Az Ember, 1951 (26. évfolyam, 6-49. szám)

1951-12-01 / 45. szám

1 i 2-ik oldal AZ EMBER December 1, 1951 fiz év előtt Amerikába érkeztekor hogyan fogadkozott Eckhard! Tibor “Az Ember” hasábjain 1941 év októberében, ami­kor a náci hordák tartották megszállva Magyarországot, Eckhardt Tibor a maga és az ő vezetése alatt álló “Függet­len Magyarország” mozga­lom nevében, kiáll ványt adott ki a világ" magyarjai­hoz és a világ szabad népei­hez A kiáltványt igv fejezte ibe: “Isten minket úgy segél­yen, Eckhardt Tibor.” Ez szent esküvés, Isten nevére. Vájjon megtartotta-e Eck­hardt Tibor ezt az esküt? Vagy csak úgy hiába vette akkor szájára Isten nevét! Magyarország akkor vál­ságos keresztutra került, és mint utóbb kiderült, a vál­ságból nem szabadult ki az­zal, hogy Hitlertől megmene­kült. Hanem a hitlerizmus bukása után, egy másik zsar­nokság kezére jutott. Minden becsületes és elfogulatlanul gondolkozó ember számára világos, hogy Magyarország számára nincs__ más megvál­­lás, csak egyedül a valódi de­mokrácia és a szabadság. Aki ebben csűr és csavar, aki a ' kommunizmus szörnyű li­dércnyomásából azzal kíván menekülni, hogy nyilasok, nácik és egyéb szabadság-tip­­rók barátságát, segítségét és szövetségét keresi, az a sza­badság ügyét és ezzel Ma­gyarország létét és jövőjét árulja el. . Eckhardt pedig ezt teszi. Kérdjük tehát, megtartotta-e blv ünepéivesen fogadott es­küjét Isten nevére! A kér­désre Eckhardt nyilvánvaló szereplése adja meg a vá­laszt. i Hogy azonban lássuk, meny­nyire megszegte Eckhardt Tibor esküjét, leközöljük itt nyilatkozatát, amit I9kt ok­tóber Ifén tett ‘‘Az Ember” Szerkesztője, Göndör Ferenc előtt és amelyben sokkal részletesebben, sokkal kime­rítőbben mondta el Hitler- és int á c i - ellenes fogadalmát, hiint azt “Kiáltványé” - ban, általánosabban, tette. Való­sággal. mint egy jó tanuló diák, válaszolt Göndör Fe­renc kérdéseire. Eckhardt Tibor akkor teljesen “Az Ember” szabadság-valló ál­láspontján állott. Eckhardt Tibor talán azzal védekez­nék, hogy magyar politiku­sok régbevált szokásai sze­rint, mást mondott, mint amit gondolt, hogy a magy ar po­litikai divatok szerint, ha pil­lanatnyilag szükséges, feke­tét fehérnek vallott, ennek azonban semmi következmé­nyének nem kell lenni. Mi igenis szaván fogjuk, mert minékünk, Az Ember-nek és szerkesztőjének, k o m o l y ^meggyőződése ma is, amit tűkkor Eckhardt Tiborral tel­jesen egyértelműen hirdet­tünk, mi nem megyünk bele jmagyar politikai szokásokba. Leközöljük tehát, mit vála­szolt akkoron Eckhardt Ti­bor Göndör Ferenc vizsgáz­tató kérdéseire, és kérdezzük borral együtt állapítottunk meg: hogy a nácizmusnak és nyilasságnak “ÖRÖKRE” el kell pusztulnia a világról. Eckhardt Tibor azonban ma nem ezt vallja. Hanem cini­kusam azt, hogy a kommu­nizmus kinzó tetvei ellen, a nácizmus bolháit kell uj ug­rálásra feltámasztani, mivel: az