Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)
1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám
42-ik oldal, j Az Ember July 4, 1943. se ÜNNEP! CIKK Irtat HIMLER MÁRTON “Az Ember” jubileumáraj tula jdonképpen ünnepi cikkel kellene beszállnom. Arról illenék és kellene! Írnom, hogy Az Ember negyedszázados küzdelmes pályafutásán mindig hűségesen kitartott egy zászló mellett, akkor is, mikor annak a zászlónak a sorsa reménytelennek látszott. Minthogy azonban Az Emién' olvasói mindezt teljes mértékben méltányolják, minden ünnepi cikk nélkül, s éppen azért előfizetői Az .Embernek, én a vendégjogot inkább az alábbi sorok számára igénylem. Annál isi inkább, mert az amerikai magyar egységet senki nem szorgalmazza jobban Az Ember szerkesztőjénél, s igy tudom, hogy ebben az esetben, ha esetleg külön utakon is, da egy cél felé törekszünk. AHOL KISIKLOTTUNK. . Senki nem vitatja, hogy az amerikai magyarságnak egy hazafias kötelessége, s i azon kivül egy történelmi hivatása van ezekben a napokban, s a kettőt nehezen lehet elválasztani egymástól. Hazafias kötelességünk, természetesen, kormányunkat és az Egyesült Nemzeteket teljes erőnkből támogatni, hogy a győzelmes békét minél előbb elérjük. Történelmi hivatásunk, hogy megtegyünk mindent annak a magyar nemzetnek az érdekében, amelynek a ku 11 ii r-közösségéböl véglegesen kiszakadni sem nem tudunk, sem nem kívánunk. I A hazafias kötelesség teljesítésének különböző útjait megtalálja az amerikai egységben mindenki; a történelmi hivatásunk elképzelése már bizonyos mértékben különböző csoportokra oszt bennünket. Van sok amerikai magyar, valószínűleg az amerikai magyarok többsége, akik régebben itt vannak, s akiknek ez a hazájuk, akik egyenlőre nem a magyar nemzet jövendő belpolitikáját tartják első sorban fontosnak, hanem azt, hogy ne legyen még egy Trianon. Ezek azt vallják, hogy egy újabb és talán még vészesebb Trianon határai közt nem is lehet egészséges magyar belpolitikát csinálni. Vallják továbbá, hogy a magyar nemzet belpolitikáját egész nyugjodtan rá lehet bizni magára a magyar nemzetre; s teszik ezt abban a biztos reményben, hogy a győztes szövetségesek védelme alatt az elhatározás legszabadabb lehetőségeit a magyar nép megkapja. Van egy másik csoport, s ehhez leginkább az emigránsok tartoznak, akik csak ideiglenes tartózkodásra érkeztek ebbe az országba, a melynek a tagjai azt vallják, hogy első sorban és főképen a belső reformokat kell Magyarországon sürgetni. Jelentek meg olyan értelmű Írások és hangzottak el olyan értelmű kijelentések is, hogy egy-két megye hovatartozása nem fontos. S van végül egy harmadik csoport, amely állandó ideológiai céljait természetesen bele kapcsolja a nnégy a r kérdésbe, s amely még az amerikai hazafias kötelességeket is csak alkalmi állásfoglalásnak tekinti. Az első csoportnak, a melynek a tagjai jóformán teljesen amerikaiak, nehft megérteni, hogy a második csoport miért nem akarja a magyar sorsot rábízni azokra, akik otthon élnek és szenvednek. A második csoport képtelennek látszik megérteni az igazi amerikai felfogást, amely a magyar nép sorsál teljes mértékben rá akarja bizni a magyarnemzetre; ahelyett, hogy távol élő néhány ember előre terveket csináljon, s esetleg a magyar népet befejezett tények elé állítsa. Ezek az ellentétek nem szükségszerűen okoznának bajokat közöttünk, s nem ezek miatt siklottunk le arról az útról, amely bennünket mindannyiunkat — konstruktive