Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-03-22 / 13. szám
March 22, 1952 AZ EMBER 5-ik oldcl ’AZ EMBER’ jubileumi ünnepe f7 Március 29-én, a jövő hét szombatján este 9 órai kezdettel tartja “Az Ember” negyedszázados amerikai ! működésének emlékünnepét a Hotel Roosevelt “Hendrick j Hudson"-termében, Madison Avenue és i5-ik utca sart kán. A Nem York és környéki magyarság legjobbjai adnak egymásnak baráti és testvéri találkozót ezen az ünnepi estélyen, amely valóban a szezon legkiemelke' döbb eseménye lesz. \ Szeretettel hívjuk és várjuk barátainkat a szombat esti ünnepi találkozóra. Nem kétséges, hogy a Roosevelt ' Hotel “Hendrick Hudson”terme zsúfolásig megtelik a | jövő szombat este a magyarszármazásu amerikaiak legjobbjaival. Számunkra felejthetetlen ünnepség lesz március 29-ike. A műsor legszebb és legnívósabb lesz, hiszen olyan miivészek szerepelnek, mint Fellegi Teri, Edmond Langeais és Békeffi László. Az ö értékes közreműködésük egymagában kiemelkedő művészi esemény. Fellegi Terit Siklós Tamás, mig Edmond Langeais-t Sándor Árpáid kiváló zongoraművész kiséri zongorán. Békeffi László konferánsza önmagában is szenzáció. A tánczenét Bartal Jenő elsőrangú zenekara szolgáltatja. Belépőjegyek $Y80 (adóval együtt), megrendelhetők “Az Ember” szerkesztőségében, 320 East 79 St. Telefon: • BU 8-6168. Jegi/ek a szombati estélyen a Hotel Rooseveltben is kaphatók. Minden szeretetünkkel várjuk március 29-én, a jövő ' szombaton este barátainkat “Az Ember” jubileumi ünnepére. költő, akit olvasóink “Az Ember”, hasábjairól is ismernek. Adorján Andor “Az Est” és a “Nyugat” i alapitó munkatársa, a Liliom és, más színpadi müvek fordítója, aki írásaiban mint párisi tudósitó Ady, Szomory, Heltai, Nagy Endre, Márai mellett Páris első hírnöke volt. Itt él Fenyő Miksa, a “Nyugat” megteremtője; a festők közül Hatvány Ferenc, akinek “Lilaruhás nő”-je a Szépművészeti Muzeum egyik remek darabja. A film se mostohagyerek. Radványi Géza, a “Valahol Európában” c. alkotás rendezője a magyar nagykövet a Hetedik Művészet birodalmában. Gyarmaty a Folies Bergéres rendezője, Brassai a fénykép poétája, O’Brady, a magyarszármazásu elsővonalbeli francia színész (Lengyel Menyhért darabjában főszerepet játszott). Andersen Felicia is párisi lakos és még vagy húsz olyan művész, aki nem vicinális nagyság. És meg ne feledkezzem kedvencemről Kelen Imréről, aki itt “vendégszerepei” márciusig. A párisi művészek közül tiz megnyerhető lenne, tiz olyan név, akiket a saját házmesterén kívül az ucca embere is ismer. Nekem nincs hajlamom arra, hogy “beszervezzenek.” Szinte srác-koromban lettem a Magyar írók és Hirlapirók Körének a tagja, közel húsz évig fizettem, — néha nem — a tagdijat. Életemben egyszer voltam az Otthonban és pánikszerűen menekültem el onnan egy kávéházba. PÁRISI PANOPTIKUM Irta: JÁVOR LÁSZLÓ “Minden embernek két hazája van, a saját hazája és Franciaország.” Annak a magyarnak, akit már a “vitézi korszakban” kergetett világgá a sorsa, annak Páris háromszorosan a hazája. Az iró számára a tragédia itt az, hogy a francia nyelv—reménytelen szerelem. A magyar iró, a pesti iró, ha dalolgat néha a pesti füzfasipon az Eiffel-tornya alatt, végül keserűen a sarokba vágja füzfafurulyáját szegény pesti flótás. Se magyar kiadó, se magyar olvasó, se magyar szellemi élet . . . így múlnak a napok, az idegenben pergő évek, Pest ködbe vész, Páris elérhetetlen. A pesti füzfasipon, ha a pesti j költő néha önmagának dalol, | ámulva hallja saját hangját. A régi füzfasipon latin izü melódiák röppennek. tOOQQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Magyar Patika VORE PHARMACY 65-45 99th Street Forest Hills, L. I. Telefon: TW 7-3330 Tulajdonos: Ligeti Jenő Ph. G., évtizedes gyakorlattal bíró amerikai-magyar patikus Speciális Baby Department Sebészeti felszerelések. Orthopédiai-sérvkötő osztály. Laboratóriumi vizsgálatok. Gyógyszert küldünk: MAGYARORSZÁGBA, ISRAEL-be és más országokba! 300000000000000000000000 Az élet nyomában a halál lépdel. Az élet és a halál rokon. Élek csókkal és méreggel. A többi — unalom. Mások ezek mint a régi dalok, mereng szegény flótás s ha kimuzsikálta magát, lapos zsebére üt és lemegy az uccára, a nép közé tányérozni. Mert szegény flótásnak nemcsak szive, trillázó torka, de bendője is van. Az emberekhez kell fordulnia. így adja meg neki az istenke mindennapi kenyérkéjét, a kávéházi kávét. Az Írónak anyaga az ember. Messziről kellemes is szemlélni, megfigyelni őket. De az emberek között rosszkedvű lesz, látja magányos önmagát és irigyli egyben azokat a megszállottakat, akik rézkrajcárért, vagy csak elszálió tapsért bukfencet hánynak. Boldog emberek. Különös talaj ez itt . . . Amíg New Yorkban “Az Ember” ragyogó márciusi báljára világhirü sztárok vonulnak fel, addig itt Párisban tudtommal nem sikerült soha magyar művészbált összehozni. Most volt itt egy próbálkozás egyik vendéglőben, a műsoron ismeretlen nevek szerepeltek. Pedig vannak itt magyar és magyarszármazásu művészek. Országosan és nemzetközilég ismert nevek. A “színházi emberek” közül kezdjük ... A francia Operaház karmestere Georges Sebastián, a magyar Sebestyén György; az Opera diszletmestere, a vetített színfalak kreátora: Klausz. Zeneszerzők: Yo Hajós és Kozma. Zeneszerző és zongora virtuóz: Harsány i. Koncertmüvészek: Indig (hegedű), Arató (cselló). A Tokay-étteremben Németh Jóska cigányprímás, a Paprikában Balogh cimbalmos zenekara játszik. Magyar cigány is van Párisban. A cigányok után vegyük az Írókat: itt “muzsikál” Megyery Sári igaz Otthon-tagságom egyetlen emléke, hogy felvetettem a kérdést: Én, vagy Karinthy Frigyes? És “kizárattam’’ Karinthyt az Otthonból! Boldogult szerkesztőm Betlen Pál (a “monoklis Betlen,” nem a gróf) beíratott az Otthonba, kifizetett értem egy félévet és azt mondta: “Kávéház helyett az Otthonba járjon, minden rendes ember Otthon-tag.” Sajnos, nem fogadtam szót, nem jártam oda, nem is lettem rendes ember soha ebben a büdös életben. Egyik napon levelet kaptam az Otthonból, tisztelettel értesítettek a kedves vezetőségi tagtársak: hátralékban vagyok, fizessek. A levelet gondosan összetéptem és eszem ágában se volt fizetni. Egyre ridegebb hangú levelek jöttek, ame-1 lyekben az foglaltatott: stb. és a többi, fizessek, ellenkező esetben az alapszabályok estébé pontja alapján tagdijhátralék címén mély sajnálattal ugyan, de kénytelenek lesznek törölni. Hát töröljenek — gondoltam. Már azt hittem törölt tag vagyok, könnyen megúsztam az ügyet, amikor egy szépnek nem nevezhető napon beállított hozzám egy öreg bácsi. Bemutatkozott, hogy ő az Adler, az Otthon inkasszánsa, pénzért jött. Néztem