Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-09-12 / 33. szám
SEPTEMBER 12, 1953 Al EMBER 5-ik oldjj I VÁRADY ANDRÁSNÉ Az amerikai magyar élet újra szegényebb lett Várady Andrásné szül. Wittman Ilus halálával. Az eltávozott évtizedekei ezelőtt nagyon ismert volt Budapesten: Ilonka néven számos és rendkivül népszerű gyermek-könyve jelent meg az előkelő Athceneum-kiadónál. Később a férjével együtt Bécsbe emigrált s itt állami engedéllyel megalapította az első kozmetikai főiskolát, ahová a világ minden részéből érkeztek a tanítványok a mesteri kiképzés és oklevél elnyerése céljából. Az emigrációs vándorút következő állomása Kuba volt, majd innen az Egyesült Államokba vándorolt be a Várady-házaspár. New Yorkban telepedtek le s Várady Andrásné itt folytatta szakmáját, tt is megjelent egy ifjúsági könyve angol nyelven “Julika és Iluska” címen, igen nagy sikerrel és épen most készül egy film is a pompás gyerek-storybői. Augusztus végén, betegség nélkül, hirtelen megszűnt dobogni a szive, amely a jó és nemes érzések tárháza volt. Őszinte és igaz részvéttel temették el az öreg karmelita temetőben levő családi sirboltba, a mélyen megrendült férje, a gyászoló rokonok, valamint a barátok és tisztelők jelenlétében. Tóth István emlékére Tóth István temetésén Herman Elek, az önképző Egyesület tagja az alábbi beszédet mondta: Gyászoló gyülekezet! összejöttünk abból az alkalomból, hogy egy utolsó Istenhozzádot mondjunk a körünkből az öröklétbe távozó Tóth Istvánnak. Természettudósok, orvosok és próféták már régóta kutatják a születés és elhalálozás misztériumát, azonban napjainkig semmi eredményre nem jutottak. Csak annyit tudunk, hogy az élet rövid és küzdelmes. Nem érdemes tülekedni, veszekedni semmiért. Vonatkozik ez különösen ránk, amerikai magyarokra, akik mikor hazát változtattunk, egész lényünket kellett átformálni, különösen kulturális téren. Kegyelettel emlékezünk Tóth István nagy és felejthetetlen munkájára, a színészre, az igazgatóra, a rendezőre egyszemélyben. Fogadjuk meg Tóth István ravatalánál, hogy a jövőben békességben megértéssel élünk majd egymás közt, mert ezzel adózunk kegyelettel Pista bácsink emlékének és reméljük, hogy azt a színházi stafétabotot, amit Tóth István oly görcsösen szorongatott a kezében és amellyel végigfutott a magyarlakta vidékeken színházat játszani s amely most kiesett kezéből, majdan egy hozzáméltó utód fogja továbbvinni. Ennek reményében bocsájtom Tóth Istvánt utolsó földi útjára és kérem, hogy amikor már ott van Isten trónusa előtt, könyörögjön három árván maradt szerelmének lelki m e g n y u g tatásáért: a magyarságért, az itthagyott barátaiért és bánatos özvegyéért, Ámen. ORVOSI HÍR Dr. Winter Miklós fogorvos tudatja pácienseit, barátait és ismerőseit, hogy vakációjáról visszaérkezett és rendeléseit ismét megkezdte. Cim: 966 Lexington Ave., (70-71 St. között). Rendelő órák reggel 9-től este 7-ig; szombaton és vasárnap d.e. 9-12-ig. Telefon: HA 4-4919. T. S. Eliot hírei Irta: MEGYERY SÁRI Madingley Hall, 1953. augusztus Nem hiszem, hogy volna még egy ország, ahol a műveltség s a művészet szeretetének ápolása oly fontos szerepet töltene be, mint Angliában. A “British Council” hivatalai a Brit Birodalom területén és a külföldi városokban hihetetlen munkát fejtenek ki a szellemi élet és a különböző kulturmozgalmak elősegítésének érdekében. Könyvtárak, nyelvtanfolyamok, irodalmi előadások, színházi turnék, film- és televíziós-közvetítések, társadalmi kapcsolatok fenntartása és a nyári, vakációs tanfolyamok — az idegenajku, intellektuális foglalkozású egyének részére — mindez a “British Council” hatáskörébe tartozik; és kalapot lehet emelni a munkájuk előtt, mert oly tökéletes. A siker nagyban azzal magyarázható, hogy az ügyeket —az adminisztráción kívül — nem rideg tisztviselők, de írók és művészek intézik, akiknek szívügye összeállítani a műsort s akik meg tudják válogatni a müveket. Két egyetem: Cambridge és Oxford, láthatatlanul befolyásolja és irányítja a rostálok kényes munkáját és végeredményben ők döntenek. Ki az az iró vagy költő, aki méltó arra, hogy tanulmány tárgyává szolgáljon és példaképnek tekintsük? Nagy probléma, nehéz rá felelni. Különösen, ha az élő, modern írókról van szó. Angliában nincs irodalmi Akadémia, sem Goncourt-dij vagy Femina és a gombamódra szaporodó egyéb irodalmi kitüntetés, mint Franciaországban — és mégis sokkal kifejezettebb s a köztudatban is világosabb az írók és költők rangfokozata. És ez a rang nem a népszerűségből táplálkozik, semmi köze sincs a “best-seIler”-példányszámokhoz. Sőt, a túlságos popularitás inkább csak árthat és gyanút kelthet a komoly kritikai körökben. Cambridgeben és Oxfordban az irodalom diktátorai még a nevét sem ejtik ki igen sok olyan angol Írónak, akit a közönség és főként a külföldi olvasók valósággal bálványoznak, az ő számukra ezek nem léteznek, a “kontinens” véleménye nem számit. Angliában a költészet koronázatlan uralkodója 1922 óta, — amikor első hatalmas verse a “The Waste Land” megjelent, — T. S. Eliot. Ehhez nem fér kétség, az ő nagysága elvitázhatatlan és egyedülálló. Még ha egy nap a darabjaival — a verseivel valószínűleg soha — a nagyközönség részére is megfogható lesz az írása és népszerűvé válik, az ő pozícióját már ez sem fogja megingatni. Még életében bevonult a halhatatlanok sorába, Shakespeare, Milton, Shelley és a többi örökélők útját követni. Eliot sokáig a fiatalság költője volt, az egyetemi ifjúság lelkesedett érte főként és a tradíciókat követő konzervatív körök csak sokkal később ismerték el. 1948-ban hatvanadik születésnapjára a király az “Order of Merit”-kitüntetéssel ajándékozta meg (a legnagyobb megtiszteltetés, ami egy írót érhet Angliában) — és ugyanebben az évben kapta meg a Nobel-dijat is. Eliot Amerikában született, St. Louis városában, Missouri földjén. Tanulmányait a harvardi és oxfordi egyetemeken végezte, két évet pedig a párisi Sorbonne-on töltött. Az első világháború alatt mint tanár és később mint bankhivatalnok tengette életét, igen szűkös anyagi viszonyok között s csak a szabad idejét fordította versírásra. Tulajdonképen Ezra Pound, ez a kifinomult ízlésű Amerikában élő költő fedezte fel és gyűjtött össze a különböző mecénások segítségével annyit, hogy Eliot otthagyhatta az állását és kizárólag a költészetnek szentelhette magát, két teljes évig. E korszaknak volt a gyümölcse a “The Waste Land” és a megalapozott költői karrier. 1927-ben Eliot angol állampolgár lett és nagy feltűnést keltett egyik könyvének előszavában a vallomásával, mely szerint kijelentette, hogy írásaiban klasszikus, a politikai nézeteiben royalista, vallásában angló-katolikus. Eliot verseinek nagyrésze a saját szerkesztésű “The Criterion” cimü irodalmi lapban látott nyomdafestéket és forradalmi hatása volt a költészetre. Irodalmi mottóul Mallarmé ismert mondatát választotta: “Purifying, the dialect of the tribe.” Ehhez a célhoz hü maradt minden müvében. A nyelv kristálytisztaságu szépsége, az ellentét a magasztos, fennkölt gondolatok és a hétköznapi ocsmányság között: Eliot mestere mindezeknek. És mindig ura az érzéseinek, csodálatos módon mértékletes, ő kormányozza a verset s nem a vers őt. Úgy, ahogy meg is irta ezt egy tanulmányában a költészetről: “Poetry is not a turning loose of emotion but an escape from emotion; it is not the expression of personality but an escape from personality. But of course only those who have personality and emotions know what it is to want to escape from these things.” (Ezt nagyjában igy fordíthatjuk le: a költészet nem szelep az érzelmek felszabadítására, de menekülés az érzelmek elől; nem mód az egyéniség kifejezésére, de menekülés az egyéniségtől. Természetesen csak azok, akiknek egyéniségük, érzelmi életük van, tudják mit jelent a vágy megszabadulni ezektől a kötelékektől.) Ha semmi, de ez a néhány odavetett sor is bizonyítja, hogy Eliot j nem tartozik a “könnyű költők” sorába, verseinek élvezéséhez az olvasónak össze kell szednie összes szellemi képességeit és valósággal vele együtt kell dolgoznia, igen nagy figyelemmel és türelemmel. Akárcsak Valéry elvont, ezotérikus verseit első hallásra nehéz követni, úgy T. S. Eliot verseit is csak hosszú tréning után tudjuk értékelni. Annak, aki szereti a verset és nemcsak pihenésül vagy időtöltésből olvassa, a fáradság semmi a kapott örömért. Példa erre, hogy az idei tanfolyamok legnagyobb része T. S. Eliot költészetét tűzte műsorára “főtantárgyul.” E nyáron a “British Council” égisz alatt alig volt olyan egyetemi központ Angliában, ahol ne gyűlt volna össze egy-kétszáz felnőtt kizárólag azért, hogy közelebb jusson Eliot költészetének megértéséhez. Irigylésreméltó ország és szerencsés emberek, kik megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy néhány hétig elvonulva a világ zajától, semmivel, csak egy költő agyában megszületett gondolatokkal foglalkozzanak. Azt hiszem, hogy valószínűleg csak anyagiakban szegények tehetik meg ezt. akik nem rabszolgái a tulajdonnak s igy idejük marad szellemi fényűzésre. A cambridgei egyetemhez tartozó Madingley Hall-ban, ahol egy 19 nemzetet képviselő csoporthoz tartoztam, főként írókkal, művészekkel, műfordítókkal, tanárokkal és kritikusokkal találkoztam. A négyhetes kurzusért — melyet két hónapra lehetett meghosszabbítani — alig fizettünk egy hétvégi tartózkodásnak megfelelő árat. Attól a perctől kezdve, hogy átléptük a csak képekhez és filmdiszletekhez hasonló szépségű Tudor-stilusban épült kastély küszöbét, azt éreztük, hogy nemcsak vendégei, de urai vagyunk ennek a mesebeli birodalomnak. Madingley Hall és a velejáró óriás park egyike Anglia legrégibb és legszebb pontjainak. Hires építészeti remekmű, gazdag történelmi múlttal. 1543-ban épült VIII. Henrik részére. Az uralkodói kezekből később főnemesi kezekbe került, egészen addig, amig a legutolsó tulajdonosa közvetlen a háború után átengedte a cambridgei egyetemnek. Egyrészt nagylelkűségből, másrészt mert nem győzte a fenntartás költségeit. Angliában a magánbirtokok, kastélyok lassanként mind átalakulnak közhasználati célokra. Madingley Hall, tekintve, hogy csak néhány kilóméternyire van Cambridgetől, az év legnagyobb részében a kutatómunkát végző egyetemi tanárok és hallgatók főszállása. Az idegenek csak a nyári szünetben kapnak benne helyet. Ideális lakóhely Eliot verseinek elemezésére; a vendéglakosztályok a legmodernebb kényelemnek megfelelőek, a könyvtár és a társalgótermek tele művészi kincsekkel. A személyzet ugyanaz, ami hajdanában a kastély legutolsó tulajdonosát szolgálta; fehérkeztyüs inasok, elsőrangú szakácsok, bóbitás szobalányok ügyelnek a “diákok” fizikai jólétére, amig a szellemi táplálékukról a legismertebb előadók, írók, költők és egyétemi tanárok gondoskodnak. A