Az Ember, 1943 (18. évfolyam, 25. éves jubíleumi szám)
1943-07-04 / 25. éves jubileumi szám
Brády Sándor Megjelent Pesten I0V6Í6 “Az Ember” 1919 jun. 5. számában. LEVÉL GÖNDÖR FERENC- j HEZ. — Elvtárs, helyeseb- | ben és igazabban: kedves barátom! Ne haragudjál, hogy nem küldök most kézírást, bár megígértem vagy; éppen azért, hogy megígértem? Nem tudok Írni ezen a ragyogó szép napon, nincsenek szociális, politikai, sőt irodalmi meggyőződéseim se. Meg vagyok ijedve magamon: én vagyok az igazi, az elvtelen iró, aki nem képes magát az emberiségért feláldozni, az egyik fajta emberért leteperni a másikat? Ez ünnepélyes és győzedelmes tavaszi napon még az ostobaságért se haragszom, pedig erre hajlamom van, mert meggyőződésem, hogy az ostobaság ártalmasabb, mint a gonoszság és a katasztrofális bajokat főképpen a buta gazdag emberek csinálták ennek a szegény világnak. (A szegények között is vannak még korlátoltak, azokl segítettek.) Nem bánom azért az egészet. Ártatlan és j elvtelen iró én, egész napon át nézek le a hitvány parkba, ahol egy kis rózsafa — a színét meg nem mondom — valósággal megőrült és annyi virágot nyit, a szerelmes anyaság olyan hevével virít, hogy az ágai szinte letörnek. Az illata, mint egy újfajta vallás tömjénfüstje fölfelé áramlik hozzám és eíkábit. Nem kellene-e meg- j nézni, nincs-e patás lábam, nem vagyok-e valami ujmócli faun. akinek az egész tér-! ‘ mé leihez van közöm, St'Jí vagyok életörömmel és nem veszek tudomást arról, hogy milyen komoly időket élünk e kis Európában. Azon se tudok elszomorotíni, hogy a lent sétáló párok kissé lankacltan járnak és éhomra \még maga a szerelem se Olyan jó, mint máskor. Eh, a gyerekek vidámak és ez a fő és az se baj, hogy pirított griszt ettem ebédre. (Sohse tudja az ember, mire jó a pech. Nem sok húst eszünk mostanában, legalább nem lesz köszvényünk, vagy ha van, javul.) Szóval, sok szóval úgy látszik: ma nem tudok elmélyedni, képtelen vagyok magamat diszciplínáim, pedig erős a vágyam, hogy jó olvasni valót küldjék a lapod számára. De majd elborul még, jönnek rideg csúnya napok, és akkor támadok vagy védek, hiszek vagy kételkedem, úgy ahogy érzem vagy gondolkozorh. Ez utóbbit egészen komolyan ne vedd, minthogy bennünket egészen komolyan venni nem szabad: a, költő Ivrikus állat, kedves, talán szükséges is, de elvtárs. sziklaszilárd munkás, j rettenetes katona—az más! Mi lesz velünk, hogy kell bennünket újra beigazitani? Azt mi magunk majd megmondjuk. Tanár erre meg nem tanít, ezzel várni kellene. Különben, ahogy parancsolják! Isten áldjon barátom: az ördög is segítsen. Az írásbeli viszontlátásig ölel RRÓDY SÁNDOR. • • • • GÖNDÖR FERENC POSJXJMm HETILAPJA Reentered as second class matter Aug. 4, 1942, at the post office at New York, N.Y., under the Act of March 3, IS?!. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 320 EAST 79th STREET, NEW YORK. N. Y. Phone- Butterfield .-6168 2-ik oldal. NEW YORK, N. Y. JULY 4, 1943. EGYES SZÁM ARA 25 CENT. VALLOMÁS A HATÁRKŐNÉL Irta: GÖNDÖR FERENC. Aki b.ünös vagyok mindabban, ami huszonöt hosz-> szu és nehéz esztendőn keresztül Az Ember hasábjain történt, az évforduló alkalmából elkerülhetetlen né-\ hány szót mondanom. A negyedszázad emlékei között bolyongva, megkérdezem önmagamat, hogy vájjon újra ezt csinálnám-e, ha most Írnánk 1918-at. Őszinte válaszom: pontosan ezt és igy csinálnám. Amivel azt akarom mondani, hogy soha s'pmmit nem bántam meg és egyetlen szót nem vagyok hajlandó visszavonni abból, amit huszonöt esztendőn keresztül beleírtam ebben az újságba. Hittel és meggyőződéssel írtam minden sorát. Az eszmét soha nem hagytam cserben. Egyéni érdekek nem befolyásoltak és semmilyen szempontból nem voltam hajlandó elhallgatni azt, aminek papírra vetését kötelességemnek éreztem. A barátaim és ellenfeleim változhattak, időnként helyet cserélhettek, d'f én magam sohasem tudtam és nem is tudnék