Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)

1953-09-05 / 32. szám

\ AZ EMBER SEPTEMBER 5, 1953 6-ik oldal Csavargóének Irta: BÁLLÁ ERZSÉBET i. Horpadt hátam, Keszeg inam, Meghúzom a Nadrágszijjam. Éhes bocskor, Fél esizmaszár, Marasztaló Cuppogó sár. Jönnek, mennek Hegyek, völgyek, Szántók, mezők, Krumpliföldek. Ólak körül Ólálkodom. Elkergetnek, Elkotródom, Kutya ugat, Gazda morog, Szamárkóró Rámmosolyog. Szamárkóró, Ragyavert, vén, Kivert, szutykos, Csúnya, mint én. Jönnek, mennek Mezőségek, Agas-bogas Erdőségek. Venyigével Tüzet rakok, Szedret szedek, Jól belakok. Szedek szőlőt, Dinnyét, répát, Sütök krumplit, Kukoricát. Jönnek, mennek Hegyvidékek, Barátságos Búzaföldek. Itt egy falu, Ott egy tanya, Rámköszön az Istennyila. Zuhoghat a Záporözön, Nekem ahoz Semmi közöm. Nem leszek én Attól se szebb, Hogy a ragya Ott verje meg. Megszárad a Gúnyám, bajszom. Fa tövében Is megaíszom. S tovább megyek Hegynek, völgynek, Kaeskaringós Szántóföldnek. Fütyürészek Nagyvidáman, Köd előttem, Köd utánam. II. Ki volt az az ólálkodó, • Füstösképü Vén csavargó? Szaladjon csak Kend utána, Hiszen nincs meg A rucája. Kertek alatt Megkerüli, Faluvégén Utoléri. “Megálljon kend Hamarjába, Mi van ott a Tarisznyába? A menyecske Vallja kárát, Követeli A rucáját.” Ki gondolta, Teremtette? Nyúlnak néztem, Ejnye, ejnye, Árok szélén Kutya húzta, Ki hitte, hogy Döglött ruca? “Ne lódítson Itten kelmed, Nem vagyok én Szopós gyermek. Kiemelte ólam sarkát, így tekerte Ki a nyakát. Fizesse meg Most az árát, Mert megütöm A bokáját.” Lássa, hogy a Szavam mit ér, Mit kér e csúf Sovány dögért? Hisz a cigány Rá se lépne, Három krajcárt Adok érte. “Ejnye azt az Ördögadta, Tiz forint volt A tucatja. A menyecske Meg etette, Hizlalóban Ül két hete.” Döglött volt az, Más szó hazug, Egyék meg a Dögöt maguk. Nyolcvan vasat Ezért venne? Nincs kelmédnek Igaz lelke. Fogadja meg Most a jó szót, Adok érte Egy tilinkót. Fiizfahéjból Nyesegettem, Szárogattam, Ébresztgettem. Tanitgattam Holdvilágnál, Többet ér az Száz rucánál. Ámulja azt Ifjú és vén, El nem adnám Száz forintért. Látom kendnek Hull a haja S menyecskével Sok a baja. Merthát ifjú A menyecske, Maga pedig Meg vénecske. Hogyha nótáz Meg dalolgat, Akkor másra Nem gondolhat. Elforgatják Mézes szóval? Visszahívja Tilinkóval. Nem adnám, ha Volna eszem, Szívességből Ezért teszem. “Nem mondom, hát Elkellene, De az asszony Csak kiverne, Ha beállnék Ily fenszóval, Pénztelenül Tilinkóval.” Ki a gazda A háznál ott? Ki viseli A nadrágot? Ha igy fityeg Tekintélye, Bújjék vissza A pendelybe. “No, no várjunk, Nem jó a szó, Nem vagyok én Fitogtató, De ha mondom, Hogy tilinkó, Elhallgasson Minden más szó. Nem félek én Asszonynéptől, Megrakom én Mindenestől.” Látom, mégis Keményvállu, Nem nyafogó, Málészáju. Itt van hát a Kis tilinkó, Rezgőhangu, Szépen szóló. Megvetette Szerencséjét, Nem veszti el Menyecskéjét. “Megfogadom Hát a jó szót. Megköszönöm