Az Ember, 1952 (27. évfolyam, 2-49. szám)
1952-06-21 / 26. szám
8-ik oldal June 21,‘1952 Ll EIEEK AsSZOnyok börtönbon UPPER emlékezése a Szovjetunióra Elinor Upper egyike azoknak a keveseknek a Szovjetunióbeli gyüjtötaborok sokmillió áldozata közül, akiknek sikerült megmenekülni ebből a pokolból és a tájékozatlanok okulásánl leírja vérfagyasztó emlékeit a Szovjetunió valóságáról. Ez a sokat szenvedett asszony, amikor 1937-ben Hitler rémuralma elöl a Szovjetunióba menekült, minden reménykedésével és szeretedével “a szocializmus első országán” csüngött. Annál nagyobb volt a csalódása. Alig kéthónapos ottartózkodása után letartóztatták és bírósági tárgyalás nélkül ötévi javítómunkára “ítélték.” Amikor letelt az öt év, továbbra is fogva tartották és csak 11 év után bocsátották szabadon. Megjárt tiz börtönt és hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott Magdan. Balagonoje, Talon, Eigen, Kiloma és más gyűjtőtáborokban. Az alábbiakban néhány részletet közlünk Elinor Upper “11 év a szovjet börtönökben és táborokban” cimii könyvéből: Amikor 1946 végén az idegen nemzetiségű foglyok egy csoportjával eltávoztam a kolimi táboriról, még nem tudtam biztosan, de sejtettem, hogy rövidesen túl leszek a Szovjetunió határain és visszatérhetek hazámba. Utoljára szorítottam meg társnőim kezét, akikkel annyi évi ■szenvedés fűzött össze. Ilyesmit olvastam ki szemükből: Ne felejts el semmit! Nem szabad semmit elfelejteni! Talán te vagy az egyetlen annyi millió fogoly köaül, akinek lehetősége nyílott, hogy elmondja a világnak, ami történik itten. Ne felejts el semmit! Tanuskodsz-e mellettünk? Ugye, nem hagyod cserben szenvedéseinket, amelyek a tiéid is voltak? Azt szeretném, ha ez a könyv betöltené rabtársnőimnek adott Ígéretemet. Hadd beszéljen a sokmillió ártatlan helyett, akiknek elfojtották a hangját, elvették a szabadságát, kioltották az életét. Legyen visszhangja a szibériai jégsivatagba terelt számtalan orosz férfi és nő tehetetlen kétségbeesésének. És legyen figyelmeztetés mindazoknak, akik még mindig ábrándokban ringatják magukat a Szovjetunió “példamutatásáról.” Sok minden napvilágra jutott már a szovjet “igazságszolgáltatásról” és a szibériai kényszermunkákról. Ez az Írás legyen kiegészítése ezeknek a tanúbizonyságoknak. LETARTÓZTATÁS 1937-ben minden éjjel eltűnt valaki Moszkvában a külföldi forradalmárok szálláshelyéről. . . Reggelenként egyre több lepecsételt ajtóra bukkantunk. A többiek szorongva várták a következő éjszakát. Minden társadalmi élet megszűnt. Az emberek kétségbeesve tértek haza a pártértekezletekről, melyeken naponként újabb árulókat, kémeket és szabotőröket bélyegeztek meg, amelyeken különböző határozatokat fogalmaztak a népellenségek jelien, s otthon, amikor magukra | maradtak, csak egy kérdésük volt; | vájjon nem került-e már sor rá- I juk is? Ártatlanok voltaik és ret- I tegtek. Ártatlanok voltak és ál- I matlanul forgolódtak az ágyban, jlgy tartott ez egészen addig', amig ■ be nem következett a rettegve I várt esemény és a szorongást a börtöncella kínja váltotta fel. így volt ez azon az éjszakán is, amikor értem jöttek . . . Amig öltözködtem, elfordították a fejüket. Azután megkezdő- I dött a házkutatás és elhúzódott I egészen reggel 9-ig. Gépkocsiba löktek és elszáguldottak velem az j elsőbe a tiz börtön közül, amelye' két a Szovjetunióban végigjárToppesfield Manor HfAalNlEsS Csak 3 órányira New York Citytől! New York GREEN COUNTY Üdülő Paradicsom! 