Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-12-12 / 46. szám

--------------------------------i; Ez történik i Magyar- 1 i| országon j

HEGEDŰS GYULA HALÁLA

Hegedűs Gyula, akinek neve eggyéforrt az utóbbi négy évtized magyar újságírásának és lapkiadásának történelmével, rövid szenvedés után Budapesten elhalálozott. A bolsevista rezsim félreállitotta őt az általa indított "Magyar Nemzet” éléről és jelenleg két áruló, Parragi és Boldizsár osztozik a nagymuitu lap vezéri székén. Hegedűs Gyula a két háború között rendkivül fontos missziót töltött be. A német befolyástól irtózó, nemzeti szabadságért és függetlenségért áhítozó becsületes magyar rétegnek volt politikai irányitója és a mind jobban elsekélyesedő korban szinte egyedüli szellemi tápláléka a Hegedűs által szerkesztett napilap. Amikor már ráborította az országra a náci elnyomás a fenyegető árnyékát, a “Magyar Nemzet” falragaszokon közölte a programmját: “küzd, hogy Magyarorzág magyar ország maradjon.” A náci befolyás elhatalmasodása után Hegedűsnek időlegesen meg kellett válnia főszerkesztői tisztétől s később be is tiltották a lapját, amelyet a háború után uj erővel és lelkesedéssel indított uj útjára. Halálát osztatlan- részvéttel gyászolják volt kollégáin és családtagjain kívül mindazok, akik hálásan emlékez- [ nek bátor és férfias helytállására.

BUDAPESTEN ÜDÜL RÁKOSINÉ FIA

Rákosi Mátyás mongol feleségének van egy fia, aki az orosz hadsereg katonatisztje. Budapesti hírek szerint a fiatal tiszt nem a legjobb viszonyban van Rákosival, amit az is bizonyit, hogy amikor anyja látogatására Budapestre érkezik, nem Rákosi lakásán száll meg, hanem egy szállodában s kizárólag akkor keresi fel az anyját, amikor Rákosi nem tartózkodik a lakásán. Rákosiné fia jelenleg is Budapesten tartózkodik: többhetes üdülési szabadságát tölti a magyar fővárosban.

AKTFESTÉS ÉS AZ IFJABB MAGYAR MÖVÉSZGENERÁCIÓ

Pór Bertalan, veterán pesti festőművész a “Magyar Nemzet”-nek adott interjújában kijelentette, hogy “a túlzott szocialista realizmus a festészet és szobrászat terén folyamatos visszaesést okozott. Határozott hiba volt — jelentette ki Pór — hogy művészeink, többek között, nem is kísérelték meg az emberi test esztétikus szépségeinek visszaadását.” Pór ezután hozzátette: “Remélhető, hogy a fiatalabb generáció aktokat is fog festeni...” A bolsevista rezsim rendeléseit festő művészek és propagandamázolók ezideig kizárólag az ötéves-terveknek megfelelő (de a valóságtól fényévezredekre álló!!!) álomgyárakat, fantáziafarmokat, meseországutakat produkáltak nagyban és kicsinyben . . .

HIDEGHÁBORÚ A LEVEGŐBEN

Egy multheti jugoszláviai jelentés arról számol be, hogy .október 29-én két magyarországi sugárhajtású repülőgép megsértette a jugoszláv légiteret a Tisza és Gyála falu közötti szakaszon. A repülőgépek két kilométerre behatoltak a jugoszláv légitérbe és kétezer méter magasságban elrepültek Gyála és Térvár fölött.

•D'd *N01PNIH8Vft

£001 XO0 * 0 * d

NVEDVTIA V HNflHIH - p a NOlDHIHSVft

GÖNDÖR FERENC POUJUfUU

“THE itt4\,” FERENC GONDOR'S POEITICAE WEEKLY

Reentered as second class matter August 4, 1942, at the Post Office at New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST.. NEW YORK, 21. N. Y. Phone: Butterfield 8-6168

EDITORIAL AND PUBLISHING OFFICE: 320 EAST 79th STREET,NEW YORK 21, N. Y. (Y’early Subscription SIO; Single Copy 20 cents)

VOL. XXVII _ NO. 46 NEW YORK, N. Y.( DECEMBER 12, 1953 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT

Churchill

Irta: KÉRI PÁL

Jó minap volt egy fénykép a lapokban, a Downing Street komoran bezárt kapuja és előtte türelmetlenül üget fel-alá egy szép testes tigris-macska. Valami politikai tanácskozás volt a miniszterelnökségen, arra az időre lezárták a kaput és mire Churchill macskája hazajött a hivatalból, a macska! kószálásból, nem mehetett be. Fölháborodva nyávogott ideoda, mig a kapu kinyilt, ő besurrant, felszaladt, odaugrott a gazdája ölébe és a simogató kéz alatt tanácsokat dorombolt neki.