A tilinkót. Isten áldja S erre járva Kukkantson be Egy nótára.” Le se hull a Hó a rögre, Itt vagyok én Egykettőre. Gazdagnak ha Nem is látszok, Birtokügyben Erre járok. Nem vagyok én Lopó hazug, Oly igaz, mint Nevem Kakuk. Erre járok Hegynek-völgynek, Kaeskaringós Szántóföldnek, Nekem nyílik Minden virág, Enyém itt az Egész világ. Kalapom meg Betyármódra, Megbillentném, Hogyha volna . . . LONDONI ANZIKSZ Szőke Szakáll életrajza már nyomás alatt van. Újabban a 1,- 300,000-as példányszámú “Eve­ning News” igyekszik az újdonság széria-jogát megszerezni. A nagy­szerű filmszínész könyvét valószí­nűleg a Doubleday, Doran-cég publikálja Amerikában. * * * Tarján György (a londoni BBC-rádió magyar, cseh és lengyel osz­tályának vezetője) lakását kira­­boltáik. A tettest 24 órával később egy zálogház tulajdonosának köz­reműködésével elfogták. A lo­pott holmik megkerültek. * * ■? Mikes György visszaérkezett skandináviai útjáról, ahová a “The New Yorker” megbízásából ment. A brilliáns magyar Írónak 3 cikkre van megbízatása a hires newyorki magazintól. * * * Peter Flemingről szól, akinek a penicillint köszönheti az emberi­ség; a másik film arról az Angliá­ban állomásozó amerikai katoná­ról, aki a tavalyi nagy áradásnál 35 ember életét mentette meg. A “Murder Deferred” című Tábori­filmnek (szövegkönyve már elké­szült) a hires amerikai filmsztár, Richard Conte lesz a főszereplője. * * * Rab István és felesége: Kovács Nóra augusztus 25-i bemutatko­zása alaposan megcáfolta az an­gol hidegvérüségről, jobban mond­va a színházi közönség flegmájá­ról terjesztett tévhitet. A világ­sajtó részletesen megemlékezett a hires táncosok szökéséről, akiknek májusban sikerült a szabad föld­re való menekülésük. A 23 éves Rab István és a 22 §ves Kovács Nóra múlt keddi bemutatkozásá­ról csak dicshimnuszokat lehet ir-Tábori Pál megbízást kapott ani, mert a Royal Festival Hall Danziger Bros. cégtől két film-előkelő publikuma példátlan, ne­­szüzsé megírására. Az egyik Sir gyedórás ünneplésben részesítette i‘ a magyar táncospárt Minkus: | “Don Quixote” cimü balettjének nagykettőse után. Maga a bemu­tatkozó tánc alig tartott tovább 10-12 percnél . . . Ezzel a sikerrel lehet igazán lemérni a budapesti Operaház veszteségét. Dübörgött­­a taps az előkelő londoni színház­ban, visszhangzott a hatalmas né­zőtér az ünnepléstől s a függöny újra meg újra szétnyíló szárnyai között ott állt a két remek táncos, | a kifejezésében és technikájában, j egyaránt megvesztegető Rab Ist­ván és a bazsarózsamosolyu Ko­vács Nóra, aki könnyed és légies í táncával, csodálatosan minució­zus mozdulataival a világsikereket látott és már semmin s,em csodál­kozó londoni közönségből ezt a szinte őrjöngő ünneplést kiváltot­ta. Ezen az estén több szó esett Magyarországról, mint azt meg­előzően egy éven át! Rab István és a felesége e pillanatban a kül­földi magyar propaganda legna­gyobb erősségei . . . (J. L. H.) TALAJ GYÖKÉR, VÉRRÖGVALÓSÁG