2800 LÁB MAGASAN! ÖSSZKOMFORTOS LUXUSHOTEL — a szép ONTEORA-PARK-ban — 1 50 acre saját erdőség! MÉRSÉKELT JÚNIUSI ÁRAK. — REZERVÁLJON SZOBÁT JULIUS 4-RE — • Európai-amerikai konyha • Csodálatos vidék • Luxus-szobák és fürdők • Szórakozás, bár, tánc • Terraszok, kilátók • összes sportok, úszás • Gyermekfelügyelet, játszótér • Háztól-házig szállítás, (Greyhound, Adirondack-autobuszok) Felvilágosítások, helyfoglalás, brosúrák: tel. Tannersville 245 vagy New York City-ben WA 8-3802 10-1 és 6-9 között. PLaza 7-1322 Room 1219 H. H. Deutsch FINE DIAMOND SETTER 1 West 47th St. New York, N. Y. tam. Megkezdődött 11 éves fogságom első napja. A fogság azzal kezdődi;':, hogy a letartóztatottat egy szobába vezetik, ahol teljesen le kell vetkőznie. Ezután tüzetesen átkutatják a haját, a fül- és orrnyilásokat, belenyúlnak a szájba, a börtönömé ujjai végigtapogatják a hónaljat, az altestet, s közben guggolásra kényszerítik a foglyot és végül ginekológiai vizsgálattal végződik az egész. »Mindezek után Aljra fel kell öltözni. Végtelen folyosók, lépcsőházak, majd ismét folyosó. Mindenütt fenyegető csend. Itt-ott halit nesz szüremlik ki a cellákból. Ismét lépcsők. A lépcsőházak mentén, vasrácsok húzódnak, nehogy az áldozat esetleg menedéket keressen az öngyilkosságban. A pántolt vasajtó csikorogva nyílik, azután ismét bezárul. A közös női cella sírbolt benyomását kelti. Az apró ablakokat nemcsak vasrács fedi. hanem vastag deszkákkal is el vannak torlaszolva, úgy hogy, csak keskeny csikókat lehet látni az égből. Nagy kőoszlopok tartják a mennyezetet. amelyen éjjel - nappal erős villanylámpa ég. A penészfoltos szürke falakon a poloskák ezrei hemzsegnek. A padlón az egyik sarokban vizesköcsög. Mintegy 70 nő helyezkedett el a deszkákon. Sem takaró, sem szalmazsák. Az egymás mellé szorult 70 test kipárolgása összevegyül a nedves falak dohával. Az ember úgyszólván azt sem tudta hová lépjen, mert minden centiméternyi helyet elfoglaltak a félmeztelen női testek. A legfeljebb 44 személy befogadására képes cellában később a szám 80-ra emelkedett és végül 95-nél állapodott meg. A BUTIKA-FEGYHÁZBAN Butika, az öt nagy moszkvai börtön egyike 30,000 személyt fogadhatott be. A többi börtönök: a Lyublyanka (az NKDV központi börtöne), a Lifortovo (katonai börtön), a Navinka és a Tagánka (fogházak). Mig az utóbbi két börtönben közönséges bűnözők is voltak, az első három kizárólag a politikai foglyok számára volt fenntartva. A Butika celláiban a legjobb helyek az ablakok közelében, azokat illetik meg, akik legrégebbi lakói a cellának. Az újabb foglyokat az ajtónál, vagy az orosz börtönökben “párasának” becézek latrina-nyilás mellett helyezik el. Amikor valaki elhagyja a cellát, a megürült helyet a fenti rendszernek megfelelően töltik ki, tekintet nélkül a foglyok egészségi állapotára vagy korára. A fogoly letartóztatása pillanatától állandó idegfeszültségben él. Semmit sem mondanak neki sorsáról. Az NKVD mondhatni mesterien játszik azon a hangszeren, emelynek emberi rettegés a neve. A foglyot még akkor sem hagyják békén, ha nem is viszek kihallgatásra. Legalább egyszer