modern komforttal berendezett hűvös szobák MAR HETI $40-TÓL. Swimming Pool Facilities Vendégeinket autóval várjuknyörü. Ebben igaza volt Baedekernek: álomszerű élmény volt az mindig, a bécsi hajón estefelé megérkezni, a parti fények Dunában rezgő-izzó oszlopain nyugvó tündér-Velencébe. Nincs már! A fény-oszlopok elszenesedtek a komorságban és a pompás kivilágított hajó alig ha emlékekben hazajár . . . Ámde a hajóút se volt olyan egyszerű. A turistának már fél hétkor reggel ott kellett lennie Bécsben a kis hajó állomásán, az fél órát pöfögve kivitte őt a szabad Dunába, ott szállhatott fel a pesti nagy hajóra. Az ut nem volt drága, 3 forint ötven második osztályon, viszont a társas ebéd vagy vacsora egy huszonöt és még abba, mint Károly szomorúan megjegyzi, a bor nincs is beleszámítva. Már itt ,a hajón is érezni lehetett, milyen drága volt az élet akkor Budapesten. Ezt nemcsak Baedeker áraiból látom, hanem a magam, jóval későbbi emlékeimből is tudom. Az ország akkor még jórészt naturálgazdálkodásban élt, megette, elcserélte amit termelt s igy eltengődött, de a nagyváros szegény népe bizony szörnyű elhanyagolt nyomorban volt. Ez persze Baedekert nem érdekelte, ő csak a csodálatos épületsorról beszél a Dunaparton, meg az ahhoz csatlakozó városrészről mögötte. Ez csakugyan váratlan remek látvány lehetett a turistáknak, mig a Franzstadt, a Váci-ut, Kőbánya csak éppen hogy megemlitődött a teljesség kedvéért. Baedeker nem veszi tudomásul, hogy az előttevaló évben, 1872-ben egyesítették Budát Pesttel, hanem külön értekezik Pestről és “Ofen”-ről. Csak annyit jegyez meg odavetően, hogy a magyarok ezt a két várost • szeretik úgy emlegetni mint egyet, Budapestnek. Buda, mondja, onnan, mert a rómaiak hívták “Budá”-nak, mikor colonia volt. Aquincumról nem hallott, noha már 1830-ban jelent meg Torma értekezése az amfiteátrumról. Pestről megállapítja, 200 ezer lakosa van, abban azonban téved, hogy azok túlnyomóan magyarok. Csak az uralkodó osztályhoz tartozók magyarosodtak el, meg a középosztály. A szegénység, a munkásság akkor még jórészt németül beszélt: a “Népszava” akkor “Volksstimme” néven jelent meg hetenként, a világotjárt mesterlegények meg a gyári munkások java számára. Franki Leó volt a vezetőjük, a párisi kommün egyik marxista szereplője. Viszont “Ofen”-ről elfelejti megmondani, hogy annak is volt akkor hetvenezer lakosa. Ezekkel azonban Károlyunk melegen érez, mert nem magyarok, hanem svábok meg rácok és mert ezek szüretelik szőlleikben a nemes budai borokat. Akkoriban ugyanis a filokszérának még hire sem volt, a budai hegyek még teremték levüket. Én még emlékszem jól a filokszéra átkának ránkszakadására és emlékszem az annak előtti időkre, amikor édesapám egy kis hordó rubinszinü sashegyi claret-et meg másik kishordó fehéret költöztetett a pincénkbe, aztán jött az irodaszolga, üvegekbe fejtette, majd holtrészegen távozott. Az éléskamrába pedig ősszel telisded teli került a “hénigli”, azaz mézédes apró fehér szőlő madzagokra, és milyen jól esett azt lopkodni még késő télen is, ámde a borból is kaptunk néha, jól vizezve, kissé cukrozva, és aki ezt a szőlőt szemezte, ezt a bort kóstolta, annak az visszafáj amíg él. Itt azonban rá kell mutatnom Baedeker egy mulasztására. Amikor elmondja a Dunasor már akkor pompás épületgárdáját, a szállókat, a “mór és román stíl keverékében” tervezett csakugyan gyönyörű “Redoute”-ot azaz Vigadót, benne a “Kari” kávéházzal, a későbbi Hangli kioszkkal— annak is már a pora is hol van— meg a többieket, akkor megemlij ti a Dunagőzhajós Társaság épüj letét is a Ferenc József-rakparton. Elfelejti azonban megjósolni, i hogy abban az épületben születj tem én kilenc évvel később, a harmadik emeleten, ott