TORONTÓBAN Kedves Olvasóm! Engem ért a megtisztelő szerep, hogy a nemrégiben alakult, nem­különben kibővült torontói nyi­laskormány demonstrativ diszgyü­­léséről beszámolót adjak. De talán engedjék meg, hogy bemutatkozzam; ifj. alsó- és fel­­sőtökfalvai Tökfalvy Lajos va­gyok s ha ez a név nem mondana önöknek semmit, úgy közlöm, hogy atyám, vagyis id. alsó és fel­­sőtökfalvai Tökfalvy Lajos a “Vir­radat” cimü rövidéletü, de annál nagyobb karriert befutott lap tit­kos munkatársa volt. Ezt tessék szószerint érteni: jóatyám titkos munkájához tartoztak az ablak­betörések és verekedések s én is ebben a szellemben jártam el, mi­kor mint a Madách-gimnázium V./b. oszt. tanulója úgy vágtam orrba Baumannt, azt a ronda vö­­röshaju stréber zsidót, hogy azt sem tudta, hol áll a csodálkozás­tól. Aztán az egyetem . . . Hja, azok voltak a szép idők!! Na, de térjünk a tárgyra. Még a nap is melegebben süt az ünnepélyes nap alkalmából. A vendéglő különtermében lelkese­déstől kipirult arcok; forró at­moszféra uralkodik, (azért nem ártana egy kis air-conditioning) a zajtóban turáni profilú ősma­gyar arcú hazafiak Árpád-sávval és karcsú honleányok fogadják a notabilitásokat. Vannak itt montreáli, párisi, németországi testvérek, akiknek Torontó mutat irányvonalat s akikből a száműze­tés keserűsége sem tudta kiölni a reményt, hogy: “ha egyszer visz­­sza térünk.” De mi ez a hirtelen csend? Kik érkeznek? Nem igaz! Hát mégis? Amiről az egész College Street be­szél már hetek óta: délamerikai kulturküldöttség érkezett. Páger Antal, Cselle Lajos, Szilassy Lász­ló és Szeleczky Zita, Nemzeti Színházunk üdvöskéje. Mindenki szorongatja őket, ahol érik, az embernek könny szökik a szemé­be a szeretet ily nagymérvű meg­nyilvánulására. Páger erős, napbarnított, férfi­as. Sugárzik róla a kiegyensúlyo­zottság. Nem csoda, hisz nemcsak színészi, hanem festőmüvészi si­kerei is óriásiak. Arcképfestő mi­niszter-testvérünk melegen öleli keblére.* Cselle Lajos sem tagadja meg múltját, itt is szorgalmasan je­gyez. Vájjon mit? Ha egyszer visszatérünk, ő lesz az elnök a Bajza-utca sarkán lévő kis palo­tában ... És Szilassy László, az ellenállhatatlan bonviván? Csön­des, szerény, mint mindig, most is magában ül, átérzem mi megy végbe lelkében. Emlékszel Laci­kám, mikor már a Vígszínház ün­nepelt tagja voltál, siker . . . pénz . . . glória . . . akkor egyszer szerényen odanyilatkoztál, hogy te tulajdonképen katonatiszt sze­retnél lenni. Ez az álmod is betel­jesült a 44-es okt. nov. dec. idők­kel, mikor végre egyenruhát, ill. formaruhát ölthettél. Ez ugyan egy kicsit elütött a szokásos uni­formistól, de a fekete Szín, ragyo­gó csizma, a gépfegyver az olda­ladon ragyogóan állt neked. A ki­végzőosztagok nőnemű tagjai egy pillanatra abbahagyták eszméik s haza iránti kötelességüket, hogy pillantásaikkal elismeréssel adóz­zanak neked, aki úgy álltái sző­kén, kékszemüen, mint egy fiatal germán büntető