Az Ember, 1953 (28. évfolyam, 1-48. szám)
1953-04-18 / 16. szám
APRIL 18, 1953 AZ EMBER 7-ik old* “A döntés esztendejében”: ezen a címen harsogja tele az argentínai nyilas újságot Marschalkó Lajos, az emigráció hírhedt csatorna-újságírója, ugyanakkor egy másik számban “Döntő fordulat előtt a Bizottmány” címen olvashatunk dörgedelmes filippikát, további oldalakon és további nyilas újságokban is “döntő fordu- \ latról,” “döntő eseményekről” vehet tudomást a förtelmes zugsajitó olvasója. Mi ez a nagy és heves láz a “döntés” iránt, miféle döntésről van szó? A szélsőjobboldali kalap, alatt összeverődött nyilas, náci, fasiszta, feudális, reakciós, anti-demokratikus erők türelmetlen toporzékolással óhajtják a demokrata tábor kiirtását, felnégyeléséi, kisemmizését, kerékbetörését és az anyira áhított haitalom átvételét — egyelőre itt kint az emigrációban, a bizottmány i porondon, de majd aztán otthon is, a szerencsétlen magyar nép leigázásával. Rohamra indult a szennysajtó, a náci-Németországért lihegett és egy uj nácibirodalomért lihegő újságírók kalóz-csapata ; döntést, döntést, döntést akar kicsikarni, megdöntését a magyar demokratikus emigrációnak és megdöntését, legázolását, sirbatételét a magyar nép demokratikus vágyainak . . . • Természetesen főleg Eckhardt különféle beadványaira és körleveleire támaszkodik ez a zugsajtó és a döntést sürgető vérszomjas szekta. A nyilas “Magyarok Útja” is Eckhardtot idézi és Eckhardt “emelkedett szellemű" állásfoglalását glorifikálja ... Ez a penetránsan náci-lap már előre iszik a medve bőrére és kijelenti, hogy nem fogja sajnálni Nagy Ferenc, Peyer Károly, Pfeiffer Zoltán kimaradását az uj politikai elrendezésből. Milyen uj elrendezésből? Ha valami olyan alakulásra vagy átren dezésre céloz ez a náci-lap. amely megnyeri majd a tetszését, abban Nagy Ferenc, Peyer Károly és Pfeiffer Zoltán amugysem foglalna helyet; ha meg a Nemzeti Bizottmányról van szó, vegye tudomásul ez a náci-orgánum, de a többi nyilas-náci-fasiszta-tényező is, hogy a demokratikus politikusok nélkül nincs Nemzeti Bizottmány! Ez a baja Eckhardtnak is és ezért folytat hasztalan szélmalomharcot: a magyar nép reprezentánsait nem lehet félreálli'tani az emigráció hivatalos szervéből. A döntés egyébként elkövetkezik, remélhetőleg nem is tulsoká. De ezt a döntést nem a Marschalkók, még csak nem is az Eckhardtok hozzák meg, hanem a felszabaduló magyar nép. • , A Free Europe-rádió ellen jelentetett meg támadó, éleshamgu brossurát egy névtelenségbe burkolózó, ám önmagát a sorok között többszörösen is eláruló “purifikátor.” A füzet, — amelyet New Yorkból küldenek szerte az emigráció jelentősebb tényezőinek — mindazokat a kifogásokat sorolja fel, amelyeket főleg a náciszellemű emigráns magyar újságok hangoztatnak, elsősorban Amerika-ellenes gyűlöletüktől vezettetve. VIGYÁZAT, MÁZOLVA! Most, hogy a newyorki magyar kolónia kedvelt mozija, a Szenesfivérek által vezetett Európamozi időlegesen beszüntette működését, egy alkalmi társulás jelentkezik a magyar filmeket kedvelő közönség előtt és a Second Avenue elején, egy kibérelt mozihelyiségben e hó végén bemutatja a “Mágnás Miska” cimü filmet. Az alkalmi társulás mögött a magyarországi kommunista rezsim áll. A “Mágnás Miska” hangzatos cime mögött s a bűbájos zenéjü hajdani operett csomagolásában vad és uszító bolsi propaganda van — miután ezt a filmet a jelenlegi bolsevista Magyarországon készítették! A filmet megkísérelték az Európa-moziban is leájtszatni, de a mozi tulajdonosai a vetítést megtagadták s most a film gazdái elérkezettnek látják az időt arra, hogy ezt a filmet a magyar szóra, magyar romantikára, magyar képekre éhes, régi-amerikás magyaroknak bemutassák, visszaélve a jóhiszemű mozijárók tájékozatlanságával. A bolsevista propagandának eme legújabb kísérletezése ellen felemeljük szavunkat s figyelmeztetjük a mozilátogatókat, hogy nem a régi és politikamentes “Mágnás Miská”-ról van szó! • Czipó László és dr. Vészy Mátyás közös beadványban értesítették a Nemzeti Bizottmány elnökségét, hogy a jövőben nem óhajtják a tagsággal járó jogaikat gyakorolni, de a Bizottmányból nem lépnek ki. • Lengyel Menyhérték leánya, Anna férjhezment dr. Manlio Rossi- Doria római egyetemi tanárhoz Olaszországban. Rossi-Doria professzor nemzetközi tekintély földművelési és talajjavitási kérdésekben és az Egyesült Nemzetek (UN) gyakran veszik igénybe szaktudását s küldik ki tudományos expedíciókra, valamint külföldi egyetemeken való előadások (tartására. Rossi-Doria professzornak az UN-nel való ilyen állandó kapcsolata révén Lengyel Menyhérték remélik, hogy leányuk az év egyrészét Amerikában fogja tölteni a férjével. • Május 2-án tartják meg a Fifth Avenuen az évenként szokásos Loyalty Parade-ot. A newyorki magyarság az idén is méltó számban képviselteti magát a felvonulásban. Air Conditioned! Nyitva egész éven át! 46th St. E. of BROADWAY, N. Y. Telefon: PLaza 7-1523. z mm i if mer ii a ars HUNGÁRIÁBAN minden este 2 zenekar! Kitűnő műsor! A magyar szélsőjobboldal igaz szivbéli örömére Galambos József végre megindította saját lapját “Magyar Végvár” címen, miután a Dobolyi Lajos volt ezredessel közösen kiadott “Mindszenty Népe” cimü laptól nem épen barátságos, sőt mondhatni igen heves jelenetek után kivált. Dobolyi Lajos, aki feltétlen tiszteletreméltó szándékkal indította meg a lapját, nem volt tovább hajlandó együttmenetelni az izgága és felforgatóan szélsőjobboldali. ám annál zavarosabb és alpárian primitiv Galambossal s ez idézte elő köztük a szakadást, amely után most Galambos ezzel a “Magyar Végvár"-ral startol, a nyilasok tapsaitól kisérve . . . • Tóth István, az amerikai ma- J gyár. színészet nesztora tiszteleté-; re a Hungarian Gardenben nagyszabású jutalomestélyt rendeznek április 23-án csütörtök este 9 órai kezdettel. Tóth István neve egyet jelent az amerikai magyar színjátszás sikerekben és csalódásokban egyaránt gazdag történetével. Évtizedeken át szórakoztatta és gyönyörködtette a magyar színjátszás híveit játékával, amely mindig a magasrendűség felé mutatott. A kollégák hálásan néznek fel az úttörőre, aki immár visszavonultan él és az öregkor bölcs derűjével pillant vissza a | régi időkre, az amerikai magyar színészet őskorára és hőskorára. A Srinészegyesület csaknem valamennyi tagja fellép a jutalomestélyen, el nem múló tisztelete és barátsága jeléül Tóth István iránt . . . • Két Horthy - korszakbeli volt képviselő: Fáy István és Bonczos Miklós kérte újabban a felvételét a Nemzeti Bizottmányba. Fáy István sokáig államtitkárként működött, Bonczos Miklós pedig egy ideig belügyminiszter is volt. Felvételi kérelmük nem kerülhet tárgyalás alá, mert mint ismeretes, ezidőszerint nincs jogérvényesen működő igazoló-bizottság. • Földes Andor zongoraművész I nemrég tért vissza New Yorkba { tizhónapos európai hangverseny- j körútjáról, amelynek folyamán j 10 államban összesen 67 koncer- j tét adott és Európa legfontosabb i zenekaraival játszott, igy például a londoni Royal Philharmonic Orchestrá-val (Sir Thomas Bee- j cham hires zenekarával) a brüsz- j szeli rádió-zenekarral, Frankfurt! am Main, Baden-Baden, Stuttgart, Páris, Oslo, Kopenhága neves zenekaraival. A fiatal művész legnagyobb sikereit Bartók Béla müveivel érte el és legutóbbi, a márc. 3-i londoni koncertjéről a londoni “Times” kritikusa hosszú, nagyon elismerő kritikát irt. Kiemelte a zenekritikus Bartók Rapszódiájának fényes előadását, amelynek olyan átütő sikere volt, hogy augusztusra a londoni Albert Hall-ban egy Promenadekoncert keretén belül újra visszaszerződtették a kitűnő zongoraművészt, akinek legközelebbi programmja egyébként igy alakul: április 25-én kéthónapos délafrikai túrára indul, amelynek első koncertje május 7-én lesz Nairobi-ban (Kenya). Ezenkívül Johannesburgban, Cape Townban és Port Elizabethben fog játszani és a turné kiemelkedő eseménye a május 19-i johannesburgi zenekari hangverseny, melyen Földes Andor be fogja mutatni Bartók 2. zongorahangversenyét — első alkalommal Délafrikában. • Az emberi szolidaritás szép példáját adták a különböző jótékony egyesületekben tömörült newyorki magyarotokkor, amikor az elmúlt héten 400 dollárt meghaladó összeget nyújtottak át a newyorki holland konzulnak a legutóbbi hollandiai árvíz károsultjainak megsegítésére. A jótékony egyesületek nevében dr. Márk Béla mondott beszédet és köszöntötte E. J. Kurthals Altes konzult, aki meghatott beszéd kíséretében vette át a nem tulnagy összegű, de annál érzőbb szívvel adott nemescélu adományt. • ECKHARDT MEG AKAR JELENNI A BIZOTTMÁNY! ÜLÉSEKEN Politikai körökben elterjedt a hir, mely szerint Eckhardt Tibor szakítani akar eddigi gyakorlatával és a legközelebb már megjelenik a Nemzeti Bizottmány végrehajtóbizottsági ülésén. Mint ismeretes, Eckhardt hosszú idő óta nem vesz részt ezeken az ütéseken és csak kívülről bombázza különböző körleveleivel, beadványaival és egyéb helyeken elmondott beszédeivel a Bizottmány demokratikus vezetőit, gondosan elkerülve a szemtőlszemben való találkozást velük. A szélsőjobboldal vezetője még azokon az üléseken sem vett részt, amikor a magyarországi bolsevista rezsim elleni tiltakozó és elítélő ünnepélyes határozatok meghozataláról volt szó. • Emlékezetes az a három hete történt borzalmas vasúti katasztrófa, amikor a Clevelandból New York felé haladó expressvonat belerchant egy másik vonatba s ugyanakkor egy harmadik szerelvény is nekivágtatott a két vonat roncsainak. A Clevelandból érkező vonaton magyar utas is volt: Szelényi Imre katolikus lelkész, aki agyrázkódást és súlyos zuzódásokat szenvedett. ,A tudós képzettségű, nagyon rokonszenves papot igen sokan ismerik a magyaremigrációban, különösen belgiumi tevékenysége alapján, ahol hosszú éveken át felekezeti kü- j lönbség nélkül önzetlenül segitet- j te a magyar menekülteket. Sze- j lényi Imrét Yonkers-ben vették gondos kórházi ápolás alá s már a teljes gyógyulás utján van. I .Szombaton délelőtt gyászmisét mutattak be IV. Károly emlékére | a newyorki magyar katolikus! templomban. amelyen Joseph J Donohue segédpüspök, valamint | IV. Károly New Yorkban élő családtagjai és néhány ismert közéleti személyiség is résztvett. • Jó utón halad az Amerikai Magyar Szövetség keleti kerületének, akciója egy New Yorkban felállítandó Magyar Ház ügyében. Molnár Kálmán elnök rendszeresítette a teadélutánokat, amelyek bevétele a tervezett ház költségalapját szaporítja. A teadélutánok mindig nagyobb közönséget vonzanak, annak ellenére, hogy a .szélsőjobboldali érzelmű ujamerikások bojkott alá vették a Szövetséget. • Hajmássy Ilona hosszabb idő után újra szerepet vállalt: a pittburghi “Carousel”-ben énekelt. . . • A háború utáni amerikai magyar társadalom egyik értékes és közbecsült tagja, Egry lEhrman) Kornél 53 éves korában Svájcban elhunyt. Egry Kőiméi a Magyar Ruggyantaárugyár vezérigazgatója volt a háború előtt. Nagybátyja Egry Aurél volt felsőházi tag, a Pester Lloyd Társulat volt elnöke, a Pénzintézeti Központ ügyésze 4 évvel ezelőtt hunyt el San Francisco-ban. A náciüldözés nehéz hónapjait Egry Kornél Budapesten töltötte, majd a Balkánon át sikerült neki külföldi diplomaták segítségével Svájcba menekülnie, ahol egyetlen leánya van férjnél. Az elhunyt 6 évvel ezelőtt jött Amerikába és itt egy nagyvállalat beltagja és vezetője volt. Amerikában özvegye és Svájcban a leánya és annak családja gyászolják a váratlanul elhunyt Egry Koméit, kinek távozását sck-sok barátja is gyászolja. • * A nagysikerű ősbemutató után április 27-én érkezik meg az u; Birchard-Stagg - vígjáték (“Masquerade”) az Alvin Theatre-ba (250 W. 52 S't.) Charles Korvin, Veronica Lake és Lisa Ferraday főszereplésével. Dr. Földy Károly 205 E. 85 St. New York City Tel. TR 9-5339 Room 20« Hiteles fordítások minden nyelvből minden nyelvre. AMERICAN FUEL TRADING CO. képviselete. Vámmentes szeretetcsomagok a budapesti raktárból rokonainak vagy barátainak. — SERVICE FOR ISRAEL — Csomagok és Ajándékutalványok. v_ A Magyarszármazásu Zsidók Világszövetsége RABBI DR. JACOB HOFFMAN, RABBI DR. LEO JÜNC és MR. JACQUES KREISLER diszelnökök tiszteletére ÁPRILIS 25-én, szombaton este 8 órakor o BRETTON HALL nagytermében 235Q Broadway (86th Street sarok) társasvacsorát rendez. Master of Ceremonies: DR. FRANK KINGDON Vacsora jegy ára személyenként $7.50 (frissítők, ruhatár és borravaló bennfoglaltaiik). Előjegyzéseket a társasvacsorára a Világszövetség központi irodája (317 East 79 St., telefon: BU 8-8213) fogad el. Ugyanitt hirdetések is feladhatók a megjelenő Emlékalbum számára.