gyerekeskedtem, naponta néhányszor megborzongtam a kapun betérve, a számomra érthetetlenül titokzatos varázsszót olvasva hogy I DDSFG, ami ott volt beszőve a kapudisz kovácsolt vas bogába és ami, most már tudom, csak a Társaság német nevének kezdőbetűi voltak, nem más, de bennem varázsszónak maradt máig. És ott a harmadik emeleten szívtam magamba a barna Dunának, a szög-szin fodrunak hatalmas lélegzetű életét, ott nyomkodtuk orrunkat az ablakhoz testvéreimmel, megbabonázva ettől a hömpölygő örökösségtől reggeltől estig, éjszaka pedig a holdfényben tükröző vizi rezgést figyeltük félősen a falon, amint mászik fel lassan a plafonra. És igy maradtam eljegyezve ennek a nagy víznek, hogy hiába láttam (azóta tengereket meg óceánokat, az mind csak olyan díszlet volt; számomra az igaz nagy viz, ami él feneketlen bölcsen hömpölyögve végtelen, ő maradt, a Duna, az édes és félelmes “Etel.” A “FROHNER” ÉS ERGERBERGER UR Baedeker természetesen foglalkozik a szállókkal. Igen ajánlja a Hungáriát, de persze az nem olcsó, másfél forinttal kezdődik a szobák ára, de ehhez még jön ötven krajcár “világítás,” azaz viaszgyertya, mert a ma kincs kőolaj akkor még petróleumnak neveztetett a lámpában és büdös volt még ha nem is füstölt, ha pedig füstölt, akkor a belet nyírni kellett folyton egy külön erre a célra szolgáló fura ollóval, amit az én gyerekidőmben egy Dittmár nevű üzletben lehetett venni. Fizetni ugyanolyan pénzzel lehetett mint az osztrák pénz, csak éppen magyar irás volt rajta. Ezüst valuta lett volna, de az ezüst forintos igen ritka, Írja Baedeker, csak a papír járja. Viszont van bőven | ezüst huszas meg tizkrajcáros, és még az én időmben is emlékszem | hogy még érvényesen élt ez a huszas, bár az többnyire “újpesti” | volt, azaz hamis. Volt rézkrajcár, meg ama négykrajcáros réztallér, j gyerekkorom kedvence különösen az, amelyik “angyalos” volt. Az Angol Királynő-t is tisztelettel említi. Ott lakott és élt akkor még Deák Ferenc, noha ! Baedeker nem vesz róla tudomást, mint ahogy arról sem, hogy Tisza Kálmán még akkor hazafias ellenzékben volt. Deák Ferenc minden délután felült a döcögő ormótlan omnibuszra és a két ló kikocogott vele a Városligetbe, ott sétált, üldögélt. Ez az utazás tiz krajcárba került, mint ahogy a sines lóvasut is tiz krajcárért vitte az embert egy-egy útra. Még tizenöt évvel azután is, az én gyermekkoromban, boldogságunk volt ha a fegyenc-szerü stráfos ruhába bujtatott lóvasutas kocsis, megengedte hogy pár percre kezünkbe vegyük a gyeplőt. A fiakkerek és konflisok tarifáját is közli a könyv, de megjegyzi, egész fölöslegesen, mert nincs Pesten kocsis aki hajlandó volna tarifáért nekiindulni. De különösen megütötte a szivemet, amikor, csillaggal ellátva, ott találtam a szállodák közt a “Frohner”-t. Kicsi koromban már ! azt hivatalosan “Continental”- J nak hívták, de mindenki csak “Frohner”-nek emlegette. Ez volt | akkor számomra a nagyvüági álom. Mert néha-néha elvittek oda abba a pompába és inyenci paradicsomba, “déjeuner dinatoire”-ra, azaz déli lunch-re, aamely azonban bőséges finom ebéd volt. Itt a “Frohner” szomszédságában volt édesapám munkahelye. Schossberger báró irodájának főnöke volt akkor az apám, és most visszajár emlékembe az a ferenc-józsef-szakállas kövér bálvány ember, mégpedig térdnadrágban. Mert akkor friss földbirtokos volt és megjátszotta, hogy csak fölruccan a birtokáról. Apám sokszor mulatott rajta, hogy megy le tízóraizni a báró a “Frohner”-be. Megevett az üres étteremben nyolc-tiz császárzsemlét mustárral, vagy hozatott a zsemléhez egy tányér gulásszaftot és azt kimártogatta. Aztán elkiáltotta magát: fizetni! Kenyérért, mustárért azonban nem számítottak semmit, mire a báró, a