Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-03-29 / 14. szám
March 29, 1952 AZ EMBER 3-ik oldol így akarják felszabadítani a nácik Magyarországot Irta: JÁNOS ANDOR A szerény publicista, politikai vonatkozású cikkeit háromféle lelki állapotban szokta megfogalmazni. Jókedvvel, egykedvűen és kesernyés fantáziával. Ez az irás azonban kivétel, mert ezt dühös hangulatban veti papírra, lévén minden előfeltétele arra, mert a mérget olvasás közben, egy náci szennylap hasábjairól szívta magába. A szóbanforgó lap ismét a Buenos Aires-an megjelenő “Magyarok Útja,” amelynek megszokott arcátlansága és kriminális tartalma a januári számával elérte azt a hő- és tetőfokot, amelyen túl már nem juthat hazaáruló sajtótevékenységében. lesz ina: Brodszky Miklós zeneszerző. I A GYÁSZ-“MAGYAROK UTJÁNAK” VEGYI ÖSSZETÄTELE Buenos Airesban már V.-ik évfolyammal jelenik meg ez az antikrisztusi szellemben, a faji gyűlölet vitrioljával áztatott sajtópapir. A szerkesztő bizottság három notórius náci pribékből tevődött, akik az argentiniai nyilasnyájnak (és nem a dolgoskezü nyugatosoknak) a hangadó vezérkolomposai. A főokos — az “éceszgéber” 69 álnéven — Oláh György, az egykori Szálasi - vérfürdők levitézlett leibzsumalisztája; a romantikus széplélek és egykori borgőzös néptanító (egyben a lapon feltüntetett felelős szerkesztő) Kerecsendi Kiss Márton és a kiadó egy Vörösvári István nevű obskúrus csaposlegény, akinek nevét csak alvilági körökben ismerhetik. “Az Ember” számtalan cikkében már leleplezte Oláh főtáltos ur összes gyepüs álneveit, amelyeket az ókori világtörténelemből vett kölcsön — egészen Ajuzsinszki Béláig, amely név alatt lopódzott be a jobbsorsra érdemes Argentínába. Kerecsendi Kiss Mártont a. jobblétre szenderült nyilas világ salakja dobta a felszínre; egy kisközségi iskolából került a pesti aszfaltra, miután Páger Antal “felfedezte” és az egyik színdarabjában—amely kicsúszott kettéhasadt én-jéből — a főszerepet is eljátszotta. Müveinek irodalmi értéke körülbelül annyi, mint egykor a Pesten megjelent krajcáros füzetes regények szerzőié. A nagyrabecsült olvasó bizonyára ismeri azokat, amelyek ilyen címekkel jelentek meg: “A vak herceg szenvedélye és a cigánylány bájitala.” És az ilyen mondatokat, amelyek a kis regényben előfordultak: “Fenséges hercegem — suttogta Amália — érző szivünk a halálig fűz össze bennünket ... — és vadul csókolni kezdte a kéjtől reszkető nagyurat.” Vörösvári István, a felelőtlen kiadó — Kerecsendivel ellentétben, — viszont nem vágyik irodalmi babérokra, ő csupán a dugsegélyeket és a szajrét rakja zsebre . . . let szerint minden idegen nyelven megjelenő lap köteles egy cikket az ország nyelvén, tehát spanyol nyelven megjelentetni. Ezt a “Magyarok Útja” úgy játsza ki, hogy hoz egy feltűnő szedésü cikket például “Argentina öntöző csatornáiról,” de a politikai uszításait és a demokrácia hátbatámadását még véletlenül sem fordítja le, mert igy könnyen ki lehet téve a betiltásnak. Arra számit, hogy felsőbb helyen úgysem tudnak magyarul, tehát a kamuflázsa mindig sikerrel jár. Az utóbbi hónapokban a nyílt zsidózást — valószínűleg rendőri figyelmeztetésre — abahagyta és ilyen illusztris jelzőket használ: ! “kajlafülü Manó, mint tőrőlmetszett demokrata,” vagy a “löcslábu élelmiszerhamisitó,” avagy a “sajátos illatú Malvinka” . . . amivel a nyilas vagányok kulturigényét elégíti ki az édes-bus emigrációban. Még