Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-11-14 / 42. szám
Z-í’k. oldal AZ EMBER NOVEMBER 14, 1953 lemezte. Szivszorongva hallgatta mindenki a hirek utáni rendeleteket. ‘Minden zsidó köteles jelentkezni .... elmenni . . . odaadni . . . beszolgáltatni . . . kiüríteni . . . átadni . . . lemondani” —r mint irta Újlaki János egyik drámai cikkében. A német megszállástól kezdve az ország további sorsát Berlinből irányították s ez alól még a néhány hetes politikamentes Lakatos-kormány sem volt kivétel, ahol a németeket Jurcsek Béla és Reményi-Schneller képviselte. Az ország nyakára kényszeritett Szálasi-kormány, ha azt annak lehet nevezni, már nem a történelem, hanem a kriminológia körébe tartozik, bár nem tagadható, hogy a szegedi magnak természetes gyümölcse, mert ha az akasztottak galériáján végigtekintünk, azonnal láthatjuk, hogy azok csaknem kivétel nélkül az ÉME és a MOVE tagjai soraiból kerültek ki. * íme láthatják, hogy a kalandorok mindig előnyben vannak, mert a lelkiismeretlenség aktivitása sokkal fürgébb, mint a higgadtak megfontolt bölcsessége. Társulásnál a kalandoroké az átmeneti sikerből származó előny, az övék a felelősség és a szégyen. Ez volt a múlt, pedig az 1918-as háború után, a békediktátum igazságtalanságának nyomasztó súlya alatt egységes volt a nemzet és még ezen az egységen is mekkora rést tudtak vágni azok, akik az országot csak vadászterületnek tekintették. Ezek után még a gondolatra is libabőrös lesz az ember háta, ha arra gondol, hogy a mai szétesettségben, a kiforratlan gondolatok háborgó világában mi lenne, ha az országra szabadulhatnának a kötél alól véletlenül kicsuszottak, akik vérbeborult szemmel szüntelenül késeiket fenik, szivükben a gyűlölettel s zsebeikben a kiirtandók listájával Szent Bertalan-éjszakára készülődnek. Hogyan vetnék rá magukat a tetemrehivókra, a még életben maradt tanukra, hogy tüntetnének el mindent, aimi vádol. Visszavarázsolnák a múltat, ahol cselekedetük csupán “társadalmi öntevékenységnek” minősül s a nemzeten állnának bosszút a szövetségesek győzelme miatt. Ugyanis tudják, hogy ez volna az egyetlen lehetőség, hogy egyszer hazakerülhessenek. Közülük nem is egy maga sem érti, hogyan jutottak el idáig, önmagukkal meghasonlott lelkek. Nem élnek a valóság világában. Irtóznák a kínzó józanságtól. A lelkiismeretükön kívül senki sem bántja őket, mégis a deliriumos álmok világába menekülnek. Külvárosi csapszékek bűzös félhomályában bávatag tekintetük a kavargó füst karikáin keresztül hazaszáll. Néhány pohár után otthon vannak, otthon az összenemhasonlitható kék ég alatt, a lágy szellőjü selymes füvü magyar rónán, a szülői házban vagy a temetőben, hisz mindenki otthon hagyta lényének a felét vagy legalább is az ifjúságát és már nem is a bortól, hanem a friss széna s az akác édes illatától és az anyaföld mámoritó szagától részegek. Érthető, hisz ők is magyarok. De micsoda lelkiismeretlenség vagy bomlott agy kell ahhoz, hogy valaki a jelenét vagy az ország jövőjét ezeknek a szerencsétleneknek épen a reménytelenségből eredő mindenre elszántságára alapítsa? Értelmetlen és átlátszó védekezés, hogy “nem ezekről a megtévedettekről van szó, hanem arról a tiztizenötezer rendes katonáról, akik csak a parancsot és a kötelességüket teljesítették.” Először is a katonaság megszervezésének a szükségességét eddig még senki sem vonta kétségbe, de másodszor és még sokszor fel kell tenni a kérdést, hogy mivel magyarázható vagy miért szükséges, kinek és kiknek fontos, hogy ezeknek a rendes embereknek épen a “megtévesztettek” legyenek a vezetői? Hol a józanság abban, hogy egy állítólag “politikamentes” katonai alakulatot “junta”-főnökök vezessenek, akiknek a neve a Szálasi-idők borzalmait idézi fel és azóta érdemeket talán csak a megtévedettek és a beszervezettek áruba bocsájtása körül szerezhettek. Miért kell orrbavágni 15,000 rendes katonát azzal, hogy közöttük ezeknél különb, alkalmasabb és tisztességesebb ember nem akadt? Micsoda jogon keltik azt a látszatot, mint ha a többieknek még több takargatni valója volna, amikor ez nem igaz. Vagy semmi sem változott és ismét a babarczyakra, a kovarcokra, héjasokra és osztenburgokra van szükség és nem a rendes •emberekre? Ezek után természetes volt, hogy kínos tapasztalatai után a legilletékesebb tanú sem maradhatott szótlan. Horthy Miklós, aki határozatlanságának, tévedéseinek és főleg emberismeret hiányának maga is kárvallottja és a 25 esztendős rendszer “vitorlákból kifogott szelei” viharának a hajótöröttje, magas korban, Estoríl-i magányában, távol az emigráció zajától, nem a jövő ábrándképeivel, hanem a múlt emlékeivel foglalkozott és elvonultságából, ha csak pillanatokra is, de kénytelen volt kilépni, mert nem nézhette szótlanul, hogy az ország az uj esküszegő “rendfenntartók” játékszere legyen. Nyolc esztendei hallgatás után Sónyi Hugó vezérezredesnek utasítást adott, hogy a hadsereg fellelhető tagjait számbavegye. A vélemények megoszolhatnak, hogy az intézkedés alkotmányjogilag helytálló-e vagy sem. Ez azonban nem érdekes és nem is lényeges, mert hisz az utasításnak nem a jogfenntartás a célja, hanem a tiltakozás, hogy megóvja az emigrációt a végzetes lépéstől és a táglelkiismeertü személyektől, akiktől 1919-ben őt, a “fővezért” szegeden senki sem védte meg. Végül csak egy kérdés: mit gondol kedves Bethlen Gábor, Bethlen István a kopjásokat támogatná? . . . Szerezzen uj előfizetőket és erősítse az antibolsevista és antifasiszta tábor központi hetilapját: "AZ EMBER”-t Egy dühös ember verseiből Irta: TÁBORI PÁL i Barátom, a kiváló nemzetgazdász Úgy sajnálkozik tudatlanságomon Minden héten eljön látogatóba Mint beteghez a résztvevő rokon. Oktat, magyaráz; türelme angyali I)e sehogysem tud felvilágosítani. — Nézd — mondja — a dolog oly egyszerű. Ma minden országnak export a vágya S ha ebbe beledöglik is a nép, A jövőben jutalmát megtalálja. Ezért párolnak whiskyt csak a skótok, A francia szőllő csak ezért érik, Ezért dolgoznak szerbek, portugálok, S halmozzák termékeiket az égig. Minden az export — de az import: semmi, Csak igy lehet ma már valamire menni. S ezért nincs ma már roastbeef Angliában, A görög ezért nem vehet ma selymet, Ezért nélkülöz holland, spanyol, hindu — Export vagy halál, kivánják az elvek. — Hát persze — mondtam — ez józan és szimpla, Mindenki kivisz és nem hoz be senki És eljön majd a boldog aranykorszak Mikor nem mozdul áru sem be, sem ki. A whisky elárasztja a skót pincét, Az argentin önnön zsírjába fullad. A holland tekézhetik már a sajttal S a tőzsdék is szép sorjába becsuknak. Mert fő: az export és az import: vétek, így lesznek gazdagok az összes népek. Barátom, a ragyogó nemzetgazdász Egyet köhintett s aztán újra kezdte; — Az arany, ez a világ-jólét titka, Ideje ám, hogy megértsd végre ezt te. Arany nélkül a világ éhen veszne. Az arany: élet, boldogság és eszme. Az arany mozgat ekét, elmét, gépet Ez csak egyszerű s remélem, megérted. — Hát hogyne — szóltam — ássák és kutatják. Az aranyért mit nem tesz meg akárki? A földbe bújnak, a tengerbe szállnak S ha sikerült végre is megtalálni, Finomítják, olvasztják, kalapálják, Készül az aranyrud — és hogyha készen Ragyog, eltemetik nagy gonddal A páncélkamrák biztos, hüs mélyében. Elég ha ott van — a tudat már táplál, Gyereket esittit, koldust is vigasztal, Ettől érik a búza, hizik a disznó, Ettől rakódik meg az üres asztal. S a világbékét megteremti bizton, Ha minden ember Midászként dúskálhat S ha aranya van, rezignációval Adja meg magát boldog éhhalálnak. Barátom, az elismert nemzetgazdász Vállat