Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)

1952-05-17 / 21. szám

Molnár Ferenc emlékére

1952. április 5 Kedves Göndör Ferenc

Molnár Ferenc örökké élni fog alkotásaiban, azonban illő volna emlékét azzal megtisztelni, hogy egg nevéről elnevezett társaságban meggyujtanánk egy örökké égő kultur - mécsest. Ezen kör missziója volna, mint ahogyan azt szerteszét a világban száz és száz Shakes- j peare-klub teszi, hogy Molnár müveinek fényénél meg- j világítsák az igazi humanitás és kultúra gondolatait, ápolván és terjesztvén ezeket igazi hittel és lélekkel.

Tisztelettel és szeretettel: VAKADY ANDRÁS

U.L— Magához fordultam ezzel, miután tudom, hogy Maga állott legközelebb u Megboldogulthoz és miután úgy érzem, hogy Maga szeretni és támogatni fogja ezt az ideámat.

Kiss Rezső baráti levele

Kiss Rezső, a ragyogó tehetségű festőművész irta Göndör Ferenchez a következő megható baráti sorokat:

1952. III. 16

Drága Ferikém,

ugyanebben az 1952-ben van ötven éve, hogy 12 éves koromban először állítottam ki, az öreg Nemzeti Szalonban, mindannyiunk feledhetetlen, öreg Budapestjén —, de azóta sem voltam képes kitanulni saját mesterségemet . . . Már most képzeld el, milyen esélyeim lehetnek a cikkirásban . . . így ezt, a Te abszolút megnyugtatásodra, a mi nagy Molnár Ferinkre bízom.'

Érjed be azzal Ferikém, hogy őszinte szívből azt kívánjam lapodnak 25 éves amerikai évfordulójára, agy Gizi mint a magam részéről, I hogy a jó Isten kegyeiből jó egészségben érjétek meg az “ötvenediket,” a mi nagy örömünkre.

Öreg barátod

KISS KÉZ SO

Dr. Schück Sándor főrabbi üdvözlete

New York, May ti, 1952 To the Editor of “Az Ember”

New York, N. V.

Dear Sir:

GÖNDÖR PJERMNC POUHKAIHETILAPJA

Reentered as second matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N. Y„ under the Act of March, 1879

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 Last 79ST., NEW YORK, 21, N. Y. Phone: BUtleriield 8-oloc

VOL. XXVII — No. 21 NEW YORK, N. Y., MAY 17, 1952 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT

Farkas a bárányok között

Irta: KERESZTHEGYI JÁNOS

A sopronkőhidai vérbiróság Ítélkező tábornokának, az esküszegő és hazaáruló Kisbarnaki Farkas Ferencnek amerikai látogatása alaposan felkorbácsolta az emigráció állóvizét. Egyik oldalon a két i">P- törvény elnéző jóvoltából az Egyesült Államokba beosont nyilaskeresztesek és Amerika-ellenes németrajongók számban kicsi, de tervezgetéseikben annál nagyobb táborának örömrivalgása fogadta a fasiszta tábornok newyorki megérkezését és bizton akad olyan kótyagos nyilas, aki legszívesebben máris vödröt és ecsetet ragadna, hogy rámázolja a newyorki felhőkarcolók falára: 1952 a miénk! A másik oldalon a becsületes, tisztességes emberek megdöbbenése formálja ki a közvéleményt és ezren meg ezren csodálkozva kérdik: hogyan téveszthette meg ez a háborús főbünös és itteni környezete a hatóságokat s hogyan juthatott akárcsak látogatói vízumhoz is az, aki nemrég Amerikának és a demokráciának is ádáz ellensége volt és aki a mai napig sem nem revideálta álláspontját, sem nem expiálta bűneit.

Jellemző a helyzet fonákságára, hogy még azok is meghökkentek Kisbarnaki Farkas Ferenc amerikai felbukkanására, akik eddig a baráti és politikai felajánlkozás és nem egyszer kollaboráció titkos és nyílt szálaival éveken át segítették az emigráció szélsőjobboldalát és ezzel a segítéssel olyan látszatot teremtettek, mintha erkölcsi és politikai felülhitelesítéssel látnák el a múltban levitézlett kalandorok jövőbeni sunyi terveit. A megszeppenés jogos, de a folyamat, amely ehhez a megszeppenéshez vezetett, logikus: a vetés kikelt, sőt elkövetkezett az aratás. A Nemzeti Bizottmány u.n. Eckhardt-szárnya — Fábián Béláig és vissza — úgy áll ezzel a váratlan megérkezéssel, Farkas tábornok amerikai “partraszállásával” szemben, mint a bűvészinas, aki nem ura többé mesterségének és nem tudja többé visszaparancsolni a szellemeket a lopva felnyitott dobozba.

Most, a Farkas-féle aktivitásnak és a nyomában felzárkózó nyilaskeresztes csőcselék diadalittas örömünnepének visszfényénél valószinüleg felködlik sok minden az Eckhardt-számy tagjai előtt. Most láthatják, hogy az ut, amelyen évekkel ezelőtt elindultak, téves, sőt bűnös volt s hogy mennyire hazardíroztak, amikor egyáltalán szóbaálltak ezzel a szélsőjobboldali, alvilági táborral. Eljött a csőd, a rossz taktika teljes bukása. A szellemek kiléptek a dobozból és már alig lehet őket visszaterelni. Az 1944-ben hazát árult, országot veszejtett, morálisan és politikailag egyaránt züllött, véresárnyu szellemek elözönlik az emigráció területét, zubbonyuk alatt a kibontásra szánt régi zászlókkal, amelyeken a horogkereszt és a nyilaskereszt ábrái mocskolják a nemzeti színeket, egyre tömörebb sorokban menetelnek —előráncigálva, magukhoz vonzva az eddig megbujókat is —, hangjuk naprcl-napra vakmerőbb és követelőbb és ma már a hajdani pionirek, a talaj-egyengetők, a taktikai szövetségesek sem kellenek nekik, rajtuk is átmeneteinek, őket is félredobják, mint fölösleges és megbízhatatlan utitársakat. Nincs többé szükség Eckhardtra és még kevésbé Fábián Bélára! Eszükbe jut-e most nekik—szeretnénk hinni, hogy igen!—hogy ugyan miért is kellett évekkel ezelőtt a felfelé vezető ut helyett a lejtőt választaniok, mirevaló volt a tüntető belépés a MHBK-ba, az 1944-es emigráció kompromittált tagjainak pozíciókba való besegítése, a szélsőjobboldal segítségével való frontalakitás a demokratikus politikusok ellen, mirevaló volt ez a hasztalan, de annál megbélyegzőbb jegyesi kapcsolat a Nemzeti Bizottmány egyik szárnya és a demokrácia ellenségei között?

lépést a szörnyű szakadék széléről, ahová egy éveken át gondosan szervezett maffia, a sváb katonatiszti klikk, az ország függetlenségét és becsületét játszi kézzel fokonként elpazarló kormányok és a német pénzen feltörekvő nyilasmozgalom harmonikus összjátéka taszított. Látjuk a néhány óra múlva elörobogó német páncélosokat, a rádió elfoglalását, a néhány magyar őrszem lemészárolását, a német fegyverekkel gyorsan ellátott nyilas suhancoknak a kültelkekről a benti városrészek felé áramlását és halljuk a rádió szivenütő hangjait: vissza az egész, szó sincs a kilépésről, “végső kitartásig” megy az esztelen háború, éljen Szálas!! Hol vannak a katonák, Horthy hűséges tábornokai? Hol vannak a Legfőbb Hadúrra tett eskü kötelezettjei, akiket Horthy diccsel, ranggal, pénzzel, méltósággal, hatalommal elhalmozott, hol van Kisbarnaki Farkas Ferenc, a királyi Vár és az egész budai terület megbízott védője, hogy riadót rendeljen el, szétzavarja a nyilas söpredéket és szembeforduljon az akkor még habozó németekkel is? Sehol nincsenek a tábornokok, a pretoriánus ’ tisztek szegreakasztják az esküjüket és ölhetett kézzel nézik uruknak, Budapestnek és az egész országnak mélybezuhanását. Kisbarnaki Farkas Ferenc sincs sehol, intézkedései hiányoznak, vagy pedig éppen ellenkezöek a helytállás parancsával. Nevéhez ezen a napon tapad hozzá szétválaszthatatlanul és örökre ez a meghatározás: áruló.

Látjuk ebben a kegyetlen vízióban a rémuralom elkövetkezett napjait. A hűséges katonatisztek és az ellenzéki politikusok letartóztatását, a zsidók csordaként való hajtását, a gettó gyötrelmét, a

rablásokat, a falragaszokon a “zsidó” Horthyné becsmérlését, Amerika gyalázását, az újságok üvöltözését, a rádió uszítását, az egész förtelmes kloáka felfakadását. A Népszinház-utcába behernyózó tankok tüzokádását a védtelen házra, ahol szerbeket és zsidókat fedez fel a máris működő nyilas besúgói hálózat, az erkélyek és falak leomlását és a hullák kidobálását az utcára a dicső fegyvertény után. A Főutcát látjuk, ahol viszont az egyik házban lengyeleket öldösnek halomra, közel százat s köztük mindjárt egy-két magyart is. És látjuk a hősöket és szenteket, a nemzeti becsület letéteményeseit, politikusokat, katonákat, írókat, újságírókat, papokat, művészeket, munkásokat és parasztokat, akik szervezetlenül, de mégis szervezetten hozzáfognak ebben a fertőben az ellenakcióhoz: a teljesen felesleges vérpazarlással járó további hadviselés akadályozásához, az üldözöttek bújtatásához, a fegyveres felkelés előkészítéséhez.

De az árulás olyan intézményes, hogy megbukik ez az akció is és a rémuralom most még féktelenebbé válik. Látjuk felvillanni az infernális képeket: hullákat lenget a szél a Szabadság-tér fáin, újabb és újabb csoportokat hajszolnak a Dunapartra és rájukdördül a sortüz, az Eskü-téren Wesselényi szobra előtt napokig hever két holttest, egy zsidóé és egy keresztényé, nyakukban a tábla: “igy jár a zsidó és igy jár a keresztény, aki a zsidót bujtatta,” a Sándor-utcában egy üzlet kirakatában a boltos hullája, ugyancsak megfelelő magyarázó szöveggel . . . Halljuk a rádióból Vágó Pál rekedt hörgését: Budapestből uj Alcazart csinálunk, kőtől kőig védelmezzük. Halljuk a rettenetes detonációkat, amikor a hidak a mélybeomlanak és látjuk legszebb épületeink összeroskadását Vágó Pál és a vágópálok kívánsága szerint. A Margit-köruton és majd Sopronkőhidán összeül a vérbiróság és elvonulnak előttünk a glóriásoh, a nemzeti hösköltemény főszereplői, akiknek már ácsolják a bitófát Hitler cinkosai. A vezetőitől

I take great pleasure in extending greetings to you on the occasion of the Twenty-fifth Anniversary of “Az Ember” in America.

In these eventful times it is, of course, most important to emphasize the fundamental ideas of humanity and the dignity of man — “Az Ember” stands for.

With best wishes for an ever - increasing service to community, I am

Sincerely yours ALEXANDER SCHECK

Vásároljunk

Bond-ot!

De nem a mi gondunk Eckhardték, Fábiánék s a szélsőjobboldallal rajtuk keresztül közvetve kacérkodó feudális grófok és a régi Magyarországot ugyancsak restaurálni akaró konzervativek, bankárok és iparmágnások megszeppenése. Rajtuk áll, hogy sürgősen és hangos szóval felszámolják dicstelen kapcsolataikat, avagy a demokráciával való szembefordulásukban megátalkodva, továbbra is kitartsanak egyre hűtlenebb és kicsapongóbb titkos arájuk mellett. Az ő gusztusuk dolga, nem a miénk.

A mi szemünk előtt is felködlenek Farkas tábornok amerikai szereplése nyomán a szellemek. Nem a sutakezü bűvészinas rakoncátlan szellemei, hanem 1944 gonosz, véres szellemárnyai. “Infandum dolorem jubes renovare” — mondhatnánk a klasszikus költővel, amikor hirtelen ottlátjuk magunkat az 1944-es Budapesten és a feketénél is sötétebb örvényléssel visszaperegnek az akkori események. Látjuk ezen a szorongató körképen, ebben az apokaliptikus panorámában az egész akkori magyar tragédiát, végigsuhannak ezen a fojtogató szellemjáráson az 1944-es esztendő angyalai és ördögei egyaránt, a hősök és a himpellérek, a nemzeti becsületnek, az ország szabadságának és függetlenségének védelmezői és a haza gyalázatos elárulói, a nácizmus magyarországi zsoldosai. Látjuk 1944 október 15-nek zavaros kaleidoszkopát, a háborútól való kilépést meghirdető kormányzói szózat nyomán az utcán ölelkező, fellélegzett, boldog embereket, az ünnepélyes és felemelő érzés önfeledt óráit, hogy végre tettünk egy

megfosztott ellenállási mozgalom közkatonái még szórványosan öntevénykednek, bomba robban a Tisza Kálmán-téri nyilasgyülésen, koszorugránát repül a Wesselényi-utcai rögtönzött német laktanyába, egy pokolgéptől beomlik a Kossuth Lajos-utcai német könyvkereskedés, lőszeres autó repül a levegőbe a Szép-utcában, de telnek az éhes börtönök és már a Lukács-fürdő, a Svábhegy szállói és a Pasaréti-uti villák is börtönné vannak átalakítva, telve történelmünk e becstelen közjátékának áldozataival. S látjuk ebben a szellemidézö órában Győrffy Gyula őrnagyot, aki a Margit-köruton azért halt meg, mert magyar volt és Fodor Pál újságírót, akit a Fő-utcai fogház negyedik emeletéről azért hajítottak le, mert zsidó volt. Látjuk a Városmajorutcában lemészárolt zsidók temetetlen holttesteit. Csatay Lajos volt honvédelmi miniszter és felesége együttes halálát a Lukács-fürdőben, az üldözötteket bujtató Kálló Ferenc esperes budai kivégzését. S látjuk az utolsó jelenetet, a törvénytelenül összeült sopronkőhidai vérbiróságon, ahol lent a pincében a nemzet elitje raboskodik köztük Mindszenty József is, akire most annyit hivatkoznak szélsőjobboldalon — és fent az állítólagos magyarok, magasrangu törzstisztek halálos ítéleteket szabnak ki azok ellen, akik valóban magyarok voltak, magyarul és nem németül gondolkoztak, magyarul és nem németül éreztek és magyarul s nem németül akartak élni. Kisbarnaki Farkas Ferenc elnököl az egyik vész-tanácsban és halált mer mondani azokra, akik Magyarország szabadságáért és függetlenségéért kiálltak. Lát-