megváltozni. Még ha akarnék, se tudnék. De nem is akarok. Velem barát és ellenfél sohasem találkozhatott másutt, mint törhetetlen, meggyőzödén;n és megingathatatlan nilijn tßiklaw\.' tárd talaján. A dolgok, helyzetek, probh’ mák é* személyek megítélésében természetesen tévedhettem és bizonyára tévedtem is, mint általában az emberek, de szolgáljon enyhítő körülményül, hogy mindenkor hittem abban, amit csináltam. Tudom, hogy ez nem minden, de azért talán mégis csak valami a sivár és tragikus korszakban, amelyben élnünk adatott. Amikor ez az- újság elindult útjára Magyarországon, már negyedik esztendeje dúlt minden elfogadható ok' és eél nélkül az első világháború. Most a negyedszázados határkőnél csüggedten és fáradtan megállva, a második világháború negyedik évében tartunk. De most legalább tudjuk, hogy miért folyik a harc, miért pusztulnak az emberek milliói ma már úgyszólván a föld minden részén. Az első háborúban rajongó pacifisták voltunk és gyűlöltük a vérözönt és 'mindazokat, akiknek annak felidézésében részük volt. Békéért sóvárogtunk mindenáron. Milyen más a mai helyzet! Az emberélet ma is a legnagyobb szentsét} előttünk, de a halált kisebb szerencsétlenségnek tartjuk, mint a rabságot. Tudjuk, éhezzük és ennek a kis lapnak minden sorában hirdetjük, hogy Amerikának és szövetségeseinek győzelme nélkül nem lehet emberhez méltó módon, szabadságban és egyenjogúságban élni ezen a földön. A béke tehát csak a nácifascizmus kiirtása alán érdekel bennünket. Győzedelmes bekéért esengünk és mindlen hűségűnkkel, hálánkkal és szerctetünkkel állunk e sorsdöntő időkben a nagy amerikai népcsalád büszke gyermekeként, a csillagsávos lobogó alatt. Amikor 1918-ban elindult küzdelmes útjára Az Ember, el se tudtuk volna képzelni, hogy valaha is mások lehessünk, mint magyarok. Azóta sok minden történt. Szülőhazánkból kiüldözve, megjártuk és végigverekedtük a hontalanság kálváría-utját. Esztendőkön ál Pécsben folytattuk harcunkat a magyar nép felszabadulásáért. Nem akartunk kiszakadni a magyar sorsközösségből és földönfutóként, szegényen, sorscsapások alatt roskadozva vívtuk gyakran magánosán keserű harcunkat az uj, szebb és boldogabb magyar világért. így érkeztünk vándorutunkon 1926 februárjában Amerikába. Tizennyolcadik esztendeje immáron, hogy ennek az országnak áldott földjén élünk. Már régen tudjuk, hogy itt is fogunk meghalni. A régi életünk összeomlott, annak emlékeit gyöngéd kegyelettel őrizgftjiik, de forró, halás érdeklődésünk elsősorban és mindenek fölött Amerikáé. Büszke polgára vagyok az Egijesüli Államoknak és mert sohasem tudtam egyetlen hazug szót kimondani, vagy leírni, megkopott, de tisztán megőrzött harci fegyverem küzdelmeinek r nevezetes állomásán boldogan gyónom meg, hogy én pedig most már mindörökre ezt az országot tartom egyetlen hazámnak. Az Egyesült Államok népének sorsa a legköz'elebl fekszik a szivemhez. Ez természetes, hiszen rengeteg‘ • szenvedés, hosszú, gyötrő lelkitusa után önként ^választottam ezt a sorsközösséget, és az amerikai élet az én saját életem. Ugyanekkor nines okom eltitkolni, hogy a magyar nép iránt olthatatlan testvén szerététét érzek és szerény erőmtől telhető nymon*igyekszem eti'őiz 'érzést átplántálni fnindazokba az amerikai kp ,r.ökbe, hova gyönge szavam eljut. Az Egyesült Álla- Hhtííc nagyszivü népétől, elnökétől, kormányától és szövetségeseitől remélem és várom Magyarország boldogtalan népének és minden elnyomott népnek és embernek felszabadítását. A Hitler ékkel cinkoskodo magyar kormány és kormányzó ellen mélységes gyűlöletet érzek, de mindenkor fennhangon hirdetem, hogy a magyar nép ártatlan abban, hogy az országrabló ellenség háborújának mészárszékén vérzik és az én nevemben is énekelte a költő, hogy:- “Megbünhödte már e nép a, múltat s jövendőt.” Azt mondanom sem kell, hogy Az Ember szelleme, iránya soha semmi körülmények között nem változ-Photograph: GILES
