Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)

1952-02-09 / 7. szám (6. szám)

Meghalt VI. György angol király

Február 6-ikára virradó éjsza- ■ ka meghalt VI. György angol ki- ! rály, aki bátyja, a mai windsori herceg romantikus házassága és kényszerű lemondása után foglalta el Nagy Británnia trónját. Jóakaratu, demokratikus érzésű, alkotmányos uralkodója volt a Brit Birodalomnak, amely az ő uralkodása alatt élte fennállásának egyik legválságosabb korszakát. A második világháború, amely a csaknem teljesen megsemmisítő bombazáport hozta a szigetországra, és amely óriási áldozatok árán ugyan győzelemmel végződött, az angol impériumot is megrendítette. India elszakadása, a világpiac elvesztése, a távolkeleti és közclkeleti problémák, Irán és í legújabban a Szuez-csatorna körül támadt bonyodalmak, amelyeket el kellett szenvednie és amelyek még megoldásra v várnak, meganfiyi nagy gond, amely Nagybritannia nyakába szakadt és amelyek a király életét is sorvasztották.

VI. Györgyöt tüdőrák támadta meg, súlyos operáción esett keresztül. A műtét sikerült, karácsonykor még rádiószózatot intézett népéhez. A hangja már fáradtan rezgeti az éther hullámain, amig most az egész világ nagy gyászára váratlanul meghalt.

Utódja Erzsébet trónörökösnő lett, akit apja halálának hire Afrikában ért és aki azonnal hazarepült Londonba.

Tisztitsák meg ■

Amerikát

dr. Weil Emiltől

Szégyen és gyalázat, hogy DR. WEIL EMIL, az orosz szolgaságba sülyedt úgynevezett “magyar” kormány állítólagos magyar követe becses nejével együtt még mindig Washingtonban fertőzi a levegőt. Weil Emil ur nemcsak Rákosi Mátyás bandita társa, de ezen még messze túlmenően is a legzüllöttebb és legjeilemtelenebb bolseviki kalandor. Ennek az alaknak igazán semmi keresnivalója nincs amerikai hazánkban. Szeretnénk hinni, hogy az amerikai kormány egyik első teendője lesz: ezt a torzfigurát kikergetni innen. Nemcsak a Rákosi-kormány miatt, amelyet itt képvisel, hanem elsősorban és mindé nekfölött saját múltja és egyáltalán nem kétes jelleme miatt. Kérjük, követeljük, sürgetjük, hogy Weil Emil urat sürgősen tessékeljék ki az Egyesült Államok áldott és jobbsorsraméltó földjéről. Nem akarjuk őt tovább itt látni és nem mondhatunk mást minthogy:

KI VELE INNEN!

—EGY ÉVI ELŐFIZETÉS $10—

GÖNDÖR JRER&NC POIITXKAIHETILAPJA

Reentered as second matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N. Y., under the Act of March, 1879

SZERKESZTÖSEG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 East 79ST„ NEW YORK, 81, N. Y. Phone: BUtterfield 8-61bd

VOL. XXVII — No, 7______________NEW YORK, N. Y., FEBRUARY 9, 1952 EGYES SZÁM ÁRA 20 CENT

NE KÉSLEKEDJÜNK!

Irta: BORS PÉTER

Nincs ma már senki a magyar emigrációban, aki ne látná világosan a jobboldali erők tervszerű felvonulását. Nem kell különösebb stratégiai zseni ahhoz, hogy a tervek felismerhetők legyenek: a demokratikus erők bekerítése, legyűrése, az emigrációs politika egykézbevétele, az otthoni jobboldali diktatúra előkészítése. A helyi rohamok már meg is indultak, a legkisebb hadállásért is szívós harcot vivnak és a részlet-sikerek után az egekig harsog diadalittas hangjuk. Tervezgetéseik, szervezgetéseik nyomán már szinte elértnek látják a nagy célt: a várható világtörténelmi fordulat után a régi Magyarország restaurálását, ahol a demokratikus eszméket s az otthoni milliók feltörekvő vágyát egyszerűen a sírba teszik. A gyakorlatuk megvan hozzá.

A bekerítő mozdulatok már évekkel ezelőtt megkezdődtek. Alig két évig voltak némák a háború befejezése után, amely egyszersmind az ő uralmuk befejezését is jelentette. A régi Magyarország — amely addig is mint valami korállsziget emelkedett ki a világ népeinek óceánjából — elsülyedt és önmagával együtt a mélybe temette a feudalizmusnak, a klikk-uralomnak, az urambátyám-rendszernek, a lakájszellemnek korszerűtlen, diluviális maradványait. A jobboldali uralom s a belőle sarjadzó Szálasi-diktatura csúfosan megbukott s ma már nem vitás, hogy a történelmi viharnál jóval gyengébb szellő nyomán is összeroskadt volna, mert korhadt volt a gyökeréig. Akkora volt a jobboldal és a Szálasi-garnitura bukása, hogy a legkisebb erkölcsi bátorságuk sem volt az összeomlás helyén maradni, hanem illaberek, nádak-erek, hanyatthomlok futottak, menekültek el az országból, amelyből és állítólag amelyért éltek addig, A “Talpra magyar”-t úgy értelmezték, hogy talpon voltak, amikor futni kellett s inkább magukravették a költő szavait a “sehonnai bitang ember”-ről, csakhogy ne kelljen helytállni Akkora futást rendeztek, hogy hirtelen teljesen kiürítették Magyarországot katonailag, politikailag, törvényhatóságilag, közigazgatásilag — a falusi jegyzőkig bezárólag — sőt nagyrészt gazdaságilag is s az országot a benyomuló orosz fegyveres erők kénye-kedvére engedték át. Azután néhány évre meglapultak Európa különböző országaiban. Majd egyszercsak rájöttek, hogy az addig szidott, mocskolt demokráciának rájuknézve is van egy nagy előnye: szabadon megszólalhatnak. A szájkosár, ami kormányzásuk elengedhetetlen kelléke volt, a nyugati országokban ismeretlen és senki nem tapasztja azt a szájukra. Nosza, megjött a hangjuk, előbb csak egy szemérmes szüzlány tudatlan, óvatos epekedésével, majd mind hangosabban, tudatos és haragvó türelmetlenséggel s ma már az összeverődött, fogcsattogtató farkascsordáéhoz hasonlítható az üvöltésük, amely a demokrácia rérszagát érzi.

Előbb csak a “Hídverők” jelentkezett, ez a Néemtországban megjelenő alpári újság. Abban az időben még sokrétű volt a magyar emigráció, száz és száz árnyalat adta ki az emigráció spketrumát. “Buta, esztelen nyilasok — legyintettek a jobboldali emberek a németországi rezgelődésre — csak nem gondolják, hogy visszaszerezhetik az uralmukat?” Az uralmat ugyanis ők akarták visszaszerezni, a volt tizezerholdas, zsellérnyuzó földesurak, a klikk-poliikusok és szolgabirák, szövetkezve a bankvezérekkel és egy torz kapitalizmus iparmágnásaival. Akkor még szemben állt a jobboldal számos árnyalata egymással, az ortodox horthysták az imrédistákkal, a bárdossysták a sztójaistákkal, a kállaysták a szálasistákkal, a “Hungária” a “Hidverők”-kel, sőt az MHBK Eckhardttal. A sorok rendezetlenek voltak és messze volt a történelmi fordulat időpontja.

Ahogy haladt az idő és Amerika külpolitikájában beállott a változás a Szovjetunióval szemben, hirtelen mozgás támadt a soraikban. “Az idő nekünk dolgozik” — mondták jelentőségteljesen és gyorsan megindult az ujabbkori magyar történelem egyik legnagyobb és legalávalóbb hamisítási akciója. “Mi voltunk az elsők, akik felismerték az orosz veszedelmet — hajtogatták — s ebben megelőztük az egész világot. Mi azért harcoltunk Hitler oldalán az utolsó percig, sőt még annál tovább is, hogy megvédjük Európát. Lám, most már Amerika is rájött az igazságunkra!” Ebben a nagy és sebtiben elővett önigazolási manőverben persze elhallgatták, hogy a magyar nép, a magyar milliók nem akartak résztvenni Hitler háborújában s akarata ellenére hajtották a népet az öngyilkos háborúba és elhallgatták azt is, hogy amikor Hitler tesvéri kezet fogott Sztálinnál Lengyelország szétmarcangolására, üdvözült mosollyal tapsoltak Sztálinnak, a nagyszerű szövetségesnek. Elhallgatták, hogy nemcsak Sztálinnál, de az emberevő pápuákkal is szövetkeztek volna Hitler javára és főleg arra, hogy >a gyűlölt Amerikát és általában a nyugati demokráciákat egy

zsarnoki diktatúra csizmája alá gyűrjék. De bármily blaszfémia, Amerika uj külpolitikájához “igazodtak,” amikor Amerika a demokrácia és a szabadságjogok nagyszerű lobogójával elindult a moszkvai zsarnokság elleni utján. Egyszeriben felködlött a csodálatos kép szemük elé: Amerika felszámolja a kommunizmust, kitisztítja előttük U országot és ők diadalmenetben hazatérhetnek nemcsak önigazolva, de a történelem által is igazolva és folytathatják ott, ahol abbahagyták. |

Azt hitték, hogy okosok s főleg, hogy ravaszok. Azt hitték, hogy a nyugati világ és főleg Amerika megeszi ezt a tésztát és bizalommal lesz irántuk. Azt hitték, hogy Amerika nincs tésztában az alapvető tétellel: a kommunizmusnak nem a fasizmus az ellenszere, hanem a demokrácia s hogy a kommunizmus és a fasizmus egyazon anyának, a diktatúrának két torz gyermeke, S közben nem számoltak azzal sem, hogy otthon kilencmillió magyar él, egy politikailag felnőtt és immár jogokat formáló nép van otthon, amely 1945-ben megizlelte a demokrácia édes izeit és többé semmiféle olyan rendszert nem hajlandó eltűrni, amely nélküle akar kormányozni.

Ők minderre uem gondoltak és ma sem gondolnak. Minthogy al időközben kiérkezett demokratikus emigráció látszólagos tétlenséggel töltötte idejét, ezt gyengeségnek vették és annál mohóbban kezdtek hozzá az erők összefogásához. Egyszeriben leomlottak a korlátok, amik a különféle árnyalatok között voltak. Még a legszélsőbb, elvilágl nyilait is szalonképes lett ebben a nagy összeölelkezésben. Eckhardt belépett az MHBK-ba, Horthy nyilatkozott a “Hungáriá”-nak, grófok és bankárok ültek uj nászt, a szálasisták az általuk annak idején elcsapott tábornokkal váltottak evikipuszit, báró Radvánszky s más “főnemesek” pórokkal szövetkeztek, kisbarnaki Farkas Ferenc hitehagyott, áruló szociáldemokratákkal paktált, azután beálltak a csatasorba a legiimisták is, Ottó és Regina “örökös királyné” kengyelfutói, sőt itt— ott még Közi-Horváth József Keresztény Népmozgalmának helyi alvezérei is. S hogy teljes legyen a garnitúra és hogy a helyenként és időként fontos demokratikus álarcot sikeresebben tudják hordani, megnyerték maguknak Fábiánt is, a zsidó Fábián Bélát, akit szemtől^ szemben “édes Bélám”-nak titulálnak, de a háta mögött azért éppenugy lezsidóznak, mint az antiszemitizmusuk fénykorában.

Kialakult a nagy egység, együtt van immár minden fasiszta, náci, nyilas, félnyilas, negyednyilas imrédista, horthysta, feudális, konzervatív, klerikális, habsburgista, bank-kapitalista, áruló szociáldemokrata, íeakciós elem, tetézve Fábiánnal s hogy el ne feledkezzünk róluk: a volt volksbundisták szövetségével. Összefoglaló szóval: megszületett a demokrácia ellenségeinek nagy és egységes tábora.

Ma már világosak a kapcsolatok és láthatók az összefüggések. Egy nagy és elszánt konspirációnak vagyunk tanúi, amelynek igazi célja mellett eltörpülnek az emigrációban elért és elérhető eredmények. Az igazi cél: a gyűlölt demokrácia szétzúzása a jövendő Magyarországon. Ha egy százalék esély van rá, meg kell játszani ezt az egyetlen százalékot is. Mint a sokat vesztett kártyajátékos, aki utolsó garasától várja a szerencse megfordulását s elvesztett vagyona visszaszerzését, ők is felrakják az utolsó tétet, hátha sikerül. Hátha a nagy kataklizmában, a zűrzavarban kezükbe tudják kaparitani az ország gyeplőjét, de még inkább — mert ez veszélytelenebb — hátha Amerika hitelt ad szavuknak és rájukbizza a kormányzást. Tudják, hogy ez áz utolsó tétjük. Ha elrendeződik a világ s benne Magyarország sorsa, az ő életükben már nem kerül sor uj rendezésre. Ha a demokrácia győz Magyarországon, soha többé nincs esélyük s vagy örökre kivtil rekesztik magukat vagy fogcsikorgatva kell bebocsájtatást kémiök a gyűlölt földre, ahol nem ők, de a nemzetté emelkedett nép kormányoz és intézi saját ügyeit. i

A konspiráció nem válogatós az eszközeiben. Mig egyfelől Amerika felé gondosan viseli a demokrácia sunyi álarcát, a magyar emigráció előtt már Kossuthot is indexre tették, mert demokrata volt, köztársasági volt és federálista volt s legutóbb még a trianoni országcsonkítást is az ő terhére irta egy jobboldali és habsburgista agitátor. A magyar emigráció előtt nyíltan folyik a demokrácia gyalázása és

1945-47 hőskölteményének sárbataposása. Be akarják bizonyítani, hogy a régi Magyarországon kifogástalan volt az élet, szuggerálni akarják, hogy a régi Magyarország az ideál. Mindaz, ami az ő uralmuk után, 1945-ben történt, nemzeti szerencsétlenség. Csak az ő hadviselésük következményeként történt orosz brutalitást hangoztatják, de nincs egy szavuk a konszolidáció időszakáról, egy nép felemelke-