nem fordult elő a lap egyetlen számában, hogy a demokrácia élő és néhai nagy államférfiait ne gyalázták volna, míg a moszkovita diktátorokkal szemben egyenesen haveri elnézést tanúsítanak. (Hiszen édes egytestvérek a gyűlöletben és az emberirtásban. —A szerk.) ITT AZ ÍRÁS! Az illusztris újság január 15-i számában <5-ik oldal első hasábján) Szepesi Sándor aláírással (Oláh György hetvenedik álneve) jelent meg egy elmefuttatás, amelynél aljasabbat még nem olvashattunk egyetlen nyilas szennylapban sem. Amely emigráns-politikában edzett vasidegeinket is a legerőseb próbára tette. Kezdetben nem hittünk a szemeinknek sem, hogy ilyen elvetemült ostobaság kinyomtatva kerülhet a nyilvánosság elé, de annak ellenkezőjéről Oláh atyatáltos alaposan megnyugtatott . . Bevezetésnek arról morfondéroz a jeles cikkíró — a sok megoldatlan világpolitikai problémák káoszában, — hogy vájjon az újonnan felállítandó német hadsereg katonái viselhetik-e a “horogkeresztes háborús kitüntetéseket?” (Sic.) Oláh mester ellenkező esetben képtelen volna a csuraszkát megemészteni argentiniai örök-emigrációjában . . . Most jön azonban a nagy szenzáció: “Münchenben felvonult egy német határőrezred fegyverekkel, mozdulatlan arccal az autókban ülve . . . Csupa gépesített náci. NEM KÖPKÖDTÉK A RÁGÓGUMIT ÉS NEM ÁRULTAK CHESTERFIELD CIGARETTÁT. Csak ültek, szorították a fegyvert és szemük villogott a vas-sisak alatt. Félelmetesebb ez a Möhlstrasse lelkiismeretére, mint a mosodai árak emelkedése.” Csupán ennyit írtak le szerényen a buenos airesi nyilasok szellemi vezérei: Oláh Gyuri és Kerecsendi Kicsi Marci. Volt hozzá bátorságuk és bőr a pofájukon. Ezek a guruló márkán kihizlalt zsoldoslegények, akik egykor a pesti sajtóban azt propagálták, hogy az amerikaiak robbanó töltőtollakat hajigáinak az ártatlan lakosság közé és azért a pilóták megérdemlik a tömeg spontán igazságszolgáltatását . . . ezeknek az uszítására és buzdítására mészároltak le hős amerikai frontkatonákat felizgatott bérenceik. És most . . . ámikor a világon szétszórt magyar emigrációnak— politikai pártállásra való tekintet nélkül — egyetlen rémé nysége Magyarország felszabadítása a moszkovita járom alól: az AMERIKAI DEMOKRATA HADSEREG BATOR ÉS HARCRA ELSZÁNT KATONAI akkor ez a három nyomorult sajtókalóz azzal szórakoztatja hasonszőrű barátait s háborusbünös elvtársait, hogy az amerikai katona "rágógumit köpköd és Chesterfield cigarettát árul ...” Valóban, az amerikai katonák, amikor felszabadították Európát, Afrikát és az egész világot Hitler rablóuralma alól, nyugodtan szopogatták a rágógumit, ellentétben a magyar nyilas alakulatokkal, akik Oroszországban éhségtől elgyengült munkaszolgálatosokkal “kukorékoltattak” és hagytak megfagyni a galíciai hómezőkön, avagy tarkólövész versenyt rendeztek a virágos Margitszigeten. Még a Chesterfield cigaretta (amelyet milliószámra osztogattak Európában a Johnnyk) adás-vevése sém bűntény az akkori háborús időkben, ellentétben azzal, hogy magasrangu Szálasivitézek Újvidéken a meglékelt Duna jegébe fojtották bele sajátkezűig az ártatlanok ezreit: pesti nem-árja lakásokat csupaszra fosztogatták. “Villogó szemekkel,” mint a mai német határőrezredek . . . Ezek a minden nemzeti jóérzésből kivetkőzött földönfutó betü-gcngszterek, már előre igy akarják leköpni és besározni azt a hős hadsereget, amely a világszabadság, a demokrácia és az emberi méltóság