havonta teljesen kiürítik a cellákat ! motozás ürügyével, amit a foglyok “száraz fürdőnek” nevezne*:. Mindenekelőtt meztelenre kell levetkőzni, a ruhákról leszedik az utolsó gombokat is. elveszik a cérnaszálakból türelmesen összefont madzagokat és a fésüfogakból készített tűket. Ezenkívül ujjlenyomatot vesznek és antropometrikai felvételeket készítenek. A motozásról a legtöbb nő kisírt arccal tér vissza. A foglyok között tartós a bizalmatlanság, mert mindenütt vannak olyanok, akiknek az a feladata, hogy a vizsgálóbírónak beárulják a cellában folytatott beszélgetéseket. Ezeknek a besúgóknak a feladata az is, hogy rábeszéljék társnőiket a kihallgatási jegyzőkönyv aláír ásására, mert “minden ellenállás hiábavaló.” Azokat a foglyokat, akiknek szigorú kihallgatáson kell átmenniük, egy-, vagy kétszemélyes kis cellákban tartják a Lyublyanka és Lifortov börtönben és a Butirka különleges osztályain. A hoszszontartó, “konvojnak” nevezett szigorú kihallgatások ,után mindig akadtak néhányan, akik felvérzett vagy kékre vert testtel tértek vissza a cellába. Mindennek az volt a célja, hogy a közös cellák újoncait meggyőzzék, hogy a vizsgálóbiró fenyegetései nem puszta frázisok. A hosszantartó várakozás az első kihallgatásra, amely gyakran csak több hónap után következett be, teljesen levette a lábáról a foglyokat. Az első napok ártatlansági érzettől fütött biztonságát hisztérikus éjszakai álmatlanságok és rángatódzások követték nyomon. Hét és fél hónapot töltöttem különböző közös cellákban, de egyszer sem hívtak kihallgatásra, még csak személyi adataimat sem vették fel. Kezdetben mindig reménykedtem, hátha utólagosan rájönnek valami tévedésre letartóztatásommal k a p c s olatban. Sokféleképpen képzeltem el azt a pillanatot, amikor majd mentegetődzni fognak a sajnálatos tévedés miatt, amely annál sajnálatosabb, mert idegen állampolgárról van szó. Tudtára adtam Visinszkinek, a Szovjetunió akkori közvádlójának, hogy alkotmányellenes cselekedet valakit több mint fél évig börtönben tartani, anélkül, hogy közölnék vele a vádat. Levelem természetesen válasz nélkül maradt. Elég időm volt, hogy magam kutassak emlékezetemben letartóztatásom oka után. GYERMEKKORI ÁLMOK Kilencéves voltam, amikor először hallottam Oroszországról. Egy szemmelláthatóan hézagosán értesült hölgy mesélt erről az országról, ahol nincsenek gazdagok és szegények, ahol mindenki dolgozik és mindenki keres annyit, hogy rendesen étkezzen és ruházkodjék. Fiatal leány koromban politikai nézeteim nagyjából két kérdésre szorítkoztak: a háború beszüntetésére és a halálos ítélet eltörlésére. 1931 - ben, amikor megkezdtem orvosi tanulmányaimat a berlini egyetemen, az egyetemi hallgatók között erős politikai feszültség uralkodott. Azokkal a diákokkal barátkoztam, akiknek dolgozniok kellett, hogy eltarthassák magukat, őtőlük sokat hallottam Szovjetoroszországról, mint arról a vonzó országról, ahol minden tehetséges ember díjtalanul tanulhat. Végtelen vitákat folytattunk a szabad szerelem kérdéseiről és a nők elvetélési jogáról. Iskolai szünidőnk alatt a berlini városi kórházban dolgoztam és akkor találkoztam elsőizben közelről az emberi nyomorúsággal. A gyermekek kérdésével foglalkozó egyetemistákkal elmentem a munkanélküliek otthonaiba. Aki egyszer szembenézett á szociális igazságtalansággal, sohasem felejtheti el többé, különösen az, aki 1931-ben és 1932-ben Berlinben élt. A szocializmushoz mindenekelőtt a látottak ellenhatása vezetett, ami idővel, a szükséges elméleti ismeretek elsajátításával mind tuda osabbá vált bennem. A hitlerista fasizmus réme és a náci világnézet napról-napra mind nagyobb veszélyt jelentett, mig a szociáldemokrata kormány állan| dóan visszakozott. Gondolkodó embernek lehetetlen volt nem foglalnia határozott álláspontot, így csatlakoztam a “vörös egyetemisták” csoportjához. | Harcolni akartam egy olyan társadalmi rendért, amely az előjogokkal felruházott réteg kiszolgálása helyett, javítja a nép életszínvonalát a termelőeszközök és a föld államosításával s a korsze- i rü technikai vívmányoknak a nép szolgálatába állításával.; egy olyan társadalmi rendért, amely szorosan összekapcsolódik az egész vi. lág néptömegeivel, amely világnézetéből kirekesztené a háborút I és az erőszakot csak az átmeneti I időszakban alkalmazná, kizárólag i az erővel szembeszegülök ellen; I egy olyan társadalmi rendért, a- 1 mely a felelős helyek betöltésére i alkalmas képviselők általános né- I pi választásán alapulna, mig az alkalmatlanok az általános n é p i szavazati jog alkalmazásával nem (kerülhetnének vezető helyekre; , azért a társadalmi rendért, amely I olyan feltételeket biztosítana a művészeknek, építőknek és tudó! soknak, hogy megszabadulva a i mindennapi kenyérgondoktól, teljes mértékben kibontakozhassanak művészi és tudományos képességeik; azért a társadalmi rendért, melyben többé nem lenne helye a bűnözésnek, mert a társadalom mindenkinek emberhez méltó életet biztositana és amelyben a bűntetteket, mint a korábbi társadalmi rend örökségét, enyhébben, nevelő célzattal büntetnek, abból az álláspontból kiindulva, hogy a veleszületett bűnözés patológiai és aránylag elenyészően kisszámú jelenség. Ez volt és ez ma is a szocializmusról alkotott elképzelésem. Azzal a szándékkal távoztam Németországból 1933-ban, hogy harcoljak ezért az elgondolásért s ugyanez az elgondolás vezetett, amikor 1937-ben a Szovjetunióba mentem, ahcl letartóztatásomig alig két hónapot dolgoztam. Az a politikai ut, amely a Szovjetunióba vezetett, világos és egyenes volt. Sem magatartásom, sem szavam, sem szándékom nem adhattak okot a letartóztatásra. Egyetlen hibám az ,a végtelen náivitás volt, amellyel azt hittem, hogy eszményeim megvalósulnak • a Szovjetunióban. A Szovjetunióból való visszatérésem után már tudom, hogy a Szovjetuniónak semmi köze ezeknek az eszményeknek a megvalósulásához. A Szovjetunió az egész világ előtt kompromittálta, vérbefojtotta ezt az eszményt. Ezért, aki a szocializmust kívánja, nem I kívánhatja a Szovjetuniót. Mert nem lehet egyetérteni millió és | millió ártatlan ember meggyilkolásával és ugyanakkor azt állítani, hogy boldogságot akarunk a sokat szenvedett emberiségnek. Mindezt akkor még nem tudtam. Akkor még zavarodottan, kétségek között várakoztam a cellában. Átmentem azon, amit sokezer asszony élt meg ezekben a börtönökben. Vándoroltam egyik cellából a másikba és megtanultam szenvedő társnőim nyelvét. Megismerkedtem bajaikkal és lassan lehullott a hályog a szememről, mig végül teljesen át! láttam, amit addig nem tudtam . megérteni. (FOLYTATJUK)'
