Az Ember, 1941 (16. évfolyam, 41. szám)
1941-11-01 / 41. szám
IG Az Ember NOVEMBER 1. mezében prezentált közhelyek. Csak alacsony iskolai műveltségű pesti zsidó bankigazgatóknak lehetett (ezzel imponálni és köizgazlaságilag nem kevésbbé tudatlan, szubvencionált pesti újságíróknak. Körülbelül mindent olvastam, amit Imrédy publikált — egyetlen könyvet se irt — s merem állítani, hogy hozzáértők összecsapnák a csodálkozástól a kezüket, ha ezeket az elmefuttatásokat j ogcimnek akarná valaki tekinteni egy ország első gazdasági vagy politikai állására. De az idő, amelyben Imrédy Béla karrierjét futotta, nagyon kedvezett az áltudósoknak. A fascismus és nácizmus a közgazdasági tudatlanság jegyében született. Ezeknek a rendszereknek politikusai nagyon forradalminak tekintették ! magukat, mert egyszerűen fölrúgták a gazdasági mechanizmus minden kipróbált, bevált elvét. Viszont ugyanezeknek — mert éppen olyan kevéssé értettek hozzá, mint a zsidó bankigazgatók —- roppant imponált mindenki, aki valamiféle közgazdasági műveltséggel rendelkezett s az ő számukra uj teóriákat volt hajlandó faragni. Imrédy Béla ravaszsága — kaotikus jellemének egyetlen világos pontja — ezt is rédy Béla, amikor kosarat kapott Hatvány - Deutsch Sándortól és belépett a pénzügyminisztériumba. Persze, itt alulról kell kezdeni, segédfogalmazóként és se Teleszky, se Wekerle Sándor nem lett figyelmes az uj hivatalnokra. És közben kiüt a háború: lm rédy Béla bevonul. A háború mindig is jó menekülés volt a meghasonlott emberek számára: Imrédy Béla, joghallgató, kikosarozott kérő, bizonytalan exiszteneia jól érzi magát huszártiszti minőségben a fronton. Most itt van az alkalom kitüntetnie magát, “megmutatni” a világnak rendkivüliségét s egyben megszerezni a jogcímet annak a társadalomnak lenézésére, amely nem akart neki gazdag feleséget adni. A háborús történelem nem jegyzett fel valami különös hőstettet Imrédy Béla nevével kapcsolatban. Mégis, ahányszor szabadságra jön haza a fiatal huszártiszt, eggyel több kitüntetése van, persze főleg signum laudisok, amiket körülbelül mindenki megpott, aki fronton volt. A második osztályú signum laudisnál magasabbra nem viszi és amikor a háború végén leszerel megint j ott áll a Heinrich-fiu, lobogó ambíciójával, állás és jelentőség nélkül a pesti aszfalton. Talán visszamehetne a pénzügyminisztériumba: az októberi forradalom nem tulajdonított olyan jelentőséget a kis pénzügyi fogalmazónak, hogy ne engedte volna vissza Íróasztalához. De a kis állás már nem konveniál neki: mint huszárkapitány nag y o bb pozícióhoz szokott. Ebben az időben találkozom először a nevével. Szemle Pál a pénzügyminiszter, 1918 novemberét Írjuk. Az uj pénzügyminiszter elköveti azt a hibát, hogy “vagyon-adó-ankétet” rendez s a régi rend pénzügyi embereitől, a Lánezy Leóktól és Ullrnan Adolfoktól akarja megtudni, hogy mekkora vagyonadót tartanának “méltányosnak”. Isten nyugosztalja drága barátomat, Szende Pált, az OMKE-től jött, polgári gondolkodásába akkor még nem fért bele, hogy ezek a gazdagok boldogan egyeztek volna ki a forradalommal azonnal ötven százalékra, ha nem kérdezik őket, hanem egyszerűen elveszik vagyonuk felét. Mit szólna Szende Pál, aki a ‘ ‘ világtörténelem 1 e g nana g y o b b adóit” akarta kivetni, ha látná a mai angol vagy amerikai adókat? Legmerészebb álmaiban se gondolt ilyenekre. A magyar nyilvánosság hamar “bevette”, hogy az TÉBE-titkár valóban “tudós”, még hozzá közgazdasági tudós. És miután később éppen mint tudós és nagy közgazdász került a Magyar Nemzeti Bank élére, meg kell tapogatni ezt a figurát ezen az oldalon is. A magyar bankvilág vezetői autodidakták. Gyakorlati emberek, akik a mesterséget legalulról kezdték; inasból lettek mesterek. Műveltségre, magasabb közgazdasági elméleti tudásra nem volt idejük szert tenni, de szükségük se volt rá. Amikor ezek a rendkívül eszes, tehetséges gyakorlati emberek karriérjüket futották, a közgazdaság nem volt olyan komplikált, mint manapság. Fiaikat ezek a bankdirektorok már Oxfordba, Cambiidge-be és német külföldi egyetemekre küldték és a magyar egyetemek is kezdtek produkálni az elméletileg is képzett Nachwuchs-ot. De az öregeknek mindig hamar felismerte. S amikor a “kurzus”-ban a zsidó bankvezérek áliáist és pozíciót adtak neki, az elméleti tudatlanság másik frontján, a kurzus legszélsőbb