Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)
1951-10-06 / 37. szám
6-ik. oldal / AZ EMBER October 6, 1951 szöszi pöszi ... — és simogatom ama testrészét, amelyik szerintem i életveszélyben van. — Csacsi, — mondja Szöszi — és a harisnyák repülnek a cipők irányába. Bözsi hunyorgatva a lámpába néz. — Az a csúnya uszoda, a viz, a csúnya viz bele ment Bözsike szemébe, csípi a lámpafény ... — eltakarom a szemét, majd a kapcsoló után nyúlok, a rozzant kapcsoló után és egy olyan rémes ütés ráz meg, hogy félóráitok. A lány hangját hallom, a sötétben nevet, nevet s én úgy érzem elégett a karom a villanyáramtól, a bosszúálló, gyilkos \ villanyáramtól. Bözsi a sötétben feldönti a konyakos üveget, a poharak összetörnek. — Nincs semmi baj, — vigasztal. — Mi az hogy nincs! ... Ez magának semmi— ordítok rá. — Ugyan, ugyan ... — ' — Hol a konyak, egy korty konyakot — könyörgök aléltan. — Feldöntöttem . . . ! — Maga lehetetlen ember Erzsébet! * — Tegezz! — Nem tudok . . . — Mit tud? — — Semmit ... — vallom be töredelmesen. — Akkor csinálja meg a villanyt legalább! Szép kis kaland . . . Az öngyújtóm kiégett, nagy nehezen gyufát találok, a gyufaszáfélkezével eltakarta s mikor talpra állt másik kezét is arcára tette. — Le a kezekkel! — indulatoskodott Farkas. — Lássuk, ki fia vagy! Az ifjú ember tenyerei lesiklottak arcáról s Farkas kíváncsisága kielégülést nyert. A leleplezett kisértetben Garőre ismert, a kisvárosi posta egyik növendékére. A póruljárt postanövendék leült egy sírkőre és fogvacogva várta a fejleményeket. A nyulbőrös hosszúra nyúlt arccal dörmögte maag elé: — Úristen, mi lesz még ebből?... A rendőrtiszt eltette revolverét s újra leszólt a sirgödörbe: — No, mi lesz?! A második számú kisértet azonban sehogyan sem akart kötélnek állni. Úgy tapadt a gödör fenekéhez, mintha oda lett volna nőve. S egy hang nem jött ki belőle. Farkas türelme elfogyott. Újra előkapta revolverét: Kifelé vagy lövök! A zsidó ifjúsághoz írta: WOJTICZKY GYULA Ifjak, zsidó ifjak! Ti hős harcosok, Éjiket áld az Isten és áld a hon, Áldassék szivem vérével . . . oh!! — Szent honotok lett uj otthonom! . . . Csillagszeme,, nagyszivü ember Tüzes fiaként állok közétek: , Tudom: az idő s a zöld élet mező Tiétek! Mindig a Tiétek! Karjaim gyengék s perceim lihegnek És mégis, mégis—valamit értek Dávid fegyvereihez, Veletek riadok, Veletek kiáltok1 — Fussanak a gyáva Góliátok!— Veletek állok hős Holnapunk elé, Uj arcszint téphetek remény rózsáiból, Mely mint szép mosolyom, világ közepéből, Derűt ömleszt szivmilliók felé . . . lak a körmömre égnek, végre rendbe jön a kapcsoló, ég a villany. Bözsi az ajtóban áll, amíg a villannyal babráltam felöltözött. Hülye helyzet, valami RÖVIDZÁRLAT VAN BENNEM. Csak nézem a villanyt, egy szót sem tudok mondani. A szegény lány kinyitja az ajtót. Hagyom. Az ajtó lassan, csalódottan becsukódik és a villanykörte kielégült bosszúval vidáman, szemtelenül izzik a fejem fölött. • — Ugye, nyájas Olvasó nem kérdezed: miért történt mindez? Elolvastad e sorok szerény írójának mély és tudatosító előszavát. £s