egyik féregfajta ellenségei a másiknak. Mi azonban, és velünk minden tisztességes ember azl vallja, hogy ellen­ségei maradunk minden ve­szedelmes élösdinek, kom­munizmusnak csak úgy, mint nácizmusnak, mert mindket­tő abban szövetséges,—hogy ellensége az emberi szabad­ságnak. Tehát pusztulnia kell mind a keltőnek, kom­munizmusnak, de nácizmus­nak, nyilasságnak is, “mind­örökre.” Lássuk azonban, mi min­dent nyilatkozol} Eckhardt “Az Ember” 1941 október 4-i számában, akkor “Az Em­ber” szerkesztőjének nagy örömére: , — Magáénak vallja-e képviselő ur Roosevelt és Churchill nyolc pontos históriai programját- — kérdeztem akkor EckharcUól. ECKHARDT: Proklamációm­ban félreérthetetlenül megadtam erre a kérdésre a választ, amelyet ezennel megismételek: százper­­centben magamévá tettem Roose­velt és Churchill programját és minden erőmmel harcolni akarok azért, hogy az megvalósuljon. ÉN: Hajlandó-e képviselő ur a náci-fasizmus elleni harca őszin­teségének dokumentálására NYÍR­TÁN szembefordulni a német­olasz rablóliáboruban résztvevő MAGYAR KORMÁNNYAL ÉS HORTHY KORMÁNYZÓVAL? ECKHARDT: Amerikai misszi­óm legfőbb célja, hogy SZEMBE­FORDULJAK a magyar kormány­­nyál és kormányzóval. AZÉRT JÖTTEM IDE, HOGY EZT TE­GYEM. Szent kötelességemnek! tartom megkísérelni, meggyőzni a j világ közvéleményét arról, hogy a - magyar népnek semmi köze althoz . amit ma a magyar kormány—né- | met vezényszóra cselekszik. Tehát NEM IGAZ AZ, amit a magyar nácik és nyilasok,! valamint ti Horthy-különit­­ményesek, hirdetnek, hogy Eckhardt Tibor az egyetlen ‘szűz” politikus az emigrá­cióban, az egyetlen, aki soha nem állt össze a nácik és Horthysták halálos ellensé­geivel, az egyetlen, akiben 3gy jó nácinek meg lehet nég bízni. Eszerint a nyilatkozat sze­dni mein igaz. Eckhardt ép­­oen úgy elitélte Horthy t, aki akkor a nácik kezére juttat­ta Magyarországot, mint a íogy ezért a legfőbb bűnéért, rforthyt minden demokrata is a többi “áruló” magyar el­telte . . . Vagy tán. a nyila­sok és nácik jobban ismerik xz ő emberüket? Vájjon ők, i magyar nácik, nyilasok és öbbi ilyenfajta ^ szemetek adják, hogv EcknarcfT EZT :,SAK IGYMONDTA. Csak j nondla az amerikai karrier- j e érdekében. Csak mondta,! de nem vallotta igazán,—iga­zán akkor is náci érzelmű volt. Lehet, a nyilasok jobban ismerik az ő Eckhardtjukat. Legyenek boldogok vele. De folytassuk. Jöjjön egy további kérdés! AMERIKAI SZELLEMŰ DEMOKRÁCIÁT Én: A hitlerizmus összetörése után a független Magyarország népe számára követeli-e Ön a tö­kéletes amerikai szellemű DE­MOKRÁCIÁT, a szegyen teljes, barbári törvényeket lomtárba ha­jitó ideális szabadságot és JOG­­EGYTENLŐSÉGET, a munkások politikai és gazdasági felszabadí­tását és az Ínséges magyar parasz­toknak földet adó BECSÜLETES FÖLDREFORMOT? Ezekre a kérdésekre is habozás nélkül, teljes határozottsággal vá­laszolt : ECKHARDT: Proklamációm