A hatalmas buldog, ölében a macskával. Ez a macska valahogy kellett ide Churchillhez, hiányzott volna, ha nincs ott. Hetvenkilenc esztendős varázsló, vállán titokzatos macskával. Boszorkányos korunk nagy varázs ja. Aki rálehelte a mi időnkre azt az emberi rejtélyt, aminek nincs mása, a színes egyszer-valóságot: az érdekes nagy egyéniséget. Ez az egyéniség, uralkodik ma rajtunk; szavazhatunk ellene, leszavazhatjuk, megmosolyoghatjuk az előítéleteit, de az ő terebélyes öreg arca a mi időnk védjegye marad, ez a kor Churchill kora.

Az ilyen jelenségek: a történelem különleges fényűzése, j Nincs rá szükség, hogy a politikában, világ-döntő nagy eseményekben, tömeg-cselekedetekben szereplő és vezető alakok még azonkívül példának nagy irók legyenek, mindent megértő fürge, kiegyensúlyozott szellemek, fölényesek, emberiek, érdekesek. Sőt, jobban azt látjuk, bizonyos egyoldalú tehetség, néha ia kedély és természet bizonyos szárazsága inkább alkalmassá teszi a szereplőket rá, hogy magukat a hatalomra, a sikerre, a győzelemre koncentrálják. Igaz, Nagy Frigyes furulyázott és furulya-koncerteket komponált, amiket itt-ott még ma is játszanak, mint ahogy első csatáiban elkékült a félelemtől, de ezeket a gyengéit lenézte és vasakarattal leküzdötte magában, a hatalomért. Mig Churchill még ma is buzgón keni a festéket a tájképeire, ha ráér . . . Azonkívül, bármi kedvencünk is az ilyen prizmás tehetség, sokszínű egyéniség a történelem során, nemcsak tőlük függ a szerepük jelentősége. Roosevelt, mögötte Amerikával, a jóban, méltóban; Sztálin, mögötte az orosz birodalommal, a feneségben, mindenik a maga módján, a maga számára, többet ért el, nagyobbakat kerekített ki, mig Churchill éppen hogy megmenthette hazája hatalmának egy részét. Igaz, megmentette az emberiséget is az egyik nagy veszedelemtől, de ebben csak második volt Amerika Rooseveltje mellett. De még ezen kivül a sors is beleszól az ilyen kedvelni való nagy alakok sikerébe vagy sikertelenségébe, az a számunkra vak akarat, a kiszámíthatatlan véletlen, ami — ma már tudjuk — a világmindenség egyetlen törvénye. Julius Caesar gondolta el és indította útnak az igazi nagy Rómát, a Pax Romana világ-Rómáját, de ő a rövid kemény római gyalogsági kardoknak, a “gladius hispaniensis”-nek, amit olyan könnyen lehetett a tógába elrejteni, esett ideje előtt áldozatává. Amit ő vázolt fel lángelméje fáklyájával a világtörténelem ködfalára, az az ő életével ellebbent, a százados világháború folytatódott és csak fogadott fia hajtotta aztán győzelmesen végre. Augustus teljesítette a siker legelső feltételét: életben maradt. A tárgyilagos hideg történelem színe előtt Augustus és az ő kora, az ő teljesítménye, sokkal jelentősebb, pedig hol marad ő, ha szinte művészi alkotás gyanánt nézzük a két emberi figurát, Julius Caesar mellett!

Én egyébként nagyon azt hiszem, hogy Julius Caesarig kell visszamennünk, ha Churchillhez fogható, vele párhuzamos alakot akarunk nézni. Mindakettő hadvezér — és katona is; -Churchill huszárhadnagyként kezdte, Caesar pedig ott marsplt az embereivel Gallia porában. Mindkettő arisztokrata, de inkább csak életszokásokban, mindennapi hajlandóságokban, mint meggyőződésből. Sokkal fölényesebbek ők, semhogy egy ilyen rétegbe hagynák magukat besorozni. Caesar a néptömeget és győzelmes katonáit vonván maga köré fordult a szenátus korrupt arisztokratái ellen, akik örökös veres hatalmi mérkőzéseikkel bénították Róma kibontakozását. De ebben is milyen tudatos volt. Távoltartotta magát Catilina fasiszta puccs-kisérletétől, aki csak demagógiának használta volna a nép támogatását. Churchill a világért sem hagyja magát mágnássá kinevezni, mert akkor búcsút kellene mondania az alsóháznak, ö a hagyományos angol parlamentarizmus lelkedzett fia, annak pedig a súlypontja ott van, az alsóházban. Az alsóház az ő otthona, az ő atmoszférája, az ő mindennapi első gondolatja, ha egyszer onnan kibukna, azt hiszem rögtön meghalna. Caesart arisztokrata kardok döfték le, Churchillt munkáspárti szavazó cédulák távolítottak el. elvonult némán, egy zokszó nélkül, mert hát ez a parlamenterig demokrácia, amit ő vall mint a világ rendjét. Aztán visszajött, Mintahogy Caesar is visszajött, Augustus személyében.