zászlajával akarja az ő volt hazájukat is felszabadítani a rabszolgaság alól. ÉS MIT HISZÜNK MI, DEMOKRATA - EMIGRÁNSOK? Joggal feltehetné most azt a naiv kérdést az olvasó, hogy tulajdonképpen mit is akarnak ezek a nyilas emigránsok? Hat tömör szóval tudunk rá felelni: Háborús káoszt — szabad rablást és uj kinyirást. Avagy: Éljen az Egység és szeressük egymást gyerekek! Ezeknek a felszabadító jelszavaknak az aktiv apostolai: a délamerikai Oláhok, a Marschalkók, a kerecsendi picik, a. Szilasiak, a Szeleczkyek, az európai “Hídverők,” az Északamerikába besurrant nácik! Tudatos vagy tudatlan vészhirnökei pedig ezeknek a földalatti alakulatoknak: a párisi és a müncheni Free Europe rádióvezetőség, a Nemzeti Bizottmány egyes rövidlátó vezéralakjai, a “patkányzsidókat” és az “édes Bélákat” is beleértve. Hogy hová fog mindez vezetni? . . . . . . most teszi le a cikkíró a tollat nótás kedvvel és a jövőbe vetett minden optimizmusával. Ezek a politikai nyilas fakirok lassan, de biztosan egymásután besétálnak az önmaguk által ásott emigrációs sirgödörbe és nélkülük fog Magyarország mégis felszabadulni! Ennek a biztos reményében szopogatom most a rágógumit és vettem ma a trafikban egy csomag amerikai Chesterfield cigarettát. Marseille, 1952. március ANTISZEMITIZMUS HANGFOGÓVAL Argentínában a nemrégiben kibővített Constitucio alapján, minden faji és felekezeti megkülönböztetés, üldözés és izgatás a legszigorúbban tilos. Az argentin útlevélben nincs is feltüntetve az illető vallása. Töb antiszemita újságot már be is tiltottak az illetékes hatóságok. KormányrendeBrodszky Miklós... Irta: JÁVOR PÁL Hollywood, Cal., 1952. márc. 15 — Nehéz volt bejutnom a Népszerűség Zenei Paradicsomába, de ma, mikor már átúsztam a visszautasítások végtelennek tetsző óceánját, átnéztem a zenei nagyképűek hólyagfejein és a “jóbarátok” gáncsvetéseit kikerülve eljutottam oda, arra a helyre, amiért keservesen küzdöttem; ezt a paradicsomi állapotomat csak a Mamának köszönhetem, — annak az áldott Asszonykának, akinek ma is éppen úgy szorítom kezét gondolataimban, mint valamikor régen mikor iskolába vitt. Most is, ha bíbelődök valami dallamfoszlánnyal, tépelődőm annak kedvességén, akkor a Mama ráteszi kezét zakatoló halántékomra és onnan, valahonnan a messziből megsimogatva szemeivel az ujjamat, a csökönyös, a rakoncátlankodó hangok megcsitulnak s a Mama szeretetében melódiákká olvadnak fel bennem. Két éve vagyok Hollywoodon lakó zeneszerző és úgy 1950-ben, mint most is nominálva vagyok az 1951-es Zenei Akadémiai Award-ra. Ha nem nyerném el, mégis nagy megtiszteltetés számomra a nominálás! .Amerika legjobb 200 film-zeneszámából kiválasztanak öt legnépszerűbb és legkeresettebb dalt és azok közül dönti el a zsűri, hogy melyik az “Awrard”-ra érdemes. .Persze örülénk, fene módon, ha megnyerném a Főméltóságu Oszkárt, de örömöm valójában foghijjas lenne, mert én azt csak akkor tudnám maradéktalan boldogsággal átvenni, ha a Mama vezetne a tiszteletreméltó Bíráló Bizottság elé s mikor átadnák ezt a kis arany szobrocskát: az Elismerést, akkor a Mama azt mondaná a nagytekintélyű Uraknak: “Megérdemelte, mert mióta ismerem, jó Fiam.” 4ztán, a különös gonddal kiválogatott zenekar eljátszana a díjnyertes dalomat és én a Mamával felvalcereznék az égi kapuig s ott kapupénznek átadnám Szent Péternek az arany Oszkár-t, de cserébe megigértetném vele, hogy jövőre a Mamát ismét