Adler ur gömbölyű piros arcát, amely a magas vérnyomás miatt pici vérerekkel volt teleszőve. Leült a zsidó bácsi és azt mondta, intézzük el szépen az Otthon-dolgot. Mi a szép elintézés? Fizessem ki a hátralékomat, mert egy év óta vagyok tag és csak egy fél év futott be. — Visszamenőleg soha! — kiáltottam fel mint egy sebzett oroszlán. — Hát a tartozás felét, — főzött az Othon mentőangyala. Hogy puhítson, elhozta az Otthon uj tagnévsorát, kövérkés ujjaival fellapozta azt az oldalt ahol a nevem volt és a lapra rábökött: — Itt van Jávor ur és ugyancsak ezen az oldalon Heltai Jenő ur és a legkitűnőbb nevek sorban . . . — Nem, nem — makacskodtam — nem ér meg a megtiszteltetés egy vasat se. Adler bácsi amikor már min-1 den érvéből kifogyott, gömbölyű | combjára ütött sóhajtva: — ezer lépcső öreg lábaimmal . . . Elhatároztam nyomban, hogy í Otthon-tag leszek. De csak Adler ur öreg lábaira való tekintettel. Visszafelé egy vasat se, de előre egy negyedévet leszurkoltam a tatának. Ettől kezdve minden negyedévben megtisztelt látogatásával, ő kis recésszélü rózsaszínű cédulákat adott, én meg átnyújtottam a gubát, meg egy szivart. Ha nem nyúltam rögtön a zsebembe, az Otthon képviselője ilyen lemezt tett fel, nehogy ingadozzak azzal a rut anyagi üggyel: — Most jöttem Szomory Dezső úrtól. Éppen drámát irt. És micsoda finom ember. A zsebébe nyúlt és fizetett, pedig éppen drámát irt. Kis csend. Ha nem nyúltam a zsebembe mint egy drámairó, az ! öreg bácsi ilyen mesével etetett tovább: — Szép Ernőnél voltam előzőleg. Szép ur már messziről kiáltotta: “Éppen ma gondoltam magára Adler bácsi, borítékban félre is tettem a pénzt, itt van vigye, mert visszaveszem.” Micsoda finom költő Szép ur, rámijesztett, de ideadta az Otthon-pénzt. Adler bácsi félelmében zsonglőrködött a nagy írók, hires szerkesztők neveivel, mint a Petőfiuccai “behívók” az uraságoktól levetett használt férfiruha-üzletek előtt. Ha egy magas ember ment el a bolt előtt annak azt súgták a fülébe: “Most érkezett Csortos Gyula ruhatárából néhány önnek való darab ...” Ha apróbb termetű volt a kiszemelt, annak “Rátkay Márton művész ur levetett holmiját” ajánlották. Egyik délután a kapum előtt ütköztem a pénzbeszedőbe. Mosolygott, megfogta kabátomon a gombot, forgatta, hogy el ne szaladjak. j — Most jöttem Karinthy Frigyes úrtól — mondta, aztán kis szünetet tartott, várta a hatást. — Mi az? — kiáltottam felháborodva — hát már Karinthy is tag minálunk? . . . Egy ilyen rossz iró, egy ilyen értelmetlenségeket firkáló is, hallatlan! . . . — Bocsánat — dadogta az Otthon védangyala, — Karinthy ur egy nagy iró, az egész családom iró-kedvence a Mester. — Ahá, — harsogtam — szóval Adler protekciója révén csúszott be a tagok sorába! Hát majd teszünk róla! Kérem jelentse be az Otthon vezetőségének, tessék tudomásul venni: vagy én, vagy Karinthy! Üzenem, haladéktalanul zárják ki Karinthy F'rigyest. Ez az utolsó szavam: vagy én, vagy Karinthy! Adler bácsinak a kezébe nyomtam a háromhavi tagsági dijat, mire a kis öreg fejcsóválva elballagott. Karinthy Frigyest, aki két Ízben is irt rólam, kora ifjúságom óta ismertem. Gyerekes rajongással szerettem Öt mint embert is, hálás voltam neki, mert szóba állt velem, leülhettem az asztalához, ahol tizenkilencéves koromban először interjút adott s azóta is, noha kicsit