Mindkettő nagy iró. Emlékszem, milyen megkönnyebbülés volt az iskolában, mikor Julius Caesar “De Bello Gallico”-jából olvastunk és nem Cicero mintaszerű, de nagyképü szónoklataiból kellett a mondatokat kínnal összeszedni, — mert annyi eszük nem volt, hogy a mulatságosan érdekes leveleiből olvasttattak volna. Julius Caesar nemes és klasszikus, de közvetlen, közlő, egyszerű és érdekes. Mintahogy Churchill is, bár szokatlanul méltóságos a hangjának esése, mindent a legapróbb árnyalatig magától értetődően, simán ki tud fejezni. Számomra sokkal inkább olvastatja magát, mint annyi kolumnista nyakatekert finomságai. Caesar korában még nemi volt ritkaság, hogy a vezető közéleti emberiró is volt. Ez a; humanista klasszikus elgondolással és a humanista neveléssel együtt járt. Most már azonban réges-régen nem volt politikus, aki iró is lett volna. Napoleon fiatal korában próbálkozott valami regénnyel, dilettáns fércmü volt. Egyáltalán micsoda fogalmai voltak az írásról vagy művészetről, —l a maga idején és módján, mint Sztálinnak. Clémenceau sokat irt, de olvashatatlan. Stresemannak egy könyve maradt az utókorra: “Az üvegsör-piac-fejlődése.” Az egy Bismarck, aki ugyan nem irt, de a beszédei még ma is élvezhetők, a nyelvnek mindenesetre nagy mestere. Churchill abban is visszamegy Caesar koráig1, hogy a szónoklati és az Írott kifejezésnek egyformán mestere és éppen olyan gondot is fordít a maga nyelvi kifejezésére, azt nem kevésbé fontosnak tartja, mint a hadvezetési mozdulatokat, a diplomáciát vagy a politikát. Gondosan és buzgón szerkeszti a beszédeit és nagy gonddal ir. Érdekes, hogy gyerekkorában nem akart latinul tanulni, görögül meg éppen nem, de nagy szeretettel merült el és fürkészett az angol nyelvben, tudta ez az ő Ródusza, ott kell majd atlétának lennie. Csinált) magának egy egészen sajátos stílust, amely hangjában görgőén méltóságos, velejében azonban nagyon is egyéni, egyrészt szenvedélyesen egyéni, másrészt meg az ő önmagától elteltségének tükre, mindent előhoz, ami számára emlékezetes maradt, még azt is, hogy az ő Bellum Gallicum-ában hol luncholt jóizüen valami francia harctéren és ezáltal megkapóan megjelenítő lesz, mint sokszor Julius Caesar. Az amerikai sajtó rossz néven vette, hogy az irodalmi Nobel-dijat egy politikusnak adták és nem Hemingway-nek, aki pedig most soron lett volna. De. hagyjuk csak. A Nobel-akadémiának igaza volt. Churchill Írónak, egyszerűen mint iró, nagyobb iró Hemingway-nél. Az, hogy az ő tárgya, témája majdnem mindig Churchill? Elég fontos és érdekes az, ha őt magát és mindent, ami körülötte hullámzik, vesszük. De meg — ugyan melyik: igazi írónak nem egyedüli témája őmaga? Churchill egy darabból való: ő egy művész. Művész, iró, mindenben. Még al hadvezetésben is gyakran keresztülütött, hogy ő a stratégiának nem mesterembere, hanem művésze, regényírója volna;! nem igen érvényesült vele és talán jobb is, hogy nem vállaltak! ilyen zseniális kockázatokat a koalíciós hadviselők, ámbár Churchill azért merész elgondolásai mellett a kemény reali- I tásokkal a legapróbb részletekig mindig számolt. De a nagy kapitányok mindig merész elgondolok voltak. Ckesar is ujitó volt a hadviselésben, némely hadtörténész szerint ő volt a legelső, aki tudatosan dolgozott tartalékokkal. Bevan megpukkad azon, hogy Churchill gyakran milyen gyerekes. Csakugyan gyerekes néha. Minden müvészlélekben vannak gyerekességek, mert mindent teremtően frissen lát, mint a gyerek. Caesar is gyerekes volt sokban, a haját oldalt fésültette és tapasztatta, hogy ne lássék a kopaszsága és mikor az már nem ment, koszorút hordott, egyszer meg olyan korcs lovon parádézott, aminek nem volt patája, hanem lábujjai*

Churchill hatalmas testes ember, Caesar meg nevezetesen csontos, szikár volt. Caesar hires kujon volt, Churchillről ilyesmit nem tudunk. Dehát valami külömbségnek is kell lenni. A nagy külömbség a két rokonjelenség között azonban ez: Caesar egy uj világ színfalait állította először fel, ő volt az alapvetője Európának, valósággal forradalmár volt és ő