cambridgei és oxfordi egyetem tekintélyei napi három-négy előadást szentelnek a költészet és Eliot művészetének elemezésére. Meghívott költők saját müveikből tartottak felolvasóestéket. Többek közt a nem rég “Sir”-kitüntetésü Herbert Read, a rádióból jólismert Christopher Lee és kollégája Terence Tiller, Ronald Duncan — a nagysikerű szinpadiró — aki legtöbb darabját versben írja és a többiek, nem győzöm a nevüket felsorolni. Miss M. C. Bradbrook, a Girton College irodalom előadója, aki jóformán egész életének munkásságát T. S. Eliot költészetének szentelte és azon kevesekhez tartozik, akinek róla irt könyveit Eliot is elfogadta,—a kulcsot próbálta megadni az Eliot-rejtély megfejtéséhez, de elismételte a költő ama véleményét is, hogy igen gyakran előfordul: örömöt találunk egy versben anélkül, hogy megértenénk a költő szándékát és mondanivalóját. A szavak szépsége, a zenei ritmus és a műből kiáradó atmoszféra, a sorok harmóniája elég hogy gyönyörűséget keltsen s a képzeletünk segítségével kitöltjük a homályos foltokat. Végeredményben minden olvasónak joga van a saját felfogása szerint magyaráznia az előtte lévő müvet, saját lelkivilágának megfelelően, igen gyakran ez az interpretálás nemcsak hogy nem von el a mü értékéből, de gazdagítja. Ki tudja, mit szólna hozzá Baudelaire vagy John Donne, ha felébredne és hallaná, hogy mi. mindent fűztek a különböző egyetemek a gondolataihoz verseinek analizálása közben az évek folyamán? Az Angliában tapasztalt Eliot-láz, ami mint egy piros fonál választja el a “highbrow”-t a “lowbrow”-tól (a kifinomult ízlésű egyént a csiszolatlan, kultúrálatlan embertől, a fiatal generációt a maradiaktól, a tanult osztályt az olvasatlan tömegtől) eszembe juttatja az én ifjúságomban átélt Ady-harcot. Emlékszem, iskoláslánykoromban milyen büszkék voltunk mi, az uj eszmékért lelkesedő akkori fiatalok arra, hogy mi értjük Adyt és követőit, a “Nyugat” gárdáját, mig az idősebb korosztály — főként a nők s a vidék lakói — még az “Uj Idők”-re esküdtek és Farkas Imre versikéiért rajongtak. Az angoloknak ma ez a fajtájú szentimentális költője John Masefield, akit 1930- ban poet laureate-nak neveztek ki — s igy a királyi udvar hivatalos költője — s akit (bár a közönség körében óriási a népszerűsége) a hozzáértők közül senki sem vesz komolyan. T. S. Eliot nagyságát ma már senki sem próbálja kétségbevonni s ha vannak még ma ellenfelei, úgy ezek legfeljebb a Milton-imádók, akik még ma sem bocsájtották meg neki, hogy egy húsz évvel ezelőtti iiMiiiiiiiiiuiiuiiiiiimuHmiummMMmm mm A MACYARSZÁRMAZÁSU ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE N Ő I OSZTÁLYA H. A Karnevalestje november 21-én szombaton este a HOTEL EDISON NAGY BÁLTERMÉBEN (228 West 47th Street) Ne mulassza el!!! A legkülönfélébb szórakozásokról és mulatságos játékokról gondoskodik a Rendezőbizottság. — A tánczenét elsőrangú zenekar szolgáltatja. * A legjobb konyhák kitűnő ételei! * Belépőjegyek “Az Ember” kiadóhivatalában. (320 E. 79 St., Telefon: BU 8-6168), Paprikás Weiss Importházában (1504 2nd Ave., telefon: BU 8-6117) és a központi irodánkban (317 East 79 St., telefon: BU 8-8213) kaphatók. ¥ A jegy személyenként $5.00. — Ezért 5,000 dollár játékpénzt kap, melyért bazárcikket vásárolhat és résztvehet minden játékban a karneváli látogató. A RENDEZŐBIZOTTSÁG: Mrs. Yoli Nánási Mrs. Nancy Bán Dr. Gisella Perl Mrs. Marika Frankle Mrs. Lilly Rotkel Mrs. Ibolya Göndör Mrs. Piri Sényi Mrs. Margaret Görög Mrs. Margaret Silberman Mrs. Vally Liszt Mrs. Ibolya Speed Sirs. Éva Túri mrmr m iiiiiimiiiiiiiimwiHwiwi