megnőttem, Pesten ő fizette ki a feketémet. Nem féltem, tudtam, ha Karinthy fűiébe jutna a tréfám, Ö mulatna rajta a legjobban. Régen el is felejtettem ezt a kis mókát, amikor ismét elém toppant Adler bácsi. — Na, mi újság Adler ur, kinél vizitelt máma? — igy fogadtam. — Az Otthonból jövök egyenesen — válaszolta hivatalos pózzal. — Mi járatban volt ott? — Ülés elé vittem az ügyet. , . — Milyen ügyet . . .? — A kizárást. Ön győzött! Törölték Karinthy Frigyest. * * * Azt hiszem szükségtelen megjegyeznem, hogy Karinthy Frigyest sosem zárta ki az Otthon. Karinthy, a magyar irodalom csodálatos jelensége a Kör dísze maradt, noha — tudtommal — sem ott, sem máshol tagdijat sose fizetett. Szerkesztői üzenetek: G.B. Yorkville; Berend J., Hacketstown és mások. Köszönjük j megható és jóleső leveleiket és kö-! szönjük mindazoknak telefonhi-1 vasait és üzeneteit, akik március) 15-nek megünneplését a nagy; magyar március szellemében követelik. 1948 március 15 nemcsak) történelmi bizonyiték a magyar nép szabadságszeretetéről és a népuralom iránti vágyakozásáról, hanem példaadás a későbbi nemzedékeknek. A márciusi példát, — és ez Magyarország igazi tragédiája! — nem követték a későbbi nemzedékek. Vájjon a tiz pontból megtartották az ország nyakára ült nagybirtokosok, plutokraták és érdekeltségeik: a sajtószabadságot, a törvényelőtti egyenlőséget, a polgári és vallási szabadságot, a közös teherviselést, az esküdtszéket, a katonaság hűségesküjét az alkotmányra, az általános és titkos választójogot, a földnélküliek föld hözjuttatását közel egy félszázad törvényhozása során? Ellenkezőleg! Elfelejtették Petőfi tiz pontját és a 48 vívmányait, megtagadták a szabadságjogokat, a Horthy-éra alatt a német militarizmust és az olasz fasizmust majmolták; Kossuth eszméi helyett Hitler, Himler és Mussolini rögeszméit igyekeztek megvalósítani, és végül olyan mélyre hántolták el az ország erkölcsi nívóját, hogy a németbérencek kis bandája egy Szálasit, egy Endre Lászlót stb. emelhetett pajzsra. Az utóbbi években a mi nagy amerikai demokráciánkba belopózott és most már hangoskodó nácik, hungaristák, nyilaskeresztesek, kommunisták, alaposan meg fogják tanulni, hogy Amerika jóságos, elnéző, fölényes, de csak egy bizonyos határig, amig meg nem állapítja, hogy a beszivárgott csoportok visszaélnek a vendégszeretetével és . * türelmével. A polgárjogot nyert amerikai magyarság 99 százaléka Kossuth, Petőfi, Jókai, Vasvári márciusi hagyományait ápolja lelkében. Ezt a magyar harmóniát, a szabadság és a demokrácia őszinte átérzését nem zavarhatja meg néhányszáz izgága bajkeverő hangoskodása. Éppen ezért kellett “Az Ember"-ben hangot adni százezrek meggyőződésének, hogy március 15 hagyományait nem engedjük “elfeketézni” olyan emberek szerepeltetésével, akik nem méltók arra, hogy ennek a szabadságünnepnek s z á z n e gyedik évfordulóját méltassák. Az amerikai magyarságnak nem lehetnek szóvivői olyanok, akik Magyarország legszomorubb éveiben a 48- as szabadságelveket elárulták, sőt Írásaikkal, beszédeikkel, cselekedeteikkel, .magatartásukkal meggyalázták. Mi éppen úgy, mint önök, nagyon sajnálatosnak tartjuk. hogy egy olyan szervezet, mint az Amerikai Magyar Szövetség (keleti osztálya) mellőzte ezeket a szempontokat, amikor Nemzeti Ünnepünk műsorát öszszeállitotta. Ezúttal elég ennyi !-