megértettél. Köszönöm. Most pedig haladj magad a Titkok Ösvényein vezető nélkül tovább . . . Kisértet - história Irta: KONDORAY GYÖRGY Farkas rendőrkapitány már a keztyüjét húzta, hogy elhagyja a hivatalát, mikor belépett hozzá az ügyeletes rendőr és jelentette: — Goldberger nyulbőrös óhajt a kapitány úrral beszélni sürgősen. — Engedje be! Vöröshaju, keszeg kis emberke fordult be az irodába. Farkas várakozólag nézett rá. — Kisértetet láttam rendőrkapitány ur, kisértetet, — hadarta a nyulbőrös izgatottan és egész testében remegett, mint a nyárfalevél. — Borzasztó volt! Még most is tör a nyavalya tőle . . . A rendőrkapitány fejcsóválva méregette az ijedt emberkét: — Hogy történt? — Hazafele igyekezetem kérem alaássan a napi munkámból. Közben a Mező-uccába érek, ahol a rendőrkapitány ur villája áll. Ennek a közelében van az öreg temető, ahová már nem temetnek, hiszen tetszik tudni . . . Farkas türelmetlenül toppantott: — Rövidebben öregem. Csak a tényt mondja el! — Igenis. A temető előtt igen alacsony a sövénykerités, át lehet látni rajta. Átnézek, szokás szerint, s mit látok? Kisértetet. Nagy darab, ember nagyságú, ködszerü, csomót, mely a hold fényében hófehéren világítva imbolygott a sírok fölött. Miután az uccában egyetlen élő lény nem mutatkozott, nem mertem egyedül tovább folytatni az utamat. Visszajöttem a városba. Farkas elgondolkozott. Érdekelni kezdte a dolog. Annál is inkább, mert a villája közelében történt a história. Elhatározta, hogy utána jár az állítólagos kísértetnek. Le fogja leplezni, mégpedig most és melegében. Ki tudja miben sántikál az a “kisértet.” És merő rutinból a gyáva emberkéhez hajolt és beleszagolt. — Nem vagyok részeg, rendőrkapitány ur, — mondta a nyulbőrös. — Akkor hát gyerünk. De azt jegyezze meg Goldberger, kisértet I nincs! Az ilyenről utólag mindig I kiderül, hogy—ember. Többnyire I Gazember. Majd utána nézünk. . . Farkas kitolta az ajtón az el| gyávult emberkét s az uccán úgy ! nekiiramodott gólyalábaival, hogy a kis emberke alig birt nyomában maradni. Csakhamar elérték a temetőt. A csendes sirkertben feszülten figyelve osontak beljebb és beljebb. Elől Farkas, kezében a revolverrel, nyomában Goldberger egyre jobban fogyó lélekzettel. Egyszer csak megtorpant a nyulbőrös. Elkapta a rendőrtiszt csuklóját: — Ott a k-k-kisértet! — dadogta reszkető szájjal s remegő kezével arra mutatott, ahol a sírok közül egy kimagasló Krisztus-szobor merengett a tájon, mint a pásztor a gondjaira bízott nyáj felett. Csakugyan. A szobor szürke árnyékából kísérteties fehérben tárulkozott elébük valami meghatározatlan tünemény. — Azt a kutyafáját! — kiáltotta el magát Farkas s előre szökkent, j A hangra a tünemény egyszerűen semmivé lett. De Farkast nem lehetett lóvá tenni. Pillanatok alatt ott termett, ahol még az imént a kisértet tar-! tózkodott. A nyulbőrös borzongva követte. A Krisztus-szobor mögött mély i gödör tátongott. Besüppedt régi sirhalom volt ez, melyhez hasonló akadt elég az ó-temetőben. Farkas letekintett. Itt lapult most teljes mozdulatlanságban és fehérségében a nyulbőrös ‘kisértete.” — Kimászni! ... — adta ki a parancsot ekkor Farkas s biztatásképpen lefelé irányította a revolverét. Rövid suttogás után egy fiatal ember kúszott ki a gödörből. Arcát Ijedt sikoltás után megmozdult a gödör fenekén a fehérség és lassan talpra állt, emelkedni kezdett. Hatalmas fehér sállal volt eltakarva a felérkező. A gödör peremén térdre csuklott és halkan jajveszékelt. Az arcát eltakaró sáltól azonban sehogysem akart megválni. Farkas hirtelen rántással lehúzta róla. A hold mintha csak erre az alkalomra várt volna, még fényesebben világított, mint előbb. A nyulbőrös eltakarta szemét, hogy J ne lásson. A postanövendék félrej fordult. Farkas pedig elbődiilt, | mint akit szivén ütöttek. Ez a kisértet a leánya, Magdolna volt. .. A rendőrkapitányt rettentő düh fogta el. A fogait csikorgatta és messzire hajította revolverét, nehogy kárt tegyen valakiben. Aztán magához rántotta a nyulbőröst. Lemért a szerencsétlenre három kegyetlen pofont és megígérte neki, hogy elevenen huzatja karóba, ha el mer járni a szája. • A postanövendéket az igazgatósága rövid időn belül egy távoli városba helyezte át. Magdolna pedig többet nem kisérteteskedett . . . c 48 L A ÓRÁN BELÜL kiutaljuk rendelését VÁMMENTESEN A MAGYAR KORMÁNY engedélyével MAGYARORSZÁGBAN budapesti raktárunkból KÁVÉ JEA, KAKAÓ NYLONHARISNYA es ÖSSZES EGYÉB VÁMMENTES MAGYARORSZÁGI SZERETETADOMÁNY nálunk megrendelhető Arieavzékkel készséaael szobaiunk GLÓBUS TRADING CORP.* <1 BROADWAY, NEW YORK 6 Tel. BOwling Green 9-4164 Halottaink tán látnak a mengekböl Imát zengnek ősi Istenünkhöz: Adonai! Adonai! S’máj! Hozz áldást e büszke nemzedékre, Uj teremtők magvető sorára, S a kalászra, mely mindenkinek érik, Városra, országra zugó tengerekre, Hol mindenütt az ifjúság Valóságos álmát valóságban élik, Kanaan szent fiai! Vegyetek a sorba! Kürt szavam nem csorba, Bár hangja halkan cseng a szívbe, Akárcsak a szürkületi csendbe Forrás csobogása. Hős zsidó véreim! Nézzétek a homok forró sistergését, Uj szelek piszkálják nyiladozó rését, Messziről jött pogány, zord fuvalmak Valamit akarnak . . . Valamit akarnak!!! Tán idegen hatalmat. Tán mit leráztunk: Bilincseinket és gyalázatunkat . . .?/ Most uj kovácsolt utak pusztulást hoznak S mint az orgyilkosok Köröttünk oroznak . . . Ifjúság! Zsidó Ifjúság! Résen legyetek most! Rajta! Rajta! Csak előre! Rajta! Tempónkat az erő, Hitünket a szellem Nagy ereje hajtja . . . És győzelmünket Isten koronázza, Mert ki megadta ISRAELT e népnek És hőseit, kik győzelemre lépnek Az e világot csak agy emeli nagyra, Ha hős Zsidó fiait soha el nem hagyja!! Tel-Aviv, 1950. július 10 MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! a Paprikás Weiss International Bazar . 1510SECOniD 11 1;, alatt (A 78 és 79-ik uccák között) A régi Paprikás Weiss Importház KÖZELÉBEN. — Ajándéktárgyak a VILÁG MINDEN RÉSZÉBŐL! — CUKORKÁK! CSOKOLÁDÉK! BABÁK! JÁTÉKOK! Tel: BU 8-6117 New York 21, N.Y. ♦♦♦♦♦♦ «£♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Szerezzünk uj előfizetőket “AZ EMBER” részére! —EGY ÉVI ELŐFIZETÉS $10—