borravalóról megfeledkezve, távozott. Már nem a Baedekerböl, hanem Kőrösy statisztikájából tudom, hogy Schossberger külöm- ‘ böző vállalatai az akkor hirtelen kibontakozásnak indult budapesti üzleti életnek volt egy része. Hu- j szonnyolc részvénytársaság volt! már akkor Pesten, 27 mülió ] forint alaptőkével. Budapest fej- j lődése példátlan volt Európában, csak Berliné volt fogható hozzá. Egy század alatt a lakossága ki- j lencszeresére szaporodott. És ebben hatalmas volt a szerepe a j zsidó vállalkozásnak és munkának. Az uralkodó osztály meg a “szabadelvű” kormány mindenképen kedvezett a zsidóság törekvéseinek; a nem sokkal később | mutatkozó antiszemitizmus inkább a kis középosztálynak, különösen a vármegyeinek dolga volt, meg sajátságosképen, igazi proletár-mozgalom volt. A jórészt még mesterlegényi sorban lévő munkásság tömege az anarchia tanításaira hajlott, és a zsidóheccbe vezette le a kezdetleges kizsák- i mányoláson érzett elkeseredését. Akkor, 1873-ban, ez az üzleti és gyáriparos fejlődés még csak a kezdetén volt. És, noha ez a gazdasági élet elsősorban a gabonakereskedés, gőzmalom, bizonyos nehéziparok meg külömböző exportok területén indult, Baedeker mégis csodálkozva emliti meg, hogy a magyar földön való utazás során a folyókon mindenütt egyik vízimalmot a másik mellett látni, és ökörcsordák legelnek mindenfelé. És az árucsere, kereskedés tetemes része játszódott le a hires pesti országos vásárokon. A NÁJGEPÁJ MEG A HENTZI-SZOBOR I A “Frohner” háta mögött terpeszkedett az Újépület, a “Nájgepáj” messzenyuló alacsony tömbje, aminek a közelébe sem mertem menni. Ez egy régi kaszárnya lett volna, de igazában egy várerőditmény volt. Akkor még élénken élt Buda negyvenkilences ostromának emléke, Baedeker gyakran hivatkozik rá. Azt Írja, tévesen, hogy a győztes honvédek lehordták Buda várának erődítéseit és az osztrák kormány aztán visszaállította. Ez nem volt igy. Hanem az osztrákok, Buda törököktől való visszafoglalásának, valamint a szabadságharci ostromnak levonták a tanulságait. Mind a két esetben a Gellérthegyről és a Svábhegyről, tüzérütegekkel törték meg Buda várának ellentállását. Ezért a Gellérthegyről lehordták az ott lévő csillagvizsgálót és helyébe, mint Baedeker is elmondja, megépítették a kemény Citadellát. A Svábhegyet meg védelemre és megszállásra előkészítették. Ennek a gondos erődítési rendszernek a magyar fővárosban a magyarok ellen, volt része a Nájgepáj, az Újépület is. Az egy hidfő-forma volt, ami a budai erődítési rendszert kötötte össze a pesti parttal. A Nájgepájban lakózott a Budapestre rakott 16,000 főnyi császári katonaság egy jó nagy része. Már azt a Baedeker is megírja, hogy el van határozva, az Újépületnek hamarosan távozni kell onnan, és teret engedni az uj városépítési terveknek. És jellemző Bécs vak makacsságára, hogy mégis jó három évtized is eltellett, mig az Újépület meg poros gyakorlóterei helyén, megépülhetett a Szabadság-tér. A Várbéli Hentzi-szoborról is azt írja, már el van határozva, elviszik egy bécsi arzenálba. Mégis, mikor vitték csak el! Én még jól emlékszem a Hentzi-szobor gótikus kovácsolt-vas ketrecére. DOZZY -szalámi valódi importált magyaros szalámi Hollandiából EGYEDÜLI és kizárólagos jogú elárusítója egész Amerikában: H. ROTH & SON IMPORTERS 1577 FIRST AVE. (cor. 82nd St.) New York 28, N. Y. Telefon: RE 4-4110 SOK SZÁZ ÚJONNAN ÉRKEZETT IMPORTÁRU! — Kérje ingyenes, 400 képpel ellátott árjegyzékünket. — VIGYÁZZON A CÍMRE: 82-ik utca és Első Ave. sarok. Hallgassa a WBNX (1380 hullámhossz) rádióműsorunkat minden vasárnap délután 12.30 tói. SZEREZZÜNK UJ ELŐFIZETŐKET “Az EMBERINEK, ERŐSÍTSÜK AZ AXTIBOLSEVISTA ÉS ANTIFASISZTA AMERIKAI MAGYARSÁG HARCOS HETILAPJÁT!