pontján keresett és talált érintkezési pontot. Ez a pont Gömbös Gyula volt. Gömbös Gyulánál műveletlenebb és gazdaságilag tudatlanabb ember még alig jutott szerephez a magyar politikai életben. Egyszerűen hajmeresztő volt, mennyire sejtelme se volt a pénzügyi és gazdasági élet legelemibb szabályairól sem. Csak természetes, hogy Gömbös Gyula számára egyenesen orákulom lett Imrédy Béla. Neki — aki a' magyaron és németen kívül egyetlen nyelvet se tudott — még külön imponált, hogy a jó gyerekszobában nevelkedett Imrédy angolul és franciául is tudott. A magyar politikai fejlődés ismerői tudták, hogy Gömbös Gyula sokáig volt az “eljövendő”. Bár látszólag hamar föladta “Ébredő” elveit s beilleszkedett fíethlen István “konstruktiv” rendszerébe," sokan voltak, akik “tettek rá” s akik bíztak abban, hogy ennek az ambiciózus kalandornak karriérje nem fog megállni a hadügyi államtitkárságnál. Ezek közé tar-ÜDVÖZLET Dr. A. V. WEINBERGER SEBÉSZ ÉS NŐORVOS SPECIALISTA 140 West 58th Street, New York, N. Y. Két napja folyt már a Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében ez az ankét, halálosan untam a céltalan, Szende Pál minden jószándékát szabotáló fecsegést, amikor Szende leüzente nekem egy cédulán az elnöki székből, hogy várjam meg és kisérjem haza. A kocsiban azt kérdezte: — Ismersz valami Imrédy Bélát? —Sohase hallottam a nevét. — Fogalmazó volt a pénzügyben. Betegszabadságon van. Kidolgozott egy tervet a bankok és iparvállalatok szocializására és egy uj jegybank felállítására. Szerelném, ha elolvasnád. — Használhatod? Szende elnevette magát. — Túl radikális. Majdnem kommunista. De azért ő akar lenni az uj jegybank kormányzója. Nem szeretem ezeket az uj radikálisokat . . . túllicitálnak. Aztán másról beszéltünk. Hogy mi történt Imrédy elaborátumával, nem tudom: Szende elfelejtette másnap elküldeni. Aztán elmerült a név megint esztendőkre. A fehér terror kellős közepén, 1921-ben a TÉBE (a magyar bankok és takarékpénztárak érdekképviselete) meghívta titkárnak Imrédy Bélát. Az utat Weiss Fülöp, a TÉBE elnöke egyengette: őt Heinrich Antal, aki együtt 'dolgozott Weiss Fülöppel a Kereskedelmi Bank igazgatóságában figyelmeztette unokaöccsére. Ebben az időben — a “kurzus” napjaiban a zsidó bankvezérek lámpással kerestek keresztényeket s Hegedűs Lóránt, a kurzus bolond pénzügyminisztere nem támasztott semmi akadályt Imrédy Bélának pénzügyminiszteri titkári címűnél való elbocsájtása elé. így lett Imrédy TÉBE-titkár. Ez se volt valami nagy állás, de Imrédy Béla akkor [már tudta, hogy a “falakon hetid” kell lenni, lia valaki a pénzvilágban vagy a közéletben akar karriért csinálni. Bele akart látni a bankvilágba s ezt a célt az ilyen TÉBE-titkári állás nagyon jól szolgálta. De szolgált egyébre is. A TÉBE-nek nagy befolyása volt arra, hogy a bankok mennyi pénzt adjanak a sajtónak, mennyit politikai célra. Imrédy Béla a TÉBE-nél sajtó-titkár lett: neki kellett érintkeznie a lapokkal, az ő feladata volt a sajtó és a bankok “üzleti kapcsolatait” melegen tartani. Csak természetes, hogy Imrédy Béla ezen a réven “jó sajtót” kapott: a pauj sálékért hálás lapok fújták 'és zengték a TÉBE uj “tudós titkárának” hírét. Imrédy Bélának a pesti zsidó bankigazgatók adták az első jó állást és a pesti zsidó hírlapírók fedezték fel “tudósi” mivoltát. Még senki se sejtette, milyen hálásnak fog később mutatkozni éppen ezekkel a zsidó bankárokkal és hirlapirókkal szemben • •. JÁTÉK KÉT TABLÓN: ZSIDÓ BANKOKKAL ÉS GÖMBÖS GYULÁVAL nagyon imponált az elméleti képzettség; tisztelték azt a fajta tudást, amelyet nem sajátítottak el. Imrédy Béla ravaszsága hamar rájött erre. Az elméletileg tudatlan zsidó bankigazgatók számára megjátszotta a nagy teoretikust. De lehet-e ilyesmit “játszani” valódi tudás nélkül? Képzett emberek között nehezen, képzetlenek között könnyen. Imrédy Béla elméleti közgazdasági tudása körülbelül megfelel egy oxfordi vagy princetoni egyetemet végzett fiatalember átlagos tudásának. A régi Németország nagy közgazdasági profeszszorai évről-évre ontották az ilyen közgazdasági “tudósokat”, akik egy-egy doktori disszertációnál többet egész életükben se produkáltak. Imrédy Béla se. Egész életének oeuvre-je néhány tanulmánynak nevezett újságcikk a Közgazdasági Szemlében, kompiláció ismert könyvekből, egyetlen eredeti gondolat nélkül, a tudományosság