munkához vezetne. E sorok Írója lapjaiban tudvalevőleg teljes mértékben indorszálta annak idején az Eckhardt-féle “Szabad Magyarország” mozgalmat. Tisztán azért, mert Eckhardtot — minden ellenkező állítás, híresztelés és Welles utólagos dezauválása dacára — az amerikai külügyminisztérium illetékes tisztviselője ajánlotta az Amerikai Magyar Szövetség igazgatóságának a figyelmébe és pártolásába. De alig két héttel később, a Vámbéry csoport clevelandi zászlóbontása alkalmával ugyanezt tettem azzal a csoporttal, s “Hála Isten” címen irtain meg, hogy az a mozgalom is hasznos lehet, különösen azért, mert köztudomás szerint baráti kapcsai voltak utódállami körökkel. Nem is lett volna baj a dologból, ha mindkét csoport a maga elgondolása szerint külön-külön igyekezett volna a munkáját s hivatását végezni. Ehelyett egyesek az egyesülést keresték, amelynek titkos gondolata mindig az, és az marad, hogy a —másik féltől követel megalkuvást és lemondást. S mikor nyilvánvaló lett, hogy az nem lesz meg, sokan összetévesztették a másik csoportot — Hitlerrel. S a háborút nem Hitler ellen, de a másik csoport ellen üzenték. Kivitték a küzdelmet az amerikai sajtóba, denunciálták egymást, sőt az egyik csoport elvbarátaival denunciáltatta jóformán az egész amerikai magyarságot a hírhedt Lorenz-féle memorandumban. S Amerika különböző magyar csoportjai, miután egymással nem tudtak dolgozni, nem egymás mellett külön-külön, közös célért,1 hanem egymás ellen kezd-] tek dolgozni. Helyesebben komoly mun-1 kát ma senki nem folytat, I s a másikat csipkedik, akik aktívak. Nagyon sokan] azonban elhúzódtak az egész kérdéstől, mert nem akarják folytonos denunciálásnak magukat kitenni. Jóakarata sorokat láttam Az Ember-ben, hogy most már igazán összefoghat Magyar Amerikában mindenki, mert a Comintern feloszlatása teljesen szabad kezet ad a harmadik csoportnak is, ami a másik kettőnél eddig sem hiányzott. Nehezen lehet elhinni, hogy az eddigi események után EGYÜTT konstruktive munkát végezhetnének azok, akik egymást fascistáknak, Horthy - bérenceknek, cseh - bitangoknak nevezték, akik elvbarátaik által az angol sajtóban az Amerikai Magyar Szövetség sok tízezer tagját az esetleges szabotázs vádjával illették, akik a másik csoportot aztán Viehy-magyaroknak nevezték. Ilyen igyekezet valószínűleg újabb és talán utolsó kisiklásra vezetne. Ha azonban az egyes csoportok elfelejtenék, hogy van egy másik magyar csoport is, s békét próbálnának hagyni egy időre egymásnak, akkor talán a marakodásra pazarolt energia konstruktive munkára vezetne mindenkit. Minden csoport a maga felfogása szerint, 'a neki rendelkezésre álló eszközzel, az általa elérhető helyeken dolgozna, s mert fel kell tennünk — minden civakodás és denunciálás dacára is — a jóakaratot egymásról, a külön utak végül valószínűleg egy helyre vezetnének bennünket. Vannak szociális kérdé-j sek, amelyek erősen foglalkoztatnak minden egyházat, a legtöbb esetben azonban a különböző hitvallások és felekezetek különkülön küzdenek a kö'zös célért, s nem egymással, de egymás mellett haladnak. Nem lehetne ennyit az első lépésnek az amerikai magyarok közt is elérni? Compliments of A FRIEND I I I 1 I i i i I 1 I I 1 I I I I I NÁDEL HUGÓ! I I I I I I I I i I I i I MAGYAR FÉRFIRUHA KERESKEDŐ fia — György szívélyesen üdvözli a Harcos Göndört és Az Embert 25 éves önzetlen küzdelem után. Továbbra is kitartást kíván AZ EMBER-nek, mert győzni fogunk!