lé­nyegileg erre is megadja a felele­tet, amikor az amerikai alkotmány Bill of Right-je és a kossuthi esz­mék megvalósítása mellett török lándzsát. Nagyon szívesen beieme­­gyek a részletekbe is. Tizennyolc esztendő óta vagyok ellenzéki kép­viselő Magyarországon és szaka­datlan harcot folytattam az álta­lános titkos választójogért és az IGAZI FÖLDREFORMÉRT. A parlament demokratizálását, a be­csületes földreform előfeltételének tekintem. Éppen, mert e két re­form mellett megingathatatlanul kitartj)Uair^_-£zért nem tudtam ezalatt a tizennyolc esztendő alatt egyetlen kormánnyal sem meg­egyezni és miniszteri tárcát váUal­­ni. Semmisem természetesebb, minthogy a hitlerizmus rémural­ma alól felszabaduló Magyaror­szágon, fokozat tab mértékben fo­gom KÖVETELNI ezeket a RE­FORMOKAT. Tehát, tizennyolc évig ette Eckhardt az ellenzékiség ke­serű kenyerét odahaza és, szegény, nem tudott minisz­teri tárcát vállalni. Miniszte­ri tárcát ugyan nem. de —• rendkívüli követi és megha­talmazott miniszteri tárcát, azt igen. Ami pedig egyenlő rangú volt a miniszterséggel, “kegyelmes” címmel járt. Vállalta ezt pedig Gömbös alatt, aki nem sokkal volt kü­­lömb Hitlernél, Mussolininál meg egyáltalán nem, vállal­ta sok pénzért, svájci frank “költségrrtegtérilésével,” vál­lalta. hogy ezért a rangért és pénzért megvédi Gömböst a csúfos szerepéért, amivel Mussolinivel együtt, gyilko-_ sokat küldött Sándor jngo­­szláu király láb alól eltétclé­­re Marseillebe. Azután vissza­tért Magyarországra és to­vább ette “az ellenzékiség keserű kenyerét,” — az ilyen ellenzékiség kenyerét. Az a “harc” a földreformért aztán, úgy is nézett ki. MI JLíiE&Z A ZSIDÓKKAL? De most érkeztünk el a leg­kényesebb kérdéshez. ÉN: A jogegyenlőség, a zsidó­kérdés és a jograbló zsidótörvé­­| nyék tekintetében, mi a képviselő | ur álláspontja? ECKHARDT: A nácizmus alatt létrejött összes zsidótörvények a nácizmus összeomlása után ugyan­olyan sorsa fognak jutni, mint a kommunista törvények jutottak a bolsevizinus összeomlása után. A felszabadult magyar törvényhozás — tradícióihoz .híven — egyetlen tollvonással fogja azokat megsem­misíteni. EZEN A PONTON ÉR ENGEM A LEGTÖBB TÁMADÁS. Tessék elhinni, hogy én minden kérdésben csak magyar álláspon­tot ismertein. Soha, de soha a NÜRNBERGI TÖR VÉNYEKET irányadónak el nem ismertem a magyarországi zsidósággal szem­ben. ÉBREDŐVEZÉR KOROM­BAN — amit most annyit emle­getnek — többet tettem a kilengé­sek, atrocitások megszüntetése ér­dekében, mint bárki más Magyar­­országon, AZ ÉBREDŐVEZÉR AZ ANTISZEMITIZMUS ELLEN ECKHARDT: A hitlerizmusban is elsősorban azt kifogásolom, hogy nem tiszteli az emberi jogokat, a­­melyek keresztényt és zsidót egy­formán megilletnek. Nemcsak ma ma: ECKHARDT TIBOR HOL A ESKÜ?! A HITLERIZMUS KIIRTANDÓ, VALLJA ECKHARDT Elsőnek azt a választ kö­zöljük le. amit Eckhardt Ti­bor adott Göndör ■ Ferenc utolsónak feltett kérdésére Ez a kérdés-válasz igy szólt ÉN: Kiirtandónak tartja-e a hitlerizmust a világból? “Egészen nekitüzesedett — irta akkor a tudósítás—és egyre emel­kedettebbé vált a hangja, amikoi a következőket jelentette ki: ECKHARDT: Magyarország függetlensége, a magyar nép sza­badsága és emberhez méltó élete valamint a civilizáció előfeltéte­lének tekintem a HITLERIZMUS GYÖKERES ÉS VÉGLEGES KI IRTÁSÁT. Mindörökre el kel pusztítani ezt a borzalmas fertő­ző járványt. A tatárjárás óta nem fenyegette olyan veszedelen az európai civilizációt, mint a nácizmus szörnyű pestise. Hogj egyáltalán tovább lehessen éln a földön, annak mindenekfölöti álló előfeltétele: Hitler Adolf or­szágrabló hadjáratának és em­bertelen barbár tanainak MEG­SEMMISÍTÉSE. Százszázalékoí hitem és meggyőződésem, hogy a hitlerizmus elveszti ezt a háborúi és az angolszász demokrácia ROOSEVELT elnök és CHUR­CHILL angol miniszterelnök hi­vatott vezérlete alatt a történe­lem legnagyobb győzelmét arat­ja. EZ A HIT AD NEKEM ERŐI A TOVÁBBI KÜZDELEMHEZ! . . . Ezt nyilatkozta akkoi Eckhardt. “Mindörökre el kell pusztítani ezt a borzal­mas járványt.” Mindörökre! És nemcsak arra az időre mondva, amikor az Eckhardt Tibor számára, az ő akkor Amerikában elkezdett kar­rierje érdekében, az “elpusz­títás” jó. Igenis, “mindörök­re” pusztulásra kell ítélni “ezt a borzalmas járványt.” És nemcsak arra a kis edőre, amikor ez az állásfoglalás egy régifajta magyar politi­kusnak hasznos. Mindörök­re: MA IS. És nem lehet ösz­­szeállni le vitézlett piszkok-_ Tat; nyilasokkal, nácikkal, félnácikkal. Az a hit adott erőt ál­lítólag Eckhardtr.uk a küzde­lemre. hogy a demokrácia hatalmai le fogják verni a nácizmust és' a nyilasokat, MINDÖRÖKRE. Mondta ak­kor Eckhardt. De ugylátszik, csak mondta. Mert igazában nem ez a hit “adott néki erőt;” hanem az a “hit”: hogy a nyilasok és nácik segítő ke­zét majd elő lehet venni a siilyesztöhöl. ha kell. nehogy a szabadság és demokrácia m a ra déktalanul győzedel­meskedhessen Magyarorszá­gon, majd ha a nácizmus “borzalmas járványát” köve­tő kommunizmus — a náciz­mus másarcu ikertestvére — is elrohadt a világon. Én és “Az Ember” valljuk ma is azt. amit akkor Eckhardt Ti-I VÁMMENTESEN szállítunk Magyarországi raktárból TŰZIFÁT, SZENET, kávét, teát. kakaót, zsírt, cukrot, tejport, lisztet, sib.. Nylon-harisnyát, férfi-, női-, és gyermek­cipőket, férfi és női kabátszöveteket, rádiókat, kerékpárt, varrógépet, órákat. — KÉRJEN sürgősen ÁRJEGYZÉKET. AMERICAN FUEL TRADING CO. 300 Fourth Ave. New York 10, N. Y. Telefon: OR 7-5707 HUNGARIAN GARDEN IRxestairrantbon (15-28 Second Avgmiej EMŐDY MARGIT és RÁKOSI TIBOR énekeinek CSÜTÖRTÖK. PÉNTEK. SZOMBAT és VASÁRNAP este ------- és: i í í i í Hv. I j í i i i íl GIZELLA, a ALÓ KONYHA!! női prímás!!! ZETTL LACI tulajdonos Telefon: RE 4-967«> (

Next

/
Oldalképek
Tartalom