vont és határozottan mondta: — Épp ez a baj; mindig pusztít az éhség, Túlsók az ember, terem, mint a gomba. Malthus tanát igazolják a tények, S addig nem lesz bőség, nyugalom, béke, Mig néhány pestis, háború s hasonló Meg nem ritkítja az emberiséget. — Bizony, jó pajtás, ebben igazad van — Szóltam szelíden — nagy vigasz azoknak, Kik e katasztrófákban elrohadnak Hogy kínos és tömeges pusztulásuk Nyomán dús jólét fakad majd utánuk. Ezért érdemes kolerát is kapni, Az éhségtől fakérget, sarat falni. Hiszen mit számit pármillió ember — A végeredmény fontos szemben ezzel. Barátom, a hírneves nemzetgazdász Úgy nézett rám, mint ki pofont kapott Aztán felállt, végigmért megvetően És íeneketlen tudatlanságommal Egy szó nélkül, lám, magamra hagyott. II A kellemesen iütött. süppedő szönyegü. művészien díszített nagy teremben felállt az első szónok és zengő baritonján kijelentette, hogy kormánya nevében sajnos és minekutána nincs módjában elfogadni a világbékét, mert nemzeti büszkeségük nem engedi meg hogy három ágyúval kevesebbük legyen, mint a szomszédnak. A második szónok zengzetes basszusába szinte könnyek vegyültek, amikor megjegyezte, hogy amennyiben és föltéve, de annak ellenére a béke nem természetes valami, viszont a háború — tót tesz az emésztésnek, megedzi az izmokat és megakadályozza a munkanélküliséget. A harmadik rámutatott, hogy továbbá és megfontolandó, a tíz négyzetkilométer sivatag, amelyért eddig népe három évszázadon át ontott tengernyi vért nem adliató fel mert nem lenne miért vért ontani s a lakosság többsége magas vérnyomástól és gutaütéstől természetes halált halna, amit a hagyományok tiltanak. Valahol a lakályos termen kívül, halkan zúgtak a bombavetők melegedő motorját s a tartályokban szelíden bugyborékolt a mérgezgáz. III (Petrarca a bárban;) Én eltévedtem, hölgyek és urak, S mint egykor Dante, erdőbe jutottam — Csoda lapul minden fényes sarokban; Ki mutat nekem jó, igaz utat? Megbocsássák, ha szemem csak kutat, Keres — itt Is, e távoli vad korban Valakit várok — de ut annyi sok van — Segítsenek hát, hölgyek és urak . . . Éi még a Szép? Él még a Szerelem? Vagy meghalt már? S hiába volt az ut Melyen a lábam sebbel fedve fut — Ál ez a fény? a csillogás hazug? Ó nem hiába jöttem, ugy-e nem? Kérem, mondják meg. Laurát keresem. Megalakult a Kossuth Masonic Association Az Amerikában élő magyar szabadkőművesek életében jelentős esemény a Kossuth Masonic Association megalakulása. Egy 13-tagú ideiglenes vezetőség áll a szervezkedés élén és a helyi csoportok megalakítására ez adja meg az engedélyt. Az országosan megindult szervezkedésnek az a célja, hogy az Amerikában élő magyar szabadkőművesek egy erős és egységes organizációba tömörülve kellően tudjanak a magyar ügyekkel foglalkozni: hatékonyan állástfoglalni a magyar életet fertőző szélsőséges elemek ellen és felkészülni Magyarország felszabadulására, amikor folytatni lehet azt a nemes karitativ munkát, amelyet a második világháború után kezdtek meg az amerikai szabadkőművesek. A második világháború után közel százezer dollár segítség ment a magyarországi testvéreknek s most ehhez hasonló nagyszabású jótékonysági akció előkészítése vált szükségessé. Bridgeportban e hó 23-án ünnepélyes külsőségek közt történik meg a helyi csoport megalakulása. Itt Böszörményi István ref. lelkipásztor az elnök, a titkai- pedig Ferenczy Pál ref. lelkész. A brid-' geporti Tokay-étteremben megrendezendő ünnepi vacsorán Keil Artur, az amerikai szabadkőműves mozgalom kiemelkedő személyisége is megjelenik és ő mondja az ünnepi beszédet, egyben az országos vezetőség részéről megadja a* helyi csoport működési engedélyét. Az ünnepi műsor vezetője: Tucker András. A bridgeporti ünnepségen számos New Yorkban élő magyar szabadkőműves is megjelenik.