Isten. Már megint rivalgás: kik érkez­nek ezen a gyönyörű piros kocsin ? Piros szin? Nem szeretem, az én színem a zöld. Jaj, eláll a szivem! Hiszen ez a Murcsi, a Muráti Lili. Jön a villogószemü, ragyogó fo­gú “Tűzmadár”, s mintha egy ki­csit vonszolná maga után férjét, Vaszary Jánost. Ejnye Jani, de összementéi, vagy Lilikém te nőt­tél meg? Ha te voltál a francia pezsgő Pesten, úgy most te vagy az érett, nehéz, bóditó spanyol bor. Erősen keveri a spanyolt a magyarral, de sebaj! Fő hogy itt van. Megbocsátom a piros szint is, hiszen csak felidézni akartad ben­nünk az emlékeket, mikor kis ko­csiddal száguldoztál a Váci-utcán, vagy mikor a Buda, ill. Győr felé menetelő zsidónőknek a te utá­nozhatatlan hangodon odaszóltál; “Jó utat, hölgyeim!” Csak te nem * tetszel nekem, Janikám! Miért állsz itt, mintha mindehhez sem­mi közöd nem lenne? Fáraszt ta­lán nejed őnagysága vitalitása?! Hát nem “Angyalt vettél felesé gül” Janikám? És most kezdődik az ünnepség! A Nyilas Induló eléneklése után orvos miniszter-testvérünk (ne­vezzük dr. Smithnek) üdvözli az egybegyűlteket, majd Gubos Fe­renc kultuszminiszter-testvér be­szél az Ujmagyarország kulturfel­­adatairól a hallgatóság élénk fi­gyelme mellett. Beszél a dekaden­ciába hajló magyar képzőművé­szetről, majd megállapítja, hogy minden máskép, lesz “ha egyszer visszatérünk.” (Páger Tóni, mi­ért feszeng úgy a helyén?) Most újra dr. Smith emelkedik szólásra és “A Nyilaspárt, Hunga­­rizmus és az emberi butaság leg­végső határa” címmel értekezik. Sajnos már a címnél krónikus gyomorfájásom a terem elhagyá­sára kényszeritett. Mire vissza­tértem, honleányaink frissítőket s latin szótárakat szolgállak fel. És most hölgyeim és uraim, Re­­csege Lajos, a helybeli prímás huzza a talpunk alá. Művészeink egy kis rögtönzött előadást tarta­nak. Szilassy Laci “Nejemet a Rákospatak mellett hagytam” ci­mü tragikomikus előadásán hol nevet, hol sir a hallgatóság. (Fő­leg a nej csinálhatja az utóbbit valahol.) Muráti Lili “Megvan még a cso­portképem karonfogva a Nemzet­­vezető Testvérrel” cimü drámai visszaemlékezésénél az egész terem zokog. És most törékeny kis babánk, meisseni porcellánfigurár.k, Zi­­tásekánk hamvas arcával, össze­kulcsolt liliomkezével, madár­hangján csiripeli, degenere Regős Lajos ez alkalomra irt dalát: “Vérgőz átjárja valém” . . . Fre­netikus taps, helyeslés. Na mi az Tónikám? Te nem adsz elő sem­mit? Páger nemet int, fáradtnak érzi magát, * — Mi-. Tökfalvy . . . Mr. Tökfal­vy, de jót szundizik . . . — Jaj ... ki az? . . . — Ne ijedjen meg, má: régen figyelem . . . Kezével hadonászott, talán csak nem álmodott valami rosszat? — Nem, ellenkezőleg. De hova megy? — A Spadinára, velem jön? — Köszönöm, legalább felve­szem a pénzem az Unemployment Office-ban . . . (Itt végett ér az álom, mint a­­hogy minden álom egyszer véget ér . . > ) LÁSZLÓ ZSUZSA BUY U.S. DEFENDS BONDS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom