Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)

1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám

34-ik oldal. Az Ember July 4, 1943. sza ide nyári helyére ez a szép hófehér nagy város. A francia határon túl kezdődött a vandáliai ren­geteg. Nagy kiterjedésű vá­rosokat láttunk a vad fák között. Az egyik romhal­maz város házának meg­feketedett falán még olvasható volt egy fölirás — Führer Halle — München — mormogta Jen­éi. Beomlott gátak, elva­dult folyók Vandalia nagy részét tengerré változtat­szalma sok helyen kiütött, de mi igy is szépnek talál­tuk. Hajnal is ott hagyta á kocsit, eljött ő is Oszikával.; A gyermek az egyik gonosz­­tekintetű benszülött mell­szőrére akasztott vaske­resztel játszogatott. A ki­tüntetését féltő vandál el­húzódott a kisdedtől és a I földre köpött. Jude! — mormogta. Őszi Hajnalra nézett kacagva, tenyereit tapsra ütve. Női sikoltozásra lettünk ták. üszkösödött fasorok még mutatták az egykori utak irányát. Jenci néhány pastillát do­bott a gépbe, a sűrített le­vegő tömörebb lett a kocsi­test és a föld között, amire bizony szükség is volt — ezen a bomba kráteres ször­nyű talajon öregkorunk ke­rekes kocsijai mozdulni sem tudtak volna. Érdekes, hogy a sűrített levegőn csúszó kocsinak a princípiumát először a mi Molnár Ferencünk vetette föl valami hírlapi cikkben, még a század elején. Brody Illés, Dél Vandába alapos ismerője volt. Több cikket) irt a vadnémetek táplálko­zási titkairól. Egyik ilyen érdekes cikkéért választot­ta őt a Londoni Geographic 'Society örökös tagjává. Brody volt a vezetőnk. Tanácsára megálltunk egy kopár tisztáson és követtük barátunkat. Éles füttysza­vára a bozótoklwl négykéz­­lábon mászó szörnyű lények tűntek elő. Amerikai mo­gyorót dobtunk feléjük, gyufát, zsebkendőket, ceru­zákat — mindent tüstént fölfaltak. Brody vezényelt: Kert Euch! Szörnyű lát­vány tárult elénk ... A hátukat mutató germánok ülepén vörös hurkaszerü csomók világosan kivehető I svastikát formáltak — Bro-) dy szerint a megszállás utáni időkben az akkor) még mindig létező apeaser­­ek nagy kampányt folytat­tak, hogy az elitéit Germán néptörzsnek a horogkeresz­tet meg kell hagyni. A nagylelkű Egyesült Nemze­tek úgy határoztak, hogy meghagyják nekik! Brody néhány szót váltott egy fő­nöknek kinéző alakkal és { intett, hogy kövessük. A bo­zótokon túl, mély völgyet láttunk tele Inkákkal, me­lyekből kiváncsi fejek búj­tak ki jöttünkre. Fiz a fő­városuk, magyarázta a Geo­graphic Society örökös tag­ja. Az pedig a Sieges Alléé, mutatta Brody. Érdeklődés­sel néztük a szoborszerü pózokban elhelyezett kitö­mött, egykori Nózi-vezérek végtelen sorát. Az esőzés, szelek bizony megkoptat­ták a kitöníött testeket, a figyelmesek, az egyik tit­kárnő zilált hajjal pirulva rohant ki a sűrűből. A szép leány után a pajzán colonel futott, kacsintva ránk hun­cutul, mintha cinkosai len­nénk. A vaskeresztes alak me­gint köpött egyet: — Ras­senschande! . . . * * # Ismét a kocsiban ültünk, sietni kell, későre jár. Ne­­hányan szundikáltak. Lo- j rand Doktor analysálta a! szomszédját. — Tudat alat­ti hasfájásom van, Doktor ur. — Egyszerű, mondotta Lorand, csecsemő korában szerelmes volt a nagybáty­jába. — Lehet, mondotta a páciens, de az is lehet, hogy sokat ettem vacsorá­ra ... A doktor bólintott — az is lehet . . . Békessy Imre, aki Páris óta egyebet sem tett, mint kéziratjait javítgatta “L’­­Ant d’etre le pére de Hans- Habe” könyvének, odaszólt: Még itt is pshyhába tur­kál ! . . . Kocsink a volt cseh-magyar határon meg­­állott egy percre, hogy át­vegyük az üdvözlő virágo­kat, melyeket a symbolikus határőrök nyújtottak be az ablakon. A kis Őszi öklét rázta a lepkék után futó cseh határőr felé: Vörös volt a baba arca a dühtől; Büdcsz céh ember! .... dünnyögte. Utunk Pestig eseményte­len volt. Az Ember palotá­ja előtt állottunk meg, ahol egy kis