elengedi egy kis földi kiruccanásra. Persze, ezek a gondolataim csak meseszövevények, hiszen a Fentiekkel nem lehet komázni, — azok nem politikusok. Miután a Mama nem jelenhet meg az ünneplésemen, lemondok az Oszkárról és remélem megmaradok az Akadémiai Zenei Award-ra örökös jelöltnek, — amig csak élek. Ha viszont eltökélem majd magam, hogy elmegyek Őt meglátogatni s talán ott is maradok Nála, akkor a határállomáson nyugodtan fogom elővenni az útlevelemet, — egy kottalapot, — amire csak annyi A lakásán, késő délután meditált Miklós velem, abban az időben, amikor a hollywoodi Nap fürdésre szánja magát a Pacific Óceánban. Az Ég rőtvörösre pirult! a Nap meztelenségén s mi hallgatással adóztunk azért, mert láttuk a Szépnek egy villanását, —• ami Muzsika volt . . . — Láttad ezt a vörös-lilás-kékeshamvas lángolását a Valaminek? —Miklós izgatottan felugorva a zongorájához rohant és akkordokat ütött le a fehér-fekete billentyűkkel. — Ezt, ezt szeretném valahogyan, valamiképpen zenében megírni! A Szépet, — azt ami mellett minden nap elmegyünk, látjuk, néha érezzük is, de csak a töredéket tudjuk magunk és mások számára megmenteni. Nem akarok • Wagner, Verdi, Leoncavallo utódja lenni. Én dalokat irok és minden vágyam, hogy azokat, ha rádión keresztül hallják a varrólányok, az unatkozó félmilliomosok, az autójukban utazó nászutasok vagy a zsinegügynökök, — akkor kellemes perceik legyenek és egy kis szeretettel gondoljanak arra, aki azokat NEKIK irta. Hidd el, nincs senkim, akivel úgy el tudok beszélgetni, mint a zongorámmal. Bevallom, hogy a zeneszerzői pályámnak kezdete a legkutyább és legmostohább élet volt a világon ... de ha ujraszületnék, akkor is a zeneszerzés múzsájával kötnék holtomiglanholtodiglanig tartó frigyet. Ez a némber a legmakacsabb leányzó, de ha a legelhagyottabb vidéknek; a legutolsó szállójában, a legrogygyantabb ágyában összebújhatok vele, — akkor semmiféle királyleánykával nem cserélném el . . . tudod, hogy hívják? . . . Melódia. Ez az én szerelmem. A világ öszsze-vissza részeiből kapok leveleket, ajándékokat, csecsebecséket . . örülök azoknak, de valakik hiányzanak az életemből. Azok, akiknek egy szavuk, egy nevetésük többet érne nekem, mint az eladott 10,000,000 lemezem, 60 filmem zenéje és 10 muzsikás komédiám után járó minden jövedelmem, — a SZÜLEIM! Senki nem hitt bennem, csak a Mám? , és a balettmester Papám, de ' most itt vagyok, s azoknak és akikért mindent odaadnék, azokkal nem beszélgethetek. Nem vihetem Őket gazdag vacsorákra és a hollywoodi hegyes-dimbes dombokat sem mutogathatom meg nekik. Látod, a Siker kegyelmessége nem mindig az igazi arculata belső békénknek. Sok pénzt kerestem, .... igaz, de azt teszem vele, hogy az asztalfiókomban eldugott zeneszámokat beleteszem egy muzsikás színdarabba és New Yorkban bemutatom. Itt Hollywoodban azt kell Írnom, amit rendelnek tőlem, abban a színdarabban pedig azokat a zeneszámokat fogják hallani, amiket én Írtam, __de a Mama sugalmazott. • "Hímzett szegedi papucsok, Hunyadi János ásványvíz, Roth and Sons, 1577 First Ave. 'H,) HAZAI SZALÁMI ^ hurka, kolbász,, y sonka, szalonna és friss bus, stb., igazi HAZAI MÓDI — kapható: Mertl József MAGI iR . hentesnél 1508 2ND AVE. Tel.: RH 4-829Ö MOST SZOMBATON, március 29-én este “AZ EMBER” Müvészestéiye és Bálja a huszonöt esztendős jubileumi ünnepség keretében, a Roosevelt Hotel-ben — Madison Ave.—45 St. s