Flrnber rikkancs ki­nyitotta készségesen a ko­csi ajtaját. Jenei keresett a mellény zsebében pénz­darab után és mintán zse­bét üresen találta, oda ve­tette a kisfiú felé — Meg­tarthatod. — Mit, kérdezte az előzékeny újságárus? A kocsit, te szamár . . . mon­dotta Jenci. Nagy tömeg volt a palota előtt, Göndört kívánták1 , I látni. Ősz, markáns feje, meg is jelent az egyik nagy ablakban. (Gö-ndör soha nem vetette magát fiatalító műtét alá; nincs rá szük­ségem, szokta mondani—) Megköszönte az ünneplést! és büszkén közölte a tömeg­gel, hogy a lap elérte a tiz milliós példányszámot, j Majd két karját megrázva, mintha a manzsettáit akar­ná megigazítani, tompa hangon kiadta az utasítást — Hulljon le a lepel! — A palota bejáratánál lepel hullott le egy hegységszerii nagy masszáról. Furcsa vö­röstéglás négy emeletes ház volt a lepel alatt. Megle­petés moraja hallatszott. Göndör intett és beszélni kezdett: • — Ez a ház egy new yorki ház, az East Side-ról, szegény kis ház, odaát Te­­nementnek hívják. Ebben a házban töltöttem életem legküzdelmesebb hosszú éveit, kedves jó feleségem­mel és segítő társammal... — Itt a mellette ülő Ibolyá­ra nézett, aki meghajtotta virág-kalapos fejét, hogy eltakarja meghatottságát. Én is meg voltam hatva, miért tagadjam? Dóra öt­lete volt a régi házat Pest­re röpíteni. Mig Göndör beszélt, felhasználva az időt, mindnyájan a hátiba lopóztunk és elfoglaltuk he­lyünket a hosszú terített asztalnál. Minden bntorda­­rab a helyén volt, még az öreg rádió is, melyet haj­danában annyi izgalommal hallgattunk. Beszéde végén, Göndör és Gcndörné belép­tek az egykori 79-es uecai házba, fel a lépcsőkön, me­lyeken annyiszor mentek fel gondterhesen a régi időkben, melyeket tévesen “jő” időknek is neveznek. Hogy mi volt, mikor Gön­dör szerkesztő ur megpil­lantott minket, azt jobb tol­lú embernek kéne Írásba foglalni . . . Még csak annyit, hogy az asztalon egy levél feküdt, az indiai alkirály küldte. Előfizetés Az Emberre* — kettő ezer évre. Signálva: ölellek Lord Korda Viceroy of India. . * Nekem még egy elintézni való ügyem volt a lakoma előtt. — Leszöktünk Dó­rával, észre sem vették a távozásunkat. Egy kedves new yorki ösmerőst keres­tem fel, akit oly sokszor láttam a 6 ávenui kafete-| riában szerény vacsoráját elfogyasztani. Ferencz kör­úti szép háromszobás laká­sában találtam Ottót, a ki­rályfit. Éppen levest ettek. Nagyon örült nekünk, be­küldte a feleségét az úri szobába, hogy hozzon ki a fiókból néhány kitüntetést. Megittunk jó pár üveg bort, a végén mellemre tűzte a grófi rangot, Dora viszont Grandduchesse lett. Régi vágya teljesült. A címek valódiak. Ottónak rendőri engedélye van királykodni. álég mindig nagyon szó]) fiú, a ferenczvárosi lányok bolondulnak érte. Késő volt, mikor elmen­tünk, a házmester csoszog­va nyitotta ki a. kaput. El­felejtettem már, hogy Pes­ten még mindég járja a kapupénz. Az öreg házmes­ter a kezét tartotta kedves mosollyal . . — egy hatost az öreg Józsefnek, kérném alázattal! — Megnéztem, A huszonötéves AZ EMBERT és harcos SZERKESZTŐJÉT őszinte együttérzéssel üdvözli SPITZ BÉLA ÉS NEJE Szívélyesen üdvözli a huszonöt esztendős “AZ EMBER"I ÉS SZERKESZTŐJÉT PAPRIKAS WEISS 1508 SECOND AVENUE Bet 78~79th Sts. NEW YORK k AZ EMBERT I I , , J és annak szerkesztőjét sok | szeretettel üdvözli a hu- J 1..........—„j 4i szonöt éves évfordulón TEHEL LÁSZLÓ ÉS CSALÁDJA * L. A huszonötéves AZ EMBERT szívélyesen üdvözli: DR. A. V. WEINBERGER Sebész és Nőorvos Specialista 140 WEST 58th STREET, NEW YORK CITY Circle 7-0685. alig hittem a szememnek —­­József apánk volt, hát per­­sze, a Józsi Főherceg. Ud­variasan megkérd eztük, hogy mint van a szép Au­guszta? Az öreg legyintett egyet, nem tudom, mit je­lentett? . . . Mindegy . . . A cikket folytatjuk a kö­vetkező jubileumi számban.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom